Kódex született

„Nem istent akarunk játszani” – Így kell dönteniük az orvosoknak, ki kerüljön lélegeztetőgépre, és ki ne

Hazai és nemzetközi viszonylatban is fontos dokumentumot tett közzé az orvoskamara arról, hogyan lehet minden szakmai, emberi és etikai elvnek megfelelően dönteni abban a helyzetben, amikor erőforrás hiányában több a koronavírusos beteg, mint az intenzív ágy vagy a lélegeztetőgép. A 30 oldalas ajánlást készítő szakértők nem pánikkeltésből állították össze a nemzetközi gyakorlatban is ismert kódexet, sőt a munkát koordináló Hegedűs Zsolt, a Magyar Orvosi Kamara etikai kollégiumának elnöke egyenesen azt reméli, hogy a dokumentum használat híján a kórházak polcain porosodik majd.

Adott egy kórház, ahol a járványhelyzet egy pontján mindössze egy lélegeztetőgépre tudnak fertőzött beteget tenni. Csakhogy egyszerre két jelentkező is van rá: egy 50 éves, magas vérnyomásos beteg és egy állapotos nő. Kit tesznek fel az egyetlen szabad lélegeztetőgépre?

Ilyen és ehhez hasonló súlyos dilemmák feloldására született az etikai kódex a magyar orvosok és ápolók számára. A hazai egészségügyi ellátásban dolgozók által a járvány jelenlegi stádiumában szerencsére még meg nem tapasztalt helyzetre a válasz a kódex ajánlása szerint: a gyereket váró nőt.

Hegedűs Zsolt a COVID-19 járványhelyzetre szabott, orvosoknak és betegeknek is készített, a napokban nyilvánosságra hozott etikai ajánlás munkafolyamatát koordinálta. Az Angliában is dolgozó orvos 14 szakértőt, két betegszervezetet, egy szakfordítói csoportot, a MOK etikai kollégiumát és elnökségét is bevonva segített megszövegezni azt a 30 oldalas ajánlást, amit a koronavírus-járvány idején, betegek tömeges ellátása esetén használhatnak a kórházak a páciensek rangsorolására.

A kódex részletes etikai útmutatást és ajánlást ad az orvosoknak, felkészítve őket arra a helyzetre, ha a COVID-19 vírusos megbetegedések száma olyan mértékűvé válna, hogy azzal az ellátórendszer nem lenne képes megbirkózni az elégtelen számú intenzív ágyak, lélegeztetőgépek, szakemberek vagy egyéb erőforrások miatt.

A betegek ellátási rangsorolása (vagyis triázsolása) a sürgősségi betegellátásban mindennapos. Az öt fokozatú skálán az ötös kategóriába sorolt betegeket akár haza is lehet küldeni, az egyesbe tartoznak azok, akik élet-halál között lebegnek. Az SBO-kon működő szisztémát azonban nem lehet minden elemében átemelni azoknak az intenzív osztályoknak a gyakorlatába, ahol felmerülhet az a kérdés, a nagy számú koronavírusos betegtömeg megjelenésével, az erőforrások szűkében miként kell dönteni a fertőzött betegek rangsorolásáról.

Hegedűs Zsolt hangsúlyozza,nem azért döntöttek az ajánlás megírásáról, hogy félelmet vagy pánikot keltsenek.A legjobbat remélve, de a legrosszabbra felkészülve elve vezérelte a szakértőket az anyag összeállításában, ami nemzetközi szinten egyáltalán nem példa nélküli. Németországban már március közepén született egy hasonló dokumentum, amikor még szó sem volt arról, hogy a helyzet odáig fajulhat, hogy nem lesz elég lélegeztetőgép.

Hasonlóképp már jóval korábban kiadták Hollandiában, Svájcban, Olaszországban, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is az etikai ajánlásokat, pontosan azért, hogy az egészségügyben dolgozóknak legyen útmutatásuk arra nézve, az erőforrások esetleges hiánya miatt milyen elvek és gyakorlat alapján döntsenek arról, ki kapjon intenzív ellátást vagy lélegeztetőgépet.

A nemzetközi kódexeket is alapul véve, kéthetes munkával született meg a magyar szöveg, aminek gyakorlati része kifejezetten a mostani járványhelyzetre vonatkozik. Hegedűs Zsolt hiánypótlónak nevezte a dokumentumot, mert bár Magyarországon a betegek rangsorolását végző katasztrófa-orvoslással kapcsolatos megfontolások szerepelnek a tankönyvekben, de gyakorlati, a kamara etikai kollégiuma által jegyzett dokumentumot még nem publikáltak a témában.

Fotó: Balogh Zoltán /MTI

Nem az számít, hogy fertőzött-e, vagy sem

A nemzetközi elvek közül a szakemberek többet is átírtak a magyar helyzethez igazítva. A legtöbbet hivatkozott pittsburghi kódexben és az olaszban is szerepel az, hogy a frontvonalban dolgozó egészségügyi személyzet priorizálás alá esik, vagyis ha megbetegszenek és intenzív osztályos ellátásra szorulnak, őket előre kell venni az ellátásban. Ez azonban Magyarországon alkotmányba ütközne, így ezt nem is vették bele a magyar ajánlásba, mint ahogy azt sem, hogy az idős beteg az életkora miatt hátrányt szenvedjen.

Ha valaki fiatalabb, de több betegsége van, mert mondjuk szenvedélybeteg (például alkoholista vagy kábítószer-használó), akkor lehet, hogy neki orvosi szempontból kevesebb a túlélési esélye egy olyan 65–70 évessel szemben, aki egészségesen élt, és még idősen is képes lefutni a maratont

– vázolja Hegedűs Zsolt azt a dilemmát, amikor az egészségügyi dolgozóknak rangsorolniuk kell két beteg között.

Az etikai kódex azzal a problémával is foglalkozik, mi a teendő akkor, ha kritikus források szűkében egy légzési elégtelenséget mutató covidos és egy autóbalesetet szenvedett, élet-halál között lebegő nem koronavírusos beteg között kell rangsorolni. Az iránymutatás egyértelmű: a két pácienst ugyanúgy, meghatározott szakmai szempontok szerint kell megítélni, vagyis nem mondhatja azt az orvos, hogy azért, mert járvány van, a fertőzött beteg élvez elsőbbséget.

A két betegről, amint lehet, a megfelelő etikai és szakmai alapelvek alapján dönteni kell, hogy azon az egy ágyon kinek van nagyobb esélye a túlélésre. Vagyis a túlélési esélyt kell a triázscsapatnak felmérnie, nem a fertőzöttséget

– magyarázza Hegedűs Zsolt.

Nem istenek

A kilenc elméleti ajánlás mellett gyakorlati útmutatót is tartalmazó kódex utóbbi része csak a jelenlegi koronavírus-járványra alkalmazható, azon belül is arra a helyzetre, amikor az adott intézményben elégtelen a kritikus források száma, tehát nincs elég lélegeztetőgép vagy megfelelő számú intenzív osztályos ágy, vagy éppen elegendő számú szakszemélyzet.

„Vagyis akkor, amikor szükség lenne valamilyen ellátásra, és döntéshelyzetbe kerül az ellátó személyzet: A-nak vagy B-nek adják a kritikus forrást. Ekkor kell etikus alapokon álló döntést hozni” – mondja Hegedűs Zsolt, aki kiemeli, ebben a helyzetben a betegek állapotának objektív orvosi felmérése elengedhetetlen a döntéshez.

Nem istent akarunk játszani. Éppen ezt akarjuk elkerülni. Próbáljuk ezt a súlyos szituációt emberi tudás és szakértelem, illetve nagyon gondosan mérlegelt etikai elvek mentén, amennyire tisztán csak lehet, megoldani

– fogalmaz az orvos, aki kiemeli azt is, elengedhetetlenül fontos, hogy a döntéshozatalba bevonják a  beteget és a családot is.

“Kódex született” bejegyzéshez 91 hozzászólás

  1. Realista
    2020-04-21 – 16:18

    “Mindent elloptak, főleg a vágyat, az álmot. És azt a fidesz lopta el konkrétan…”

    T. Realista!
    Most nagyon beletaláltál!
    Igen, a fidesz lopta el, és nem Admin vágyait, hanem a magyarokét, de leginkább az akkori fiatalokét… 30 éve vannak a politikában, az egyetlen párt, amelyik végig aktív, tevékeny és potenciális cselekvő volt, vagy lehetett volna ez idő alatt. A többi pártnak is volt persze negatív szerepe, de egyiknek sem adatott meg annyi hatalom, lehetőség, bizalom a nép irányából, mint amennyit a fidesz kapott. Visszanézve a történéseket, a leghazaárulóbb, legg.ecibb, legszélhámosabb, legéhesebb, legcinikusabb, legkegyetlenebb banda. Csak Csukotka lehet számukra a megfelelő ítélet.

    1. Realista
      2020-04-22 – 04:47

      “Lehet rugózni ki lopott többet. Akár összegszerűen is csak abban orbán ministráns sem lehetne a szocik mellett.”

      Ebben nagyon tévedsz. A szocik, ugyan hagyták a nyugatnak szétlopni az országot, de ők beérték a baksissal is ezért. Míg a “fijúg” ugyanúgy hagyják a nyugat rablását, csak baksis helyett Ők is ugyanannyit kivesznek a közösből. Eredmény: dupla prés alatt a magyar…

      1. Ez nem így van. Lopásban még mindig az Mszp viszi a pálmát, természetesen az osztódással létre jött új pártok is ide sorolandók. (DK, LMP, stb.) Az első 8 évben, mert az Mdf ideje is Mszp-s idő volt, – még sok mindenből tudtak válogatni, a fidesz első négy évére már alig maradt valami. A Gyurcsány éra már a közpénz lopásról szólt. Jó példa erre a 893 millió $ eltüntetése, ami 270 milliárd Ft. De Gyurcsány rendes, mert a Szingapúri üzletbe bevitte Orbánt is. Nemcsak a zsidó templomba járnak együtt.

      2. stop szerint:

        2020-04-23 – 00:18
        “Az első 8 évben, mert az Mdf ideje is Mszp-s idő volt, ”

        Mitöl is ?

      3. stop
        2020-04-23 – 00:18

        Amiről lekéstek a privatizáció során, azt bepótolták az eu-s pénzek lenyúlásával. Egyébként én nem az első Orbán éráról beszéltem, hanem a 2002-2010 mszp korszak, és a 2010 utáni fidesz korszak összehasonlításáról.
        Rabláson NEM CSAK a privatizáció értendő. Rabolni máshogy is lehet.
        De, ha 1998-2002 közti időszakot nézzük, akkor mit gondolsz pl. Kaya Ibrahimról, Joszip Tot-ról, az Ezüsthajó Kft-ről és a Happy End Kft-ről?
        Csakhogy a jéghegy csúcsát említsem…

    2. Admin:
      2020-04-22 – 04:47

      Uccu neki Admin! -hadd lássuk azt a videót!

      Admin:

      Nem tudom feltölteni, mert olyam hosszú. Ha a (e tekintetben) lényegtelen részt le tudnám faragni…! De hülye vagyok hozzá. Keresek valami lehetőséget.

      1. Admin:
        2020-04-22 – 20:03

        Legyen folytatásos “teleregény”. Részekre kellene bontani.

      2. Ha nincs videószerkesztő, vagy azzal nem megoldható, a hagyományos tömörítővel (pl. 7zip) való darabokra vágás is működhet, majd fel lehet tölteni valamelyik megosztóoldalra, darabonként (akár pár nap alatt is, ha egyszerre sok lenne), így a kockázat kisebb, hogy elveszik az egész valami hiba folytán. Aztán a linkeket a B-R-on megosztani. (Nem hazai megosztót javaslok.)
        https://www.7-zip.org/
        https://www.newsgroupreviews.com/7-zip-split-archive.html
        https://anonfile.com/

  2. “Ha valaki fiatalabb, de több betegsége van, mert mondjuk szenvedélybeteg (például alkoholista vagy kábítószer-használó), akkor lehet, hogy neki orvosi szempontból kevesebb a túlélési esélye egy olyan 65–70 évessel szemben, aki egészségesen élt, és még idősen is képes lefutni a maratont”
    Ujabb pénz nyerési lehetőség egy-két “orvos “-nak !
    A kórházi ágyon vegetáló páciensről ránézésre ki a bánat tudja eldöteni , hogy mennyit fut százon?
    Realista szerint:

    2020-04-21 – 16:18
    Megint csak a bla-bla !
    A témához semmi , csak a kötözködés , provokálás .

    1. “A kórházi ágyon vegetáló páciensről ránézésre ki a bánat tudja eldöteni , hogy mennyit fut százon?”

      Mi ez? Furfangos Frigyes találós kérdése?
      A kórházi ágyon vegetáló beteg semennyit sem fut százon, hiszen fekszik, menni is alig bír!

      1. Ha ért az orvos a szakmájához ,labor leleteiből, alkatából mindent tud,lát. Lehet nem mondja mert sokan tőle várják gyógyulást ,ha megmondaná valóst azt hiszi a beteg nem akar vele foglalkozni. Hát fekteti kórházban sokszor hónapokig,hátha megunja a beteg. Van egy ismerősöm hetente megy háziorvoshoz folyamatosan, az küldi minden hova ,gyomortükrözés,végbéltükrözés,tüdőkatéterezés,szívvizsgálat stb Ez is egy betegség (képzelt beteg)Sok ilyen van.

  3. A fiatalok nem mehetnek dolgozni, szórakozni. Mondják azért hogy védjük az öregeket. Az orvosok meg hagyják megdögleni őket

  4. Emberek-hölgyek az orvosok nem mindenhatók!!!Picit tudnak segíteni az biztos.Akinek immunrendszere nem működik megfelelően az meghal.Immunrendszert gyógyítani nem tudják, még ezt azt kicserélnek emberekben ,de nem fogadja be végeredmény tudjuk. Ha valaki maga alá piszkít rendszeresen az már menthetetlen vegyük tudomásul,nem gyógyítható!!!Magyarországon hány db 100 éves orvos van??Magát,magukat meggyógyítani nem tudják, mi mire számíthatunk????Mindenki meghal általában 70-80 között,szerencsétlenek hamarabb ,szerencsésebbek kicsit később A többi felesleges beszéd,minek???

    1. István
      2020-04-21 – 23:06

      “Mindenki meghal általában 70-80 között,szerencsétlenek hamarabb ,szerencsésebbek kicsit később… ”

      Lehet, hogy vitatkozhatnánk arról, hogy ki a szerencsésebb? Aki korábban, vagy aki később megy el… Van az a pont, ami után már nem élet az élet.

      1. Rosi Nante teljesen igazad adok, van egy pont szerintem is amikor már nem tudja ellátni magát (w c ,evés,séta)na ezután az élet minek.Én nagy általánosságokat írtam első levelemben. Nagyapám 95 évesen nyulaknak készített kis házat( ólat),így is lehet teljes életet élni öregen.Reggel kicsi pálinka,napközben kis bort ivott,gondolom szeretnél ilyen 95 éves lenni.

        1. Dédapám még 90-es éveiben is rendszeresen átúszta a Dunát! Persze volt olyan, hogy a vízi rendőrök megbüntették. Azt mondta a rendőröknek, hogy ezt még évekig minden évben boldogan kifizeti! Végül pár hónap híján megélte a 100-at. Élete végéig szellemileg is teljesen rendben volt. Minden ebéd után megivott egy pohár bort, soha sem többet. Nem dohányzott, viszont rendszeresen tarokkozott, preferánszozott és sakkozott. Rendkívül pontos napirend szerint élt. Ebéd után kis pihenő, majd séta. Délután kártya vagy sakk. Nyáron úszás vagy kajakozás. Majdnem minden nap, ameddig a jó idő engedte.

          1. Na akkor örülők tudod miről beszélek.Szerencsétlenek azokat tartom akik balesetben halnak meg fiatalon,esetleg hirtelen agyvérzés ,infarktus fiatalon (aminek azért oka van, túlhajszolja magát).Minden immunrendszertől függ na meg normális táplálkozástól ,idegeskedés kerülése,hülye kütyükért, nyaralóért,második lakásért stb, nem érdemes agyon dolgozni magát embernek szerintem.Sokan azért hajtják magukat(halálra) mert szomszédnak is van,indul hitelfelvétel ami miatt kb50%.al drágább, ezzel beindul a mókuskerék,nincs kiszállás, csak gyors beledöglés, idegileg egészségügyileg tönkreteszik magukat a buták.Pénzügyi ismereteket(beosztást) sajnos iskolában nem oktatják,jó családban lehet ilyeneket tanulni csak.

          2. Igaz! Eddig én is a hülyére dolgozom magam kategóriába tartoztam. Mindig szerettem volna egy kicsit visszafogni magam, de mindig valamiért elvállaltam újabb és újabb megbízásokat. Nem azért, mert a szomszédnak is volt és nem is azért, hogy a Facebook torz világában megmutassam életem csúcspontjait. (A dolgos hétköznapokról nem látni bejegyzéseket. Annyira nem érdekel ez a másoknak megmutassam magam Facebook, hogy eszembe sem jutott soha, hogy legyen egy profilom.) Korábban azért dolgoztam, mert úgy gondoltam, hogy meg kell alapoznom azt, hogy később nyugodtabb, kényelmesebb körülmények között tudjak élni. Mostanában meg inkább a vállalási kényszer miatt terheltem túl magam. Úgy éreztem, hogy nem mondhatok nemet a régi megbízóimnak.
            Aztán jött ez a vírus. Minden második héten tudok csak dolgozni, a feleségemmel heti váltásban kell a gyerekre vigyázni, mert nincs óvoda. Egész nap a kertben vagyunk. Van mit tenni egy ház körül mindig. A gyerek is nagyon élvezi vissza sem akar menni az oviba. Szerintem sok ember életében lesz egy pozitív váltás a járvány után.

          3. Sub Zero Látom felébredtél aminek örülök. Úgy is lehet pénzt keresni,hogy nem költöd butaságokra, azt kel venni ami kamatot hoz,nem költséget.Mindenki igényei szerint költse pénzét,ne azért mert van.Sajnos sokan mondják pénz arra való,hogy elköltsük.Sokan szidják a zsidókat pedig tanulni kéne tőlük,mondom magyarként!Lehet Orbán ezért erőlteti otthonmaradást ,hogy észhez térjenek az emberek???Kapitalista rendszerben mindig minden kapható csak pénz kel.Nagyon csábítóak reklámok ezért csinálják!! Sokan írnak itt kormány ellopta egészségügy pénzét,de könyörgöm ne betegedjen meg,éljen normálisan és nem lesz szüksége rá,sokan széthajtják magukat, orvos meg gyógyítsa meg, hiába fejlődik orvostudomány immunrendszerét csak ö tudja karbantartani, szinten tartani, orvos nem.Fekteti kórházban hátha regenerálódik valamilyen szintre.Valuta hitel nem oldja meg a kormány mondják,én nem vettem fel, ö igen ,miért akar más pénzén jól élni,ja nem tudja fizetni ,ez pénz ismeret hiánya, sajnos iskolában nem tanítják.Van benne átverés is ,de ilyen a kapitalizmus, amit sok ember nem ismert sajnos!!!!Láttam Škoda hátsó ablakára kiragasztva “Én már kifizettem”Suzukis meg fizeti míg tudja, valutahitelét ,majd elvették tőle amiért felháborodik….Régi mondás 40 éves korig ember mindent bír,de átunna le kel lasi-tani ezt tartsd be ezzel, kerülheted el orvosokat!!!!!!!!!!!!!!!!

          4. István
            2020-04-23 – 12:56

            “…azt kel venni ami kamatot hoz,nem költséget…”

            Ezzel azért egy kicsit árnyaltad a rózsaszín képet…
            Úgy értem, hogy ez a haszonra irányul és nem a nyugodt életre. Ahhoz, hogy hasznot csinálj, folyamatosan gondolkodni, pörögni kell, ami meg nem tesz jót a hosszú élet esélyének. Nincs középút. Vagy élsz, és nem halmozol fel (esély a hosszú életre), vagy pörögsz és beledöglesz.
            Egyébként, hogy válaszoljak a 90+ életkor felvetéseire, én is láttam nagyanyámat 98 évesen. Nem kívántam magamnak… A magas életkorral kapcsolatban elfelejtkeztek egy nagyon fontos, kardinális kérdésről. A mai ötveneseknek, hatvanasoknak esélyük sincs a magas életkor elérésére, mert addigra éhen fognak halni. A mai rendszerben nem a genetika, meg az életmód szab határt az életkornak, hanem a pénz. Nem lehet annyi spórolt pénzed, hogy 65-95-ig (30 év) kibírd. A nyugdíjból nem élsz meg, tehát vagy éhen halsz, vagy rád dől a házad…

  5. Leírják beszélni kel beteggel hozzátartozókkal ,minek??? Gyógyítsa meg ha tudja,ha meg nem tudja akkor meg HÁLAPÉNZ kér mert ö megpróbálta( tudja kis ideje van leletei alapján) hülyének néz mindenkit doktor úr!!!!!Mondom ezt úgy ,hogy apám kórházban dolgozott.Apám kérdezte doktort miért fogadja el a hálapénzt ilyen esetben,egyszerű volt a válasz megnyugszik hozzátartozó,hogy ö és doktor mindent megpróbáltak életének megmentésére, apám nézett ki fejéből,többet nem kérdezte igaza van ,ha hozzátartózó megnyugszik pár forintért ,és nem kocsmába viszi bánatába rendben !!!!!!!!!!!!!!

  6. az eü-ben elég pénz van, de ellopják. Egy kórház igazgató sem szegény , de pár kivételével nagyon gazdagok.
    Oda kell adni a kassza kulcsát a betegnek, Ő döntse el mire mennyit szán. A betegnek nemcsak az élethez van joga, hanem az általa befizetett TB pénz feletti döntéshez is.

  7. Realista szerint:
    2020-04-21 – 16:18
    SENKINEK nem volt annyi esélye a 30 év alatt, hogy a rommá levert Magyarországot svájci mintaállammá varázsolja, ha ez lett volna a célja.
    Csak emlékeztetlek: Kádárnak alig több, mint 10 év kellett az 56-os ellenforradalom után, és a 60-as évek végére a tapasztott, lincses cselédházak helyébe jöttek a kádár-kockák, és a panelek. Igen, akkor ez nemzetközi viszonylatban is egyedülálló, máig utánozhatatlan gazdasági és társadalmi lépték volt!
    Tehát, még egyszer: abban a qrva nagy semmiben, EU pénzek nélkül, háborús jóvátétel közepette, nemzetközi elszigeteltségben, internet és mobiltelefon nélkül, simán “csak” munkával!
    Csak hogy még világosabb legyen: mivel én Adminnal nagyjából egy korosztály vagyok, én azt mondom: nem sajnálom, hogy akkor úgy éltünk, ahogy éltünk, mert a mi generációnk megélhette azt a csodát, ami épp akkor történt, amikor mi beleszülettünk ebbe a fellendülésbe, a gyarapodás korszakába.
    A nyomát sem láttam ennek a mai apokaliptikus világnak, ilyesmi elképzelhetetlen lett volna, minimum féltucat katonatisztet, minisztert és főorvost lőttek volna agyon a helyszínen, ha ilyesmi történt volna a kórházakban, mint most, PEDIG AKKORIBAN IS VOLTAK NAGYON KOMOLY HADGYAKORLATOK, hidd el nekem, hogy voltak, olyan, amiről döbrögi csak álmodhat!
    Mondhatnám, az egész világ – ezen belül a szocialista világ is – minket irigyelt! Akkoriban kifejezetten jó és irigyelt dolog volt magyarnak lenni! Onnan is tudhatom, hogy irigyeltek, ami az elismerés legmagasabb szintje!
    Ma hányan irigyelnek minket a világban?

    1. V. kutya !… +1 . …A mi korosztályunk szerencsére mentes a “lila-gőzös “álmoktól, mi-
      vel gyerekkorban vallásosan neveltek, ifjúkorban elkapott a materializmus szellemisége,
      még pedig olyan erővel, ahogyan a tudásunk/tapasztalatunk bővült ! … a realistához
      hasonló gondolkodású emberek, leragadtak a sárba, nem tudnak kimászni belőle csak
      sáros kézzel kapaszkodnak, de nem megy ! A sáros kezükkel a szemüket is dörzsölgetik,
      így még tovább romlik a látásuk . Marad nekik a misztikus világ : vigasznak ! …s a kriti-
      kátlan hajbókolás a mai kormány előtt. Tipikus szolgalelkek az ilyen emberek ! A gond
      annyiban valós: az ilyen szolgalelkek, akik fényesre csiszolják ( 3 ékes megmunkálásig)
      a hatalmon lévők seggét, ezzel az eléggé el nem ítélhető magatartásukból , a társadalom
      többsége kárára : munka nélkül gazadagodnak ! … Egy baloldali gondolkodású ember,
      az ilyen DEFORMÁLT SZEMÉLYISÉGI JEGYEKTŐL MENTES ! De a konzervatív/keresztény
      nem ! … A szocializmus 40 éve alatt, a magyar dolgozó nép többet fejlődött/gazdagodott,
      mint őseink több száz év alatt ! A magyarságot nem a nemesség /dzsentrik … a sokasá-
      ga jelenti, még ha a történelemben – helytelenül – ezekről szól a fáma !! A valóság nem
      róluk, hanem az ALKOTÓ MUNKÁT VÉGZŐ EMBEREKRŐL SZÓL. ŐK VOLTAK ÉS MA IS
      ŐK A TÖRTÉNELEM VALÓDI ALKOTÓI/ TEREMTŐI !!! (lásd: Táncsics Mihály könyvei.)

      1. Utálom a bigott vallássoságot, aminek, a “materializmus” az egyik legszélsőségesebb formája. Utálom a pártvallást is, aminek a legszélsőgésebb formája, a nemzetiszocializmus mellett a “materializmusHoz” kapcsdolható.

  8. “A gonoszság, amit teszel, veled marad örökre.
    A jó amit teszel, visszatér hozzád”.
    Vigyázz, ha Istent játszol, akárki is vagy!

  9. Egyre több szemetet raksz be. Még hány lesz?
    “Csak emlékeztetőül: Svédországban például már az elmúlt héten bejelentették az illetékesek, hogy a 80 év felettiek, illetve a 60 év felettiek, ha más krónikus betegségük van, nem részesülhetnek intenzív ellátásban, ha megkapják a vírust. Értsd: ezeket az embereket nem teszik lélegeztetőgépre, ugyanis nem jut mindenkinek lélegeztetőgép az országban, így szelektálni kell az emberéletek között.”
    Ez így baromság. A hírt az Aftonbladet szellőztette meg, és amit az idézet írója kerekített belőle, az a viccbeli jereváni rádió szintje.
    https://www.aftonbladet.se/nyheter/samhalle/a/lAyePy/dokument-visar-de-prioriteras-bort-fran-intensivvard
    Egy segédletről van szó orvosok részére, a lehető legrosszabb helyzetre felkészülve (természetesen nem állt fenn akkor, amikor hír lett belőle), mely szerint a priorizálásnál figyelembe vehető – nem kötelezően – a biológiai életkor (vagyis NEM a sima naptári életkor). Elég nehezen megfogható dolog, a gyakorlatban is nehezen alkalmazható, bár a Karolinska Intézet ezzel kapcsolatban közölt egy összefoglalást itt:
    https://news.ki.se/new-measure-of-biological-age-can-predict-health-risks
    Ha tehát a “biológiai életkor” 80 fölött van, ÉS ezt figyelembe veszik, akkor abban az esetben nem kell alkalmazni az intenzív kezelést, HA már tényleg nem áll rendelkezésre elegendő hely egy intenzív osztályon. Azonban Björn Eriksson, Stockholm régió eü. ellátásának vezetője reagált a lap megkeresésére, és azt közölte, hogy az intenzív ágyak száma 300 fölött volt, amelyből 79 üres. Így ezeknek a szempontoknak az alkalmazására a körülmények szerencsére nem kényszerítették rá az orvosokat. Ha a helyzet esetleg változik, arról biztosan cikkezni fognak még, de ez így egyelőre rémhírkeltés vagy “fék nyúz”.
    Ezeken kívül a dokumentum a 70-80 éves biológiai életkor esetében, már amennyiben ezt figyelembe veszik, előnyben részesíti azokat, akiknél a nagyon komoly problémák maximum egy szervrendszert érintenek, 60-70 éves biológiai életkornál pedig azokat, akiknél ezek a komoly problémák maximum kettőt. Tehát azt írni, hogy a 60 év felettiek, ha más krónikus betegségük van, nem részesülhetnek intenzív ellátásban a svédeknél, nagy baromság.

    “Tökéletesen érthető, rendben van.”
    Ha a Kamara állásfoglalása kritikus a helyzetekre érthető és rendben van, akkor a svédeké is az kellene, hogy legyen. Anélkül, hogy védeném azt a rendszert, mert őszinte leszek, nem vagyok a rajongója. Viszont a jaffa politikai küzdelmei miatt a svédeket gyakran próbálják lehúzni a sárba, akár valótlanságok állításával is, és a közbeszéd részévé igyekeznek tenni egy jaffa által kialakított, aligha kedvező képet az országukról, aminek nem egy esetben köze sincs a valósághoz (“svédezés”).
    “Azt most hagyjuk, hogy néhány héttel ezelőtt még arról szólt a mese, miszerint a mi Orbán által lezüllesztett egészségügyi rendszerünkben nincs elegendő lélegeztetőgép, még normál körülmények között sem, aztán most a »szakértő« egyszerre csak kiderítette, hogy bőven elég, ami van, még világjárvány idején is. ”
    Ez megint egy ordas baromság. Azt, hogy valahol olyat írtak, hogy normál körülmények között nem elég a készlet, alá kellene támasztani, mert ezt az említett cikkben hiába keresnénk.
    https://24.hu/belfold/2020/04/17/koronavirus-lantos-gabriella-lelegeztetogep-korhazi-agy/
    A kritizált írás többi része logikusan felépített érvelés, amit legfeljebb a bővülő járványügyi adatok és a frissülő, folyamatosan monitorozott hazai eü. eszköztár kutatók számára is elérhető jelentései helyezhetnének más megvilágításba. E téren sajnos Magyarország nem jeleskedik.

  10. Nem tudom , hogy mit pörögtök ?
    Csuti megmondta : Május 03 . tetőzik és nincs apelláta !
    Világos ?

  11. Rosi Nante Elmondom neked kb 2-szer idősebb vagyok nálad írásodból gondolom(ovis gyermek)Én átlaghoz képest keményen dolgoztam,sokat vállaltam pénzért,mert szüleim láttam sokat dolgoztak ,de nem jutottak 5röl 6ra Így sok évet külföldön dolgoztam szociba.Keresett pénz nem autóra stb-re költöttem hanem lakásra, meg normális kajára. Utána is dolgoztam sokat, pénzt félretettem.Csak azt vettem meg ami kellet ,lehet nem voltam menő gyerek, mindig a holnap járt fejemben.Ma is csak 7000ft telefonom van igényeim kielégíti.Haverjaim mondják is magukét ,én mosolygok rajtuk. .
    Jelenleg házam építgetem,kertészkedek,befektetéseimből élek már 10 éve. Hívták dolgozni vissza,régi munkahelyemre mondtam nekik minek?? Befektetés kezelése nem olyan terhes mint napi 10-12 órát dolgozni valakinek!!Elmondom neked év végén talán már nyugdíjba mehetek ha megint nem tolják el,házi orvosom csak jogsi miatt keresem.Javaslom nektek,gondolom nős vagy beszéljétek át mennyi pénzre van szükségetek havonta ,többit államkötvénybe vagy másba tegyétek ,és az nincs!!!!Évek múlva látni fogod ,lehetsz nyugodtan 90 éves.Gyermekednek tudást,ne pénzt adjál többre megy vele!!!!!”pörögsz beledöglesz”írtad köszönöm ,de jól érzem magam,WHISKY társaságában,mert tudod korona vírus ellen nagyon jó,sajnos házi pálinkám már elfogyott.”folyamatosan gondolkodni”remélem nem cigány vagy, nekik az nagyon megterhelő,de magyarnak?????”éhen fognak halni” írtad ,aki nem gondolkodik időben igen,de előre is gondolkodó biztos nem,ami megmarad legyen gyereked öröksége!!!!!

    1. Bocs Rosi Nante Sub Zero-val kevertelek neki van óvodás gyermeke nem tudom hány éves vagy, többit ajánlom figyelmedbe.

      1. Én sem vagyok túl fiatal, 53 leszek. Megdőltek már azok a régi jól megszokott életutak, amiket elég pontosan lehetett életkorokhoz is kötni. Sajnos.
        Amiket tanácsolsz az megszívlelendő, de csak az egyes ember esetében. Mert ugye, mi lenne akkor, ha mondjuk minden ember kitűzné célul, hogy pár év kemény munka, lemondás után kamatokból éljen meg. Nem működne, mindenki nem élhet befektetésekből. Mégiscsak abból kell kiindulni, hogy a lakosság legnagyobb részének nyugdíjig dolgozni kell és utána abból megélni. Itt kerül képbe az egészségügy. Mert vannak olyan munkaterületek, amiben 40 egynéhány eltöltött év igencsak erős nyomot hagy az emberben, amellett is, hogy különben egészségesen próbált élni. Nekik kijár a magas színvonalú kórházi ellátás és rehabilitáció.

        1. Van két csoport 1: cigányok cigánnyá vált magyarok és 2: magyarok. Elsővel nem érdemes foglalkozni. Második csoport amit szocializmus rendesen elnyomott ( egyenlősdi),bele is buktak mindenhol.Értékteremtő munkát anyagi megbecsülés hiányával gátolták.Kapitalizmus lett,amit én már ismertem mivel náluk is dolgoztam, előnyben voltam sok emberrel szemben. Próbáltam elmondani sok embernek mi lesz,nem hitték csak kevesen. Első nagy csoport elhülyült a bőségtől kütyük,valutahitel stb agyonhajtotta magát csecsebecsékért. A második csoport pénzhiány miatt nagyon lassan kezd kibontakozni megy is a visítás, nekik miért van, nekünk miért nincs? Jó volt visszaélés is ,de ők úgysem tudják üzemeltetni ,majd elveszik tőlük.Amire gondolsz egy pár év az 38év volt!Első pár évben csak ugrottam nagyot,másokhoz képest.Igen tönkre ment sok ember egészsége fölég 1. csoport ,mert ők fizikai erejüket tudták csak eladni,vagy azt se, gépesítés miatt,maradt munkanélküli, ha képezte volna magát,eszét is eladja, amit jobban megfizet a munkaerő piac,ilyen a kapitalizmus……

    2. István
      2020-04-23 – 22:11

      Értem a gondolatmenetedet, de sántít…
      Egyébként 60 leszek, ha megérem…
      Azért sántít, mert az embernek egy élete van, és nem élheti le úgy az életét, hogy mindig, mindenkor az öregkorára gondolva a fogához veri a garast. Gondolj bele, hogy valaki az öregkorára spórolva 20 éves korától fogva rakosgatja az inflálódó forintokat, aztán negyven évesen elüti az autó… kérdezem, hogy szerinted ez az ember miről fog odafent a “személyzetnek” mesélni a földi életről?
      Köszönöm a befektetésekkel kapcsolatos jótanácsaidat, de nem fogadom meg. Azért nem, mert pl. az államkötvény, vagy bármilyen banki megtakarítás a lehető legrosszabb befektetés. Azért, mert ezekkel már akkor is jól jársz, ha a hozamuk eléri az infláció mértékét. Sőt, továbbmegyek, minden olyan befektetés, amit másokra (bankok, nyugdíj pénztárak, biztosítók, tőkealapok) bízol, az tuti bukás, ugyanis az nem lehetséges gazdaságilag, hogy a befektetésedből ketten tudjanak megfelelő hasznot realizálni. Úgy ketten, hogy Te, mint befektető, és a cég, mint befektetés kezelő. És még annak örülhetsz ez esetekben a legjobban, ha nem lépnek le a pénzeddel… (lsd: Quaestor-buli). Az ember saját pénzének a legjobb gazdája, maga az ember. Náladnál jobban senki sem fog jobban vigyázni a pénzedre, mint Te magad! -ez tuti!
      Van egy megjegyzésem, ne vedd zokon: Hatvan egynéhány évesen építgeted a házad? -bocsáss meg, de eddig akkor mit csináltál? Van egy amerikai mondás, lehet, hogy ismered:
      “Ha az ember 20 éves korára nem elég erős, harmincéves korára nem elég okos, és negyvenéves korára nincs meg mindene, amire az életben szüksége lehet, akkor már nem viszi semmire…”
      Köszönöm a pénzügyeim miatti aggódásod, megfogadom egyes tanácsaidat is, és sok mindenben egyet is értek veled, de a pénzügyek és a fiam tekintetében, értem nem kell aggódnod… megoldom… 😀

      Egyébként kezet foghatsz Realista kollégával, Ő is a “befektetéseiből” él, ahogy mondja… (Bár ez ezen az oldalon ez nem nagy dicsőség, mert a befektekésekből való élés az itt, más emberek kizsákmányolását jelenti…

      1. Most két kockázatmentes befektetés van, a szuper állampapír és az OTP Optima. Ha többet akarsz, viszonylag alacsony, de kockázattal,akkor Bovespa. Olajra csak hosszú, legalábbis középtávú Odds-ot. A cseh állampapír is fial és kockázastmentes.

        1. Ha én gazdag lennék
          2020-04-24 – 18:43

          A szuper állampapír egyáltalán nem kockázatmentes, leginkább azért nem, mert a geci áll mögötte, neki pedig egy szavát sem lehet elhinni. Másodsorban meg azért kockázatos, mert az infláció el fogja vinni bőven, azt az 5% körüli hozamot, sőt még annak is lehet majd örülni, ha nem fogja einstandolni ezt is, mint a nyugdíjkasszát, vagy anno ahogy a békekölcsönt el inflálták…
          A többi “ajánlatodról” nem nyilatkozom , mert nem ismerem, illetve nem tőzsdézem. A jelenlegi olajárakat nézve most biztosan érdemes lenne olajat venni, de azt rögtön el kellene szállítani. A berakodás még nem is lenne gond, no de a kirakodás????
          Annyit azért még ideírok, hogy a 2015-ös kb. 32.000 €-s árhoz képest, most 51.000 + €-t kérnek egy kg aranyért…

          1. Nem azt írtam, hogy a tuti meggazdagodás útja, de a kettő legko9ckázatmentesebb. Az állam csak ,akkor nem fizet, ha bejelenti a fizetéskételenséget, vagyis az államcsődöt. Nem valószínű. Az Optima negyedévente 1,5 %-nyereségadó, de kockázatmentes. A Bovespa a brazil tőzsdeindex,ami dübörög, de nem teljesen kockázatmentes.

          2. A nagy tőzsdeguruk a járvány kigtörése után az oloajra tettek Shortok-at és edegeszre keresték
            magugat. Én Oddsokat tennék hat hónapra, 60-65 dollárért egy barrel kötvényt. Ingyen adom a tanácsot,ami szerintem bejön.Nem kérhetek részesedést, mivel nem brókernél vagxunk, de nem követelhetnek tőlem kártérítést sem, ha fuccs. Szerintem bejön. Informatikát szigorúan kerülni, a járvány lecsengéséig. Azoknak, akiknek van elég pénze kockázatni, mert csak a halál biztos. Akiknek nincs, de ha szerényen is, de keresni, gyarapodni akarnak, szuper állampapír és OTP Optima. Ez egv értelmes téma, a csukotkázás és anarchizmus, bolsevizmus nem. Nayon sokat veszítettem az Apple részvényeken, amit egy félmajom, nem bróker,üzletkötő nőstény javasolt. Autodidakta módon beletanultam. Nagyon egyszerű.

          3. ” A berakodás még nem is lenne gond, no de a kirakodás????”

            Nincs kádad???

      2. Rosi Nante Nem aggódom senki pénzügyei miatt,mindenki azt csinál vele amit akar!!!!! Megértelek, miért más ember kizsákmányolása,ha nem kötelező igénybe venni.Nyugaton emberek idős korukban vesznek családi házat,én is ezt tettem,de mivel egész életemben dolgoztam most is ezt teszem,csak magamnak. Építgetem házam az is befektetés értéknövelés,gondoltad?Szinte minden szakmában járatos vagyok.Ez a második ingatlanom.Befektetés igen lehet veszteni,nyerni is,ez ilyen.Ezért kel több dolgot figyelni,mérlegelni,sosem szabad olyanba tenni ami nagyon nagyot ígér.Mit mond zsidó:pénzed oszt szét készpénz,ingatlan ,arany ,kéz-pénz, miért kel ,ha van valami jó vételi lehetőség be tudj szállni,ha ígéretes,vagy nagyon kel valami nem kel gyorsan eladni valamid,mert az tuti bukta.Ha párnában kp tartod tuti bukás.Megjegyzem mert írtad öregkorára éhen hal ,ez csak nyugdíj kiegészítés ,meg ha nagyon akar valamit amit nyugdíjból megvenni nem tudna(autócsere, magánorvos stb)Ne keljen hitelt felvenni soha, mert az nagyon megdrágít mindent és lehet meg sem éri vásárolt termék így. Fiatalon fogához veri garast,na azért én nem ezt tettem teljesen .Turistáskodás is egy kellemes befektetés,tanulás,hogyan élnek mit csinálnak más emberek.Éltem tartósan több országban Afrikában is.Sok országban turistáskodtam,ahova cégem nem vitt és kíváncsi voltam rá,de nem egy hétre.Inflációt azért csinálják,mert államnak nem érdeke ,hogy pénz ne forogjon, ami után adót szed,ez is adó csak nem annak nevezik!!!!Ezt tedd hozzá előző levelemhez kiegészítésként.Kicsit finomítottam rajta.

      3. “Gondolj bele, hogy valaki az öregkorára spórolva 20 éves korától fogva rakosgatja az inflálódó forintokat, aztán negyven évesen elüti az autó… kérdezem, hogy szerinted ez az ember miről fog odafent a “személyzetnek” mesélni a földi életről?”

        +1

        Amikor gimibe jártam nem gondoltam volna, hogy nekem valaha az életben önálló lakásom lesz. Semmi perspektívát nem láttam magam előtt. Már akkor arra a megállapításra jutottam, hogy csak olyanok kerülnek vezető pozícióba, akik pártvonalon kúsztak fel az uborkafán. Nem akartam beilleszkedni ebbe a rendszerbe. Vettem egy R51/2-es vasat, ami már messze nem volt eredeti és fűrészeltem belőle egy choppert. Az a 2nm. amit letakartam menet közben az aszfalton, na azon a 2nm-en volt Magyarországon számomra a szabadság! Később vettem komolyabb gépeket, mentem nagyokat! Nekem ezek voltak a “kütyük” különben a mai napig! Egy percét sem bánom, mert lesz miről mesélnem annak a bizonyos személyzetnek odafönt! Inkább arra számítok, hogy lesznek kínos kérdések is. 🙂 Aztán az is lehet, hogy lefelé visz majd az utam. Ott legalább több lesz az ismerős!

        Szerintem itt is meg kell találni a megfelelő arányt.

        1. Sokat kell, szorgalmasan dolgozni, hogy később könnyebben élhessünk és nyugdíjas korunkra ne nyomorogjunk.
        2. Minden életkornak megvan a megismételhetetlen szépsége. Aki ezektől teljesen megfosztja magát, az valamit el fog mulasztani az életében, amit soha sem fog tudni pótolni!

        1. “Aki ezektől teljesen megfosztja magát, az valamit el fog mulasztani az életében, amit soha sem fog tudni pótolni!”

          Mivan akkor ha más foszt meg a lehetőségektől ?

    3. István
      2020-04-23 – 22:11

      És még valami, hogy el ne felejtsem:
      Volt idő, amikor a családommal (3fő) majdnem megéltem a bankba tett, nem fényösszegű pénzem kamataiból. Ez a ’90-es évek vége, 2000-es évek eleje volt.
      Aztán annyira eltávolodtak egymástól a kamathozamok és a megélhetési költségek, hogy ha egy mód van rá, már nem lépem át egy bank küszöbét sem…
      Ha ezt mai viszonyokra vetíted, akkor 3 fő éves megélhetése kb. 4,5 millió Ft, ami havi szinten egy átlagnyugdíjat jelent fejenként (szóval csirke farhát színvonal). Ha 3%-os banki kamatokkal számolunk, akkor ahhoz, hogy egy háromtagú család megéljen a banki kamatokból, ahhoz 4.500.000.- x 33 = 148.500.000.- forintnyi betétre van szükség (kb). Neked van ennyi? És ismerősi köreidben van valakinek ennyi?
      És, mielőtt Sub Zéro verné a mellét, hogy az aranykor (98-2002) fidesz éra volt, csak szeretném jelezni, hogy azt a pénzt, aminek a kamataiból majdnem meg tudtam élni akkor, azt nem a fidesz alatt kerestem meg, hanem előtte, beleértve a Kádár-korszakot IS! Kb. ennyi, ami még a témához tartozó részemről…

      1. A Surányi György vezette Monetáris Tanács a világ akkori legmagasabb, 28 %-os hegybanki alapkamatát állította be, ennek ellenére az infláció is hasonló ütemű volt, ezért kínáltak a bankok olyan magas betéti kamatot. De a magas alapkamattal az állam adósságszolgálata is meredeken nő. (Bokros-csomag)

        1. Ha én gazdag lennék
          2020-04-24 – 19:04

          Egy szavadat sem vitatom, de a lényeg mégis csak az, hogy akkor megéltem (majdnem) a kamatokból, ami azt jelenti, hogy az egyéb keresményem megmaradt…
          A Bokros-csomag idején a cégemnek gyakorlatilag újra meg kellett venni a raktárkészletét, azaz x 2-re változott a raktárkészlet értéke, mégis kibírtuk mert ment a bót… Ma egy ilyen csomag tuti bezárást jelentene. Akkor most melyik korszak volt a jó? -az akkori, vagy a mostani?

          1. A mostani alacsony alapkamat is gerjeszti az inflációt, ez sem jó.

          2. Ha én gazdag lennék
            2020-04-24 – 19:15

            A mostani alacsony alapkamat egy átb@szás, a la ovi módra…

      2. Ne haragudj de ebben komoly csúsztatás van.3 főben számolsz fiad gondolom nagykorú már korodhoz képest,dolgozik ne számold magatokhoz.1,5 fejenként soknak tartom annak akinek van családi háza,meg gondolom nem seggvakarással töltik napjaikat mint házaspár.Bankban nincs tudomásom szerint 3% ,állam kötvényben több van eurós államkötvény talán jobb mert leértékelés is benne van .Befektetés mindig csak kiegészítő,meg lehet belőle élni,de nem azt jelenti,hogy közben plafont lesse valaki!!!!!!!Igen volt 33%kamat is,mellette infláció is rendesen,mert nagy szarban volt az állam Kádár korszak végén, ami most nincs.Bankba kamatra aki beteszi sokat veszít ebben igazad van.Nézd meg befektetési alapok Bamosz most bukta van igaz korona vírus miatt,de szerencse forgandó nem ideges embereknek csinálták lehet sokat nyerni,de veszíteni is hosszútáv érdekes csak.Buta módon megengedték akkor vám nélküli árú behozatalt nyugatról,miért nem központilag vásárolták meg és terítették boltokba Milliárdokat bukott ezzel állam…..

        1. “mert nagy szarban volt az állam Kádár korszak végén, ami most nincs”

          Ez jó vólt , így éjfél felé !
          Teljesen felviditottál .

          1. A majmok tönkremernnek export nélkül. A Nagy nxertes Tayjvan,ahonnan pótooljálk a kieső kínai szemétgyagyit. Kisebb, de erősebb a hadsedrege, de nem tudja, nem meri ferlszasbadítani ay szárazföldi Kínát. Tibet kívételével csak rosszat kapnának szintén egy szabad
            KÍnából is. olcsó suemétgagyit és vírusokat. Radikálissbb intézkedéseket kell foganatosítani. Magyar haverom Tajvanon él, degeszre keresi magát, de ők is majmok. ŐK nem Mao, hanem Csang-Kaj-Sek istenhitben élnek. Szintén roppant primitívek. Nem hiszek a fajelmépetben, de 3 “népet” baromira gyűlölök. Az arabokat, a kínaiakat és az oroszokat. Az hzgtóbbi 2 genetiikai, véglény, az aranbok egyáőltsalán nem, a beteg vallásuk teszik őket mentális és pszichés értelemben azzá. Volt hozzájuk, személyes zerencsétlenségem , sárga majmokhoz csak utcai, helységi, de úgy is borzadály. A majom is túl hízelpgő jelző. Jártam Kelet-l. Ázsiában,tőlük följebb, de félmajmok. Gyűlölik őket,, de veszettüMég egyszer ismétlem, nem vagyok rasszista, az afrikaiak sokkal értelmesebbek, mint a rasszisták gondolják,szintén személyes tapasztaalat, DE a mongoloidok majmok, ,ez a szomorú valóság.

          2. Igen két lehetőség van ,vagy nagy hiány volt,vagy külső megrendelésre csinálták.De az biztos ,hogy élelmiszeren kívül esetleg, más nyugatnak nem kellet(Videoton hifi torony,Orion tv,vekker óra, Ikarust busz stb)ezekért szerinted tolongtak vevők. Orosz piacot bezárták,

        2. István
          2020-04-24 – 22:30

          Semmi csúsztatás nincs abban, ha egy korábbi korszakot összehasonlítok a maival a családi költségvetés szintjén. Akkor működött, ma nem működik.
          De egyébként a fiam egyetemista, ergo nem kereső. De, ha kereső lenne is, akkor sem venném el tőle, ha beosztó és takarékos, mert neki is kell egy saját induló anyagi háttér. A feleségem meg hb. mert mindig is az egykeresős családi modell híve voltam, és az is maradok.
          Az intézményes befektetések hasonlítanak a szerencsejátékokhoz, azaz vannak akik nyernek, vannak akik nullára jönnek ki, de a többségnek biztosan bukta van. Különben nem működne a rendszer, ahogy a lottó sem működhetne, ha mindenki nyerne.

          1. “Az intézményes befektetések hasonlítanak a szerencsejátékokhoz, azaz vannak akik nyernek, vannak akik nullára jönnek ki, de a többségnek biztosan bukta van.”

            Ez az igazság. A Forexet próbáltam, tanfolyamokra is jártam. Akkor hagytam abba, amikor teljesen világossá vált számomra, hogy piramisjáték. Annak ellenére, hogy piszok szerencsével az igaz, de nagyjából megdupláztam a befektetésemet.

          2. Most értettelek meg amit leírtál utolsó leveledben.Egyetemre járatni gyereket manapság húzós ,fölég ha,nem lakhelyeden van!!Elmúlt rendszerben nem volt megterhelő szinte ingyen volt.Na ez megszűnt.Miért. Pofáznak mi okos emberek vagyunk(mi pénzünkön), tessék bennünket nagyon megfizetni na ez megszűnt!!!!Vedd úgy neked ez befektetés öreg napjaidban majd támogat gyereked,lehet nem dug be államilag fináncírózott intézménybe ha megöregedsz, neveléstől függ.Nagyszüleimet szoci rendszer kifosztotta ment a közösbe, amit feléltek ,bukott a rendszer mert nem volt már kitől elvenni. Olyan megbízható emberek kerültek vezető pozícióba akik nagyapámnál napszámosként trágyát hordták.Vagy apám gépészmérnök volt 53 éves főnökének kinevezték megyei párttitkár 19-éves fiát konfliktus után szerszámkészítőnek visszament egy gyárba, soha nem vállalt vezető beosztást .Vagy Szobi parasztokat nyomorékká verték mert nem akarták közös tulajodba vinni saját tulajdonukat stb. Miért nem szavaznak MSZMP-re emberek??Talán azért mert közmondás is mondja KÖZÖS LÓNAK TÚROS A HÁTA.Miért van így mert amikor vettél játékot fiadnak mondtad neki biztos ez a tied,beleivódott tudatába enyém,tied!!!MIÉRT nem azt mondtad neki közös.Magyarok 2-es csoport nem nagyon mer vállalkozni fél,tart újra államosítástól.Talán megérted gondolataim ezzel zárom soraim SZEVASZ.

    1. Elbotlik a klaviatúra.Néha kijavítok az illendősség kedvéért. Habár, mint pedáns ember, elküldés előtt megtehetném az átnézést, kijavítást, habár nem én vagyok az egyetlen slendrián:)

      1. Amit a tajvani majmokról tudok tőle, még nem ,jártam ott. Másik haverom igen, futólag és nagyon pozttív véleménye volt. Aki ott él – Csang-Kaj-Sek valláskultuszban élnek. Szent meggyőződésük, hogy felszabadítják vötrös Kínát, de Tibetnek nem adják vissza a függetlenséget. Az az övék. A fehér külföldiekkel szemben is nagyon bizalmatlanok, mert vörös kínai ügynököknek vélik őket. Az A vörös kínaiakat,akik ezerrel járnak hozzájuk, nem gyűlölik, mert nacionalisták. A japánokat, akiknek gazdasági sikerüket köszönhetik, igen, a tört. múlt miatt. Az amerikaiat, akikkel védelmi szerződésük van nagyon kedvelik. Ennyit tudok a némileg civilizáűtabb majmokról. Azt is, hogy nagyon magas az éleztszíynvonal.

        1. Az egy Kína van kettő nincs dokztrinizmus miatt MO és Tajvan között nincs diplomáciai kapcsolat, csak ezt helyttesítő képviseletek. Meg vízummentesség. A letelepedési engedélyt nehezebben adják meg, mint az USA, a fent okok miatt. Tanulmánxit könnyen. A gazdasági kapcsolatok nagyon aktívak, Acer, stb. Mint a vörös kínaiaknak, határozott kisxebbségi érzésük van a fehérekkel szemben, de felsőbbrendűnek tartják magukat. Nagyon gazdag ország és nép, de mindkettő zsugori.Az előbbi a védelmi kiadásokban értelemszerűen nem. Pozutívum – betiltották a kutyaevést.Aki ebet zabál, az súlyos pénzbüntetésre számíthat, a visszaesők dutyira. A korona vörös Kínából szabadult a világra, mint említettem, nem a repülő patkány vagyis denevér, hanem a tobzoska zabálása miatt.A majomneten 21 millió kiimúlt majomról pletykálkoednak, lehet hogy igazl, de akkora tömegben nem tűnik fel.Tajvanon és törzténtek fertőzések és haláesetek, de lokalizálni tudták. Szerintem azért, mert nem zabálnak tobzoskát. Ott élő haverom Telekom mobilszáőma ott is műxik, lehet hogy megérdeklődöm, de munkaviszonya folytán több időt van vörös Kínában, Amerikában, Dél-Koreában, Japánban és Thaiföldön, mint a szigetországban. Mázlista, megpérte neki a 20 berendelt adategyeztetés a tajvani képviseletre. Kinaiul jócsak formán köszönni tud, mint a tajvaniak többsége angolul. Így csak fönökeivel, kollegáival tud ntud érintkezni, akik tökéletesen beszélnek angolul.

          1. Tény – a kínai nem emberszabású majom. Következtetés – A tajvani jó abban, amiért – tévesen – intelligens főemlősöknek tartjuk a majmokat, pedig csak ösztönük és élvezik is, a humanoidok utánzása. Vagyis amit majmolásnak hívunk.

          2. “Pozutívum – betiltották a kutyaevést.”

            Oszt mit csinálnak a rengeteg megmaradt ebbel ?
            Exportálják ?

  12. MO és OO nem trendelt el gazdasági,embargót edgymás ellen, sőt bátorították a kereskedelmet. De az oroszok vagy ötször egymás után csődbe mentek. A magyar agráexportot kiváltották az agyondotált, tehát olcsóbb német és francia agrárgazdaságok. Egy tízfős banda akart komunizmust, de még mindig azt nyögi mindenki.

      1. 1998. Az orosz kormány államcsődöt, vagyis fizetépsképteléenséget jelent be és az IMF-hez fordul. Előzmények – nemzetközi hitelekből finanszírozták a csecsen háborút. A Magas hegybanki alapkamattal magasan tartották a RUR áűrfolyamát, ennek ellenére dübörgött az infláció. Jelcinnek nem volt többsége a Dumában, a kommunisták és Zsirinovszkij nacionalistái pedig nem szavazták meg a korrekciós csomagot. A kormány elengedte – saját hatásköráben, rubelt,ami azonnal 300 %-ot gyengült.Nem csak az állam,de a gazdasági szereplők és a lakosság tetemes része is fizetésképtelenné vált. Zsinórban dőltek be a magyar kkv-k, amik főleg agrártermékeket exportáltak oda. Csak a nagyok úszták meg, Globus, Richter, stb. Előtte mikor mentek csődbe? Mivel nem kezdeményeztek csődvédelmet és csődeljárást az IMF-nél, megállapíthatatlan, 1980-83 körül.

        1. Ha én gazdag lennék szerint:

          2020-04-25 – 20:38

          Amúgy tudod , hogy miket írsz itt össze-vissza ?

  13. Rosi Nante
    szerint:
    2020-04-25 – 08:45
    A lottó matematika, esély számokkal. Ebben is kivétel magyarország, mert bár a Lottó társaság nem károsodik, de a nép az be van csapva, mind az ötös, mind a hatos lottó estében. Mindenki azért vesz szelvényt, hogy megnyerje a telitalálatot, de erre nálunk esélye sincs, mert a nyertes személyt valaki előre meghatározza.
    A halmozódás kellő szintjét egy program biztosítja, mely ha van nyertes szelvény, azt a nyílvántartásból kiveszi, az üres sort összehúzza, át sor-számozza az egész halmazt. Ezt kb 0,25 sec alatt. A jelentkező “nyertest” tájékoztatják, hogy adatátviteli hiba miatt az ő szelvénye nem volt játékban, és vissza kapja a szelvénye árát.
    Mikor meg van az elégséges halmozódás, akkor a program, betesz egy új szelvényt a nyílvántartásba a kihúzott számokkal és a boldog nyertes igazoltan lehet milliárdos (ilyenek: Horn, medggyesy, Rachel, Sára, Vida, a csaló volt elnök, több képviselő, stb.).
    Nem károsodik senki, csak becsapnak sok millió lottózót, azt hiszik nyerhetnek, ha szerencsések, de ez nem igaz esélyük sincs, hiszen a nyertes meg van határozva. Nem bízzák a szerencsére.

    1. Nem lottó, bingó. Rágalmazás, rémhírterjesztés, végre lezúzzák ezt a szennyportált. Lehet, hogy megúszod pénzbüntetéssel és/vagy felfüggesztett szabadságvesztéssel, de ha a Szerencsejáték Zrt. beperel, annak követkenyei súlyosabbak lesznek, mint 20 évi váci Wellnessnek. Felhívom a figyelmet a Btk. azon paragrafusára, hogy aki tudomást szerez elkövetett bűncselekményről, de nem jelzi az illetékes hatósgnak, ő maga is bűntettet követ el, kivéve ha közeli hozzátartozója az elkövetőnek és ő nem vett részt a cselekményben. Ezt a szennyportált 5-6 elmebeteg és 2-3 vicces kedvű látogatja, de akkor is széles nyilvánosságnak számít.

      1. Ha én gazdag lennék
        2020-04-25 – 20:18

        Te hova sorolod magad? -az elmebetegek, vicces kedvűek, vagy a szórakoztató elmebetegek közé?

  14. A police.hu-nak levelem megírtam, bemásolva a bűncselekményt megvalósító hozzászólást. Egy klikk és a portál látogatói érdeklődéssel fogják olvasni. Azért gondolkodom, hogy klikkeljek-e, mert az elmebetegség bizonyos szint fölött, ha úgy tetszik alatt, szórakoztató.

    1. Ne bántsd Rosi Nante szegény gondolom komoly anyagi gondban van,amúgy rendes pasi.Van egy egyetemista fia, nemdolgozó felesége ,mert ö úriember egy keresős modellben hisz, mint nagyapáink.Remélem csak dumál,bankot nem fog kirabolni. Kérlek ne bánts!!!Én is vettem lottót régen amikor vettem, akkor 3,30 ft volt most lehet talán már 100ft-is, rósz befektetés, nyerésre esély nem sok van.Ne klikkelj kérlek, érts meg anyagi gondjait, kérlek te is kerülhetsz szar helyzetbe!!!!

      1. István
        2020-04-25 – 23:21

        Egyszer már írtam neked, hogy ne aggódj az én pénzügyeim és anyagi helyzetem miatt. Megfogadtad, és most megint… Nyugodj bele, hogy nem cserélnék veled bukszát látatlanban.

        Egyébként meg úgy látom, hogy belekeveredtél az itten nevekbe, mert nem engem fenyeget a feljelentés veszélye. Talán, ha visszaolvasol megvilágosodsz.
        Nehéz lehet egy beszélgetésben több néven írogatni, főleg, ha még a partner is többesszám második személy… 😀

    2. Ha én gazdag lennék szerint:
      2020-04-25 – 22:16

      Most gondolom nagyon büszke vagy magadra pedig névtelenül, az ismeretlenség takarásából feljelentgetni jellemtelenségre utaló megnyilvánulás.

      1. Feljelentést csak névvel lehet tenni, ha nem így lenne és nem tennék ad acta a névteleneket – kivéve ha folyamatban lévő bűncselekmény szemtanújáról van szó – a zsaruk napi 100 000 fals bejelentés után futnának. Nem az a célom, hogy elítéljék ezt a szerencsétlen elmebeteget, bár meg kell tenni, hanem, hogy lezúzzák ezt a szennyportált. Az FB nagyon, sőt túl liberális, de nem maradhat meg, nem csak az érdeklődés hiánya miatt, az nem is számít.

        1. “Feljelentést csak névvel lehet tenni.”

          Ez nem igaz! A névtelen bejelentéseket is kivizsgálják, ha arra “érdemesnek” találják.
          A névvel, címmel tett feljelentéseknél sokszor maga a feljelentett sem tudja meg soha, ki volt a feljelentője. Erre írtam, hogy névtelenség mögé bújik a jellemtelen!

          Ha mégis vállalod neved, akkor írd ide!

          1. Írtam, folyamalyatban lévő bűncselekmény szemtanújától is kérdezik, de lehet hogy annyi elég, hogy Ló Béla, vagy Gipsz Jakab, ha megadja a cselekmény koordinátáit Egyébként sértettől is megkérdezik a teljes nevet, születési időpontot és dátumot, telefonon is. Jártam így is, zsebtolvajlás. Lecsekkolják számítgógépen hogy létező személy-e, illetve nem áll-e körözés alatt. Nálatok tanyán a zsaru is ismer mindenkit. Béla vagyok, tudod, Tóthék szomszédja,akiknek van angol WC-jük.

    3. Minden akár lottozóban, ATM-en, Interneten és mobiltelefonon feladott számsor játékba kerül. Megvan a papíralapú, vagx elektronikus bizonylat. Jártam így, tehát ismerem az ügymenetet.. Piti kettesem volt, de de kiömlött arcszesz a táskámban, ezért a szelvényt nem fogadta be a leolvasó gép. De a számok, a feladás helyszíne és időpontja kiolvashatóak voltak. Ilyenkor legyzőkönyvet vesznek fel és a szelvényt felküldik a központba. 2 nap múlva hívott a Szerencsejáték Zrtr. munkatársa – megállapítottuk az érvényességet, utasítottam a jegyzőkönyvi lottózót, hogy fizesse ki a nyereményt. A jegyzőkönyvet kellett bevinni, aminek megőrzésére figyelmeztettek. Rémhírterjesztestés. 2006-ban ment egy lánc SMS – mindenki vegye ki a pénzét az OTP-ből, mert napokon belül tönkremegy. Mivel nem sokkal az országgyűlési választás után történt, ezért a politikai szál is gyanúba került, de egy leváltott vidéki fiókigazgató csinálta dühből. Az OTP auonnali úton, fegyelmi hatállyal elbocsájtotta, a bíróság felfüggesztett szabadságvesztésre és pénzbüntetésre ítélte.

      1. Ha én gazdag lennék
        2020-04-26 – 22:20

        Ja! -kettesnél lehet, hogy így van…

        Egyébként a lottó ötösnél kisebb pénzekért is embert ölnek. Majd pont ezt hagynák veszni.
        Hát persze…

        1. Megtörtént eset. Egy Pest megyei nő full kifogyott a pénzből, nem tudta feladni a szelvényt a számokkal, amelyekkel minden héten játszott. Ötöse lett volna. Azért nem kért kölcsön rokontól sem, mert tudták, hogy azért nem kajára kell és szégyellte megmondani, hogy szerencsjátékra.

  15. Miért idegesít ennyire egy jóformán senki által nem látogatott szennyfportál, amire úgy bukkantam, hogy valaki bemásolt egy kommentet egy humanoidok által látogatott fórumba? Azért mert hozzá képest a sűrűn látogatott kurucinfo a liberális demokrácia őrzőangyala és IQ dömping. Határeseteknél moderálnak, nem követnek el bűncselekményeket.

  16. Volt 6-osom skandináv lottón,de a hajamat téptem. Nem állandóan megjátszott, hanem asd hoc kitöltött számsor volt. 148 500 Ft. Az első 6 jött be, ha ketediket 4-el a 35 fele húzom, 390 millió Ft. ütötte volna a markomat. KP vettem fel.

    1. Személyes érintettől hallottam, hogy szombaton már bezárt a lottózó, ahol mindig feladta. Sok más fogadópont is van, de hagyta, nagyon kicsi az esély, majd a jövő héten. Nézte a sorsolást, a számokat fejből tudta, az első négy bejött volna. így is milliós veszteség érte, de az első gondolata az volt, hogy ha bejön az ötödik is, telefon, mentő, iddegösszeomlás. Engen nem ért akkora sokk, hogy miért nem néggyel arrébb húztam a hetedik számot. Kiszámíthatlan. Nem feladni, sokkal súlyosabb.

  17. ASzerencsejáték Zrt számláján kb 666 milliárd nem felvett nyeremény áll. Rengeteg játékos, ha nincs telitalálat meg sem nézi a szelvényt és ott marad a 2-es, 3-as, a skandin 4-es találat.

  18. Az ötöslottó genovai találmány. A 90 jelöltből 5 szenátort sorsoltak ki . 1620-ban vezették be, hogy a lakosság fogadhat a a nevükre.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .