Ellenforradalom és fasizmus Magyarországon

Ellenforradalom és fasizmus Magyarországon – Az ellenforradalmi rendszer konszolidációja
(Idézet: A Magyar nép története – Rövid áttekintés 1951)
(1921-1929)

Az ellenforradalmi rendszer belpolitikai megalapozása

Az Egységes Párt létrehozása
Gróf Bethlen István személyében az ellenforradalmi rendszer kipróbált vezetője lépett előtérbe. Bethlen első ténykedéseihez tartozott, hogy IV. Károly második, ugyancsak sikertelen visszatérése után egyes antant hatalmak követelésének eleget téve, a nemzetgyűléssel megszavaztatta a Habsburg-ház trónfosztását.

Gróf Bethlen István kormányrajutásával az ellenforradalmat szervező, vezető nagybirtokos és nagytőkés gárda végkép élőtérbe lépett.

1918 megszakadt fonalát igyekeztek valamilyen formában továbbvinni. Bethlen erre a szerepre annál is alkalmasabbnak látszott, mert a háború előtti parlamentnek maga is tagja, az Országos Magyar Gazdasági Egyesületnek egyik vezető embere, a nagybirtokos érdekek aktív védelmezője volt. Bár Tisza Istvánnal némi nézeteltérései voltak, de azért Bethlen hangoztatta, hogy Tisza István politikájának folytatója.

Bethlen a háború előtti parlamentben mint erdélyi származású arisztokrata, az uralkodó körök szemében a nemzetiségi kérdés neves szakértőjének számított. A nemzetiségi kérdésben még Tiszánál is szélsőségesebb álláspontot foglalt el. Bethlen szerepe a bécsi magyar ellenforradalmi komité, az új reakciós rendszer megteremtése körül általánosan ismert volt és ez kellő súlyt biztosított részére az uralkodóosztályok körében.

Bethlen múltja elég biztosítékot jelentett a nagybirtokos és nagytőkés osztályok számára, hogy a gazdasági és politikai konszolidációt a dolgozó osztályok költségére, azok fokozottabb megterhelésével fogják végrehajtani. Mindez azonban egyáltalán nem zárta ki, hogy Bethlen a megkezdett szociális demagógiát ne fejlessze tovább, hogy ne azzal leplezze tényleges szándékait, hogy a parasztság, a kispolgárság felé biztató ígéreteket tegyen.

Bethlen eltökélt szándékkal arra törekedett, hogy egy nagy, biztos parlamenti többséggel rendelkező kormánypártot hozzon létre. Miután a saját pártjában, a »Keresztény nemzeti egyesülés pártjában« éppen a legitimistákkal folytatott viták miatt nézeteltérései támadtak, belépett pártcsoport jávai együtt a Kisgazda Pártba. Ezzel a formális engedménnyel, látszólagos meghátrálással eléri azt, hogy a Kisgazda Párt tényleges irányítása az ő kezébe került. Nagyatádi Szabó Istvánnak, a zsírosparasztok képviselőjének politikai szövetsége Bethlennel azt eredményezte, hogy a Kisgazda Párt élére a nagytőkés és nagybirtokos osztályok vezetői kerültek. A kisgazda cégér a dolgozó parasztság megtévesztésére egyideig még alkalmasnak bizonyult. Bethlen az új Egységes Párt élén látott hozzá az uralkodóosztályok hatalmának konszolidálásához.

Bethlen—Peyer-paktum
Bethlen először is kormányzóképes politikai tömböt teremtett, melynek segítségével a konszolidációt megindíthatta, másodszor a régi kisgazdapárti vezetés háttérbe szorításával erős védőgátat épített ki a készülő földreform esetleges túlhajtásaival szemben, vagyis az ellen, hogy a nagybirtok felosztására ténylegesen sor kerüljön. Bethlen nem érte be azzal, hogy a kisgazdarétegeket, a középrétegeket a »keresztény nemzeti egység« jelszavával elkábította, megegyezett a Szociáldemokrata Párttal is.

Peyer Károly és társai készségesen felajánlották támogatásukat az ellenforradalmi rendszernek. Az 1921 decemberében létrejött ú. n. Bethlen—Peyer-paktumban a Szociáldemokrata Párt lemondott a mezőgazdasági dolgozók szervezéséről, hasonlóan lemondott a közalkalmazottak, postások, vasutasok közötti szervező munkáról. Peyerék ígéretet tettek arra, hogy nemzetközi összeköttetéseiket fel fogják használni a »Horthy-rendszer« védelmében és az »osztálybékülékenység« szellemét fogják képviselni. Cserébe a munkásosztály érdekeinek elárulásáért a Bethlen-kormány biztosította néhány »megbízható« szociáldemokrata szabadonbocsátását, a SzDP törvényes működését, a parlamenti képviseletet, a pártsajtó megjelenésének lehetőségét, természetesen a jobboldali szociáldemokraták szellemében, a kormány szigorú ellenőrzése mellett.

A jobboldali szociáldemokraták ezzel az árulásukkal hozzásegítették a magyar tőkés és birtokos osztályokat, hogy Bethlen vezetésével konszolidálják az ellenforradalom rendszerét. A paktumról — amelyet a SzDP vezetősége éveken keresztül nem mert nyilvánosságra hozni — még a II. Internacionálé által 1925-ben kiküldött vizsgálóbizottság is kénytelen volt megállapítani, hogy »ellentétben áll a nemzetközi munkásmozgalom hagyományaival és erkölcsi alapelveivel«.

A választójog megnyirbálása
Bethlen a következő legfontosabb lépésnek az általános titkos választójog megszüntetését tekintette. Biztosítani akarta magát az esetleges kellemetlen meglepetésekkel szemben. Az 1922-ben kiadott választójogi rendelet rendelkezései szerint csak azok a férfiak kaphatták meg választójogukat, akik huszonnegyedik életévüket betöltötték, tíz éve magyar állampolgárok voltak, két évi egyhelybenlakást és legalább négy elemi iskolai osztály elvégzését tudták igazolni. Nőknél a korhatár harminc év volt és hat elemi iskolai végzettség kellett. A városokban titkos, a falvakban nyílt szavazást vezettek be. Emellett a kormány féktelen nyomása, csendőrség kivonultatása, az ellenzéki jelölteknek sok esetben megtörtént letartóztatása a régi Tisza-korabeli választási gyakorlat felújítását jelentette.

A kormánytöbbség biztosítását szolgálta a kerületek aránytalan beosztása. Míg számos városi kerületben 10—15.000-en választottak egy képviselőt, addig előfordult, hogy a torontálmegyei Kiszombor 676 választója, Bács-Bodrog vármegye tompái kerülete 849 választóval szintén egy-egy képviselőt juttatott a parlamentbe. A képviselők négyötöd részét nyílt szavazással választották meg.

Az ennek a választási rendszernek alapján megtartott választások természetesen döntő többséget biztosítottak a kormánypártnak az 1922 júniusában összeült második nemzetgyűlésben.

A Bethlen-kormány 1926-ban ismét életre hívta a felsőházat. Ezzel is alá akarták húzni, hogy a Horthy-rendszer a háborúelőtti állapotok egyenes folytatójának tekinti magát. A felsőház létrehozása kifejezésre juttatta, hogy a nagybirtokos-osztály, az arisztokrácia, a klérus a nagytőkével együtt korlátlan ura az államhatalomnak.

A »Nagyatádi-féle földreform« és a mezőgazdaság
Bethlen, hogy az egyre erősödő földbirtokreform-törekvéseket, a pártjában nyugtalankodó kisgazdákat leszerelje, hozzálátott az 1920-ban Nagyatádi földmívelésügyi minisztersége kezdetén hozott földreform-kerettörvény végrehajtásához. A fő irányadó szempontok a következők voltak:

1. A nagybirtok régi hatalmának további megóvása, sőt megerősítése.
2. Az ellenforradalmi rendszerhez hű személyek megjutalmazása, a kulákság erősítése.

Ennek megfelelően hajtottak végre bizonyos reformokat. A nagybirtok döntő szerepe továbbra is megmaradt. Kiosztásra került mintegy 900.000 hold, a megművelt földterület alig 5%-a, ennek is csak igen kis részét kapták a földtelenek vagy törpebirtokosok, a nagyobb részét az ellenforradalomhoz hű katonatiszteknek, csendőröknek, jegyzőknek juttatták. Míg a földigénylő nincstelen parasztoknak, ha egyáltalán jutott föld, az nemigen volt 1—2 holdnál több, sőt igen sokszor kevesebb, addig ellenforradalmi érdemekért, a gyilkos különítményekben való részvételért tisztek, csendőrök 25—30, sőt néha 50 holdat is kaptak.

Emellett a szegényparasztság a föld minősége szempontjából is hátrányos helyzetbe került. Rosszminőségű, árvizes, szikes, megműveletlen földrészek kerültek igen jelentős részben a birtokába. A nagybirtokosok most igyekeztek megszabadulni terméketlen, eladhatatlan földrészeiktől. A birtokosok felosztott földjük után kártérítést kaptak. A magas kártérítési összeg kétharmadát az állam készpénzben fizette ki a birtokosoknak, egyharmadára értékesíthető kötvényt adott át.

A kártérítés címén kifizetett hatalmas összegeket az államháztartás bevételeiből nem tudták fedezni. A hiányzó összegek pótlására Svédországtól 200 millió pengőt vettek fel, melynek fedezetéül elzálogosították az állam gyufamonopóliumát. Azonban ahelyett, hogy a kölcsönt a földhöz juttatottak tőkeerősítésére fordították volna, kártérítés címén kifizették a nagybirtokosoknak.

A földhöz juttatottaknak 60 pengőt kellett törleszteniök a juttatott föld kataszteri tiszta jövedelmének minden koronája után. Ugyanakkor egy mázsa búzának az ára 20—22 pengő körül volt. A földigénylők legtöbbje nem bírta a terheket, de amennyiben nem fizettek, a földet könyörtelenül dobraverték úgy hogy az többnyire zsírosparasztok és bankok vagy ismét a nagybirtokosok kezébe került.

A Bethlen-féle földreform tehát elérte a célját, ahogy azt a nagybirtokos-osztály tervezte. A nincstelen parasztság millióinak egyelőre elment a kedve, hogy az uraktól hasonló engedményeket kérjenek. A nagybirtok a földreform után is megmaradt lényegében változatlanul, sőt meg is erősödött.

Így pl.: 1925 1935
Eszterházy Pál herceg 222.241 hold 223.287 hold
Eszterházy Móric gróf 55.786 hold 56.016 hold
Eszterházy Tamás gróf 49.474 hold 47.496 hold

Míg 1921-ben a föld 53%-a volt a nagybirtokosok kezén, 1929-ben közel 49%a. A különböző Eszterházyak birtokában több mint 360.000 hold volt összesen. A Pallavicini-hitbizomány 50.000 holdja, a Festetich hitbizomány 70.000 holdja továbbra is megmaradt. A klérus kezén lévő nagybirtokok nagysága alig változott. 1935-ben a földreform után pl. az egri főkáptalan 67.000, a kalocsai érsekség 60.000 holddal rendelkezett.

Az egészségtelen birtokmegoszlás, a régi feudális maradványok nyomasztó hatása az egész ország fejlődését fékezte.

Dolgozó parasztságunk, a nincstelen földmunkások és mezőgazdasági cselédség nagy tömegei a földreform után is a legnagyobb nyomorban éltek. Munka- és bérviszonyaik a lehető legalacsonyabb szinten mozogtak. Mindemellett állandó volt a munkanélküliség. A nagybirtokosok nem voltak hajlandók korszerűsíteni birtokaikat, hiszen olcsó munkaerő mellett hatalmas földbirtokaik különösebb befektetés nélkül is kellő hasznot biztosítottak számukra. A külterjes gazdálkodás agrártúlnépesedést teremtett, a mezőgazdasági munkaerőnek közel egyharmada munka nélkül maradt.

A nagybirtok a magyar mezőgazdaság egyoldalúságát rögzítette le. A megművelt területek több mint 50%-án szemes termelés folyt, tehát gabonaféléket, további 20%-án kukoricát termeltek. A búzatermés átlaga alig emelkedett 1900-tól 1930-ig holdankint egy mázsával. A mezőgazdaság legintenzívebb formáját, a kertgazdaságot elhanyagolták, az egész megművelt terület csupán 1%-a tartozott ehhez.

A magyar mezőgazdaság és a mezőgazdaságban foglalkoztatott népesség siralmas állapota a magyar ipar helyzetét közvetlenül befolyásolta. A mezőgazdasági termelés rendkívül alacsony színvonala, a falvak egyre növekvő elszegényedése és a tömegnyomor a magyar ipar belső piacának rendkívül szűk keretet szabott.

Mind a mezőgazdasági termelés egyoldalúsága, mind a korlátozott belső piac a nyugati kapitalista országokra utalt mezőgazdaságot és ipart kiszolgáltatta a külföldi konjunktúra hullámzásainak. A város és falu dolgozó népe ennek következtében még inkább bizonytalanságban és nyomorban élt.

Időleges stabilizáció az angol, amerikai nagytőke segítségével
(1924-1929)

Külföldi kölcsönök
A pénzügyi romlás a Bethlen-kormány alatt katasztrofális méreteket öltött. A magyar korona értéke, mely a háború után, az 1918—19-es években csak egyhatodára csökkent, 1921-ben eredeti értékének egytizennyolcezred részére esett le. Az inflációt a kétszeri devalválással, melynek terheit a kisemberekre hárították, nem tudták megállítani. A nagytőke, a nagybirtok megadóztatásával a kormány nem akart segíteni a helyzeten, hanem nagyarányú külföldi kölcsön felvételét szorgalmazta.

Az antant-imperialisták által létrehozott Népszövetség, melynek 1922-ben Magyarország is tagja lett, 1924-ben 250 millió aranykorona kölcsönt adott Magyarországnak, hogy államháztartását egyensúlyba hozza és hogy a magyar valutát megszilárdítsa. Magyarország felvétele a Népszövetségbe újabb segítség volt az imperialisták részéről a Horthy-rendszer számára. A kölcsönnel az imperialisták a Horthy-rendszert gazdaságilag akarták talpraállítani, megerősíteni. A népszövetségi kölcsön rendkívül magas, 7.5%-os kamatterhet jelentett, melyet a reakciós állam főleg a dolgozó népre hárított. Magyarország a Népszövetség pénzügyi ellenőrzése alá került arra az időre, ameddig a szanálást végrehajtják. A Népszövetség magyarországi megbízottainak jogukban állt beleszólni az államháztartás minden kérdésébe.

A Bethlen-kormány a kölcsön fedezetéül lekötötte a Népszövetségnek a vámokból, a cukoradóból, a dohányilletékből és a sójövedékből származó állami jövedelmeket. A szanálási terv előírta az állami tisztviselők nagyarányú leépítését, melyet részben végre is hajtottak, felhasználva az alkalmat a még esetleges baloldali magatartású egyének eltávolítására az államapparátusból.

A Népszövetség által kidolgozott terv kötelezővé tette a Magyar Nemzeti Banknak záros határidőn belül való felállítását. A Nemzeti Bank alaptőkéjének több mint felét Anglia adta, a másik felét különböző kisebb-nagyobb tőkés országok. A külföldi kölcsönök segítségével lehetővé vált új magyar pénz kibocsátása az elértéktelenedett korona helyett. 1927 január 1-én lépett életbe az új magyar pénzegység: a pengő.

Természetesen, a külföldi tőke beáramlása a magyar pénzügyi, gazdasági életbe nagy kötelezettségekkel járt az állam részére, de ezen felül a különböző idegen érdekeltségek a kölcsön nyújtását arra használták fel, hogy beleszóljanak a magyar gazdasági kérdésekbe és a magyar ipar döntő pozícióit megszerezzék. Bethlen kormánya idején az angol tőke befolyása a legerősebb.

Az 1924. évi népszövetségi kölcsönnel azonban korántsem merült ki a külföldi tőke beáramlása. A nagytőkés és a nagybirtokos rendszer konszolidálásához újabb és újabb tőkére volt szükség. 1929-ig, a gazdasági válságig több mint 1.5 milliárd pengő külföldi kölcsönt vett fel a Bethlen-kormány.

A nagyarányú külföldi kölcsönök azonban csak igen kis mértékben kerültek produktív felhasználásra. Elaprózódtak különböző rövidlejáratú kölcsönök formájában. A kormány tudatos pénzügyi politikája segítette elő a pénzösszegek jelentős részének improduktív felhasználását.

A nagyarányú korrupciók és panamák, állami pénzek elsikkasztása, gondatlan kezelése mindennapos volt. 1925-ben nemzetközi hullámokat vert az ú. n. »frank-per«. Egy társaság az állam hallgatólagos beleegyezésével francia frankot hamisított. Az igazi tettesek, akik a kormányszékben ültek, elkerülték a büntetést.

Adópolitika
Az adóterhek rendkívüli mértékben fokozódtak, elsősorban a közvetett adók; így az elsőrendű élelmiszereket 70—80%-os fogyasztási adóval terhelték. 1925-ben a háború előtti 57 aranykorona helyett 127 aranykorona terhelt minden lakost. A magyar adórendszer antidemokratikus voltából következett, hogy míg az adóterhek 10%-a volt csak egyenesadó, tehát a jobbmódú osztályokat érintő teher, addig 90%-a közvetett adó, mely lényegében a szegény dolgozó néposztályokat sújtotta.

A Bethlen-kormány tehát a stabilizáció terheit mindenképpen a dolgozó nép vállaira igyekezett rakni, ugyanakkor a magas jövedelmeket szinte csak jelképesen adóztatták, lehetőségeket adtak a nagy kereskedelmi és iparvállalatok százezres adócsalásaira.

A kormányzat a külföldi kölcsönök törlesztésére és kamataira hatalmas összegeket fizetett. Így a nagybirtokos és nagytőkés osztály a gazdasági konszolidálás költségeit a magyar népre hárította.

De fokozták a közterheket az egészségtelenül felduzzasztott államapparátus, a roppant hivatalnoksereg és a reakciós állam erőszakszervezeteire fordított összegek. A dolgozó népet elnyomó ellenforradalmi rendszer a rendőrség, a csendőrség állandó erősítésével, fokozott kiépítésével igyekezett gátat emelni a haladó törekvéseknek.

Gyáripar
A külföldi kölcsönök állandó beáramlása a magyar hiteléletet még jobban hozzákapcsolta a külföldi finánctőkéhez. A bankok számára a külföldi kölcsönök lebonyolítása sohasem látott jövedelem forrásává lett. A Bethlen-korszak a magyar finánctőke megerősödésével járt együtt. A magyar finánctőke még nagyobb szerephez jut, még közvetlenebb befolyást gyakorol a reakciós államhatalomban, melynek a nagybirtokos-osztállyal együtt korlátlan birtokosa. A monopóliumok, a kartellek még jobban behálózzák az egész gazdasági életet és korlátlanul uralják a piacot. Alig található a gazdasági életnek olyan területe, amely ne a kartellek uralma alatt állna.

Az 1931. évi XX. tc., az ú. n. kartelltörvény, biztosította a kartellek korlátlan jogait, és lehetőséget adott további terjeszkedésükre. Így a kartellek rátelepszenek az ország iparára és korlátozzák fejlődését, akadályozzák a termelés kibontakozását.

A magyar hitelszervezet közvetítésével az idegen tőke a magyar iparba áramlik. 1931-ben az ipari részvénytársaságok tőkéjének 66%-a külföldi kézen volt.

A húszas évek második fele a kapitalista világ fellendülését s időleges stabilizációját hozta, mely 1929-ig, a gazdasági válság kezdetéig tartott. A háborút követő gazdasági nehézségek után a konjunktúra évei Magyarországon is éreztették hatásukat.

Annak ellenére, hogy Magyarországnak Ausztriától való függő viszonya megszűnt, a még mindig fennálló feudális birtokviszonyok és a nyugati kapitalistáktól való függőség akadályozták a magyar ipar fellendülését. A nagybirtokos-osztállyal szorosan összefonódó finánctőke, bár érdekében állt a belső fogyasztópiac kiszélesítése, a fennálló feudális maradványokon nem változtatott. A magyar iparfejlesztés olyan útjait kereste, melynek terheit a dolgozó népre háríthatta. A külföldi kamatterheket, a magas vámtarifákat és a magyar iparfejlesztés költségeit az uralkodóosztályok végeredményben a dolgozó néppel, mint legfőbb fogyasztóval fizettették meg.

Az ipari termelés 1929-ben a háborúelőtti termelési szintet egyharmaddal túlhaladta. A gyári jellegű ipartelepek száma fokozatosan emelkedett. A háborúelőtti 2080 gyárral szemben 1927-ben 3631 gyár működött.

Ha az egyes iparágakat nézzük, azt látjuk, hogy az első helyen még mindig az élelmiszeripar áll. 1927-ben az össztermelésben való részesedése 42% körül mozog, a textilipar részesedése emelkedik, a háborúelőtti 6%-ról 1927-ben közel 13%-ra. A vas- és fémipar, gépgyártás részesedése az össztermelés értékében csökken.

A magyar ipari termelés 1925—26-ban általában eléri a háborúelőtti színvonalat, sőt azt a további fejlődés során túl is haladja. Erősebb ütemben fejlődik a textilipar, de ebből még korántsem következik, hogy a hazai szükségletet fedezni tudná. Sőt az a helyzet, hogy kivitelünk legnagyobb részét felemésztette a textilgyártmányok és készáruk behozatala. Egész mezőgazdasági kivitelünk nem ért el 1922-ben annyit, mint amilyen értékben textilbehozatalra voltunk utalva. Ez a helyzet a textilipar fejlődésében annyiban módosult, hogy 1927—28-ban az agrárkivitelünk 40—60%-a ment a textilbehozatalra.

A háborúelőtti termeléshez képest gyorsabb fejlődést mutat a villamossági felszerelések gyártása, a bútoripar, bőripar. 1928-ban az összes magyar gyárüzemeknek nem kevesebb, mint 30%-a új alapítás.

A magyar ipar termelési értéke 1921-ben egymilliárd volt (974.4 millió pengő). 1929-ben, a válság beköszöntésekor már majdnem megközelítette a 3 milliárd pengőt.

1930-ban már csak a lakosság 51.8%-a foglalkozott őstermeléssel. Az ország gazdasági szerkezetében bekövetkezett változások arra vezettek, hogy Magyarország agrár-ipari országgá vált. A magyar ipar fejlesztése a dolgozó nép terheinek hallatlan fokozása árán valósult meg. A legantiszociálisabb módszerekkel valóságos rablópolitikát űztek a magyar nép munkaerejével.

A munkásosztály helyzete és a magyar munkásmozgalom 1929-ig

A munkásság helyzete
Az ipari munkásság száma a gyáripar fejlődésével együtt növekedett. Az 1930-as népszámlálás adatai alapján Magyarország lakosságának 21%-a sorolható a munkásosztályhoz. A kifejezetten ipari munkások száma 1928-ban 654.000, a nagyüzemi munkások létszáma ennél alacsonyabb.

Annak ellenére, hogy a munka termelékenysége jelentékeny mértékben nőtt, a munkásság reálbére nem emelkedik a háború előtti színvonalra. A munkabérek alacsony színvonalon tartását megkönnyítette a tőkés számára az állandóan hullámzó nagy ipari tartaléksereg, amelyet az agrártúlnépesedés táplált. A földmunkások, a mezőgazdasági munkások bére alig érte el az ipari munkásság bérének a felét.

A munkaidő a gyáros kénye-kedvétől függött. Magyarország csaknem az egyedüli ország volt Európában, ahol ebben az időben a munkások munkaidejét a törvények nem szabályozták. 1929-ben átlagosan 9 órás munkanap volt (csak Törökországban és Albániában nem volt bevezetve a 8 órás munkaidő). Azonban a magyar gyári munkásság csaknem ¼ része, nyáron több mint 1/3-a naponta 10 óránál többet dolgozott. A munkanélküliekkel nem törődtek, a kormány ridegen elzárkózott a munkanélküli segélyek bevezetése elől. A szakszervezetbe tömörült munkásság saját filléreiből gondoskodott a munkanélküliek támogatásáról.

A betegség-biztosítás költségei (OTI) fele részben a munkást terhelték. Bár a rendelkezések szerint a betegségi biztosítás másik felét a munkáltató fizette, mégis úgy vehetjük, hogy annak terhei szintén a dolgozókra hárultak. A termelési költségekbe ugyanis a tőkések a munkásbiztosítás díjait a munka költségeként felszámították. Tulajdonképpen ennek az összegnek a munkabért kellett volna növelnie.

A népellenes rendszer a munkásfillérekből összejött pénzösszegeket a legkülönfélébb módon más célra használta el, így költséges, nem a munkásbiztosítás céljait szolgáló építkezésekre, nem egyszer luxusvillák építésére (pl. Budán, Pasaréten) fordították. A mezőgazdasági munkásság még betegségi-öregségi biztosításban sem részesült.

A munkásság, a dolgozók egészségügyi viszonyai elszomorítóak voltak. Magyarország halálozási arányszáma igen kedvezőtlen volt. A rossz élelmezési és még rosszabb lakásviszonyok következtében a tüdőbaj »morbus Hungaricus« (magyar betegség) elnevezést kapta. A kormány a dolgozók szociális védelmét elhanyagolta, az állami költségvetés egész kis töredékét fordították a népegészségügy fejlesztésére. A kormány igyekezett az ország nehézségeiről, bajairól a figyelmet elterelni, a néptömegek nyomorát színes kirakatpolitikával elfedni. Az ú. n. »kultúrfölény« elérésére milliók folytak el, melyeket a dolgozó nép fizetett meg. Ugyanakkor a művelődés, a továbbtanulás lehetősége csak igen vékony réteg számára volt biztosítva. A középiskolák, gimnáziumok, egyetemek kapui zárva maradtak a dolgozó nép gyermekei előtt. Az 1930—31-es tanévben a középiskolai tanulóifjúság 1.3%-a került ki a szegényparasztság köréből, 2.8%-a a munkásság köréből. Ugyanakkor az ország lakosságának több mint 60%-a a munkásságból és a szegényparasztságból származott. Az ország egész lakosságának 1930-ban közel 10%-a analfabéta volt. Az írni-olvasni nem tudók 70%-a a szegényparasztságból és a munkásság soraiból került ki. Ezt nevezte az ellenforradalmi rendszer »kultúrpolitikának«.

Rákosi Mátyás hazatérése, a KMP újjászervezése
Az ellenforradalmi rendszer által elnyomott, jogfosztott és kisemmizett magyar munkásosztály újból hozzálátott szervezeteinek megerősítéséhez. Bár Peyer Károly és áruló szociáldemokrata társai a kormánnyal kötött paktummal a szervezkedési lehetőségeket jelentős mértékben korlátozták, ennek ellenére a fehér terror alatt teljesen szétrombolt szakszervezetek újjáélesztése kezdetét vette.

A Horthy-reakció terrorjával szemben a Kommunisták Magyarországi Pártja ingadozás nélkül felemelte tiltakozó szavát. A Párt nem tett semminemű engedményeket az ellenforradalmi rendszernek és következetesen küzdött a munkásmozgalom árulói ellen.

A Párt sorait az állandó üldözések, bebörtönzések, kivégzések megritkították. A magyar nép, a magyar munkásmozgalom legkiválóbb vezetői az ellenforradalom uralomra jutása után részben elpusztultak, a rendszer börtöneiben sínylődtek, részben emigrációban voltak. Az emigrációban halt meg Landler Jenő, a magyar Vörös Hadsereg egyik kiváló vezetője, akit — mint a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom nagy halottját — Moszkvában, a Kreml falában helyeztek örök nyugalomra 1928-ban. A külföldön is a munkásosztály felszabadításáért harcoló kommunista magyar emigráció szervező munkája nyomán már 1920-ban újra megjelentek a KMP Bécsből illegális úton Magyarországra hozott röplapjai.

Az ellenforradalom vad terrorja ellenére a kommunista emigráció több tagja hazatért és kísérletet tett a Párt szervezeteinek felélesztésére. 1921-ben Andics Erzsébet, Berei Andor, Vas Zoltán, 1922-ben Gerő Ernő vezetésével megindult mozgalmak jelezték a magyar uralkodóosztályok számára, hogy a magyar munkásosztály a súlyos csapások ellenére továbbfolytatja a harcot.

A Kommunisták Magyarországi Pártjának illegális szervezetei 1924-től kezdve rendszeresen kiépültek. A Párt újjászervezése Rákosi Mátyás vezetése alatt történt, aki többéves külföldi tartózkodás, számos kommunista párt megszervezése után hazatért Magyarországra az emigrációból, bár tudta, hogy ha a Horthy-rendőrség kezébe kerül, halál vár reá.

Rákosi Mátyás hazatérése előtt négy éven keresztül a Komintern titkára, a nemzetközi munkásmozgalom egyik irányítója és szervezője volt.

1919 márciusában alakult meg tizenkilenc ország forradalmi munkáspártjainak részvételével Moszkvában a Kommunista Internacionálé (rövidített névvel: Komintern). A III. Internacionálé Leninnel és a Bolsevik Párttal az élén vezette és szervezte a világ kommunista mozgalmát, irányította harcukat az imperialisták, a kizsákmányolók és a munkásmozgalomba beépített ügynökeik, az áruló szociáldemokraták, a II. Internacionálé vezetői ellen. A Kommunisták Magyarországi Pártja ott volt az elsők között a Kommunista Internacionálé megalakításánál.

Rákosi Mátyás irányításával megkezdődött Magyarországon is a Kommunista Párt és a Kommunista Ifjúmunkás Szövetség szervezeteinek rendszeres kiépítése. 1925 augusztusában Bécsben megtartották a KMP első, újjáalakuló kongresszusát, megindult a Párt hivatalos folyóirata: az »Új Március«.

Rákosi Mátyás az ellenforradalom vésztörvényszéke előtt
A kongresszus után, 1925 szeptemberében a mozgalomba beépített rendőrségi ügynök segítségével elfogták Rákosi Mátyást és a Párt vezetőinek jelentékeny részét. Az ellenforradalom urai eltökélt szándékkal azon voltak, hogy elpusztítsák Rákosi Mátyást, akiről tudták, hogy a Tanácsköztársaság népbiztosa volt. A Horthy-rendszer statáriális bíróság elé állította Rákosi Mátyást elfogott társaival együtt, hogy mielőbb meghozhassák a halálos ítéletet.

Rákosi védelmére megmozdult a magyar munkásosztály, az egész nemzetközi munkásmozgalom, élén a hatalmas Szovjetunióval. Ezrével érkeztek a világ minden részéről tiltakozó levelek, táviratok és felhívások. Tömeggyűlések, tüntetések követelték világszerte Rákosi Mátyás felmentését.

A tárgyaláson hősies magatartásával Rákosi Mátyás nem mint vádlott állt a Horthy-törvényszék előtt, hanem mint vádló, aki a Horthy-rendszert a maga gyökeréig reakciós mivoltában leleplezte. Rákosi Mátyás az utolsó szó jogán bátran visszautasította az ügyész rágalmait a kommunista mozgalomról, az 1919-es Tanácsköztársaságról és a Szovjetunióról. Amikor az ügyész felszólította, hogy önmagát védje, Rákosi kijelentette:

»Magamat nincs mit védenem. Az én tevékenységem az volt, hogy segítettem szervezni a Kommunista Pártot. A kapitalista társadalmi rend összeomlása felé megy és a kultúra egyetlen mentsége, ha átmentjük a kommunista társadalomba. A mi utunk az egyedüli helyes út.« (A Rákosi-per. A statáriális bíróság előtt. 1925. nov. 14—16. Magyar Munkásmozgalmi Intézet. Szikra. Bp. 1950. 63. o.)

»A Kommunisták Magyarországi Pártja 1919 óta, a szenvedések és megpróbáltatások lángtengerén ment keresztül, de megsemmisíteni mégsem tudták, mert a mi Pártunk a jövőt, a szocialista forradalmat képviseli, mert a mi Pártunk a dolgozók pártja és a dolgozók minden áldozatra készek pártjukért.« A (U. o. 64. old.)

Rákosi Mátyás és vádlott társainak bátor magatartása, a Szovjetunió fellépése, a nemzetközi és magyar munkásmozgalom erélyes tiltakozása arra kényszerítette a reakciós kormányzatot, hogy Rákosi Mátyás ügyét a statáriális bíróságról átutalják a rendes bíróság elé. 1926 nyarán volt a főtárgyalás: Rákosi Mátyást nyolc és félévi fegyházra ítélték.

A börtönben mindent elkövettek, hogy Rákosi Mátyás fogsága ideje alatt elpusztuljon. Rákosi a nyolc és félévből hosszú hónapokat töltött a váci fegyház hírhedt földalatti pincéjében, gyakran sötétzárkában. A szenvedések azonban nem törték meg, a fogságban is mindvégig a munkásosztály töretlen harcosa maradt és sziklaszilárdan kitartott kommunista meggyőződése mellett.

MSZMP
Még Rákosi Mátyás és a KMP kezdeményezésével és irányításával alakult meg 1925-ben a Magyarországi Szocialista Munkáspárt (MSZMP), mely kísérlet volt arra, hogy az ellenforradalmi Magyarországon legális forradalmi munkáspártot teremtsenek a Kommunista Párt vezetése és irányítása alatt. Az új pártban a kommunista dolgozók mellett tömörültek a Peyerék által kizárt és a SzDP-ből kivált baloldali szociáldemokraták is.

A MSZMP fő követelései: az új radikális földreform, a 100 holdon felüli birtokok kártalanítás nélküli kisajátítása és felosztása, a köztársaság és a demokratikus választójog. Mindezek a követelések a magyar dolgozók vágyainak és kívánságainak adtak hangot.

A Párt szervezetei országszerte kiépültek, és komoly befolyást gyakoroltak a munkás- és paraszttömegekre. 1926-ban a választásokon a Bethlen-kormány csak a legnagyobb erőszakkal és nyílt törvénytiprással tudta elütni a MSZMP-t attól, hogy képviselőket küldjön az ellenforradalom parlamentjébe.

A MSZMP erősödése nagy veszélyt jelentett a Horthy rendszerre, ezért Bethlenék és Peyerék közös erővel küzdöttek ellene. A MSZMP vezetőit börtönbe juttatták, szervezeteit szétrobbantották, és így a Párt néhány évi működés után megszűnt. A MSZMP szervezetében a Kommunista Párt megbízásából jelentős szerepe volt Gőgös Ignácnak, Hámán Katónak és Lőwy Sándornak, akik mindhárman a börtönben elszenvedett kegyetlen kínzások következtében haltak meg.

A KMP által irányított Magyarországi Szocialista Munkáspárt igen komoly hatással volt a forradalmi munkásmozgalomra. Az ellenforradalmi rendszer elleni küzdelem során a KMP százával és ezrével nevelte ki a harcos és tapasztalt munkásmozgalmi vezetőket. Küzdelmeinek hatására megerősödött a SzDP-n belül a harc a peyerista vezetés ellen. Az ellenzéki mozgalom egyik vezetője Stromfeld Aurél volt, aki együttműködött a Kommunisták Magyarországi Pártjával és a MSZMP-vel. Megszervezte a szociáldemokrata rendezőgárdát és arra törekedett, hogy azt a baloldal erős bázisává építse ki. Titokban tagja volt a Kommunisták Magyarországi Pártjának. Korai tragikus halála után a SzDP baloldala igen meggyengült.

A Rákosi Mátyás által lerakott alapon mindjobban megerősödtek a KMP illegális szervezetei. A Párt komoly befolyásra tett szert egész sor szakszervezetben.

Emellett a kommunisták a forradalmi eszméket a munkások kultúr- és sportszervezetein keresztül juttatták a tömegekhez. A kultúr- és sport-egyesületeket harcos szellemmel itatták át. A szavalókórusok újszerű művészetével, túrákkal, testedzéssel teremtették meg a felvilágosítás, a tanítás lehetőségeit.

Nagy népszerűségnek örvendett ezidőben a Párt irányításával megjelenő »100%« című folyóirat, amely több mint két esztendőn keresztül bátor harcot folytatott az ellenforradalmi rendszer és az azt kiszolgáló jobboldali szociáldemokraták ellen. Mikor a rendőrség a »100%« további megjelenését lehetetlenné tette, a »Társadalmi Szemle« volt néhány esztendőn keresztül az osztályharcos szellem bátor szószólója.

A Kommunista Párt működését nemcsak az ellenforradalmi rendőrség üldözése nehezítette meg, hanem a jobboldali szociáldemokraták áruló tevékenysége is. A baloldali harcos munkásokat üldözték, a szakszervezetekből kizárták, a rendőrség figyelmébe ajánlották. Ebben az állandó küzdelemben alakult ki, nevelődött és edződött meg a Kommunista Párt számban kicsi, de forradalmi elszántságban kiváló vezető gárdája, mely ha kellett, életét, szabadságát feláldozta a munkásosztály, a dolgozó nép felszabadításáért.

Az 1923—24 utáni évek a kapitalizmus időleges stabilizációjával, a forradalmi erők időleges visszavonulásával jártak. A KMP sorai jelentékeny mértékben megritkultak. Ennek nem kis mértékben az volt az oka, hogy a forradalmi apálynak ebben az átmeneti periódusában nem tértek át kellő gyorsasággal új, kedvezőbb harci formákra. A küzdelem régi formái felfedték a pártszervezeteket, így azok szétrombolása az ellenforradalom rendőrségének számára lehetővé vált. Mindezt beépített rendőrségi ügynökök segítségével vitték keresztül. Emellett a Párt elszigetelődött, nem tudta kellőképpen maga mellé állítani az ellenforradalmi rendszer elleni harcban a dolgozó parasztságot és a kisembereket. Mindemellett a KMP érdeme, hogy a munkásosztály előtt magasra tartotta a proletárdiktatúra zászlaját, híven kitartott mellette a Horthy-rendszer súlyos üldözése, terrorja és elnyomása közepette.

A Tanácsköztársaság bukását követő üldöztetés és az emigráció 25 esztendeje az érésnek és a tapasztalatok gyűjtésének azt az időszakát jelentette, amelyen a Bolsevik Párt 1917-ig már keresztül ment. Abban a negyedszázados szörnyű elnyomásban, amely a Magyar Kommunista Pártnak osztályrészül jutott a Horthy-reakció korszakában, nemcsak az a százféle segítség jelentett felmérhetetlen támaszt a magyar munkásosztály, a kommunista mozgalom számára, melyet a Szovjetunió nyújtott, hanem a Szovjetunió puszta létezése is. »Nemcsak a tanulás, de még a szenvedés és mártírium is könnyebb lett, mióta a kommunista szabadságharcosokat világszerte éltette és erősítette az a tudat, hogy a Föld egyhatodán diadalmasan épül a szocializmus« — mondotta Rákosi Mátyás. (Rákosi Mátyás: Építjük a nép országát. Harmincéves a Magyar Kommunista Párt. Szikra, Bp. 1949. 70. old.)

A Kommunisták Magyarországi Pártját a Horthy-reakció üldözései nem tudták megtörni, sőt megacélozták az elkövetkezendő harcokra, melyek az 1929-ben bekövetkezett gazdasági válsággal még jobban kiéleződtek.

Az ellenforradalmi rendszer külpolitikája
A Horthy-rendszer, külpolitikája reakciós belpolitikájának szerves kiegészítője volt. Külpolitikájának alapja a revizionizmus. Időlegesen csak békés revízióról beszéltek, de valójában agresszív, támadó tervekre gondoltak. A Szovjetunióval szemben kezdettől fogva ellenséges politikát folytattak. Bethlen a leghatározottabban ellenezte még a szovjet-magyar kereskedelmi kapcsolatok felvételét is. Állandó szovjetellenes rágalomhadjárat folyt az országban, amellyel egyrészt elterelni igyekeztek a belső bajokról a figyelmet, másrészt előkészítették a talajt arra, hogy a legelső alkalommal belevigyék Magyarországot egy szovjetellenes háborúba.

A szovjetellenség az ellenforradalmi rendszernek már születésétől kezdve, bel- és külpolitikai vezérfonala volt. A Horthy-rendszer a nyugati imperialista hatalmak szovjetellenes terveinek köszönhette létrejöttét. Az ellenforradalmi rendszert fenntartó nagytőkés és nagybirtokos osztályok érdekei ezernyi szállal egybe voltak fonódva kezdetben az angol-amerikai, majd a német imperializmussal.

Mindebből szinte világosan következett, hogy a Horthy-rendszer a maga revizionista, imperialista célkitűzéseihez, az imperialista nagyhatalmak között találta meg a támaszát. A kisantant államaival szemben, melyek mögött a francia nagytőke állt: a magyar ellenforradalmi rendszer, főleg az angol imperializmusra támaszkodott. Az angol-francia imperialisták közötti, háború utáni ellentét elősegítette ezt a külpolitikai orientációt. Az angol imperialisták európai terveivel függött össze, hogy Bethlen a magyar külpolitika szekerét a szintén agresszív, fasiszta Olaszországhoz kötötte.

Bethlen 1927-ben aláírta a magyar-olasz barátsági szerződést. A 30-as évek elején, amikor a német belpolitika végleg a reakció irányába tolódott el, Bethlen lelkes híve lett az imperialista Németországhoz való közeledésnek is, és ezzel elindítója annak a politikának, mely hazánkat végül is Hitler-Németország csatlósává tette.

A Bethlen-kormányzat az ellenforradalmi rendszer megalapozását, konszolidálását jelentette. Bethlen sikerei azonban csak látszólagos sikerek voltak, az 1929-ben kitörő gazdasági válság elsöpörte a Bethlen-kormányt és felfedte mindazokat az ellentmondásokat, amelyeket addig is csak a legnagyobb nehézségekkel voltak képesek eltakarni. A válság könyörtelen élességgel állította élőtérbe az ország gazdasági és társadalmi kérdéseinek megoldatlanságát.

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Ellenforradalom és fasizmus Magyarországon” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. SaLa ! … vörös csillagos ötös ! Ilyen részletes és objektív elemzést csak Tőled szoktam
    olvasni .

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .