Ragályhíradó 2020 04. 20.

Ragályhíradó motto – balrad.ru olvasói komment: “A Kovid egy héber név, amely bölcset jelent. A 19 pedig a szabadkőművesek körében spirituális szám, amely azt jelenti, hogy a céljukat elérték. Más szerint a daliás ’90 – es évek magyar pornóvideo – forgalmazó Ko(vács)Vid(eo) – ra utal, a szám pedig a kártyás 19. Amire már nem szabad lapot húzni! Napi összeesküvés rovat.”

A világ Covid – 19 termése mára virradóan így alakult: 2 402 076 fertőzött, 165 106 halott.

A fertőzöttek harmada, a halottak negyede Made in USA.

Az amerikai John Hopkins University legújabb létszámjelentése szerint USA szerte Covid – 19 már 755 533 embert szállt meg, és az utóbbi 24 órában az általa legyilkoltak száma 40 585 – re nőtt.

Oroszország ugyanezen idő alatt 6100 új ferőzöttet produkálva már 42 853 ragályossal, és 361 halottal “büszkélkedhet”

Minden jel szerint lecsengőfélben lévőnek ítélik meg a világragályt az eddig abban leginkább érintettek, és már a következő lépésre készülnek.

Trump bohóc produkciójához becsatlakozik a brit és germán nyaktörőegylet is. Kínát akarják vallomásra bírni Covid – 19 “szándékolt rájuk szabadítása” bűcselekmény beismerése tárgyában.

A Deustche Wellenek nyilatkozó Gerd Muller germán gazdasági együttműködési és fejlesztési miniszter szerint a kínai oldalnak “a globális válsághelyzetben teljes nyitottságot kell mutatnia, különösen a vírus megjelenése tekintetében”.

Elmondása szerint tisztázni kell a koronavírus lehetséges laboratóriumi eredetének elméletét.

Ezt követően Nagy – Britannia qrmánya beígérte, hogy Kínának “nehéz kérdéseket” fog feltenni a világjárvány kezdetével kapcsolatban. Maris Payne ausztrál külügyér is bejelentette országa roppant kíváncsiságát, és csatlakozását a faggatózni vágyók csoportjához.

A Baltikumban már világosabban fogalmaznak: összehangolt orosz – kínai – iráni katonai, virológiai, információs támadás elszenvedője a fejlett világ.

Nagyon úgy fest a dolog, hogy Döbrögisztán hírhedetten pávatáncos vajdájának új tánclépést kéne gyorsan kitalálnia. A NATO – val a nyakán nem tűnik ujjgyakorlatnak a feladat!

DÖBRÖGISZTÁN RAGÁLYBOHÓZATAIRÓL ITT NEM..!

INKÁBB ITT: https://koronavirus.gov.hu/

A tények röviden: Mára virradóan vajdaságunkban újabb magyar állampolgároknál mutatták ki a ragálymegszállottságot, és ezzel 1984 főre nőtt az igazolt covidosok száma.

Az egy nappal korábbi adatok közlése óta meghalt újabb 10 idős krónikus beteg, ezzel 199 főre emelkedett az elhunytak száma, és a mortalitási ráta ezzel szintet is ugrott! Úgy vitte át a 10 százalékos lécet, hogy az meg se rezzent!

EZZEL AZTÁN SAJÁT RÉGIÓS CSÚCSÁT JAVÍTOTTA MEG DÖBRÖGISZTÁN! Világszinten a NEGYEDIKEK VAGYUNK! (Hijába no! Döbrögisztán ebben a versenyben IS MINDENKINÉ JOBBAN TEJJESÍT!)

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Ragályhíradó 2020 04. 20.” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. “Nagyon úgy fest a dolog, hogy Döbrögisztán hírhedetten pávatáncos vajdájának új tánclépést kéne gyorsan kitalálnia. A NATO – val a nyakán nem tűnik ujjgyakorlatnak a feladat!”

    Orbánnak? Nagyon gyakorlatias politikus, aki úgy váltogatja a nézeteit mint magára valamit adó ember az alsóneműjét. Aki tegnap még barát volt, az holnap a legnagyobb ellenség lesz. Aki nem hiszi, az nézze meg hogyan járt Soros György.

  2. a világ egyre több országában – Anglia 3 nagy városában, Dániában, Hollandiában, Olaszországban éri lakossági támadás az elkészült 5G tornyokat. Az angol X-com hatóság megtiltotta minden Tv és radió adónak, hogy olyan műsort sugározzon, mely összefüggést akár csak sejtett is az 5G és a Covid-19 között. Nálunk sincs ilyen műsor.
    Elon Musk állítólag 1 millió ilyen adótorony építésére kapott engedélyt és 42 ezer db műhold fellövésére, amit már el is kezdett. Érdekes, hogy Indiában 1,3 milliárd lakossal nincs nagy járvány, ahol a személyi higiénia a béka segge alatt, és 5G torony sincs. Afrika szintén 1 milliárdot meghaladó lakossal, inkább az Ebola ütötte fel újra a fejét, a Covid-19 meg alig van.

  3. Összefüggéseket keresve ez olvasható ki a világpolitikai elemzésekből:
    (részlegesen kiemelt fordításban)
    NWO Globalista Cabal egyetlen hátralevő lehetősége : III. Világháború
    „A globális geopolitikai sakktáblát a világjárvány elindításával felkészítették
    a III. Világháború forró szakaszára…
    … Miután a bankárok megkezdték
    a globális gazdasági és pénzügyi rendszer ellenőrzött lebontását . ”
    (hírszerző elemző és ex katonatiszt)

    ” Kártyaváruk fenntarthatatlan, mert valójában nincs más kiút a fenntarthatatlan helyzetükből, csak a III. Világháború teljes forgatókönyvének beindításával tudnak fennmaradni.Valójában az Új Világrend globalizációs kabinetje tarthatatlan helyzetbe került, mivel napról napra kétségbeesettebbé válnak összeomló globális gazdasági és pénzügyi helyzetük miatt.
    Nagyon kevés oknyomozó még nem ismeri, de a COVID-19-et titokban egyidőben terjesztették a világ minden táján 2019 év végén. Ezt a biofegyvert nem csak decemberben indították útjára, -miután bevetették a Wuhanban az októberi kínai katonai háborús játékokon- ezt 2019 év folyamán egész évben számos nemzetben szabadon engedték. Ez csak egyik oka annak, hogy a járványok szó szerint majdnem egyszerre robbantak fel olyan országokban, mint Kína, Dél-Korea, Spanyolország, Irán, Franciaország, Németország, és különösen az Egyesült Államok egész területén.
    A COVID-19(84) napirend legfőbb napirendi pontja azonban túlságosan következetes ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjuk. Ez vonatkozik az Ordo ab Chao (Rendet a Káoszból) mesteri NWO alkalmazására a világjárvány megrendezésével, azzal a kifejezett céllal, hogy megossza és meghódítsa a nemzetek világközösségét. Ennek a rendkívül cinikus támadásnak több célja van, de az egyik és legmagasabb célja – a III. Világháború forró szakaszának elindítása.
    VÉGLEGES MEGOLDÁS: Piaci összeomlás, dollár-összeomlás és 3. világháború.”
    http://stateofthenation.co/?p=7517
    http://stateofthenation.co/?p=12003
    http://stateofthenation2012.com/?p=98787

    1. Nem egyszerre történtek a fertőzési felfutások. Jelentős, több hetes eltérések vannak.
      Hogy javában folyik a nagy háború előkészítése, az nem titok, de hogyan állunk most ?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .