A felszabadult főváros húsz éve

A felszabadult főváros húsz éve – Egészségügyi és szociális ellátás
(Idézet: Felszabadulás krónikája)

3. Egészségügyi és szociális ellátás
Fővárosunk egészségügyi ellátásának elmúlt másfél évtized alatti fejlődését csak adatok tömeges felsorolásával lehetne kielégítően jellemezni. Az a tény azonban, hogy ma a főváros lakosságának csaknem teljes egésze élvezi a társadalombiztosítás előnyeit, míg a felszabadulás előtt nem sokkal több, mint egyharmada volt biztosított, már önmagában is sokat mond, és egyben magyarázata is az ellátásban itt-ott jelentkező nehézségeknek. Ugyancsak jellemzője valamelyest a fejlődésnek az orvosok számának növekedése.

A fővárosban 1964. szeptember végén 7221 orvos dolgozott, másfélszerese az 1950. évinek. 10 000 lakosra jelenleg 37 orvos jut, az akkori 25-tel szemben. Az ellátottság színvonala ma már sok európai városénál kedvezőbb.

a) Gyógyító-megelőző tevékenység
A fővárosi egészségügyi ellátás jelenlegi rendszere lényegében az 50-es évek elején — az egységes társadalombiztosítás megszervezését követően — alakult ki. Ekkor hozták létre a járóbeteg-ellátás alapját képező körzeti orvosi hálózatot, s határozták meg a szakorvosi rendelőintézetek feladatkörét az egészségügyi szervezetben.

A körzeti orvosi ellátás azóta számottevően fejlődött. Több mint 20%-kal emelkedett a körzeti orvosok száma, s a külön körzeti gyermekorvosi hálózat létrehozásával lehetőség nyílt az ellátás színvonalának jelentős javítására. Annak érdekében, hogy a betegek a körzeti orvosi rendelésen is lényegében belgyógyászati szakellátásban részesüljenek, s kórházba utalásuk esetén is ugyanazok az orvosok gondoskodjanak gyógyításukról, 1960—1961-ben megszervezték az egységes belgyógyászati ellátást.

A szakorvosi rendelőintézetek fejlesztésére a felszabadulás óta jelentős összeget fordítottak. 1948-ban épült pl. a csepeli, majd a következő években az újpesti, kispesti és Fehérvári úti rendelőintézet. 1959-ben Óbuda, 1963-ban a XVI. kerület kapott, rövidesen pedig a XXII. kerület kap modern, jól felszerelt szakorvosi rendelőintézetet. Jelenleg 32 szakorvosi rendelőintézetben, naponta közel 10 ezer orvosi munkaórát fordítanak a járóbetegek gyógyítására.

A kórházi ágyak száma 1951 óta 21 387-ről 26 395-re növekedett a fővárosban. 10 000 lakosra 1951-ben 123,5, 1963-ban 137,5 ágy jutott. A fejlesztés az igények rohamos növekedéséhez mérten azonban még nem bizonyult elegendőnek. A kórházak forgalma 1963-ban csaknem másfélszerese volt az 1950. évinek. A magas ágykihasználási százalék mellett a növekvő betegforgalom csak az ápolási idő lerövidítésével oldható meg.

A tbc-s megbetegedések, bőr- és nemibetegségek elleni küzdelemre a felszabadulás után a korábbinál összehasonlíthatatlanul nagyobb súlyt helyeztek. Számos új tbc-, bőr- és nemibeteg gondozó létesült a fővárosban. A gondos orvosi kezelés, s nem utolsósorban a nagyhatású új gyógyszerek alkalmazásának eredményeként a nyilvántartott nemi betegek száma az 1952. évi 34 ezerről 8 ezerre csökkent. A 10 000 lakosra jutó tbc halálozásoké pedig 5,6-ről 2,7-re.

Az onkológiai gondozás rendszerének kialakítása az első ötéves tervidőszak alatt kezdődött meg. Jelenleg 13 onkológiai gondozóintézet működik a fővárosban, s a végzett vizsgálatok, illetve kezelések száma 1963-ban már elérte a 124 ezret. Az idegrendszeri megbetegedések fokozódása a gondozóintézeti hálózat nagyarányú bővítését tette szükségessé. 1952 óta 4 intézet létesült, s az idegbetegek gyógykezelésére fordított orvosi munkaórák száma csaknem megkétszereződött.

A gyógyító tevékenység fejlesztése mellett egyre inkább előtérbe került a betegségek megelőzésére irányuló törekvés. Ezt a célt szolgálják többek között a kötelezően előírt, tömegesen alkalmazott védőoltások. Ezeknek köszönhető, hogy sikerült legyőzni a járványos gyermekbénulást, számottevően csökkenteni a gyermekkori tbc-s megbetegedések számát. 1959-ben még 324-en betegedtek meg járványos gyermekbénulásban, az azóta eltelt csaknem öt év folyamán pedig mindössze 3 megbetegedés történt. A tbc gondozóintézetek 1963-ban 104 gyermeket vettek gondozásba, 1959-ben csaknem ötször ennyit.

A gyógyító-megelőző tevékenység színvonalának növekedése, számos nagyhatású gyógyszer megjelenésének eredményeként egyes betegségek ma már lényegesen kevesebb halálozást okoznak, mint másfél évtizeddel korábban. A fertőző betegségben meghaltak 10 000 lakosra jutó aránya például 1950 óta 9,6-ről 3,3-re csökkent.

b) Anya-, csecsemő- és gyermekvédelem
A nők tömeges munkába állása megkövetelte a dolgozó anyákról és gyermekeikről való gondoskodás fokozását. Az anyák védelmében a felszabadulás után számos intézkedés látott napvilágot. A szülési és gyermekágyi segély, az ingyenes csecsemőkelengyeutalvány, — az 1962-ben húsz hétre felemelt — szülési szabadság, a táppénzes állománybavétel a kisgyermek betegsége esetén, mind jelentős könnyebbséget jelent a dolgozó anyáknak.

E sokféle kedvezményen kívül a terhes anya-, csecsemő- és gyermekellátó intézmények egész sora segíti a dolgozó nőket.

A terhes- és csecsemőgondozás az 1952. év végén működő 63 anya- és csecsemővédelmi intézettel szemben jelenleg 81 intézetben történik, s a védőnők száma (462) csaknem kétszer annyi, mint 1952-ben.

A beteg gyermekek ellátásában a rendelőintézeteken és kórházakon kívül az utóbbi években mind fokozottabb szerepe van a körzeti gyermekorvosi hálózatnak. 1963 végén Budapesten a szakorvosi rendelőintézetekben 190, az iskolaegészségügyi hálózatban 1455, a körzeti gyermekorvosi és ACSI ellátás keretében pedig közel 1300 volt a gyermekek gyógyítására, illetve a betegségek megelőzésére biztosított napi orvosi munkaórák száma. A kórházakban 1963 végén 2681 gyermekgyógyászati ágy állt rendelkezésre.

A bölcsődei, napközi otthoni hálózat az elmúlt évtizedben jelentős mértékben fejlődött. 1952-ben 202 bölcsőde működött Budapesten, 7546 férőhellyel, ma csaknem 300 bölcsődében több mint12 ezer férőhely áll rendelkezésre. Nagy a jelentősége a napközi otthoni férőhelyek növekedésének is. 1963-ban csaknem 45 ezer általános iskolás gyermek számára nyújtott otthont az iskolai napközi, közel három és félszer annyinak, mint 1950-ben.

Az anya- és csecsemővédelmi intézmények működésének, a korszerűbb gyógyszerek és fejlettebb gyógymódok hatásának hatalmas eredménye a jelentékenyen csökkenő csecsemőhalálozási arány. Az 1946—1950-es években 1000 újszülöttre csaknem 82 egy éven aluli meghalt jutott, jelenleg 40—42.

c) Az öregekről való gondoskodás
Az egészségügyi ellátás az életkörülmények javulása következtében mindjobban kitolódik az emberi élet végső határa, növekszik az életkor.

Év Meghaltak átlagos életkora (év)
Férfi
1950 51,0 56,4
1962 62,3 67,0

Fővárosunkban egyre nagyobb a nyugdíjas korhatáron felüli lakosok száma és aránya.

60 éves és idősebb férfi 55 éves és idősebb nő
az összes megfelelő nemű lakos %-ában
1949. jan. 1. 9,7 18,6
1963. jan. 1. 13,3 25,6

Államunk évente igen jelentős összeget biztosít nyugdíjak kifizetésére. 1959-ben felemelték az alacsony nyugdíjakat, s magasabb összegű ellátást biztosítottak a hosszabb szolgálati idővel rendelkezőknek. Az öregségi nyugdíj átlagos összege így az 1959. évi 967 Ft-tal szemben 1961-ben már 1071 Ft volt.

Az időskorúak számának és arányának emelkedése szükségessé tette a szociális otthoni ellátás fejlesztését is. Jelenleg közel 5500 férőhely áll a szociális otthoni ellátásra szoruló budapesti öregek rendelkezésére. Az igények azonban ennél jóval nagyobbak. 1963 áprilisában végzett megfigyelés szerint a nyugdíjasok 23%-a teljesen egyedül él. Elsősorban ők, de a családjukkal, ismerősökkel együttélő öregek közül is sokan igényelnék még a szociális otthoni elhelyezést.

4. A lakosság műveltségi színvonalának alakulása a, megnövekedett kulturális igények kielégítése
A népesség műveltségi színvonalának emelése társadalmi rendszerünk egyik fő törekvése. Ennek érdekében egyrészt fel kellett ébreszteni a tömegek érdeklődését a kultúra forrásai, az irodalom, a művészet különböző ágai, a tudományok iránt; másrészt meg kellett teremteni az ilyen irányú érdeklődés kielégítésének tárgyi feltételeit. A kulturális színvonal emelése különösen az oktatásügyi szervekre hárított nagy feladatokat.

Az oktatási rendszer fejlesztésének főbb állomásai közül első helyen kell megemlíteni az 1945. évi iskolareformot, melynek nyomán 1949-ig lényegében végrehajtották a régi iskolarendszer alapvető átszervezését. A különböző színvonalú, eltérő képzettséget nyújtó alsófokú oktatási formákat (elemi, polgári iskolákat, illetve a gimnáziumok alsó tagozatát) megszüntették. Létrehozták a 6—14 éves korú gyermekek oktatására egyedül hivatott 8 évfolyamos általános iskolai szervezetet, s bevezették a 14 éven aluliak általános iskolakötelezettségét. Változott a középiskolai oktatás szervezete is; a gimnáziumok mellett különféle típusú technikumok sora létesült. A következő évek főként az oktatás tartalmában és módszereiben hoztak változást. A munkára nevelés az utóbbi években egyre inkább előtérbe került. Ennek érdekében szervezték meg a gyakorlati oktatást, mind az általános iskolákban, mind a gimnáziumokban. Az 1961/62. tanévben bevezették, majd a következő években továbbfejlesztették az ipari szakközépiskolák rendszerét, s létrehozták, mint új felsőoktatási intézménytípust, a felsőfokú technikumokat.

A megváltozott és megnövekedett tanulási lehetőségek tömegesen vonzották nemcsak a fiatalokat, de a dolgozó felnőtteket is. A különféle típusú oktatási intézményekbe beiratkozok száma évről évre rohamosan emelkedett.

A középiskolák nappali tagozatos tanulóinak száma ma már csaknem kétszerese az 1951/52. évinek, de fiataljaink közül mind többen folytatnak tanulmányokat az egyetemeken, főiskolákon is.

Beiratkozott nappali tagozatos tanulók száma
1951/52. 1958/59. 1963/64. 1964/65.
tanévben
Általános iskolákban 153 511 188 162 209 918 204 504
Középiskolákban 33 396 44 057 59 271 60 135
Felsőfokú tanintézetekben 14 512 24 512

A fővárosi oktatási intézmények már a felszabadulás előtt fejlesztésre szorultak. 1945 után azonban a tanulási szándék ugrásszerű növekedése különösen sürgetővé tette az iskolahálózat bővítését. A nők fokozott munkába állása pedig az óvodák erőteljes fejlesztését követelte.

A felszabadulás óta számos új oktatási intézmény létesült, a meglevők nagyrészét átalakították, bővítették. A fejlesztések eredményeként az óvodai férőhelyek száma 1951 óta 24%-kal emelkedett; az általános és középiskolai osztálytermek száma pedig az 1963/64. tanév kezdetén 20, illetve 39%-kal volt magasabb, mint az 1952/53. tanévben.

Számottevően fejlődött a felsőoktatási szervezet is. A szakemberhiány felszámolása érdekében át kellett alakítani az egyetemi képzést, új szakokat kellett létesíteni és a korábbinál lényegesen több hallgató oktatására kellett lehetőséget teremteni.

A Fővám-palota átalakítására — amelyben a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem nyert elhelyezést — mintegy 28 millió Ft-ot költöttek; az Eötvös Loránd Tudományegyetem az 50-es évek elején közel 40 millió Ft-os beruházást kapott; a Műszaki Egyetem fejlesztésére pedig — az 1950—54. évi bővítés után — 1961—67-ben ismét közel 160 millió F-ot fordítanak.

Az intézmények befogadóképességének növekedése azonban nem tartott lépést az igények emelkedésével. Az általános iskolák jórészében kénytelenek voltak bevezetni a délelőtt-délután folyó váltakozó rendszerű oktatást. A születések számának 1953—54. évi ugrásszerű emelkedése jelenleg még az általános iskolákban okoz elhelyezési problémákat, de rövidesen — ha átmenetileg is — a középiskolákban is érezteti majd hatását. A középiskolákkal szemben támasztott követelmények a következő években különösen fokozódnak majd, mert a középiskolás korú népesség számának növekedése mellett évről évre nő a középiskolai tanulmányokat folytatni kívánók aránya is.

Az oktatási intézmények igénybevételét jelentősen növeli, hogy a felnőttek közül is mind többen törekednek magasabb iskolai végzettség megszerzésére.

Az esti és levelező tagozatos tanulók száma
1957/58. 1963/64.
tanévben
Általános iskolákban 4 210 16 907
Középiskolákban 13 811 65 907
Felsőfokú tanintézetekben 8 436 19 476

Az oktatásban résztvevők számának nagymértékű emelkedése a népesség műveltségi színvonalát számottevően növelte. A főváros lakosságának iskolai végzettség szerinti összetétele 1949 óta jelentősen javult.

1949. 1960.
január 1.
Az általános iskola 8 osztályát végzettek a 15 éves és idősebb népesség %-ában 44,2 53,8
Érettségivel rendelkezők a 18 éves és idősebb népesség %-ában 13,7 19,6
Egyetemi oklevéllel rendelkezők a 25 éves és idősebb népesség %-ában 4,4 6,8

Néhány szót kell még szólni a gyakorlati oktatásról és a szakmunkásképzésről is. A felsőtagozatos általános iskolai tanulók közül az 1961/62. tanévben még csak 67,8%, az 1963/64. tanévben azonban már 91,7% részesült gyakorlati oktatásban. A gimnáziumokban ugyanez idő alatt 77,8%-ról 91,2%-ra emelkedett a gyakorlati oktatásban részesülő tanulók aránya. A szakmunkás tanulók száma 1963-ban közel 30%-kal haladta meg az öt év előttit.

A kulturális érdeklődés, a műveltségi színvonal emelkedése azonban nemcsak az oktatásban részesülők számának gyarapodásában nyilvánult meg. A felszabadulás óta számottevően növekedtek az egyéb művelődési, szórakozási lehetőségek is, és fokozódott azok igénybevétele.

Könyvkiadásunk 1950 óta jelentős mértékben fejlődött. Az 1963-ban kiadott könyvek száma (4109) több mint kétszerese volt az 1950. évinek. A lakosság évről évre több könyvet vásárol. Az országos könyvkiskereskedelmi forgalom 1951 óta több mint ötszörösére emelkedett. A műveltségi színvonal növelésében mind fontosabb szerep jut azonban a könyvtáraknak.

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 1948-ban 16, 1963 végén 109 egységgel működött Budapesten. Könyvállományuk 1,3 millió kötetből tevődik össze, csaknem 2 és félszerese az 1952. évinek. Olvasótáboruk az elmúlt időkben évről évre gyarapodott. 1950-ben a beiratkozott olvasók száma még csak 40 ezer, 1963 végén négyszer annyi, közel 160 ezer volt. Hasonló mértékben emelkedett a kölcsönzött kötetek száma is. Igen jelentős a szakszervezeti könyvtárhálózat is. Jelenleg 1000-nél több (összesen mintegy 2,7 millió kötettel rendelkező) szakszervezeti könyvtár áll az olvasók rendelkezésére.

A másik két igen fontos népművelési intézménytípus: a színházak és mozik hálózatának fejlesztésére a felszabadulás után jelentős összeget költöttünk. Néhány példát említünk: 1951-ben 23 millió Ft-os költséggel épült újjá a háború alatt tönkrement Vígszínház; korszerűsítették az Operaházat; átépítették az Erkel Színházat, 1956-ban megnyitotta kapuit a József Attila Színház, 1957-ben pedig az Irodalmi Színpad. Felépült a Bartók Béla Szabadtéri Színpad, 1961 márciusában pedig megkezdte működését a főváros legmodernebb színháza, a 45 millió Ft-os költséggel épített új Madách Színház. Új mozik létesültek (pl. Alfa, a X. kér. Pataki István téri), s igen sok filmszínházat bővítettek, korszerűsítettek, új nagyteljesítményű vetítőberendezésekkel szereltek fel. 1963 végéig 62 állami filmszínházat alakítottak át szélesvásznúvá.

1952 óta a színházak férőhelyszáma közel 800-zal, az állami moziké több mint 6 ezerrel bővült. Az állami mozikon kívül 1963 végén 123 — főként kultúrotthonokban működő — ún. „társadalmi mozi”, 31 ezer férőhellyel állt a budapesti lakosság rendelkezésére.

A fővárosi színházak és mozik előadásait a felszabadulás után évről évre fokozódó érdeklődés kísérte. Az utóbbi 4 évben azonban a korábbi töretlen emelkedés után kisfokú visszaesés következett be, melyet részben a televízió időközbeni elterjedése magyaráz. Statisztikai megfigyelések szerint a televíziótulajdonosok közül csak 54% jár színházba és 71% moziba, holott televízióvásárlás előtt 83%-uk tartozott a színházlátogatók, 96%-uk a mozilátogatók táborába.

Színházak Állami mozik
látogatóinak évi átlagos száma (1000)
1951—1953 3 272 19 731
1954—1956 3 740 29 855
1957—1959 3 837 35 942
1960—1963 3 460 33 682

A kultúra terjesztésében, az ismeretek gyarapításában, a szórakozás iránti igények kielégítésében évről évre nagyobb szerepe van a rádiónak és különösen a televíziónak. 1951-ben még csak 324 ezer rádióelőfizető volt Budapesten. Számuk azóta megkétszereződött. A televízió terjedésének kezdete hazánkban az 50-es évek közepére tehető. A TV adótorony üzembehelyezése után, 1958 óta a tv-tulajdonosok száma rohamosan gyarapodott. 1958 márciusában még csak 4585 televíziótulajdonost tartottak nyilván a fővárosban, ma már viszont számuk megközelíti a 225 ezret is. Budapesten ma már csaknem minden családban van rádió és átlagosan minden harmadik családban televízió.

A dolgozók szabadidejének kellemes és hasznos eltöltéséhez igen sok segítséget nyújtanak a művelődési otthonok. 1955-ig 21 területi művelődési otthon létesült, melyek száma 1963 végéig már 39-re emelkedett. A nagybefogadóképességű, színházteremmel, mozival, a gyermekek több irányú foglalkoztatására alkalmas részlegekkel rendelkező tanácsi művelődési otthonokon (mint pl. a XVIII., „Rózsa Ferenc”, XIII., „József Attila”, XX., „Dózsa” Művelődési Otthon) mellett a szakszervezetek, ill. az üzemek, hivatalok kezelésében is számos kultúrotthon működik a fővárosban. Pl. a XI. kerületi Fehérvári úti, a X. kerületi Pataki István Kultúrotthon, a XII. kerületi MOM Kultúrotthon, a XIV. kerületi Danuvia, a XX. kerületi „Csili”.

A fővárosi lakosok közül igen sokan fordítják szabadidejük jelentős részét sportolásra, illetve sportrendezvények látogatására. A sportolás elterjedésére utal, hogy a felszabadulás előtt az egész országban mindössze 50 ezer sportolót tartottak nyilván, s ma a sportköri tagok száma csak Budapesten 278 ezer. Természetesen nemcsak a sportolók száma növekedett meg, hanem sportlétesítményekben is sokat gazdagodtunk. Az új létesítmények közül első helyen kell megemlíteni az 1953-ban — közel 160 millió Ft-os beruházással — elkészült 86 ezer fő befogadóképességű Népstadiont, amely az utóbbi években már villanyfényes, esti mérkőzéseknek is színhelye. De említést érdemel a Vasas SC Pasaréti úti sporttelepe, a Nemzeti Sportuszoda 1958-ban elkészült új medencéje és az 1960-ban létesült, 15 ezer fő befogadóképességű Kisstadion is.

Az utóbbi 7 évben 6 világbajnokság és 11 Európa-bajnokság színhelye volt a magyar főváros.

IV. A város építészeti fejlődése
Budapest — már fekvésénél és természeti adottságainál fogva is — a legszebb európai városok közé tartozik. Az utóbbi másfél évtized a városkép fejlődése szempontjából különösen sokat jelentett. Fővárosunk mai arculata már teljes mértékben megérdemli a „világvárosi” jelzőt.

A városfejlesztés számos összetevője közül elsőként — mint amely a legsúlyosabb gondot és problémát jelentette és amely még közel sem tekinthető megoldottnak — a lakásépítkezésekkel kell foglalkozni.

A főváros lakáshelyzete már a felszabadulás előtt is igen sok kívánnivalót hagyott maga után. A felszabadulás után a lakáshiány enyhítése, a nyomortelepek felszámolása, még akkor is nagy időt és anyagi ráfordítást igényelt volna, ha a II. világháború vihara nyomtalanul vonul el a főváros felett. A lakásállományt azonban a háborús események során olyan nagy pusztulás érte, hogy nyomainak eltüntetéséhez négy esztendő is kevésnek bizonyult. 1949-ben a fővárosban 461 918 lakás — a lakosság számához mérten rendkívül kevés — volt, s ezek jelentős hányada is elavult, korszerűtlen. A lakás iránti igények ugyanakkor rohamosan növekedtek. A vidékről Budapestre költözők tízezrei vártak elhelyezésre, de lakást igényeltek a nyomortelepek, pincék lakói is.

Az elmúlt 15 esztendő alatt a fővárosban eszközölt beruházásokból viszonylag igen jelentős hányad jutott lakásépítésre, s számos lakás épült magánerőből (nagyobbrészt OTP-kölcsön felhasználásával) is. A főváros lakásállományát 1964. január 1-én 575 995 lakás képezte, az 1949. évinél 114 077-tel több, a megnövekedett igényekhez mérten azonban még mindig kevés.

1957-től 1964 szeptember végéig több mint 80 ezer lakás épült Budapesten. Az új lakások szépek, modernek, jól felszereltek, egyre inkább kifejezői az igényesség növekedésének.

S ahogy a lakások egyre szebbek és modernebbek, úgy az új lakóépületek külső megjelenési formája is mind tetszetősebb, mind jobban hozzájárul a városkép emeléséhez.

Ilyen tekintetben sokat jelentettek a háborús emlékként megmaradt, úgynevezett „foghíjakon” épült modern, többségükben OTP öröklakásos házak is, de még többet a lakótelepi építkezések. 1949 óta új, modern városrészek sora létesült a fővárosban. Csak a jelentősebbeket említve:

a IX. ker. József Attila lakótelepen 4280
a X. ker. Üllői úti lakótelepen 1345
a XI. ker. Lágymányosi lakótelepen 2803
a XIII. ker. Thälmann utcai lakótelepen 2277
a XIII. ker. Árpád-hídfői lakótelepen 918
a XIV. ker. Kerepesi úti lakótelepen 1783
a XIV. ker. Nagy Lajos kir. úti lakótelepen 2915
a XXI. ker. Csillagtelepi lakótelepen 1758

lakás építése fejeződött be 1963 végéig.

A városkép szempontjából azonban nemcsak az új épületeknek van jelentősége, hanem a meglevő épületek állapotának is. Az utóbbi években fővárosunkban az elvégzett állagmegóvási, tatarozási, felújítási munkák mennyisége és értéke igen jelentékenyen emelkedett. 1952-ben — a többlakásos lakóépületek államosításakor — a fővárosi ingatlankezelő vállalatok a lakóházak többségét igen elhanyagolt állapotban vették át. Az 1954. évi épület- és lakásösszeírás adatai szerint a főváros lakóházainak 18%-a teljes tatarozásra, 11,5%-a homlokzat, 5,5%-a pedig tetőszerkezet tatarozásra szorult. Ennek ellenére az állagmegóvási munka igen vontatottan haladt az 50-es évek derekáig s az 1956-os ellenforradalmi események során keletkezett rongálódások még tovább súlyosbították e tekintetben a helyzetet.

1957 óta a főváros évről évre rendkívül jelentős összeget fordít (a bérbevételnek ma már csaknem kétszeresét) a lakóépületek felújítására, javítására. Az elmúlt 7 év alatt 3591 lakóépület részesült teljes, 12 764 pedig részleges felújításban. A sortatarozások nyomán 1957 óta megfiatalodtak a főváros főútvonalai (pl. a Nagykörút a Rákóczi út, a Kossuth Lajos utca).

A lakóházakon kívül egyre több új és felújított középülettel, helyreállított műemléképülettel is gazdagodik fővárosunk. Ennek érzékeltetésére érdemes néhány ilyen létesítményt külön is kiemelni.

A várnegyed eredeti és a budai Várpalotának a korábbinál még impozánsabb formában való helyreállításához már 1949-ben hozzákezdtek. Számos műemlék utca már újjáépült. Elkészültek a Mátyás templom külső tatarozási munkáival is. A volt várpalota helyreállítása folyamatban van. Felépülése után itt kap otthont a Nemzeti Galéria és az új Nemzeti Könyvtár. A környező palotákba múzeumok költöznek, s ismét színház lesz a volt Várszínház.

1960-ban adták át rendeltetésének a budai Duna-partot ékesítő gyönyörűen helyreállított Várkert-bazárt, fölötte — az egykori vár kertben — helyezkedik el az Ifjúsági Művelődési Park.

A háború során súlyosan megsérült Déli pályaudvar 1949-ben újjáépült, majd 1962-ben korszerűsítették. Felújították a pályatestet, szélesítették a sínek közötti távolságot, 6 méter széles peronokat építettek. Rendezték az érkezési oldalt. Az új 11 méter magas, két szintes, üvegfalú csarnoképületben rendezték be a kényelmes várótermet, itt helyezkednek el az új jegypénztárak. A régi feljáró helyén a nagy nyári igénybevételhez alkalmazkodó lépcsőzet épült.

A pesti oldalon jelentős munkát igényelt a New York-palota helyreállítása.

Az Engels téren autóbusz-pályaudvar épült. Felújítva felállították a Danubius szökőkutat; a körülötte levő téren pedig gondozott parkot létesítettek.

Az épületek állapotán kívül az utak minősége, forgalomlebonyolító képessége is fokmérője a városok fejlettségének. Budapest fejlődése az elmúlt másfél évtizedben e tekintetben is igen számottevő volt. 1950 — Nagy-Budapest kialakítása — után sürgős feladattá vált a peremkerületekbe vezető főútvonalak külső szakaszának kiépítése, de a forgalom növekedése a belső területek úthálózatának korszerűsítését is megkövetelte.

Burkolatcserére a belső városrészekben úgyszólván valamennyi főútvonalon sor került már, s ezeket a munkálatokat vágánykorszerűsítéssel, gázcső-, vízcső-, csatornafelújítással is egybekötötték.

A rohamosan növekvő gyalogos- és járműforgalom lebonyolítása több tér átrendezését, aluljárók megépítését tette szükségessé. 1950-ben adták át a forgalomnak a Dózsa György úti és a Szabadság-hídi, 1957-ben a Béke úti, 1963-ban pedig az Astoria aluljárót.

A megnövekedett gyalogosforgalom lebonyolításának megkönnyítésében célszerű és tetszetős megoldást jelentett az árkádosítás. Ilyen módon szélesítették ki a járdát pl. a Rákóczi út jelentős szakaszán, a Nagykörút és az Üllői út kereszteződésénél, a József Attila utcában.

A világvárosi kép kialakításához a fénycsöves feliratok, reklámok szaporodása és a közvilágítás gyorsütemű fejlődése is jelentősen hozzájárult. 1951 óta a közvilágítási hálózat közel 40%-kal növekedett a fővárosban, s a hagyományos fémizzós lámpákat olcsóbb, korszerűbb, nagyobb teljesítményű berendezések váltották fel. 1963 végén, a még meglevő 73 ezer fémizzós lámpán kívül csaknem 10 ezer higanygőz-égős lámpa és több mint 40 ezer fénycső árasztott világosságot. Folyamatban van a „fénytengely” kialakítása, amely az Erzsébet-híd budai hídfőjétől, a Kossuth Lajos utcán keresztül húzódik a Rákóczi útra. Ennek keretében a 13 méter magas — egyenként 4 db 400 Wattos higanygőz égővel világító — kandeláberek sorozatát szerelik fel.

A város fejlődésének néhány kérdését érintve külön meg kell emlékeznünk fővárosunk új büszkeségéről, az újjáépített Erzsébet-hídról. A híd és a hídfő-környéki forgalom lebonyolításához szükséges útrendszerek megépítése 1959 nyarán kezdődött, s ünnepélyes átadására 1964. november 21-én került sor.

A hídépítéssel egyidejűleg felújították, rendezték a pesti hídfő környékét, a budai oldalon pedig a helyreállított Gellért-szobor és a vízesés teszi díszessé a hídfőt. Az új Erzsébet-híd nemcsak ékessége a fővárosnak, hanem egyik legkorszerűbb műszaki alkotása is.

V. Idegenforgalom
A felszabadulás óta eltelt időszak alatt világvárossá fejlődött fővárosunk évről évre növekvő számban vonzza a külföldi látogatókat. Budapest idegenforgalmi vonzóereje nemcsak kulturális és gazdasági jelentőségében rejlik. Fővárosunk egyúttal a világ egyik legszebb természeti fekvésű városa, kellemes fürdő-, valamint kitűnő üdülőhely is.

Az örvendetesen növekvő idegenforgalom méreteire jellemző, hogy 1964-ben szeptember végéig Magyarországra 1 074 420 külföldi érkezett, 607 ezer fővel (130%-kal) több, mint egy évvel korábban, s ebből Budapestre mintegy 720 ezren látogattak. A külföldieknek mintegy fele az ún. közhasználatú szálláshelyek (szálloda, sátortábor stb.) vendége volt. Budapest közhasználatú szálláshelyeit ebben az időszakban összesen 307 ezer külföldi vette igénybe, kb. kétszer annyi, mint 4 évvel korábban.

A campingekben 1964 közepén 1300 férőhely állt rendelkezésre az 1961. évi 120-szal szemben, s az itt megszálló külföldi vendégek száma az akkori 589-ről közel 59 ezerre emelkedett.

Igen számottevő a szállodák forgalmának fellendülése is. 1963-ban 194 ezer külföldi vendég, mintegy 664 ezer napot töltött fővárosunk szállodáiban. Az 1963. évi forgalom már közel 12 ezerrel felülmúlta az 1937. évit, s csaknem hatszorosa volt az 1957. évinek.

A budapesti szállodákban 1963-ban megszállt külföldi vendégek kb. 55%-a (1960-ban kb. 70%-a) szocialista országokból érkezett. Csehszlovákiából közel 33 ezren, a Német Demokratikus Köztársaságból 27 ezren, Lengyelországból 19 ezren, s a Szovjetunióból 17 ezren.

Évről évre emelkedik a nyugat-európai országokból Budapestre látogatók száma. 1960-ban pl. Ausztriából, a Német Szövetségi Köztársaságból, Franciaországból, Angliából és Olaszországból összesen közel 25 ezren, 1963-ban már ugyanezekből az országokból csaknem 55 ezren (123%-kal többen) érkeztek.

A rohamosan fellendülő idegenforgalom következtében egyre sürgetőbb feladat a főváros szállodahálózatának bővítése. Szállodáink jelentős része ugyanis a második világháború után megsemmisült, s valamennyi újjáépítésére még ez ideig nem kerülhetett sor. Súlyosbította a helyzetet, hogy az 1956. évi ellenforradalom során 418 szoba vált ismét teljesen használhatatlanná.

1952 és 1960 között mindössze egy új szálloda — a Ferihegyi repülőtéri Transit Szálló — épült, s visszaadták eredeti rendeltetésének a Park és Metropol szállodát.

1960-ban fejeződött be a Gellért Szálló, 1961-ben pedig a Royal Szálló újjáépítése.

E két szálloda felújítása azért volt különösen jelentős, mert a szállodai férőhelyek közel egyharmadát (1963. június 30-án 1032 ággyal) jelentik.

1962 nyarán kezdték meg a Szabadság Szálló, 1963 elején pedig az Astoria Szálló bővítését. A Szabadság Szálló építési munkálatai befejeződtek, a szálló 403 szobával, 700 férőhellyel rendelkezik.

1964 márciusában nyílt meg a II. kerületben 102 szobával, s 402 férőhellyel a Hotel Ifjúság, s már ebben a hónapban 1071 külföldi vendége volt.

1965 elején az Astoria Szálló bővítése is befejeződik, s újabb 48 szobával gyarapodik.

A férőhelyek számának növelésére irányuló eddigi törekvéseink csak hézagpótló jellegűnek tekinthetők. A jelenleg rendelkezésre álló mintegy 4000 szállodai férőhely a megnövekedett idegenforgalom lebonyolításához semmiképpen sem elegendő, s mindinkább sürgetőbbé válik a Duna-parti szállodasor felépítése.

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

“A felszabadult főváros húsz éve” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. “Néhány szót kell még szólni a gyakorlati oktatásról és a szakmunkásképzésről is. A felsőtagozatos általános iskolai tanulók közül az 1961/62. tanévben még csak 67,8%, az 1963/64. tanévben azonban már 91,7% részesült gyakorlati oktatásban. A gimnáziumokban ugyanez idő alatt 77,8%-ról 91,2%-ra emelkedett a gyakorlati oktatásban részesülő tanulók aránya. A szakmunkás tanulók száma 1963-ban közel 30%-kal haladta meg az öt év előttit.”

    Azt hiszem ez sok mindent elmond !

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .