A felszabadult főváros húsz éve

A felszabadult főváros húsz éve – A gazdasági fejlődés hatása a főváros népesedésére
(Idézet: Felszabadulás krónikája)

II. A gazdasági fejlődés hatása a főváros népesedésére
A főváros iparának, építőiparának elmúlt másfél évtized alatti rohamos fejlődése a munkaerőszükséglet nagyarányú növekedésével járt együtt. Az építőipari tevékenység kibontakozása, az új iparvállalatok létesítése, a meglevők bővítése eredményeként — különösen az 50-es évek elején — nagymértékben növekedett a munkahelyek száma, mind több és több munkaerő egyidejű foglalkoztatása vált lehetővé és szükségessé.

A munkaerőszükségletet Budapest lakossága — noha a munkába álló nők száma igen tetemes volt — nem fedezhette. A fővárosban bőven kínálkozó sokféle munkaalkalom, a nagyvárosi élet nyújtotta számos szórakozási lehetőség a vidékiek számára nagy vonzóerőt jelentett. Évente több tízezer vidéki hagyta el régi lakóhelyét és telepedett le Budapesten.

A főváros népességének száma 1949-től napjainkig, mintegy 330 ezer fővel gyarapodott. A növekedés nagyságának érzékeltetésére érdemes megemlíteni, hogy Miskolc, Debrecen és Dunaújváros lakosságának együttes száma kb. ennyinek felel meg. 1949. január 1-én 1 590 000, 1964. január 1-én 1 920 000 lakosa volt Budapestnek.

Jelenleg az ország lakosságának 18,9%-a él a fővárosban.

A népességgyarapodás két forrása — a születések és halálozások különbségéből eredő természetes szaporodás és a bevándorlási többlet — közül 1949 óta, 2 esztendő kivételével, mindvégig a bevándorlás játszotta a döntő szerepet.

A főváros népessége azonban nemcsak számbelileg változott az elmúlt másfél évtized alatt. A lezajlott társadalmi-gazdasági átalakulás, a gyorsütemű gazdasági fejlődés erőteljesen átformálta a lakosság összetételét is.

Az önállók, vagyonukból élők és ezek eltartottjainak aránya a népességben az 1949. évi több mint 14%-ról 4% alá süllyedt. Az alkalmazásban álló fizikai és szellemi dolgozók, valamint a termelőszövetkezeti tagok (eltartottjaikkal együtt számítva) jelenleg 84%-át képezik a főváros népességének.

Jelentősen megnőtt 1949 óta — különösen a nők körében — a keresők száma és aránya. 1949. január 1-én az aktív keresők, illetve nyugdíjat élvezők 54,8%-át képezték a népességnek, 1963. január 1-ig arányuk 68,2%-ra emelkedett. 1949-ben 100 keresőre 82 eltartott jutott, ma 100 keresőnek 47 személyt kell eltartania. A kereső nők száma 1949 óta 335 ezerről 614 ezerre emelkedett.

A keresők számának növekedése a népgazdaság különböző területei közül az iparban és az építőiparban volt a legszámottevőbb. Az ipari keresők száma az 1949. évi 346 ezerről 521 ezerre, az építőipariaké 25 ezerről 90 ezerre emelkedett.

III. A fővárosi lakosság életkörülményeinek változása
1950 óta

A gazdasági ágazatokban dolgozók tevékenységének eredményeként létrejött nemzeti jövedelem nagysága, növekedésének mértéke határozza meg egyrészt a termelés bővítésének lehetőségét, másrészt a lakosság életkörülményeinek alakulását. Hazánkban a nemzeti jövedelem 1949 és 1963 között több mint két és félszeresére emelkedett. Ezen belül a nemzeti jövedelem mintegy 70%-át képező lakossági fogyasztás 1963-ban 225%-a volt az 1949. évinek.

Az életszínvonal, az életkörülmények javulását legszemléltetőbben a reálbérek, illetve reáljövedelmek növekedése jelzi. A munkások és alkalmazottak egy főre jutó reáljövedelme 1963-ban 93%-kal, egy keresőre jutó reálbére pedig 66%-kal haladta meg az — 1938. évinél magasabb — 1949. évi színvonalat.

Az egy főre jutó reáljövedelem növekedésében számos tényező játszott szerepet. Így pl. a többszöri béremelés, a nyugdíjrendezések, a családi pótlék felemelése, s természetesen a kiskereskedelmi árak csökkenése. Az anyagi jólét növekedésének egyik igen lényeges forrásaként kell megemlíteni azonban a foglalkoztatottság színvonalának számottevő emelkedését is.

A növekvő jövedelemből a fővárosi családok az utóbbi években már mind nagyobb hányadot fordíthattak az életet megkönnyítő, a szórakozást, kultúrigényt kielégítő tartós fogyasztási cikkek beszerzésére, illetve pénztartalékok képzésére, amellett, hogy összegszerűen többet költöttek élelmiszerek vásárlására is.

A háztartásstatisztikai feljegyzéseket vezető fővárosi munkás és alkalmazotti családok adatai szerint az 1963. évi egy főre jutó kiadás közel 20%-kal volt magasabb az 1958. évinél, s ezen belül a tartós fogyasztási cikkek beszerzésére fordított összeg aránya 7,8%-ról 8,7%-ra emelkedett.

A budapesti lakosság takarékbetétállománya 1963 végén 5 milliárd forint volt, csaknem kétszerese az 1960. évinek.

Az életkörülmények javulását természetesen nemcsak a jövedelmek növekedése jelenti. Az egészségügyi ellátás színvonalának javulása, a dolgozók társadalmi megbecsülése, a gyermekekről való gondoskodás számtalan formája, a kereskedelmi ellátás kulturáltságának fokozódása, a műveltségi színvonal emelkedése, a megnövekedett kulturális igények kielégítése stb. mind, mind olyan tényező, amely az emberek életét szebbé teszi, s amelynek eredménye számokban sokszor nem is fejezhető ki.

Az életkörülményeket befolyásoló tényezők sokaságából néhányat szeretnénk kiragadni, s kicsit részletesebben is vizsgálni.

1. A lakosság vásárlásainak alakulása a fővárosi kiskereskedelem forgalma alapján
A lakosság vásárlóerejének növekedését, igényeinek — az élet- körülmények javulásából származó — fokozódását a kereskedelmi forgalom alakulása tükrözi leghívebben.

A fővárosi kiskereskedelmi forgalom elmúlt 10 év alatti növekedésének mértéke messze felülmúlta a felszabadulás előtti évek fejlődési színvonalát. 1953 és 1963 között évente átlagosan mintegy 6%-kal emelkedett a forgalom. Az 1963. évi több mint 25 milliárd forint értékű árueladás már 86%-kal múlta felül a 10 évvel korábbit. Legnagyobb mértékben — évente közel 9%-kal — az iparcikkek eladási forgalma növekedett, melyben természetesen a számos újfajta tartós fogyasztási cikk megjelenése és az ezek iránti érdeklődés rohamos növekedése játszott szerepet.

Az életkörülmények javulását jelzi, hogy a kiskereskedelmi forgalom nemcsak növekedett, hanem összetételében is lényegesen változott az elmúlt évtized alatt. Az 1950-es évek elején még a forgalom 63%-át képezték az élelmiszerek, s 37%-át az iparcikkek. 1963-ban 100 Ft-nyi eladási forgalomból már csak 54 Ft jutott az élelmiszerekre, s 46 Ft az iparcikkekre. A jövedelmek emelkedésével párhuzamosan tehát a lakosság egyre többet költött ruházkodásra, tartós fogyasztási cikkek beszerzésére, amellett, hogy élelmiszervásárlásai is növekedtek.

Az élelmiszerforgalom
1963-ban több mint másfélszerese volt az 1953. évinek. Különös figyelmet érdemel, hogy az emelkedés nem az alapvető élelmiszerek, hanem elsősorban a csemegeáruk, gyarmatáruk, valamint a különféle élvezeti cikkek keresletének növekedéséből adódott. Például cukorból, lisztből, zsírból alig változott a forgalom, vajból azonban az 1963. évi eladás csaknem háromszorosa, babkávéból 45-szöröse, teából több mint 2,5-szerese, déli gyümölcsből közel 10-szerese volt az 1953. évinek.

Az iparcikkeladás
emelkedése az átlagos forgalomnövekedést jelentősen túlszárnyalta. Ruházati, textil- és bőrárukból 1963-ban 92%-kal, vegyes iparcikkekből 176%-kal fogyott több, mint 10 esztendővel korábban. Az utóbbi években különösen számottevően emelkedett az iparcikkek közül az ún. tartós fogyasztási cikkek forgalma, melyek beszerzésére csak az anyagi jólét bizonyos fokának elérése után gondolhatnak az emberek. E tekintetben igen sokat jelentett az 1958 őszén bevezetett hitelakció, amely számos, kisebb jövedelmű lakos számára is lehetővé tette a nagyobb értékű háztartási gépek, híradástechnikai, lakberendezési stb. cikkek megvásárlását.

A fontosabb tartós fogyasztási cikkek közül pl. motorkerékpárból az 1963. évi eladás három-négyszerese volt az 1953. évinek, televízióból pedig 1963-ban közel 50 ezer darabot vásárolt a lakosság, az 1957. évi alig több mint 3 ezerrel szemben. A különféle háztartási gépek közül pl. parkettkefélőből az utóbbi négy esztendő alatt évente csaknem 5 ezer, porszívóból 22—23 ezer, mosógépből mintegy 35 ezer darab kelt el. 1963-ban megemelkedett a hűtőszekrény vásárlás: az 1963-ban eladott mennyiség — csaknem 20 ezer darab — közel 2,5-szerese volt az 1960. évinek.

A főváros kereskedelmi hálózata az elmúlt 10—15 esztendő alatt mind forgalomlebonyolító képességét, mind kulturáltságát tekintve a háború előttit magasan meghaladó színvonalra emelkedett.

A sok-sok apró üzlet nagyrészét tágas, reprezentatív boltok, vendéglátóhelyek váltották fel, amelyek nemcsak a forgalom lebonyolítása, hanem a városkép szempontjából is számottevő fejlődést jelentettek. A Fővárosi Tanács évről évre igen tekintélyes összeget (1958—1963-ban például összesen mintegy 622 millió forintot) fordított a kereskedelmi hálózat fejlesztésére.

1964. június 30-án a magánkiskereskedőket nem számítva 6701 bolt, s 1778 kereskedelmi vendéglátóhely — összesen 56 ezer alkalmazottal — bonyolította a forgalmat az 1952. évinél, szám szerint is több (173-mal, illetve 580-nal), de főként korszerűbb egység. 1952 és 1956 között a hálózatfejlesztés elsősorban a lehetséges bővítések megvalósítására vagyis a meglevő üzletek kapacitásának növelésére irányult. A II. hároméves tervidőszaktól kezdődően azonban a hálózat minden tekintetben rohamosan fejlődött. Az élelmiszer- boltok száma 1957 óta 240-nel, az iparcikküzleteké közel 200-zal, a kereskedelmi vendéglátóhelyek száma pedig 76-tal gyarapodott.

Az állami és szövetkezeti kiskereskedelem
boltjainak,
áruházainak
vendéglátó-helyeinek üzemi vendéglátóhelyeinek
száma
1952. XII. 31. 6528 1198 540
1957. XII. 31. 6262 1702 790
1960. VI. 30. 6654 1788 800
1964. VI. 30. 6701 1778 1029

A II. hároméves terv időszakában adták át rendeltetésének pl. a Lenin krt. 12. és 27. sz. alatti élelmiszeráruházat, a „Park”, az „Európa”, a „Berlin” Éttermet, az Emke Kávéházat, az Üllői úti üzleteket. Az 1960 óta létesült egységek közül külön említést érdemel pl. a Royal Szálló, valamint a Citadella vendéglátó kombinátja, a Baross téri cipőbolt, s a Lágymányosi lakótelep üzletsora, a József Attila lakótelep ABC áruháza.

A főváros kiskereskedelmi hálózatának tervszerű fejlesztése eredményeként csökkent a külső és belső kerületek ellátottsága közti különbség. 1958-ban épült fel pl. az ország egyik legmodernebb üzletháza, az Újpesti Állami Áruház, s környékén azóta is számos új üzlet létesült. Kereskedelmi központ alakult ki például Kispesten a Vöröshadsereg útján, Csepelen a Rákóczi Ferenc úton.

Különösen számottevő volt a boltok számának növekedése azokban a kerületekben, ahol új lakótelep létesült (pl. XI., XIII., XIV. kerületben). Természetesen nincs szükség arra, hogy a külső kerületek boltsűrűsége megközelítse a belső kerületekét, de a jelenlegi különbségek további csökkentése még feltétlenül indokolt.

A kereskedelmi munkaszervezés egyszerűsítése, a forgalomlebonyolító-képesség növelése, a vásárlási idő lerövidítése, s nem utolsó sorban az egységek működésének gazdaságossága szempontjából igen nagy jelentősége van a korszerű eladási formák bevezetésének.

Az első kísérleti élelmiszer-önkiszolgáló bolt létesítése (1955. augusztus) óta 339 élelmiszerboltban és 269 iparcikküzletben, illetve áruházi osztályon korszerűsítették az árusítást.

Az önkiszolgáló, gyorskiszolgáló, minta után árusító boltok számának további — és fokozott — gyarapítása minden tekintetben kívánatos.

2. A lakosság által igénybe vett anyagi jellegű szolgáltatások fejlődése
A lakosság részére nyújtott anyagi jellegű szolgáltatások: víz-, gáz-, villamosenergia-ellátás, közlekedés stb. iránti igény az elmúlt másfél évtized alatt évről évre rohamosan emelkedett.

Okait keresve elég csupán két körülményt figyelembe venni: 1. a népesség számának nagymérvű gyarapodását; 2. a fővároshoz csatolt peremkerületek ellátottságának alacsony színvonalát.

1949-ben — a főváros jelenlegi területét tekintve — a lakások 34%-a nem volt ellátva vízvezetékkel, 10%-a még a villanyt is nélkülözte, s mindössze 33%-a volt bekapcsolva a gázszolgáltatásba. Az ellátatlan lakások aránya a külső kerületekben rendkívül magas volt.

Hasonló volt a helyzet a közlekedés tekintetében is. A főváros belső területeit sűrűn hálózták be villamos- és autóbuszvonalak, ugyanakkor a külső kerületek általában csak egy-egy villamosvonallal és összesen 9 autóbuszvonallal rendelkeztek.

Ezek a körülmények magyarázatát adják annak, hogy a kommunális ellátást, s a közlekedési viszonyokat illetően a helyzet még jelenleg sem tekinthető teljesen kielégítőnek, jóllehet az 1950 óta elért fejlődés talán ezeken a területeken a legnagyobb.

a) Vízszolgáltatás
1950 óta a főváros vízcsőhálózata közel 880 km-rel (44%-kal) bővült, s a fejlesztés közel 70%-ban — a peremkerületek ellátottsági színvonalát javította. A vízcsőhálózatnak ma már közel 42%-a található a külső kerületekben az 1950. évi 30%-kal szemben. A hálózatbővítés eredményeként mind több új fogyasztó bekapcsolására kínálkozott lehetőség. 1949 óta, a vízcsőhálózatba bekapcsolt lakások aránya 66%-ról 75%-ra emelkedett. A főváros vízigénye 1950 óta rohamosan növekedett. A háztartások 1963. évi vízfelhasználása már közel másfélszerese volt az 1950. évinek, több mint Kis-Budapest háború előtti teljes fogyasztása. 1963-ban — a háztartások részére értékesített mennyiség alapján számítva — egy lakosra napi 118 liter vízfogyasztás jutott, az 1950. évi 100 literrel szemben.

Még nagyobb arányban: több mint háromszorosára emelkedett az ipari és egyéb fogyasztók által felhasznált vízmennyiség 1950 és 1963 között, amely a gyorsütemű ipari fejlődés természetes következménye.

Az igények rohamos növekedése nehéz feladat elé állította a Fővárosi Vízműveket. 1963-ban már több mint kétszer annyi vizet kellett termelnie, mint az 1950-es évek elején.

A termelőtelepek fejlesztése már az első hároméves terv időszakában megkezdődött, számottevő eredmények azonban főként csak 1950 után jelentkeztek.

Új termelőtelep épült többek között Cinkotán, Pestlőrincen, Kispesten, Árpádligeten, Kelenföldön, Rákoscsabán. 1952 óta összesen több mint 200-zal nőtt a csőkutak száma, a csáposkutaké pedig 12-ről 39-re emelkedett.

1958-ban helyezték üzembe a Délpesti Ipari Vízművet, amely napi 35 ezer köbméter vizet szolgáltat ipari célokra. Mivel a Vízművek megkívánt teljesítőképességét a parti kútrendszer további bővítése már nem biztosíthatta, 1957-ben megkezdték a felszíni vízkivételi berendezések építését. 1959-ben lépett üzembe a napi 40 ezer m3 víz termelésére alkalmas felszíni vízkivételi mű, majd 1961-ben elkészült a káposztásmegyeri felszíni vízkivételi mű első szakasza is, amely napi 100 ezer m3-rel növelte a Vízművek termelőkapacitását. (A további napi 100 ezer m3 vizet jelentő második szakasz üzembe helyezése a tervek szerint 1966 végére várható.)

b) Gázszolgáltatás
1950 óta a fővárosi gázcsőhálózat hossza 1290 km-ről 1569 km-re növekedett. A hálózat kiterjesztése folytán évről évre tetemesen emelkedett a gázfogyasztók száma, s rohamosan nőtt a felhasznált gáz mennyisége. 1950 és 1963 között több mint 120 ezer háztartási, ipari és egyéb közületi fogyasztót kapcsoltak be az ellátásba, s ezzel csaknem 280 ezerre nőtt a gázfogyasztók száma. 1963 végén 273 ezer háztartás élvezte a központi gázszolgáltatás előnyeit, lényegesen több mint az 50-es évek elején, de a fővárosi háztartásoknak még így is csak mintegy 50 %-a.

A gyorsan növekvő igények kielégítése a gáztermelés számottevő fokozását követelte meg. A főváros gázfogyasztása 1963-ban már több mint 2,5-szerese volt az 1950. évinek.

Az igények kielégítése érdekében ismételten bővítették, korszerűsítették az Óbudai Gázgyár termelőberendezéseit, majd lényegesen nagyobb arányú beruházásokra került sor.

A dél-dunántúli földgáz és a dunaújvárosi II. sz. kohó gázfeleslegének felvezetésére megépítették a csővezetékeket, s mindazokat a létesítményeket, amelyekkel a gáz a fővárosba eljuttatható, illetve városi fogyasztásra alkalmassá tehető. 1961-ben adták át például rendeltetésének az albertfalvai vízgőzös földgázbontót, majd 1963 decemberében az óbudai levegős földgázbontót. A két létesítmény együttesen napi 600 ezer m3-rel növelte a gáztermelési kapacitást.

c) Villamosenergia-szolgáltatás
A villanyhálózatba bekapcsolt lakások aránya az 1949. évi 90%-ról 1963 végéig 99%-ra emelkedett Budapesten. 1963 végén az ipari és egyéb közületi fogyasztókkal együtt összesen mintegy 660 ezer villamosenergia-fogyasztó volt a fővárosban. A felhasznált villamosenergia mennyisége csak az utóbbi 7 esztendő alatt is közel 90%-kal emelkedett. A lakosság részére értékesített mennyiség növekedése pedig még ennél is nagyobb mérvű volt. A háziasszonyok munkáját előmozdító háztartási gépek (mosógépek, porszívógépek, parkettkefélő gépek stb.) mind általánosabb használata következtében 1956 óta a gépek meghajtására szolgáló áramfogyasztás több mint kétszeresére nőtt.

1963-ban egy háztartási fogyasztóra összesen 676 kWó villamosenergia-fogyasztás jutott, csaknem 300 kWó-val több, mint 1956-ban.

d) Távfűtés-, melegvíz-szolgáltatás
A lakosság részére nyújtott anyagi jellegű szolgáltatások között legkisebb múltra a távfűtés-, melegvíz-szolgáltatás tekinthet vissza. A lakások fűtésének ez a korszerű megoldása csak az utóbbi években — főként a lakótelepi építkezések kapcsán — került alkalmazásra.

1960 és 1963 között a távfűtéssel ellátott lakások száma 4839-ről több mint 14 ezerre emelkedett, s 1963 végén csaknem ennyi részesült melegvíz-szolgáltatásban. A távfűtésbe bekapcsolt lakások aránya legszámottevőbb a XI., IX. és a XIII. kerületekben: 14,3, 11,0, illetve 9,8%.

e) Fürdők
Budapest — hazánk fővárosa — nemcsak az ország gazdasági és kulturális központja, hanem kiváló fürdői révén nagyhírű gyógyhely és üdülőhely is.

Budapest 45 fürdőjét évente kb. 10 millió fürdőző keresi fel, háromszor annyi, mint a felszabadulás előtti években. Különösen nagy a gyógyfürdők látogatottsága. A kád-, gőz-, iszapfürdőkben naponta 11—12 ezren keresnek gyógyulást. Az itt fürdőzők több mint negyed része teljesen ingyenesen, SZTK-beutalás alapján részesül ellátásban.

Az uszodák, strandok látogatóinak száma 1963-ban már meghaladta az 5 és fél milliót. A legmelegebb napon a Palatínus Strandfürdőt például több mint 25 ezren keresték fel, a Szabadság fürdő 1963. évi legnagyobb napi forgalma pedig megközelítette a 45 ezret.

A fürdők újjáépítésére, fejlesztésére 1945 óta igen jelentékeny összeget fordított a főváros. Az újonnan létesült fürdők közül külön meg kell említeni a Dagály utcai Szabadság Strandfürdőt, amelynek első medencéje 1947-ben készült el. Jelenleg 7 medence (összesen 9662 m2 vízfelülettel) áll a fürdőzők rendelkezésére.

f) Közlekedés
Budapesten 1949 óta évente átlagosan közel 5%-kal növekedett a helyi közlekedési eszközöket igénybe vevők száma, 1963-ban a villamoson, trolibuszon és autóbuszon utazók száma már meghaladta az 1,3 milliárd főt, csaknem kétszerese volt az 1949. évinek.

A legtöbben jelenleg is villamoson utaznak, bár az autóbuszon közlekedők száma rohamosan növekszik. 1963-ra az autóbuszon szállított utasok aránya az 1950. évi 13%-ról 33%-ra emelkedett.

1950 óta jelentősen bővült a közlekedési hálózat hossza, s a járművek állománya is. 1963 végén az 1950. évinél 64-gyel több villamos, 234-gyel több trolibusz, s majdnem háromszor annyi (411 helyett 1184) autóbusz — az 1950. évinél közel 300 km-rel hosszabb útvonalon — szállította az utasokat.

A járműállomány számszerű gyarapodásánál még nagyobb mérvű volt a férőhelyek számának növekedése. Az első csuklós autóbusz 1960-ban jelent meg a főváros utcáin, s 1963 végén már 210 vett részt a forgalomban. A csuklós autóbuszok egyszerre 130 utast szállíthatnak, kétszer annyit, mint egy normál kocsi.

1961-ben állították forgalomba az első csuklós trolibuszt, s az első csuklós villamost is. 1963 végére számuk 53-ra, illetve 40-re gyarapodott.

Nagy-Budapest létrehozásakor sürgető feladatként jelentkezett a külső kerületek elmaradott közlekedési viszonyainak mielőbbi felszámolása, a peremkerületek közötti kapcsolat megteremtése.

A villamoshálózat fejlesztésével már az első 5 éves tervidőszakban közvetlen kapcsolat létesült többek között Angyalföld és Óbuda, Újpest és Megyer között. Leggyorsabb eredményt azonban elsősorban az autóbuszhálózat nagymérvű bővítésével lehetett elérni. 1949 és 1954 között az autóbuszhálózat 227 km-ről 403 km-re növekedett a fővárosban.

Elsők között kapott autóbuszt többek között a XVII. kerület, de ekkor hozták létre a közvetlen összeköttetést pl. Kőbánya és Óbuda, Csepel és Pesterzsébet, a Móricz Zsigmond körtér és Budafok között is.

A hálózatfejlesztés akkori és azóta elért eredményeit oldalakon keresztül lehetne sorolni. Az a tény, hogy a villamoshálózat hossza 1949 és 1963 között 195 km-ről 243 km-re, az autóbuszhálózaté pedig 227 km-ről 527 km-re emelkedett, új vonalak sokaságának létesítését jelenti. Külön említést érdemel azonban a 34 km hosszúságú trolibuszhálózat, amelynek kialakítása az utóbbi másfél évtized alatti közlekedésfejlesztés eredménye.

A közlekedési hálózat nagymérvű bővítése természetesen már eleve maga után vonta a közlekedési eszközöket igénybe vevők számának rohamos gyarapodását, de ehhez járult még a fővárosban lakók, illetve itt dolgozók, ide látogatók számának növekedése is.

A forgalom növekedésében nem csekély szerepe volt az alacsonyra szabott viteldíjaknak, amelyeket a forint bevezetése után is csökkentettek. A helyi közlekedési vállalatok bevétele messze nem fedezi a költségeket. A Fővárosi Villamosvasút 1963-ban 357 millió Ft, az Autóbuszüzem 113 millió Ft állami támogatást kapott.

Az utazási igények az elmúlt másfél évtized alatt olyan ütemben növekedtek, amellyel a fejlesztés nem tarthatott lépést. A csúcsforgalmi időben jelentkező zsúfoltságot a járműállomány további gyarapításával — az utak korlátozott átbocsátóképessége, túlterheltsége miatt — már nem is lehet megszüntetni. Számottevő eredményt csak a földalatti vasút üzembe lépése jelent majd, amely a tervek szerint 1973 végéig várható.

A helyi közlekedésben fontos szerepet játszik, és igen jelentős forgalmat bonyolít le a Budapesti Helyiérdekű Vasút is, amelynek elsőrendű feladata a Budapest környéki községek és a főváros összekapcsolása. 1963-ban az utasforgalom már megközelítette a 113 millió főt, s 1,2-szerese volt az 1952. évinek.

Külön meg kell említeni az 1951-ben létesített csepeli gyorsvasutat, amely a Csepel—Boráros tér közötti utazási időt jelentősen csökkentette.

A városi személyforgalom szempontjából egyre erőteljesebb szerepet játszik a taxiközlekedés. Különösen jelentős e tekintetben az állomány rohamos növekedése. 1950-ben még csak 675, 1963 végén már 1293 taxi állt az utasok rendelkezésére, s 1963-ban már több mint háromszor annyi fuvart bonyolítottak le, mint 10 évvel korábban.

A hagyományos helyi közlekedési formák bővítésén túlmenően újszerű közlekedési eszközökkel is gazdagodott Budapest. 1948-ban kezdődött meg a főváros látványosságai közé tartozó Úttörővasút építése, amely nemcsak a gyermekek, hanem a kiránduló felnőttek körében is népszerű. A Széchenyi-hegytől a Szabadság- és Jánoshegy érintésével Hűvös völgyig húzódó 11,1 km hosszúságú vasútvonal kiépítésével a budai hegyvidék legszebb részét vonták be a közlekedési hálózatba. Az Úttörővasút — különösen a munkaszüneti napokon — nagy forgalmat bonyolít le, 1963-ban már közel 670 ezer utas vette igénybe.

Új színt hozott a főváros életébe a vízibuszok megjelenése. A Dunának a Gellért tér és Újpest közötti szakaszán közlekednek, s az elmúlt esztendőben mintegy 370 ezer utasuk volt.

g) Lakáskarbantartás, javítószolgálat és egyéb szolgáltatások
Az épületek karbantartását végző házkezelési igazgatóságok tevékenysége szintén nagyjelentőségű a lakosság anyagi ellátása szempontjából. Ma már a lakásoknak kb. 70%-át kezelik, jórészt olyan lakóházakat, amelyek állapota már 1945 előtt is számos kívánnivalót hagyott maga után.

A lakosság évente mintegy 600—700 ezer hibáról tesz bejelentést, ami azt jelenti, hogy minden egyes kezelt bérleményre átlag háromnegyed évenként jut egy javítás.

Az épület javításra fordított összeg 1963-ban meghaladta az 1 milliárd Ft-ot, jóval magasabb volt a lakbérekből származó bevételnél. Így 1963-ban a lakosság minden 100 Ft befizetett lakbér után 189 Ft-ot kapott vissza.

Év Épületjavításra fordított összeg
millió Ft a bérbevétel %-ában
1957 785 146,8
1958 580 110,5
1959 896 169,2
1960 591 177,5
1961 919 168,8
1962 952 173,5
1963 1043 189,3

Az évről évre nagyobb számban munkábaálló nők „második műszakjának” megkönnyítését szolgálják a városban egyre jobban elterjedő, egyre sokrétűbb javító-szolgáltató tevékenységet végző egységek.

Egyéni ízlésnek, sajátos kívánságoknak tesznek eleget, s a ruházkodás problémáit könnyítik a ruhát, cipőt mérték szerint készítő állami és szövetkezeti szabóságok, illetve cipőkészítő vállalatok.

A konfekcionált árukat kedvelők számára pedig az áruházak, szaküzletek végzik el a kisebb igazításokat, javításokat, gyorsan és szakszerűen, s természetesen külön díjazás nélkül.

Számos boltban a vevők szaktanácsadásban is részesülnek és sok helyen a vásárolt árut kívánságra haza is szállítják.

A háztartások gépesítésének fokozódása, a híradástechnikai cikkek vásárlásának emelkedése, természetesen megnöveli a javítási igényeket is. A javítótevékenység méreteire jellemző, hogy pl. csak 1963. I. félévében több mint 200 ezer hibás készülék javítását végezték el.

A fővárosban jelenleg 124 Patyolat fiók és 52 szövetkezeti felvevőhely van, s évente közel 150—170 ezer q ruha mosását, illetve vegytisztítását végzik, mintegy 70%-ban a háztartások számára.

Külön említésre méltó a közelmúltban megnyílt első — korszerű berendezésű — Patyolat-szalon, amely igen rövid határidőre vállal vegytisztítást, folttisztítást, vasalást.

A modem háztartási gépekkel még fel nem szerelt háztartások számára nyújtanak segítséget a kölcsönző boltok. Sokféle, s megfelelő mennyiségű eszközzel rendelkeznek, melyeket igen kedvező feltételek mellett bocsátanak a lakosok rendelkezésére.

Évről évre nő a száma és egyre korszerűbb lesz a berendezése a fővárosi fodrászüzleteknek, kozmetikai szalonoknak, 1963 végén már 653 állami és szövetkezeti fodrászüzlet működött, s a vendégek száma az év folyamán megközelítette a 20 milliót.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

“A felszabadult főváros húsz éve” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Illuminat jelentés Magyarisztán.

    Pesti uti iudosekotthonában tomeges gocpont alakult ki.
    A Budapesti lakosok megindultak Velencei-to Balaton iráényáéba széthordani a virust.

    Most jott el az ido a városok lezárására,vagy zugy jár Magyarisztán,mint Itália.

  2. “Lakáskarbantartás, javítószolgálat és egyéb szolgáltatások”

    Olyan szép így leírva számokkal minden, hogy az ember nem is érti, hogy miért volt tömegigény a rendszerváltásra.

    A valóság egy kicsit más volt. Sokat dolgoztam együtt idős szakikkal, akik az IKV.-nál voltak alkalmazásban.
    Szavaikat írom le ide pontokban, nem akarom hosszúra nyújtani.
    1. 10 évet vártak egy parketta cserére.
    2. Megrékezett a brigád, terülj-terülj asztalkám, rajta kaja pia. Első nap ismerkedés a családdal. Meló semmi.
    3. Másnap kezdődött a parketta cseréje, a régi fel, kuka. Mindegyiket leszögelték a századfordulón, 1900 körül. (Bp. belváros, eklektikus épületek.)
    4. Parketta visszarakása, persze a megsüllyedt salakfeltöltés szintezése nélkül, minden 5.-7. parkettába egy szög. Persze szarabb lett, mint előtte, de ennek oka volt. A szoci ipar nem tudott száraz parkettát gyártani tömegesen. Ezért lerakták, majd egy év múlva visszamentek. Akkor felszedték, visszarakták és csak akkor csiszolták, lakkozták először. Amikor ezt a bérlő meghallotta kétségbe esett, hogy még egyszer kezdődik a kipakolás a hatalmas felfordulással. És akkor jött a jól ismert kérdés: Nem-e lehetne-e? De! Lehetett! Hétvégén jó pénzért visszamentek a mesterek, mivel el tudták hozni a gépet a vállalattól, meg persze a lakkot is. Minden zsebre ment, a tulaj örült, mindenki jól járt. Ezek a szakik naná, hogy visszasírták a cocializmust!
    Ezek mentek, meg a fényes szellők fújta bárányfelhők.

    1. Sub Zero
      2020-04-08 – 08:10

      Tisztára mint a mai időkben, csak most nem a szakik csinálják, hanem a főnökeik, meg úgy általában minden vezető beosztású kiskirály. A “nem e lehetne e?” kérdés elhangzása után jön a válasz azonnal, hogy “De! -lehet. 10-15-20% fejében…). Ez így sokkal jobb mint akkor volt. Nemde?

  3. “1963-ban egy háztartási fogyasztóra összesen 676 kWó villamosenergia-fogyasztás jutott, csaknem 300 kWó-val több, mint 1956-ban.”

    Megduplázták, de mit? Egy nagyon csekély mennyiséget. Úgy lehetne ezt szemléltetni, hogy a József Attila lakótelepem az eredeti 50-es években felszerelt kismegszakító 6 Amperes volt. Különben a bejövő a fontosabb, ami emlékeim szerint 10 Amperes-es volt. Egy lakásba összesen 10A áramerősség ment be. Manapság egy komolyabb mikró lecsapná.

  4. Sub zeró!
    A hülye szövegéhez azt elfelejtette hozzátenni, hogy a József Attila lakótelepen minden lakás
    központi fűtéssel és központi melegvíz szolgáltatással készült, a rádió és tv és néhány háztartási
    kisgép üzemeltetésére elég volt a 10 A-es autómata /ami úgy általában 16A-es volt/
    Ha tisztességes embernek képzeli magát, akkor inkább arról kellett volna írnia, hogy
    a dicsöített Horthy rendszerben kik és milyen körülmények körülmények között éltek a
    Mária-Valéria telepen, aminek a helyén épült a József Attila lakótelep. Kár, hogy elmulasztotta
    a két telep összehasonlítását. Vagy a megbízói ezért nem fizetik? Csak a szocialista múlt
    gátlástalan mocskolásáért?

  5. Milyen ember a kapitalizmus híve?
    A kapitalizmust hívő ember a kizsákmányolás szabadságának erkölcsét elfogadja és olyan „demokráciát” akar, ahol szabadon lehet meggazdagodni, más kárára élősködni. Ennek felismerése nem egyszerű, mert a kapitalistának érdeke, a proletár (ha kizsákmányoló hívő) pedig nem látja ezt. Ezt a polgári államhatalom megszervezi, jól működik. Ehhez szükséges a kapitalista állam diktatúrája.
    A kapitalizmust elfogadó dolgozó proletár így saját kizsákmányolását „élvezheti” és csak hab a tortán, hogy a kapitalista kifosztói szinte bármit megtehetnek ellene, és meg is teszik. A birka proli ezt áhítattal élvez.
    Milyen nyomorúságos(-sá tett) lelkületű az a dolgozó proletár, aki elfogadja a kizsákmányolást?
    Milyen erkölcsű ember (kapitalista és proletár) az, aki elfogadja kizsákmányolás bűncselekményét?
    A kapitalisták érdeke a szabad törvényes kizsákmányolás! Ami bűncselekmény! Még akkor is, ha törvényes.
    A kapitalistáknak ezért az érdekük, hogy az emberiséget nyomorult szolgalelkű emberekké tegyék!
    A dolgozó nép érdeke a kizsákmányolás megszüntetése! Ehhez kell a szocializmus!
    Marx és Engels: Az egész társadalom mindinkább két nagy ellenséges táborra szakad, két nagy, egymással homlokegyenest szembenálló osztályra: burzsoáziára és proletariátusra. … A modern államhatalom nem más, mint az egész burzsoáosztály közös ügyeit igazgató bizottság.
    Lenin: A proletárdiktatúrának „olyan államnak kell lennie, mely új módon demokratikus (a proletariátus és általában a nincstelenek számára) és új módon diktátori (a burzsoázia ellen)”
    Demokrácia csak a szocializmusban lehetséges a nép, a dolgozók számára!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .