Ragályhíradó Kr.u. 2020 április 6 – án

Ragályhíradó motto – balrad.ru olvasói komment: “A Kovid egy héber név, amely bölcset jelent. A 19 pedig a szabadkőművesek körében spirituális szám, amely azt jelenti, hogy a céljukat elérték. Más szerint a daliás ’90 – es évek magyar pornóvideo – forgalmazó Ko(vács)Vid(eo) – ra utal, a szám pedig a kártyás 19. Amire már nem szabad lapot húzni! Napi összeesküvés rovat.”

A WHO jelentése szerint április 5 – én éjfélig a világban majd 1,134 milló igazolt ragályos volt, amiből Európa 621 400 esettel veszi ki a részét. A halottak száma 62 784 / 46 416. Európa tehát “jobban teljesít”!

A ‘zorosz erők a szerbiai frontszakaszon is frontális támadást indítottak Covid – 19 szörnyeteg ellen:

A Jó Boris Johnsont, Őfelsége II. Erzsébet brit uralkodó qrmányának miniszterelnökét úgy meg szállta a ragály, hogy intenzív kórházi kezelésre szorul.

New York Bronx városrészének állatkertjének négyéves tigrise prüszköl, szárazon köhög, és zihál. Megállapították, hogy őt is megszállta a ragály vírusa. Föltételezik, hogy az állatkert emberi személyzetétől kapta el a fertőt. Mivelhogy a létszámellenőrzésnél minden alkalmazott megvolt, szó nincs megevéses fertőzésről. Föltételezik, hogy valaki ráprüszkölt a jószágra.

Trump bohóc el is rendelte egy csomó környékbeli börtön rabjainak szélnek eresztését. Hasonló módon intézkedtek Britannia és Gallia hatóságai is. (Ügyes – és meglehet hatékony – módszer ez a notórius bűnözőktől való végleges megszabadulásra!)

Kijevben tegnap neonáci ifjú whytézzek maszkosztogatókra támadtak! “Ezek Putyintól származnak, amiket a szeparatisták osztogatnak! NEMHAGGYUK!”

DÖBRÖGISZTÁN RAGÁLYHÍREI TOVÁBBRA IS A VAJDAFÉNYEZÉSRŐL ÉS ÁLELLENZÉKÉNEK TEHETETLEN TOPORZÉKOLÁSÁRÓL SZÓLNAK!

Itt még a Magyar Orvosi Kamara (MOK) is úgy megilletődött, hogy bértárgyalási moratóriumot hirdetett. Majd a ragály elvonulta után…! – fölkiáltással. (Hogy AKKOR mitől lenne több pénz a MOSTANINÁL? – nagy talány!)

Érdekes tanulmány látott viszont napvilágot Covid – 19 EDDIGI VISZONYLAG SIKERTELEN támadásáról a volt szocialista országok, köztük Döbrögisztán népessége ellen. A minden kétséget kizáróan galád vajdaellenes tanulmány még galádabb összekotlói azt merészelik föltételezni, hogy a világ leggaládabb politikai gonosztevőinek, a büdöskommonistáknak köszönhető mindez.

Akik 1954 – től elrendelték kötelező jelleggel és INGYEN a TBC ellen injekciózni (persze népirtó szándéktól áthatva) a népeket! Ami – állítólag! – ad valamiféle védettséget a mostani ragály ellen is, azon túl, hogy az érintetti körben megszüntette a tüdővészt!

Persze tudjuk mi azt jól, hogy ez nem egyéb akció, mint a vajda heroikus küzdelme elleni jól időzített, Döbrögink által produkált csudállatos eredmények dehonesztálása! Merő rosszindulat! Méghogy a komcsik…? Azoka zajjadékok…! Fuj! Fujfuj!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Ragályhíradó Kr.u. 2020 április 6 – án” bejegyzéshez 16 hozzászólás

  1. Majd új nevet adnak a kommunizmusnak, hogy mindenki tapsoljon hozzá amikor világszerte bevezetik.

    Mai közlönyt elolvasta valaki? Vannak érdekességek benne 😉

    “1. § (1) A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet (a továbbiakban:
    veszélyhelyzet) ideje alatt a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról
    szóló 2015. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) 139. § (2) bekezdésétől eltérően a heti szolgálatteljesítési idő
    és a szolgálati érdekből elrendelhető túlszolgálat együttes időtartama meghaladhatja a munkaidő-szervezés egyes
    szempontjairól szóló 2003. november 4-i 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 6. cikk b) pontjában
    meghatározott maximális negyvennyolc órás heti időtartamot.
    (2) A veszélyhelyzet ideje alatt munkanapokon a napi szolgálatteljesítési idő a Hszt. 135. § (1) bekezdésében
    foglaltaktól eltérően tizenkét óránál hosszabb is lehet, azonban a huszonnégy órát nem haladhatja meg.
    (3) A veszélyhelyzet ideje alatt a fokozottan veszélyes szolgálati beosztásban az ilyen tevékenységre fordítható napi
    szolgálatteljesítési idő a Hszt. 135. § (3) bekezdésében meghatározott hat órás időtartamot legfeljebb három órával
    meghaladhatja.
    (4) A veszélyhelyzet ideje alatt a szolgálati elöljáró a szolgálatteljesítési időbeosztást a Hszt. 135. § (6) bekezdésétől
    eltérően a szolgálatba lépést megelőző egy héten belüli időpontban is közölheti a hivatásos állomány tagjával.
    (5) A veszélyhelyzet ideje alatt a Hszt. 136. § (3) bekezdésében foglaltaktól eltérően a hivatásos állomány tagjánál a napi
    legalább nyolc óra egybefüggő pihenőidőbe a lakásról a szolgálatteljesítési helyre és az onnan való visszautazás
    időtartam is beszámítható. Az utazás nélkül számított időtartam ebben az esetben sem lehet rövidebb hat óránál.
    (6) A veszélyhelyzet ideje alatt a keletkezett túlszolgálat szabadidőben vagy díjazásban történő ellentételezésének
    megválasztásáról a Hszt. 350. § (4) bekezdésben foglaltaktól eltérően az állományilletékes parancsnok dönt.
    (7) A veszélyhelyzet ideje alatt az állományilletékes parancsnok a hivatásos állomány tagjának szolgálatteljesítési
    időrendjét írásban módosíthatja, e tekintetben nem szükséges a munkaköri leírás módosítása.
    (8) Az (1), (2), (5)–(7) bekezdésben foglaltakat a rendvédelmi igazgatási alkalmazottak vonatkozásában is megfelelően
    alkalmazni kell”

    Azaz egyenruhás és civil is addig és úgy dolgozik ahogy elrendelik. Még az uniós irányelvek sem számítanak. És akinek nem tetszik, az leszerelhet ….. ne, ha lehetne, mert van lejjebb egy másik paragrafus:

    “2. § A veszélyhelyzet ideje alatt a rendvédelmi feladatokat ellátó szerv hivatásos állományának tagja
    a) – a Hszt. 84. §-ában foglaltaktól eltérően – a hivatásos szolgálati jogviszonyáról nem mondhat le,
    b) esetében – a Hszt. 82. § (1) bekezdés g) pontjától eltérően – a kifogástalan életvitel ellenőrzésével
    kapcsolatos tudomásul vétel visszavonása nem eredményezi a szolgálati viszony törvény erejénél fogva
    történő megszűnését.”

    Ugyanis eddig úgy ment el a delikvens ha már aznap akart, hogy reggel bement, és írt egy sort, miszerint a kifogástalan életvitel ellenőrzéséhez való hozzájárulásást visszavonja és órák múlva már szabad is volt. Most visszavonhat bármit, nem mehet. Máris megvan az állománymegtartás. Na ebből mi lesz? Alakulnak a dolgok. 😉

    Admin:

    Mígnem valami kifogástalan életvitelű CSALÁDJÁBA be nem csap a ménkű! Ami lehet ám nem csak ragályesemény! De mert a kifogástalan életvitelűnek van fegyvere, máris alakulHAT(nak) a dolgok!

    1. A veszélyhelyzet ideje alatt a keletkezett túlszolgálat szabadidőben vagy díjazásban történő ellentételezésének
      megválasztásáról a Hszt. 350. § (4) bekezdésben foglaltaktól eltérően az állományilletékes parancsnok dönt.
      Kifizetik a túlórát 3 év múlva forintban, külön rendelkezés alapján. ( Pl. ezért nem jár pénz. )

      1. “) A veszélyhelyzet ideje alatt munkanapokon a napi szolgálatteljesítési idő a Hszt. 135. § (1) bekezdésében
        foglaltaktól eltérően tizenkét óránál hosszabb is lehet, azonban a huszonnégy órát nem haladhatja meg.”
        Volt egy kollegám a BOY szolgálatnál gk. aki a menetlevelet leadta 25 órával .
        Kérdezte a diszpécser , hogy hozta össze ?
        Kivettem a pihenőidőmet .

  2. A mai válság, ami a munkát illeti, abban van, hogy az embereket megpróbálják kifizetni az adott munkából, aztán se több se kevesebb.
    Közben pedig egyre kevesebb emberre van szükség.
    Az elosztás így már rég nem teljesítmény, hanem valódi szükséglet szerint megy (hoppá, szükséglet szerinti elosztás??). A tőkés pont annyit fizet, amitől a “dolgozó” – mai nevén munkavállaló – még éppen nem hal éhen. A jelenlegi kapitalizmus a vegetáció szintjén eltartja fiktív munkával – fűnyírás – az embereket. Pont úgy, mint a szocializmusban egy szerszámraktárban 5-10 fő raktárost, adminisztrátort, könyvelőt stb, mert mindenkinek joga van a megélhetéshez, ha társadalomról beszélünk!
    Értelmezés: a tőkések ál-kommunista rendszert működtetnek, mert csak a kommunista módszerek működnek!
    Ami a kettő közötti markáns különbség:
    A kapitalizmusban a terheket és a veszteségeket kollektivizálják, a hasznot pedig privatizálják.
    Létező szocializmusban viszont a haszon is és a veszteség is a kollektíváé!
    Tehát: azért nem bukik meg soha a kapitalizmus, mert amikor baj van, beelőzi a kommunistákat az alamizsna osztogatásokkal, aminek alapja azok a megtermelt javak, amiket korábban elvettek éppen tőlük, a dolgozóktól, az általuk befizetett adók formájában, illetve a másféleképpen jogtalanul visszatartott jövedelmekből!
    A tőkés soha semmit nem ad nektek ingyen, sőt, még előlegezve sem, mert amit ad, azt korábban már egész biztosan ellopta tőled (lásd privatizáció)!
    Példa: orbán most egyszeriben megint fel van magasztalva (nem oda, ahová gondolod), mert visszaadta a korábban jogtalanul ellopott 13. havi nyugdíjat.

      1. +1.
        Az adót igyekeznek elcsalni, a profitot zsebre tenni, amikor gáz van akkor állja a számlát az állam
        azaz az egész társadalom ! ( Nagy tisztelet a kevés kivételnek ! Mert ilyen is van !) Szép kis igazság ez !

    1. “Példa: orbán most egyszeriben megint fel van magasztalva (nem oda, ahová gondolod), mert visszaadta a korábban jogtalanul ellopott 13. havi nyugdíjat.”

      No ez így konkrétan nem igaz .
      Évente egy heti nyudijjal ad többet és 2024-re talán eléri a kitűzött célt .
      A köcsög lölönek és a paraszt gyereknek egyszerre oda tudta adni a milliárdokat .

  3. Készülj fel, hogy készen állj egy vészhelyzetre.”Lindsey Williams – – Megérkezett a gazdasági összeomlás – A globális valuta alaphelyzetbe állítása, ezt semmi sem tudja megállítani – Figyelem, hogy készen állj a vészhelyzetre. Töltse fel az étel és viz készleteit most! 5 napja van a gazdasági összeomlás előtt. ” Szóval, mivel foglalkozol?” -a Túlélő Erőd tanácsai
    ” Az euró omlik össze legelőször. Görögország, Spanyolország és Kína már összeomlott. Olaszország és Portugália (Nagy-Britannia) hamarosan a következő. Az USA Szövetségi Tartaléka mesterséges pénzt generál, amelyek nem adóbevételek, értékben semmilyen tárgyi eszközt nem fedez annak érdekében, hogy a Fed (értéktelen papírfecnivel) megvásárolja az USA szövetségi adósságát. Bizonyos időpontokban a fiat-valuták folyamatos injektálása (nyomtatása) hiperinflációs folyamatot indít meg. Ebben az időben a gazdasági összeomlás felé forduló spirál felgyorsul.(2020-2021)
    5 kulcsfontosságú élelmiszer van, amelyeket bele kell foglalnunk minden hosszú távú élelmiszer-tárolási tervünkbe:
    1 # Búza / vagy kenyérnek való bármilyen gabonaliszt
    2 # Só
    3 # Cukor / vagy méz
    4 # Rizs / vagy bab
    5 # Tejpor
    A Lost Ways 2 program célja az ősi technikák és titkok feltárása, melyeket az őseink használtak olyan súlyos körülmények kezelésére, mint például a betegségek, a háborúk, az aszály és más életveszélyes körülmények között.
    Ebben a programban a szerző elmagyarázza, hogyan lehet ezeket az ételeket hosszú ideig termeszteni és tárolni lyukakban. Ettől eltekintve, sok más értékes információt talál ebben az útmutatóban , többek között a pénzügyekről, az egészségről és az életválságról.
    Alapvetõen az útmutató elsõsorban a szuper tápanyagú élelmiszerekre vonatkozik, amelyek segíthetnek túlélni az élelmiszerhiány idején. Ezeknek az élelmiszereknek az élettartama hosszabb, ami lehetővé tette őseink számára, hogy még akkor is tárolhassák őket, ha nem volt hozzáférésük hűtőszekrényekhez és más kapcsolódó technológiákhoz.
    A dokumentumból megtudhatja, hogy a vadnyugat úttörői hogyan vadásztak a szarvasokra, és hogyan cserzették a bőröket vegyi anyagok és egy fillér nélkül. Megtudhatja azt is, hogyan lehet henteskedni és hogy mely részek a legmegfelelőbbek az egyes tartósítási módszerekhez.
    Lost Way 2 – második kiadás bemutatja, hogyan lehet az aktív szenet felhasználni egy egyszerű és megbízható vízszűrő felépítéséhez, amely 800 liter vizet képes megtisztítani.
    Ha az összes víz szennyezett és csak sáros patakok és medencék találhatók, akkor szeretteitek kristálytiszta egészséges vizet tudnak inni. Az aktívszén-tabletták nagyon hasznosak az akut ételek és vegyi mérgezések kezelésében is. -tovább a cikkben olvasható rengeteg link elágazással.
    Reméld a legjobbakat és készülj a legrosszabbra.Ne érjen váratlanul meglepetésként, mert ugye a mikroszűrős!!! arcmaszkokról sem gondolta volna senki, hogy keresett hiánycikk lesz.
    https://www.prepperfortress.com/lindsey-williams-warning-to-prepare-for-an-emergency-stock-up-on-food-water-and-supplies-now-it-is-5-days-before-the-economic-collapse-so-what-do-you-do/
    https://prepping.lap.hu/
    http://moose.hu/elit-tulelocsomag-4-szemelyes.html
    http://www.fetti.hu/webaruhaz/military-outdoor-tulelo-felszerelesek/
    https://magyarhang.org/

  4. A brit kormány se sokkal különb a magyarnál. Egész nap azzal vakították a jónépet, hogy Boris Johnson jól van, továbbra is keményen dolgozik, és csak megfigyelésre szállították kórházba. Aztán este elismerték, hogy intenzív osztályon van, azaz lélegeztetőgépen van.

  5. Megkezdődött, de biztos lesz folytatása a világon máshol is.Anglia több városában felgyújtották a mikrohullámon működő 5G telekommunikációs sugárzó tornyokat. -írja a naturalnews.com Tudvalévő, hogy ezen a frekvencián sugárzó rádióhullámok igen komoly egészségi károsodásokat okoznak az emberekben és más élőlényekben. Létezik olyan bizonyíték, amely szerint az 5G tornyok által kibocsátott milliméteres hullám-sugárzás valóban megnyitja az emberek sejtjeit vírusok befogadására, ami megmagyarázza, hogy miért vált a központi kínai Wuhan a kitörés epicentrumává.Tavaly év végén, november 1.-én indult be az 5G sugárzása Wuhanban, mely időpont azonos a vírus kitörésének időpontjával.A vírusjárványt házasították az 5G technológiával -felerősítve ezzel a vírus terjedését-, melynek bizonyított, életveszélyesen káros hatásait orvosok, szakértők számtalan tanulmányban leírták.Vajon Izraelben miért nem engedélyezték az 5G technológia bevezetését…? Nyilván hogy nem csak tudták egészségre veszélyesen káros hatásait, hanem meg is tiltották telepítését.Svájcban sem hülyék, a távközlési társaságok nem fognak 5G tornyokat forgalomba hozni Svájcban, miután a Svájci Környezetvédelmi Hivatal vagy a Das Bundesamt für Umwelt (Bafu) határozatlan időre moratóriumot adott a hálózat használatára a lehetséges egészségügyi problémákkal szemben.Magyarországon is magasról tojnak az illetékesek az 5G veszélyeire, ahol a telefontársaságok állami segédlettel 2019.okóber 15.-től folyamatosan építik ki az 5G szolgáltatás sugárzó rendszerét.A mamut cégek nagy biznisze mindent felül ír, a kormányok száját meg befogja a zsebük megtömésével.Főként a nagyobb városokban lakók lesznek/vannak kitéve a sugárzás káros hatásainak.
    https://www.naturalnews.com/2020-04-06-people-burning-5g-towers-electropollution-coronavirus.html
    https://www.natursziget.com/nyiltter/20190903-az-5g-technologia-veszelyei
    https://divany.hu/vilagom/2019/06/11/5g-karos-hatasai/

    1. Az utóbbi huszonévben ezek száma csökkent drasztikusan:
      – békák
      – fecskék
      – méhek
      – verebek
      – cserebogár

      Ezeket figyeltem meg. Azóta van mobilhálózatunk…

      Csak gondolkozok.

    2. Izraelben is terjed a vírus. New Yorkban is a zsidónegyedben van a legtöbb fertőzött, mert az ortodox zsidók a szigorú vallási előírások miatt mosdatlanok, és nagy családban élnek egymás hegyi hátán. Orbán helyében most nagy ívben kerülném kabbalah mesterét, Köves Shlomo rabbit, mert ő is ortodox.

      1. hogyan kerülsz ki 740 ezer zsidót ?
        Kinyítod a Tv -t és csak ők szerepelnek, Ők összejárnak, de nem fertőződnek meg. A Karácsony alá tartozó öregek otthonában már 17 fertőzött van és 12 -en rühesek, a 65 idősből. Ismim kért a kerületétől segítséget élelmiszer vásárláshoz, de nem kapott, mert csak 3 hónap múlva tölti be a 70. élet évét. Megkérdezte akkor hány embernek tudnak segíteni ? válasz 10 főnek végzünk gyógyszer hazaszállítást, és bevásárlást, a többinek egyesületi civil önkéntesek segítenek. 100 ezer lakosuk van.
        Na ilyenek az önkormányzatok, ez speciel szoci vezetésű.

        1. Mégis miből segítsenek ha nincs? A geci és bandája mindent ellopott az elmúlt tíz évben, most látszik csak igazán. Csoda hogy még működik ez az ország.

  6. minden kerületben több ezren dolgoznak az önkormányzatban, vállalatainál, stb. Nálunk vagy 450 fő a köztisztviselők száma. Be sem járnak, nincs ügyfélfogadás, nem vesznek át beadványokat sem, nem intéznek ügyeket. Ez nem pénz kérdés, ilyenek a bürokraták. Ilyen a hatalom maga.
    Az időseknek való segítés sem pénz kérdés, Az árut az idős kifizeti, a gyógyszert kifizeti, nem ingyen van, csak a hazahozatalt kéne segíteni, de nem segítenek. Kiállnak a kamerák elé, hogy küzdenek a virus ellen, életeket mentenek, stb., de semmit sem tesznek, semmit. Csak a duma. És mind zsidó. Azt mondja a Fiala: én egy magyar ember vagyok, holott zsidó.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .