A 2020 április 3. – i Ragályhíradó

Ragályhíradó motto – balrad.ru olvasói komment: “A Kovid egy héber név, amely bölcset jelent. A 19 pedig a szabadkőművesek körében spirituális szám, amely azt jelenti, hogy a céljukat elérték. Más szerint a daliás ’90 – es évek magyar pornóvideo – forgalmazó Ko(vács)Vid(eo) – ra utal, a szám pedig a kártyás 19. Amire már nem szabad lapot húzni! Napi összeesküvés rovat.”

A WHO közlése szerint Covid -19 már több mint egymillió emberbe fészkelte be magát világszerte. A közlemény tegnap esti megjelenéséig 51 485 embert végleg el is ragadott.

Szóvivői szintű diplomáciai csörte zajlott le tegnap Oroszország és az USA külügyminisztériumai között az Amerikának nyújtott orosz segítségről. Ebből pedig az látszik kiderülni, hogy az eset kulcsa a gyorsaság.

Morgan Ortegus amerikai részről az USA pökhendiségén esett csorbát kifogásolva bejelentette, hogy ők nem segélyt kértek és kaptak Moszkvától, hanem megvásárolták a Trump bohóc által kért cuccokat, amiknek az értéke felét már ki is fiették.

Az orosz KüM szóvivője Marija Zaharova ezt azzal egészítette ki, hogy a szállítmány értékének MÁSIK FELÉT viszont az Oroszországi Közvetlen Beruházási Alap állja.

Tehát csak a szállítmány fele segély!

Dmitrij Peszkov a Kreml fősajtósa is beszállt a helyzet magyarázásába. Eszerint a bótolás háttéralkuja szerint ha a helyzet úgy hozná, – föltételezve az amerikai gyártókapacitás helyreállását – “szükség esetén az USA majd viszonozza az orosz gesztust.”

Trump bohóc egyébként mára virradóan beismerte, hogy ő már hónapokkal ezelőtt pontos információkkal rendelkezett az USA – ra leselkedő ragályveszély “áldásos” következményeiről, csak nem akarta fölizgatni a népeket. Inkább elhallgatta a valós veszélyt! Ami persze egy dolog – mármint az elhallgatás! – de cselekedni sem cselekedett!

Tegnap megpróbált valamit behozni! Háborús törvény alapján intézkedett. Hat nagy amerikai céget elnöki rendeletben kötelezett gyártási profiljaik átszervezésére, a ragály elleni küzdelemnek megfelelően. Ennek megfelelően az ellátási lánc bürökratikus akadályait is félretették, és a termelés anyagi fedezetét az állam állja.

Ideje is volt valamit tenniük, mert K.e.i. szerint tegnap este nyolc órakor az ottani halottszám már 4757 volt.

Az itáliai Lombardia tartományban hétfőn kezdi meg működését az orosz hadsereg által fölrittyentett tábori kórház.

“Életkép” Bergamo egyik ragálykórházából:

DÖBRÖGISZTÁNBAN VISZONT NEM ANNYIRA A RAGÁLY, HANEM A DÖBRÖGISTA KUTYAKOMÉDIA DÚL ÉS TOMBOL!

Aki kíváncsi a vajdasági történésekre, bárhová klikkel is – bőven talál hírt!

Aki az udvari vetítölde HIVATALOS adataira kíváncsi, annak ide kell kattintania: https://koronavirus.gov.hu/

Vagy nézheti a délelőtt 11 – kor kezdődő Cilavzió adását.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“A 2020 április 3. – i Ragályhíradó” bejegyzéshez 25 hozzászólás

  1. Kedden lesz a Nagy Bejelentés!
    Már készül orbán nagy csomagja!
    Kérdés csak egy van: A bankok, taxisok, és a panziósok után kik lesznek a kedvezményezettek?
    A nyugati országok helikopterről szórják a pénzt a gazdaságba, és az EMBEREK ZSEBÉBE, hogy ne álljon meg az élet!
    Orbánnak viszont ez iszonyat kifejezés, hogy munka nélkül kifizetett bér, úgy, hogy senkit nem kellene érte lesz.p.ni!
    Szerintem most jön a második hullám a kedvezményezettek körében: a kulákok, és a spekuláns új feudális hadurak (csányi elvtárs és tettestársai) “birtokai”, érts: elrabolt földek támogatása, abból a pénzből, amit az EU nektek szánt volna természetesen!
    Ha most nem mozdultok meg, akkor ezek most a járványra hivatkozva örökre a házatokba zárnak, bedeszkázzák majd, és csak a kapálás idején engednek szabadlábra!
    Sajnos, sohasem beszéltem még “levegőbe”, nem azért, mert annyira okos vagyok, hanem mert eddig még nem tudtam olyan ganéságot kitalálni a fideszre, amit később ne követett volna el.

    https://index.hu/gazdasag/2020/04/03/mkik_koronavirus/

    Egy kis maró méreg fideszeseknek, egy javaslat az illetékes kamarák gyűjteményéből:

    “és meg kellene fontolni a korai nyugdíjazás lehetőségének visszaállítását.”

    Ezek a mocsok liberálisok, hazaárulók!
    Ja nem, ők csak megírták, hogy mit javasolnak a szakmákat képviselő kamarák. Zéró szakszervezet természetesen, ők meg sem szólalnak, nem is léteznek, véletlenül épp olyanok lettek hirtelen, mint a mi Jánosunk!

    1. “A nyugati országok helikopterről szórják a pénzt a gazdaságba, és az EMBEREK ZSEBÉBE, hogy ne álljon meg az élet!”

      Na, ezt már be is kajáltad. Éppen felülni készülsz a bankok hívó szavának. Tudod, a Sátán is a jó oldalát mutatja, amikor megkísért. Aztán már nem tudsz szabadulni, eladtad neki mindened, az övé vagy!

  2. Zseniális mestertervet csinált döbrögi. Szépen megtrollkodta a felhatalmazási törvénnyel az ellenzéket és az uniót, teljesen tisztában volt mi lesz a reakció. Tudta, várta, ez kellett neki. Amúgy a 2/3-al azt megcsinál amit akar, nem kellett ez a törvény. De muszáj volt az ellenzéket kicsinálni, és muszáj minden riogatótól elégtételt venni. Ez nem lesz Oroszország, hogy 7 év a karantén megszegőnek, meg Szerbia, ahol becsukják az újságírót. Szépen megvan a törvény, egyből beindult a világrettegés. Még egy polgármesteri jogtiprást is belengetett, hogy erősítse a kórust, majd a végén visszavonta amit amúgy sem akart megcsinálni. Mindenki várja a történéseket. Elszólták magukat, hogy akkor most diktatúra. Ja, akkor eddig nem is volt? Az ellenzék ami a csövön kifér, provokál, uszít, és terjeszti a hamis híreket, direkt, hogy mikor ugrik a tek, jön a feket autó stb. Közben meg nagy semmi. Pont, hogy semmi nem lesz. Szelídség, minden a szabályoknak megfelelően. Egy fia túlkapás nem lesz, egy betűnyi jogsértés sem. A parlament is folyamatosan ülésezni fog, senkinek a haja szála sem görbül. Amikor vége, akkor szépen visszaadva minden jogkör. Már az átállás utáni pillanatok lesznek, osztogatások, megmentések és ismét egy profin befelyezett válságkezelés. Volt már pár a hordától. Anno a tiszai nagy árvíz után helyre kelett állítani a beregi falvakat, ahogy a vörösiszap után kolontárt devecsert. Volt migránsválság stb. Mindnek a vége kétharmad lett. Nem úgy mint az ellenzék akik csak a halálos áldozatokkal járó tűzijátékot tudják felmutatni. És a legnagyobb szarban is van mesterterv. Most is van amit még nem tudunk, de itt sokat segít a bcg oltás is, ezért egyszámjegyű a növekedés. Lesznek még meglepetések. A lényeg a végén amikor a felívelési időszak van, lesz olyan demokratikus, hogy lemond és megméretteti magát, egy előrehozott választáson. Ha ügyes, beviszi a parlamentbe a mi hazánkat és a munkáspártot is. Aztán lehet keménykedni a brüsszeliekkel a 6. Orbán kormánynak, hogy lám-lám miket mondtatok és mi is volt a valóság? Hol a bocsánatkérés, és rájukcsapja az ajtót a néppártiakra. Amúgy is brüsszelnek meg lesz a maga baja. Amit az olaszoktól, görögöktől fog kapni azt nem teszi majd ki az ablakba. Új világrend, új szabályok, új szövetségek születnek majd. Sok meglepetés, sok fordulat lesz majd az elkövetkező időben. 😉

    Admin:

    Bizony NAGY fordulat lesz! NEM FOGTOK NEKI ÖRÜLNI!

    1. Idióta a növekedés azért egy számjegyű, mert nem tesztelnek, tehát amit nem tudnak azzal nem tudnak számolni. Várj még max 2-3 hetet, az olaszoknál,spanyoloknál 1 hónappal előbb jelent meg a betegség!
      BCG oltás? Ez a legújabb hülyítés, bagatellizálás, az emberek becsapása – hagy legyenek csak nyugodtak és óvatlanok, hagy terjedjen csak a kór. Ha a BCG oltás hatásos lenne te idióta, akkor az azt jelentené, hogy megvan a védőoltás-a vakcina te barom. Már a vízcsapból is ez folyna és kitörne a versengés érte mint ahogy a maszkokért és lélegeztetőgépekért már folyik!
      Hogy mesterterv? Inkább egy alávaló, mocskos ganéjság! Vészhelyzetben mikor emberek százezreinek élete van veszélyben (ráadásul mert döbrögi szétverte tíz év alatt a magyar eü rendszert!) még akkor is hatalmban maradást megtenni elsődleges célnak és eközben még alávaló módon rákenni mindent az ellenzékre, na ez felteszi orbán elmúlt tíz éves geciségére a koronát, ez az aljasság már szinte felülmúlhatatlan!
      Hogy az ellenzék kavarja a szart? Nézz már bele, olvass már bele ellenzéki és kormánypárti médiákba.
      A különleges törvény elfogadása után az első dolga volt a Liget Project folytatása, meg a balatoni kikötőre pénzt adni a vejkónak meg a gázszerelőnek, a színházak feletti uralom átvétele? Mi köze ezeknek a vészhelyzethez? orbánod aljasabb lett mint az elmúlt tíz évben bármikor.

    2. Az admin, hogy te nem fogsz neki örülni az nemhogy biztos, hanem kőkemény tény. Én sem ennek, sem annak nem örülök. Nagyon sok dolognak nem szoktam örülni, de leszarom, és magasról teszek rá, hogy ilyen-vagy olyan rendszer van, mik az aktuális szabályok és kik vannak az élen. De annyira szórakoztató, hogy ennyire meg tudta vezetni a horda az egész társadalmat, ennyire félremegy minden, azér lesznek nagy nagy meglepetések. A többi csak rizsa.

  3. Mintha alkoholgőzös kommenteket olvasnék…

    Munka nélkül csak kivételes esetekben szabad pénzt adni!

    Azt a helikoptert, amiről szórják a pénzt, azt nem a németek vagy akárkik nyugaton töltik meg pénzzel, hanem mi, Kelet-Európa és még sokan mások…

    Huxit!

    1. Kinek nem jó az, ha az embereknek van pénzük bemenni a bótba?
      Miért jobb itt nektek, ha az emberek munkájukat elvesztve éhenvesznek, vagy mennek rabolni?
      Mégis mit kéne tenniük majd, ha elfogy a lóvé?
      Ja, hogy majd jól lelőni, kétszer is!
      Most eljött az ideje VÉGRE a fidesz nagy álma, az ingyen (állam által fizetett) napszámosoknak!
      A fidesz egyetlen “gazdaságpolitikája” ez: A vagyonokat magánosítani, a terheket kollektivizálni!
      Aljas horda úgy ahogy van!

      1. V.kutya
        2020-04-03 – 13:23

        “Kinek nem jó az, ha az embereknek van pénzük bemenni a bótba?”

        A világban sokkal több a pénz és a pénzben kifejezett érték, mint ami mögött fedezet van.
        A fedezet nélküli pénz egy jelentős része most lesz elégetve, felélve. Mert akik a megtakarításaikat kénytelenek lesznek felélni, azok ezt teszik. Pénzt égetnek. A boltokon keresztül visszaadják azoknak, akik kibocsátották, és nem kapnak helyette másikat, mert nem dolgoznak…

        1. Nem, nem és nem! Nagyon rosszul látod! Akik a munkájuk után kapott pénzt költik, azok nem papírt égetnek, mert a fedezet ezek mögött a pénzek mögött a munkájuk! A fedezet nélküli pénzek, pontosan azok a pénzek, amelyeket most akarnak kihelyezni hitel formájában. Na, ezek mögött tényleg nincs fedezet!

          1. Sub Zero
            2020-04-03 – 14:26

            Tegyük fel, hogy van a világban kint 2 Ft. Ebből 1 Ft munkával fedezett, 1 Ft pedig nem. A melós így, vagy úgy visszaadja, vagy elveszik tőle. Kint marad 1 Ft. És már helyre is állt az egyensúly, mert eddig 1 Ft volt fedezett. A pénzek nincsenek megcímkézve, egymással felcserélhetők. A statisztikában mindenképpen.

          2. Én meg azt mondom, hogy most megkapod hitel formájában a fedezetlen pénzt, amit vagy visszafizetsz vagy nem. Ha visszafizeted, azt csak olyan pénzzel tudod, amiért keservesen megdolgoztál. (Feltéve, ha nem fénymásolod.) Részedről ennek a pénznek van fedezete. Ha nem fizeted vissza, buktad a lakásodat! Megint csak valós fedezetet adtál a papírfecniért.
            Nem érdemes azon gondolkozni, hogy a pénzre nincs ráírva, hogy volt-e fedezete vagy sem. A lényeg, hogy az a pénz, amiért megdolgoztál annak van fedezete, amit meg a bankoktól kapsz, annak egy jó részének nincs fedezete.

          3. Sub Zero
            2020-04-03 – 15:00

            Amit leírtál az igaz, de most nem ez a lényeg.
            Mondom másként:
            Ismered a mondást, véleményt, hogy ha holnap mindenki (cégek és magánemberek) bemennének a bankokba és egyszerre szeretnék kivenni a pénzüket, a bankok nem tudnák kifizetni, mert több a számlapénzük, mint a valós pénzük. És ez akkor is igaz, ha a számlapénzekből levonod a kihelyezett hiteleiket is.
            Ez a különbség akkora mértékeket öltött, hogy fenntarthatatlan…
            Ezért azt kell tenni, hogy csökkenteni kell a számlapénzeket, hogy az közelebb kerüljön a valós pénzek nagyságrendjéhez. Hogy lehet ezt megcsinálni? Vagy növelem a valós pénzem összegét, vagy csökkentem a számlapénzek nagyságát. A valós pénzek nagyságát úgy tudják növelni, hogy hiteleket helyeznek ki (ahogy mondtad), de szerintem ez már kevés a boldogságukhoz, mindenképpen csökkenteniük kell a számlapénzeket. Ez úgy történik, hogy rákényszerítik (aktuálisan a vírushelyzettel) a betéttulajdonosokat, hogy feléljék a megtakarításaikat. A tartalékokból való élés (legyen az cég, vagy magánszemély), tuti, hogy csökkenti a bankszámlák nagyságát. Ha csökkennek a bankszámlák, akkor a valós pénz összege közelíteni fog a számlapénzek nagyságához. És ezt addig fogják csinálni, fenntartani, amíg a számlapénzek és a valós pénzek közötti különbség elviselhető szintre fog csökkenni. Ovi ma reggeli rádió-észosztása alapján 1,5 év, ami úgy jött ki, hogy kb. akkorra lesz meg a vírus elleni vakcina. Csakhogy, a hír fordítva igaz: Majd akkor lesz meg a vakcina, ha egyensúlyba kerülnek a számlapénzek a valós pénzekkel. De van egy kérdésem számodra: Hogyan van az, hogy a nyugati világ a vakcinához köti a helyzet normalizálását, míg Kína csak egyszerűen legyőzte a vírust??
            Ugye, ez elgondolkodtató…

          4. Minden pénz alapú társadalom rákfenéje a KAMAT!
            Nem véletlen, hogy az Ószövetségben is megemlítik a kamatot, mint büntetést a szolgaságba taszított népeknél.
            Gój népektől nem tiltott a kamatszedés, egymástól (Ábrahám népétől) kamatot szedni bűn.
            A kamat a szolga népek külön büntetése azért, mert szolga.
            Nálunk: a szegény embert külön megbüntetik azért, mert szegény. Pontosabban azért, mert Valakik (navajonkik) szegénnyé tették őket! Lásd a fidesz hajléktalanüldöztetésének kőbevésése tövényileg! Mindegy, mi jön ezután, ezt soha nem fogja az utánunk következő történelem lemosni erről a gyülekezetről, ezt a mocskot.
            A kamatról, példaként: Azt mondják, monetáris fegyelem van, szabályozva van, mennyi készpénz van forgalomban. Vagyis, akármennyi nem lehet, még 100 forinttal sem több, mint amit kibocsátottak.
            Vegyük most azt a példát, hogy mondjuk az adott ország nemzeti bankjában van 1 millirád rupó. Ennyi az össz pénz, nem több, nem kevesebb. Pistának azonban kellene kölcsön 10 rupó. A bank azt mondja: OK, adok kölcsön, 10 % kamatra 1 évre. Egy év múlva adj vissza 11 rupót!
            Kérdésem: honnan teremt elő Pista azt a + 1 rupót, ami azelőtt nem is létezett? Milyen jogon követel egy bank, vagy lassan már egy szimpla szolgáltató is ún. “késedelmi kamatot”? Hogyan lehetséges az, hogy miközben adott az összes pénzmennyiség, akkor mégis kamatot kérnek valakitől? Mégis, mire kötelezik ezzel, ha nem arra, hogy egy másik embert rövidítsen meg 1 rupóval? Magyarán, Pista olyan szerződést írt alá a bankkal, vagy épp az állammal szerződve, hogy lopja meg embertársát, mindegy hogy kit, csak lopjon neki, a banknak, mert a bank nem nyomtathat új 1 rupót, mert nincs pénzkibocsátási joga! Tehát, a bank csak a kifosztás útján juthat hozzá bármilyen plusz pénzhez, ezt a tőkések hamis pénze, ezért maga a Bűn! Ez megy amióta Mózes lejött arról a bizonyos hegyről a kőbe vésett táblával, és ezzel elkezdődött a népek szolgaságának újra elosztása. Mindenki, aki ezt a rendszert támogatja, és védi akár a testével (itt: a kommentjével), az az embertársának a megnyomorításán ügyködik, és képmutató farizeus! Sokan, nagyon sokan vannak itt olyanok. Jézust azért koronázták meg a rabbik (nem a rómaiak), mert elzavarta a pénzváltókat (kufárokat), vagyis az uzsorásokat, a kor Csányi elvtársait és bűntársait a templom lépcsőjéről.
            Ez van, t. keresztény testvérek, akik véditek a védhetetlen, vizet prédikáltok a szegényeknek, poénkodtok mások nyomorán (nem magamról beszélek, de akár lehetne is), és szurkoltok a kamatszedőknek! Orbánnak kevés volt a 19 év, hogy kizavarja a Providentet az országból! Csak úgy mellékesen. A provident minden lehúzás szinonimájává lett ezalatt az idő alatt.

          5. V.kutya
            2020-04-03 – 19:11

            “Ez van, t. keresztény testvérek, akik véditek a védhetetlen, vizet prédikáltok a szegényeknek, poénkodtok mások nyomorán (nem magamról beszélek, de akár lehetne is), és szurkoltok a kamatszedőknek!”

            Ha ezt nekem szántad, nem tudom miből vontad le ezt a következtetést?

            “…mert a bank nem nyomtathat új 1 rupót, mert nincs pénzkibocsátási joga!”

            Ez tévedés, mert világviszonylatban a dollárt pont a bankok bocsájtják ki, nevezetesen a FED, amely magánbankok szövetsége.
            A többi bank talán tényleg nem rendelkezik pénzkibocsájtási joggal, de a hiteleiken keresztül végül is ezt teszik.

          6. Rosi Nante szerint:
            2020-04-03 – 20:36
            Na szóval: Dehogy neked írtam, sőt általában nem írok senkinek a személyének, mindig azoknak írok, akik valamiért találva érzik magukat. Érdekes viszont, hogy mindig akad olyan, aki magára veszi.
            A lényeg az lényeg marad: adott egy állam – pld. magyarország (kis betű, mert nem önálló állam, és én amúgy sem ismerem el). Ennek az államnak nincs olyan nemzeti bankja, amely egyébként rendelkezne pénzkibocsátási joggal, ami abszurdum! A mi nemzeti bankunk tehát nem nyomtathat csak úgy pénzt. És akkor jön a kérdés: akár az otp, akár más bank milyen jogon kér bárkitől kamatot, én azt a kamatot kitől vegyem el, aminek a fedezete az adott pillanatban nem is létezik? Kérek rá gyors választ!

  4. “Dmitrij Peszkov a Kreml fősajtósa is beszállt a helyzet magyarázásába. Eszerint a bótolás háttéralkuja szerint ha a helyzet úgy hozná, – föltételezve az amerikai gyártókapacitás helyreállását – “szükség esetén az USA majd viszonozza az orosz gesztust.””
    Álmodj király lány!!!

    1. Viszonozza, ha érdeke úgy kívánja! Megint csak azt látom, hogy O.o. részéről megvan minden jó szándék a feszült viszony normalizálására.

      1. Sub Zero
        2020-04-03 – 12:08

        Szerintem meg ennél sokkal bonyolultabb a sakkjátszma…

  5. V.kutya
    2020-04-04 – 06:24

    “Na szóval: Dehogy neked írtam, sőt általában nem írok senkinek a személyének, mindig azoknak írok, akik valamiért találva érzik magukat. Érdekes viszont, hogy mindig akad olyan, aki magára veszi.”

    Értem. Valaha biztos diplomata voltál…

    A többire:
    +1

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .