A Tanácsköztársaság honvédő háborúja

A Tanácsköztársaság honvédő háborúja – Az északi hadjárat első sikerei
Stromfeld haditerve. Az északi hadjárat első sikerei
Ellenforradalmi tevékenység a győzelmes hadsereg hátában
A Clemenceau-jegyzék. Az északi hadjárat mérlege
(Idézet: Magyarország története)

Stromfeld haditerve. Az északi hadjárat első sikerei
A miskolci csatát követően — miután tisztázódott, hogy délről nem fenyeget közvetlen intervenció — a kormányban és a hadvezetésben vita folyt a további támadás irányáról. A salgótarjáni, északnyugati irányú támadás többek által támogatott tervét, amelynek sikere esetén a csehszlovák hadsereg kiszorult volna Szlovákiából, végül is elvetették, s a hadseregparancsnokság úgy határozott, hogy a cseh—román haderők belső szárnyát töri át, és először a cseheket veri meg, majd a Tiszán átkelve a román haderő ellen fordul. Nagyon kérdéses, nem haladta volna-e meg ez a merész terv a Vörös Hadsereg erejét. Mindenesetre maga Stromfeld már a támadás kezdetén eltért tőle, és a lehetőségek reális mérlegelése alapján mérsékelte. E terv mellett nyomós okok szóltak, elsősorban a Tiszántúl felszabadítása; a Ruténföld felszabadítása ugyancsak jó irányban bővítette volna a forradalom bázisát: megkönnyíteni volt hivatott az összeköttetést az ukrán Vörös Hadsereggel.

Szamuely Tibor, miután kalandos úton, repülőn és vonaton 10 nap alatt megjárta Moszkvát és Kijevet, május 31-én tájékoztatta a kormányt Leninnel és munkatársaival folytatott tárgyalásairól. Az orosz Vörös Hadsereg helyzete e napokban átmenetileg romlott: elveszett Szovjet-Lettország, a fehérek Pétervárt fenyegették. A legkritikusabb helyzetben azonban az ukrán front volt: Gyenyikin előretörését nem tudták megállítani, az ukrán Vörös Hadsereget a Donyec-medence védelmére koncentrálták. A Dnyeszter vonalán folytatódtak a harcok, időnként szép szovjet sikerekkel, a cél azonban már csak a román hadsereg lekötése volt. Szamuely segítette a magyar internacionalisták Fegyverrel a kézben haza! jelszóval Kijev körül megkezdett összevonását, ami egészen augusztusig folyt, abban a reményben, hogy ha a hadiszerencse úgy fordul, a Kárpátokon való áttörés élcsapatát alkothatják. A két Vörös Hadsereg egyesülésének lehetősége azonban május végén már nem állt fenn, s ezt a román hadvezetés — helyzeténél fogva — sokkal inkább felismerte, mint a magyar.

Az ukrán Vörös Hadsereg gyengülése nyilván megkönnyítette a román hadvezetésnek, hogy Párizsban ismét javasolja a tiszai átkelést. Wilson azonban továbbra is Budapest francia megszállását látta volna szívesen, s még a csehszlovák támadásban is reménykedett, ezért a négy nagyhatalom kormányfőinek május 30-i ülésén ismételten elvetették a román ajánlatot. Június 6. körül a bukaresti angol, francia és amerikai követek együttesen kérték kormányaikat: engedjék meg, hogy a román hadvezetés eleget tegyen Csehszlovákia kérésének, és átkeljen a Tiszán, mert „egyhangú véleményük szerint kiszámíthatatlan következményekkel járna, ha a bolsevistákat szabadjára engedik”.46
46 Public Record Office FO 371, Vol. 3515.

A jugoszláv és francia csapatoktól csak azt kívánták, hogy demonstrációt hajtsanak végre. Az új ajánlattal a francia hadvezetés egyetértett, a békekonferencia azonban más megoldást választott.

A román támadás veszélye tehát egyelőre megszűnt, és Stromfeld, ha nem is láthatta ezt olyan világosan, mint az események utólagos szemlélője, fokozatosan Szlovákia elfoglalására változtatta eredeti tervét. Annál inkább, mivel már az első ütközetek is sikert ígértek.

A május 30-án kezdődött északi hadjárat nemcsak a Tanácsköztársaság, hanem az egész újabb kori magyar hadtörténet legszebb fejezetei közé tartozik, méltán hasonlítható az 1849-es tavaszi hadjárathoz.

Az északi hadjáratban — annak megindulásakor — 73 zászlóalj és 46 tüzérüteg vett részt. A zászlóaljak több mint felét a front jobbszárnyán, Miskolcnál vonták össze. A csehszlovák hadseregnek Szlovákiában 90 zászlóalja és 32 ütege volt. így tehát a Vörös Hadsereg a fő támadási irányban sem rendelkezett jelentős túlerővel, bár tüzérsége fölényben volt. A Tisza vonalán álló I. hadtest átkeléssel fenyegetve kötötte le a román frontot; az eredeti terv szerint június 3-4. körül valóban átkelt volna a Tiszán, erre azonban nem került sor.

Már az északi hadjárat első napja jelentős sikereket hozott. Keleten Szikszót, Bánrévét és Putnokot érte el a Vörös Hadsereg; a nemzetközi egységekkel megerősített 80. dandár lendületes átkaroló támadással megfutamította a szemben álló ellenséget, és bevonult Losoncra. Az 1. dandár az Ipolyon átkelve tört nyugat felé a Dunától északra, a dunai hajóraj támogatásával, és már az első napon elfoglalta Balassagyarmatot és Ipolyságot, több ágyút és más hadianyagot zsákmányolva a meglepő erejű roham elől fejvesztetten menekülő ellenségtől. Az 1. dandár sikeres előretörése annál fontosabb volt, mert addig az ellenség Szobnál csupán 45 kilométerre állt Budapesttől. Az első nap sikerei mindkét félt meglepték. A 80. dandárnak a parancs szerint csak támogatnia kellett volna a Losoncot támadó fő erőt, de egyik nemzetközi ezrede a gyenge ellenállás láttán módosította a tervet, és rohammal bevette a várost. A front keleti szélén viszont az első nap nem hozta meg a várt eredményt: a Miskolctól keletre álló csapatok nem tudtak átkelni a Hernádon.

A következő napok újabb sikereket hoztak: 31-én Rimaszombatot és a Kassa felé vezető úton Edelényt foglalták el.

Június 1-én az 1. dandár, amely aránylag kis erővel két irányban támadott, mindkét arcvonalon nagy sikert ért el: a párkányi hídon át segítségül jövő esztergomi munkások, bányászok és karhatalmi századok támogatásával elfoglalta Párkányt; egy merészen előretolt zászlóalja pedig rövid harc után rajtaütésszerűen megszállta Lévát. Ez a gyors akció egyértelmű volt a Garam vonalának elérésével, és megnyitotta az utat nyugat, vagyis Pozsony felé. Az 1. dandár ezért azt a parancsot kapta, hogy a Duna mentén állítsa le a támadást, és nagyobb erővel biztosítsa Lévát mint az új támadás kiindulópontját.

A III. hadtest fáradt, sok veszteséget szenvedett jobbszárnyát a hadsereg Kecskemétről odaszállított tartalékával és 20 üteggel erősítették meg; így sikerült átkelnie a Sajón és a Hernádon, és visszaszorítani a támadási parancsra váró román egységeket. Elfoglalta a Hernád—Tisza—Bodrog közét, és Szerencs felé nyomult előre.

Ellenforradalmi tevékenység a győzelmes hadsereg hátában
A forradalom fővárosa lelkesen fogadta az északi frontról érkező híreket. Az örömbe azonban üröm is vegyült. Nyugatról és délről ugyanis más hírek érkeztek: az ellenforradalom az északi offenzíva kezdetén tudatosan hátba támadta a Tanácsköztársaságot. Szegeden éppen a hadjárat első napján alakult meg az ellenforradalmi kormány Károlyi Gyula elnökletével. Azok, akik az 1918. októberi forradalom elvi alapján álltak, megtagadták a belépést a reakciós kormányba (kivéve a volt radikális Varjassy aradi főispánt, a franciák bizalmi emberét), tárcát vállalt viszont a bécsi Antibolsevista Comité (ABC) megbízottja, Teleki Pál és Horthy Miklós ellentengernagy, aki határozott fellépésével a gyülekező szélsőjobboldali tisztikar vezére lett, míg a fiatalabb és kompromittáltabb Gömbös megelégedett mellette a szürke eminenciás szerepével.

A szegedi kormány jelentőségét egyelőre mérsékelték egyrészt belső ellentétei, másrészt az a körülmény, hogy a szegedi munkásság hetekig tartó sztrájkkal tiltakozott a francia csendőrség szuronyaira támaszkodó hatalma ellen. Így a szegedi kormány még nem jelentett közvetlen veszélyt a forradalom számára.

Sokkal veszélyesebbek voltak a május utolsó napjaiban a Dunántúl déli és nyugati felén sorra kirobbanó, egyenként jelentéktelen, de a hátország békéjét, rendjét megzavaró lázadások, majd a Déli Vasút tisztviselői által kezdeményezett ellenforradalmi vasutassztrájk. Szamuely erélyes fellépése, valamint a vasúti műhelymunkások, fűtők és MÁV-vasutasok támogatása lehetővé tette a sztrájk gyors likvidálását, de a Déli Vasút vonalai mentén újabb lázadások ütötték fel fejüket. A kormány figyelme és ereje megoszlott a front és a „magyar Vendée” között. A proletárdiktatúrát gyengítette, hogy megélénkült az „Abonyi utcai összeesküvők” tevékenysége; Peyer, Miákits, Jászai Samu és mások május végén többször tárgyaltak Freeman kapitánnyal, és azt próbálták kipuhatolni, vajon az antanthatalmak elismernének-e egy kommunisták nélküli „szakszervezeti” kormányt. Freeman jelentése szerint rögtön és készségesen elfogadták az általa szabott feltételeket: az együttműködés megszüntetését Szovjet-Oroszországgal, a külföldi propaganda felfüggesztését, a magántulajdon elvén alapuló társadalmi rend visszaállítását és „szabad választások” kiírását.

Freeman június 2-án Becsbe utazott referálni főnökének, Cuninghame ezredesnek, aki nem bízott a terv sikerében, mivel nem látott lehetőséget a Tanácsköztársaság belülről való megdöntésére. Kun ismerte a titkos tárgyalások menetét, s Leninhez fordult, aki „Üdvözlet a magyar munkásoknak” című üzenetével meg is adta a segítséget. A május végén és június elején tartott szakszervezeti értekezletek, amelyeken Lenin üzenetét is hevesen vitatták, végül a diktatúra mellett foglaltak állást; a fővárosi vasmunkások bizalmiértekezlete június 2-án elítélte Miákitsék tárgyalásait.

Június 2-án a Vörös Hadsereg nyugati szárnya elérte Nyitrát, a keleti mintegy 30 kilométerre megközelítette Kassát. A román csapatok, miután a Budapest elleni támadásra nem kaptak engedélyt, a Miskolc és Kassa körüli harcok pedig csak veszteségeket hoztak nekik, 3-ára virradóra teljesen kiürítették a Tisza jobb partját, lerombolva maguk mögött a hidakat. Emiatt nem sikerült a Stromfeld parancsára másnap megkísérelt átkelés a Tiszán, melynek közvetlen célja Nyíregyháza visszafoglalása lett volna.

Érsekújvár elfoglalásával a hadjárat nyugati irányban elérte csúcspontját. Ha már ekkor itt összpontosították volna a Tisza vonalán hiába támadó vörös csapatokat, akkor megnyílt volna az út Pozsony felé. A döntés elhúzódását a Pozsonyt védő Mittelhauser francia tábornok ügyesen fel tudta használni a védelem és az ellentámadás előkészítésére. A front középső, Besztercebánya és Kassa közötti szakaszán, az Alacsony-Tátra előtt megtört a támadás lendülete. A Landler-hadtestet viszont nem lehetett megállítani: a városokban és falvakban sorra alakuló helyi tanácsok és önkéntes csapatok támogatásával nyomult előre; e hadjáratban szokatlanul kemény harcban áttörte az ellenség frontját, és 6-án bevonult Kassára. Sárospatak elfoglalásával lényegében sikerült elvágni a csehszlovák hadsereg ruténföldi csoportját.

Mikor június 7-én a Budapesti Munkástanács ünnepi ülésre jött össze, a Vörös Hadsereg már elfoglalta Selmecbányát és Zólyomot is. Míg a Dunántúlon alábbhagytak a Vörös Hadsereg hátországát nyugtalanító ellenforradalmi lázadások, Szlovákiában a rendkívüli állapot kihirdetése ellenére egyre nagyobb méreteket öltöttek a csehszlovák hadsereg mögöttes területein támadt munkásfelkelések. Mittelhauser sürgős segítséget kérő üzenetet küldött Párizsba; a prágai angol követ június 7-én felhívta London figyelmét arra, hogy a Bécs közelében fekvő Pozsony eleste nagyon komoly konzekvenciákat vonna maga után; néhány nappal később a francia parancsnoksággal egyetértésben rendkívül súlyosnak nevezte a csehszlovák hadsereg helyzetét; a francia misszió francia katonaságot kért.

A munkástanács ülésén Böhm méltatta Kassa elfoglalását. Úgy tűnt, hogy a Tanácsköztársaság helyzete jobb, mint bármikor. Budapesten — ahogy az ellenforradalom egyik vezetője, Perényi Zsigmond báró írta — „a polgárság túl gyenge, túl szervezetlen, mindenekelőtt azonban teljesen lefegyverzett volt ahhoz, hogy önmagában a jól felszerelt munkástömegekkel szemben valamit is tehessen”.47
47 Hajdú Tibor, A Magyarországi Tanácsköztársaság. Bp. 1969. 237—238.

A forradalom aktív ellenségeinek tábora gyengült, de a forradalom aktív támogatóinak tábora is egyre szűkült. A kispolgárságot, a munkásmozgalomhoz nem tartozó dolgozókat az osztályharc kiéleződése a sehova nem tartozás bizonytalanságával töltötte el.

A Clemenceau-jegyzék. Az északi hadjárat mérlege
A Vörös Hadsereg, Stromfeld zseniális vezetésével, az északi hadjárat első hete alatt alapvetően megváltoztatta a front erőviszonyait. Mintaszerű volt az együttműködés, a központi irányítás, a tüzérség felhasználása, az erők gyors mozgatása, a csapatok önállósága a parancsok végrehajtásában. A gyors előretörésnek azonban negatív oldala is volt: meghosszabbította az amúgy is szétforgácsolt Vörös Hadsereg frontját anélkül, hogy megsemmisítette volna az ellenséget, amely — ha tehette — ügyesen kitért a döntő ütközetek elől. Így a döntés elhalasztódott, s a hadműveletek középpontjába végül a Miskolc—Kassa—Eperjes irányú támadás került; a helyzetnek a haditerveknél erősebb dinamikája a viszonylag kisebb ellenállás vonalán vitte előre az északi hadjáratot.

A csehszlovák hadvezetés a kassai vereség után fő erejét Pozsony védelmére koncentrálta. Június 7-én nagy túlerőt összpontosítva ellentámadást indított, és visszafoglalta Érsekújvárt. Némi területnyereségen kívül azonban nem ért el nagyobb eredményt. Kassától északra a helyi dolgozók fegyveres felkelésétől támogatott 6. vörös hadosztály 9-én bevonult a sietve kiürített Eperjesre. Ezzel Kelet-Szlovákiából a Vörös Hadsereg kiverte az ellenség fő erőit, és most már dönteni kellett: Pozsony vagy a Tiszántúl irányába folytassa-e a támadást. Ekkor érkezett meg Clemenceau-nak, a párizsi békekonferencia elnökének jegyzéke, amelyben felszólította a Tanácsköztársaságot: „haladéktalanul vessen véget a csehszlovákok elleni támadásoknak, ellenkező esetben a szövetséges kormányok feltétlenül el vannak határozva, hogy haladéktalanul a legszélsőbb rendszabályokhoz folyamodnak, hogy kényszerítsék Magyarországot az ellenségeskedések megszüntetésére”.48
48 MMTVD 6. köt. 1. rósz. Bp. 1959. 670.

A jegyzékben kilátásba helyezett „legszélsőbb rendszabályokon” az általános intervenciós támadás megindítását kellett érteni. Ha viszont — úgymond — a Tanácsköztársaság teljesíti a győztes hatalmak kívánságait, akkor képviselőit meghívják a békefeltételek aláírására.

A kormányzótanács visszás helyzetbe került: a meghívás 77 napos élethalálharc eredménye volt; az ára viszont lemondás a fegyverrel kivívott pozíciókról, de még ennél is többről, a jegyzékben követelt visszavonulás esetén a magyar nép önrendelkezési jogáról. Végeredményben mégsem lehetett nem elfogadni. A Tanácsköztársaság számára ugyanis az ezzel járó diplomáciai elismerés több volt puszta formaságnál, nemcsak jogi elismerést jelentett, hanem a valóságos hadiállapot megszüntetését, a fennmaradást.

A békeszerződést alá kellett írni, és a békekonferencia döntéseit el kellett fogadni, de a Tanácsköztársaság számára a döntés igen nehéz volt. A közvélemény nagy része nem értette meg az aláírás elkerülhetetlenségét. A tisztikar számára júniusig a kormányzótanács az egyetlen magyar kormány volt, amely függetlenül társadalmi céljaitól, harcolt a békediktátum ellen. A „második” kormány Szegeden már alternatívát jelentett, s legalábbis kérdéses volt, hogyan választ a Vörös Hadsereg tisztikara, ha az új határok elfogadásával a harc számára értelmetlenné válik.

A Clemenceau-jegyzék látszólag a Tanácsköztársaság győzelmei által elért status quo elismerését jelezte, a valóságban éppen az ellenkezőjéről volt szó: Párizsban elhatározták, hogy lezárják a magyar kérdést, s egyúttal véget vetnek a magyarországi forradalomnak; ezért provokálták a jegyzékkel, így biztosítva lélegzetvételnyi szünetet a csehszlovák hadseregnek. A kormányzótanács halogató választ adott Clemenceau-nak: a Károlyi-kormány ismert és önkényes álláspontjából indult ki, mely szerint Szlovákia cseh „megszállása” a belgrádi fegyverszünet megsértése volt, és ezért csak akkor vállalkozik a harc beszüntetésére, ha az érdekelt államok Bécsben összeülnek a fegyverszünet kérdéseinek megvitatására. Egyben elfogadta a meghívást, mert „a Magyarországi Tanácsköztársaságnak nincsenek ellenséges szándékai a világ egyetlen népével szemben sem, barátságban és békében kíván élni valamennyivel, annál is inkább, mert nem áll a területi integritás alapján”.49
49 Uo.

Senki sem hihette, hogy ezt a választ Clemenceau elfogadja. A tanácskormány a várható új jegyzékváltásig rendelkezésre álló néhány napot katonai helyzete javítására igyekezett felhasználni.

Stromfeld a vezérkarban folytatott viták után átdolgozta haditervét. „Az általános helyzet megköveteli, hogy mielőtt a hadsereg zöme a Tiszán átkelve a román haderő ellen fordulna, a cseh hadsereggel hosszú időre leszámoljon.”50
50 A magyar Vörös Hadsereg. Szerk. Hetés Tibor. Bp. 1959. 363.

A terv szerint az ellenség fő erejét Léva és a Duna közötti kis területen döntő csatára kényszerítve frontális támadással kell megverni, majd elfoglalni Pozsonyt, Nagyszombatot és Trencsént. Június 15-e, amikor az új offenzíva megindult volna, a csehszlovákiai választások napja volt, Becsben pedig e napon akart Kun teljhatalmú megbízottja, Bettelheim Ernő az osztrák kommunista párt fegyveres tüntetésével új forradalmat kiváltani.

A haditerv jó volt, azonban elkésett. Az átcsoportosítás napokat vett igénybe, s ez sem a Tanácsköztársaságnak kedvezett. Az átcsoportosítás idején a hadműveletek lanyhultak, aminek fő oka nem a jegyzékváltás volt, hanem a 12 napos offenzívával, az átcsoportosítással járó kimerültség és a nagy veszteségek.

A Vörös Hadsereg június 10-én tetőzte be győzelemsorozatát: a MÉMOSZ-zászlóalj, élén Vági Istvánnal, bevonult Bártfára, az 5. hadosztály heves harc után elfoglalta Rozsnyót. A Vörös Hadsereg északon elérte Galícia, vagyis az új Lengyelország határát. Az ellenség ruténföldi csoportja harcképességét megőrizve a Laborcon túlra, Csap felé vonult vissza, s a Szepességbe húzódott csapatokkal együtt szükségessé tette a III. hadtest egy részének hátrahagyását a Sátoraljaújhely—Kassa— Bártfa vonal védelmére. Közép-Szlovákiában a front nagyobb változás nélkül hullámzott, a nyugati szárnyon viszont a kezdeményezés az ellenség kezében maradt. Mittelhauser elfoglalta Selmecbányát, majd Zólyomot, behorpasztva és megrövidítve a tervezett magyar támadás kiinduló ívét. Léva visszafoglalását azonban a Vörös Hadsereg nyugati szárnya a túlerővel vívott szívós küzdelemben megakadályozta.

Az északi hadjáratot értékelve mindenekelőtt a kedvezőtlen körülmények között elért eredmény nagyságát kell hangsúlyoznunk. A nagy kiterjedésű, jórészt hegyes-dombos terület elfoglalása 10—12 nap alatt a túlerőben levő ellenségtől olyan teljesítmény volt, amit a kiváló vezetés mellett csak a fővárosi munkás- és a tiszántúli parasztezredek, a nemzetközi egységek, az észak-magyarországi és szlovákiai önkéntesek lelkesedése tett lehetővé. Nagymértékben elősegítette a győzelmet a Vörös Hadsereg internacionalista jellege, a munkások felkelései, a szabotázs és a partizánmozgalom az ellenség hátában. A Vörös Hadseregben jelentős számú szlovák önkéntes harcolt. A csehszlovák hadseregből igen sok szlovák dezertált, bár ezeknek nagy többsége nem jutott el a Vörös Hadsereghez való csatlakozásig.

A győzelmekért a Vörös Hadsereg nagy árat fizetett. Minthogy május 1-e után a munkásság legöntudatosabb rétege fogott fegyvert, a veszteségek azt különösen súlyosan érintették. A hadsereg létszáma május—június folyamán tovább emelkedett ugyan, de mind mennyiségileg, mind minőségileg csökkenő mértékben. Június 10-én az országban sorozás kezdődött az általános hadkötelezettség alapján (a Dunántúlon azonban ezt csak Somogy megyére terjesztették ki). A jelentkezést megtagadókkal szemben nem alkalmaztak semmiféle retorziót, így a sorozás nem is vált általánossá.

Az északi hadjárat rendkívüli teljesítményét csak a májusi mozgósításhoz hasonló mérvű, gyors erősítéssel lehetett volna megismételni. Kétségtelen azonban, hogy így is biztosította a Tanácsköztársaság fennmaradását, hiszen ha a Vörös Hadsereg nem mutat ilyen erőt és elszántságot, az imperialista hatalmak intervenciója már jóval hamarabb eltiporta volna a forradalmat.

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .