A Mekkmester Zrt mint Döbrögi gazdaságpszichátriája

Egészen furcsa előrejelzéssel állt elő a Mekkmester Zrt

Már az MNB kedden bejelentett 2-3%-os GDP-növekedési előrejelzése is meglepetést váltott ki, a prognózis ma megismert részletei pedig tovább növelik a homályt, miként is látja a jegybank a magyar gazdaság közeljövőjét.

A koronavírus járvány nagyon megváltoztatta a gazdasági szereplők magatartását (lakossági óvatosság, vállalati készpénzéhség, állami korlátozások, hogy csak a legfontosabbakat említsük), az olyan nem gazdasági, puha tényezők, mint a járvány terjedése vagy a bizalom gyengülésének a mértéke óriási bizonytalanságot hozott. Nem meglepő tehát, hogy a gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzések folyamatosan romlanak és széles tartományban szóródnak. A közgazdászok egyre mélyebb recessziót jósolnak, emellé pedig egyre kedvezőtlenebb munkaerőpiaci környezetet, úgy, hogy közben az állami költségvetések óriási kiköltekezésekkel fogják fékezni a még nagyobb visszaesést.

Ha a borús felvezető után ránézünk a jegybanki alappályára, rögtön kisüt a nap. A decemberi prognózissal összevetve ugyanis érthetővé válik, hogyan jön ki a 2-3%-os GDP-növekedés. A jegybanki alappálya azzal számol, hogy

  • bár az export és a beruházási dinamika kissé visszaesik,
  • a 9-10%-on maradó bérnövekedési ütem és az erős foglalkoztatás megmenti a gazdaságot, így
  • még további költségvetési költekezési lépések nélkül is tartható a 2-3%-on növekedési ütem,
  • annál is inkább, mert a koronavírus gazdasági hatásai néhány héten (napon) belül megszűnnek.

Nézzük kicsit részletesebben a meghökkentő feltételezéseket!

Az export és az import dinamikájának visszaesése érthető, a szakadozó ellátási láncok és a csökkenő globális fogyasztási kereslet hatására a decemberi előrejelzéshez képest az MNB 3 százalékponttal kisebb növekedési ütemet (de még bőven növekedést) vár. Az idén a beruházásokat eleve a magánszektor húzta volna (az uniós források további hozzájárulása híján), ami nyilván most kisebbnek látszik a korábban vártnál. Erős borúlátással azonban nehéz lenne megvádolni a jegybanki szakértőket azért, mert a decemberi 4,6%-ról 1-3%-ra vágták vissza az előrejelzésüket.

Az igaz meglepetést azonban nem a fentiek jelentik. A jegybank látványos optimizmusa ugyanis a munkaerőpiaci folyamatokban mutatkozik meg igazán. A vállalatokat ért erős sokk ellenére az MNB úgy gondolja, hogy a bérnövekedési ütem az idén 9-10%-os maradhat – ez érdemben sem a tavalyi tényadatnál, sem a decemberi előrejelzésnél nem kisebb. Persze kell is fizetni a munkaerőt, hiszen a munkaerőhiány feszültsége az MNB szerint alig enyhül, a munkanélküliségi ráta 3,5%-ról 4%-ra emelkedik csupán.

A derűlátást talán az magyarázhatja, hogy a jegybank erős költségvetési mentőcsomagot feltételez – gondolhatnánk. De ha ránézünk a költségvetési előrejelzésre, akkor kiderül, hogy a minimális egyenlegromlásban (a kis lassulás automatikus hatása mellett) mindössze az eddig bejelentett intézkedések körömnyi, 0,2 százalékpontos hatása játszik szerepet. Vagyis valóban arról van szó, hogy

A JEGYBANKI ALAPPÁLYA SZERINT A GAZDASÁG SAJÁT ERŐBŐL, TOVÁBBI SEGÍTSÉG NÉLKÜL TUD 2-3%-KAL NÖVEKEDNI A KORONAVÍRUS-VÁLSÁGBAN.

Hát ennyire nem hat a gazdaságra koronavírus? – tehetjük fel reménykedve a kérdést, de a jegybanki prezentációban erre nyugtalanító választ találunk. Az MNB ugyanis bemutatta, hogy a koronavírus által leginkább érintett ágazatok (járműgyártás, turizmus, vendéglátás stb.) egy havi leállása erős 1 százalékponttal veti vissza a GDP-növekedést. Mivel a jegybank hozzávetőleg ennyivel csökkentette  a növekedési előrejelzését, akkor (még néhány mentő tényezőt belekalkulálva is) azt mondhatjuk, hogy a jegybank előrejelzése egy olyan forgatókönyvre vonatkozik, ami mögött a járvány március végi megszűnése az implicit feltételezés.

Őszintén reméljük, hogy így lesz, hiszen mindenkinek az az érdeke, hogy végre túljussunk ezen a nagy személyes, társadalmi és gazdasági nehézségeket okozó időszakon. De hogy ez mennyire életszerű, azzal kapcsolatban álljon itt három egyszerű tény:

  • Magyarországon és a világon a járvány gyorsuló szakaszban van,
  • Gulyás Gergely szerint idehaza a csúcs június-júliusban lehet,
  • Varga Mihály szerint, ha nagyon kell, a 3% feletti hiányt is bevállalja a kormány a komoly gazdasági hatások fékezése érdekében. (Most azért arra fogadnánk, hogy a 2-3%-os növekedéshez kelleni fog.)

Nem nehéz belelátni a furcsa előrejelzés mögötti szándékot. A jegybank gazdaságpszichológusként gondolkodva úgy döntött, hogy megpróbál az előrejelzéssel hatni a várakozásokra ebben a bizonytalan környezetben. Az igyekezet érthető, de ilyen hatást legfeljebb hiteles előrejelzéssel lehet elérni. Márpedig ma a home office-ban, kényszerszabadságon lévő, vagy éppen csökkentett fizetésben részesülő munkavállalók, és a keresleti és kínálati sokkokkal küzdő vállalkozások számára egy ilyen előrejelzés nem hiteles. Éppen ezért, ha megtörténik a csoda, és ez a pálya legalább nagy vonalakban megvalósul, akkor is biztosak lehetünk benne, hogy ehhez ez az előrejelzés egy fikarcnyival sem járult hozzá.

Bizakodásra éppen ezért majd inkább a jegybank monetáris politikai lépései adhatnak okot, az eddigiek ugyanis sokkal őszintébb, szakmaibb és realistább megközelítést tükröznek, mint a friss előrejelzés. Akit mégis ez érdekel, íme a számok:

 (portfolio)

 

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: A Mekkmester Zrt “…gazdaságpszichológusként gondolkodva úgy döntött…” – AHOGYAN EDDIG IS MINDIG! Hirdeti Döbrögi gazdasági csudatételét!

A vajda Gazdasági Szent Jobbja – Mekkmester – EGYRÉSZT ezért van! Hogy  a hülyeségek kanonizálását levezényelje! Másrészt pedig, hogy aranyra váltsa a rablott holmit!

 

 

“A Mekkmester Zrt mint Döbrögi gazdaságpszichátriája” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Nekem az a ,mások által is megerősített ,gyanúm,hogy a válság,illetve a gazdasági összeomlás volt előbb,és ennek kívánt ,és irányított volt a koronavírus eljövetele!
    Az USA fizetésképtelensége nyilvánvaló volt már tavaly nyáron,nem véletlenül volt durcás Kínával szemben,hiszen nagyobb részben Kínának van eladósodva!
    És már a verebek is azt csiripelik,meg meg nem erősített híresztelések szerint(pl.Bil Byron:Angol-szász misszió c.-ű videója is) már régóta el volt tervezve,hogy Kína náthát kap!
    Csak idő kérdése volt ,hogy mikor lépnek ennek a forgatókönyvnek az útjára!Nem hiszek abban,hogy a mai orvosi ,és genetikai,virológiai tudomány számára ismeretlen volt ez a vírus,és az is,hogy mit lehet vele tenni!
    Bill Gates,meg a hozzá hasonló gazemberek régen eltervezték a népirtást,és a Kína nevű vetélytárs kiiktatását!Ezt is lépten-nyomon hallhattuk,de nem hittük,és most csodálkozunk,hogy jééééééé!….meg merték tenni!
    Mindent meg mernek tenni,gátlástalanságuk végtelen!És,tegyük hozzá,Orbán,meg a hozzá hasonló gyarlók gátlástalansága szinte elenyészik a világ fő-fő gazembereié mellett,mindössze gátlástalan,és rettegő kiszolgálói a deep statenek!
    Ha nem lenne a világon (szándékolt!) gazdasági összeomlás,akkor a járvány pillanatokon belül véget érne!A járvánnyal szembeni tehetetlenség is éppen olyan mórikált,mint maga vírus!
    David Ice-től:”…..tettem utalást egy bizonyos Dr.Richard Day-re a Tervezett születések szervezet vezetőjére_ez a szervezet eugenikával foglalkozik,és a Rockefellerek ellenőrzése alatt áll-aki 1969-ben Pittsburgban egy orvosoknak tartott konferencián a globális társadalom transzformációjának közeledtéről beszélt.
    A szónok megkérte az orvosokat,hogy kapcsolják ki a felvevő készülékeiket,és feljegyzéseket készítsenek,míg a tervezett intézkedések hosszú listáját ismerteti a globális társadalom változásaival kapcsolatban.Ám egy orvos mégis rögzítette,hogy e szociális mérnökséfg projektjének keretén belül mit készítenek számunkra,majd hozzáférhetővé tette a hallott információt a világ számára.
    Most 40 év elteltével személyesen megtapasztaljuk,mennyire gondosan kitervezettek voltak Richard Day előrelátásai……..
    …Azon a konferencián Richard Day bejelentette:Mi most képesek vagyunk a rák bármilyen formáját meggyógyítani.Az egész információ a Rockefeller alapítványnál vannak zárolva ,és megfelelő döntés esetén közzé lehet tenni..Day egyebek közt elmondta ,hogyha az emberek lassan halnak meg a ráktól,vagy egyéb “valamitől”,ez lelassíthatja a túlnépesedés folyamatát.Ezek az emberek azért így állnak hozzá a dolgokhoz,mert nekik nincs lelkük”.
    A fentiek szerint miért is ne higyjük,hogy ez a vírus az emberi rosszindulat terméke,és szándékolt a terjesztése?

  2. HVG szerint:

    Míg más országokban a koronavírust kísérő gazdasági válságra, és a munkanélküliek számának várható megugrására különféle kedvezmények, adó- és járulékcsökkentések, valamint fizetéskiegészítés kombinációival próbálnak reagálni, addig Magyarországon a munkavállalók jogainak kukázásával kezdte a felkészülést a kormány. Amellett pedig, hogy a cégeknek csak egy viszonylag szűk köre kap csekély, a teljes bérköltség alig negyedét kitevő kedvezményeket, a munkájukat elvesztők sem sok jóra számíthatnak – írja a G7.hu.

    Ma Magyarországon a korábbi bruttó bér 60 százalékát kapja, akinek felmondanak, de ennek maximuma a minimálbér, ami jelenleg 161 ezer forint. Ennél az uniós országok közül csak Lengyelország, Románia és Görögország szűkmarkúbb. Ellenben Bulgária például a kereset 77 százalékát adja segélyként egy éven át a G7 adatai szerint, Litvánia 78 százalékkal kezdi, Lettország 84-gyel, Luxemburg pedig 86-tal. GDP-arányosan is csak Románia fordít kevesebbet a munkanélküliek segítésére, bár az Eurostat kimutatása szerint azonos szinten állunk Lengyelországgal, és az Egyesült Királysággal.

    Még nagyobb probléma, hogy csak három hónapig jár az álláskeresési járadék, jegyzi meg a gazdasági portál. Ez után havi 22 800 forinttal kell beérni, a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összege ugyanis az öregségi nyugdíj mindenkori minimumának 80 százaléka – de ez is csak annak jár, aki elfogadja a felkínált közmunkát. Európában fél évnél rövidebb ideig Magyarországon kívül csak Csehországban (öt hónap, de 50 év felett nyolc, 55 év felett 11 hónap) fizetik ezt a juttatást. Még a liberális szabadpiac zászlóshajójának számító Egyesült Államokban is kétszer annyi ideig jár a munkanélküli segély, mint Magyarországon. De például Belgiumban elméletileg nincs is időbeli korlátja a segélynek, a jogosultság mástól függ.

    A Fidesz–KDNP 2011-es megszorításai előtt még minden harmadik, azt követően már csak minden kilencedik álláskereső kapott anyagi támogatást. Eközben a magyar munkavállalók bruttó fizetésük 1,5 százalékát fizetik be munkaerő-piaci járulékként. Ebből tavaly körülbelül 320 milliárd forint bevétele keletkezett az államnak, miközben csak 78 milliárdot tervezett munkanélküli-ellátásokra költeni, forrás tehát elméletileg lenne az emelésre. A kormány a munkanélküliek túlnyomó része számára egyedül a közmunkaprogramot kínálja kiútként. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat sem sokat tud segíteni az álláskeresésben: honlapjukon jelenleg nagyjából 3 és félezer állásajánlat érhető el. Összehasonlításként: az osztrák munkaügyi hivatal honlapján 50 ezer meghirdetett állást lehetett találni ugyanekkor.

    Hogy miért észszerűtlen a magyar helyzet, azt gazdasági érvekkel támasztja alá a G7: válság idején a munkanélküli segély az egyik legjobb keresletélénkítő eszköz. Ha nincs pénzük az embereknek, akkor nem fogyasztanak, így a munkanélküliek számának gyors megugrása tovább csökkenti a keresletet, ami további elbocsátásokhoz vezet.

    1. “…addig Magyarországon a munkavállalók jogainak kukázásával kezdte a felkészülést a kormány.”

      Ha az embernek elfogy a tartaléka vagy eleve nincs is félretett pénze, akkor bármit elvállal csak éhen ne haljon. A koronavírus-járvány lecsengése után sokan lesznek így ezzel. Ez Magyarország versenyelőnye: az alacsony bér + a rugalmas munkatörvénykönyv.

          1. Facebook posztot szerettem volna “<iframe src.." módban. Megnézem, hátha lehet tenni valamit ez ügyben, feldobná az oldalt, színesebb lenne a komment folyam.

    2. A közszférát érdemes kivenni a számításból, a versenyszféra szűkebb (ha már egyik zsebből a másikba pakolgatásról van szó). Ráadásul nem áll le minden, főleg nem egyik pillanatról a másikra. Az a vég, még 75 éve sem volt ilyen. Abban az esetben lehetne bármennyi forintod, semmit sem érne már. A pénz értéke csak az ország működésébe vetett bizalommal együtt értelmezhető.

      1. Nem is fog leállni. Egy rokonom egy NER-es oligarchánál dolgozik, aki kerek perec kijelentette, hogy nincs itt semmi járvány, úgyhogy mindenkinek be kell járni dolgozni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .