Közel a végkifejlet!

Hadházy: Orbán teljhatalmat fog kapni hétfőtől

hadhazy.jpg

„Nem vagyok hajlandó teljhatalmat adni egy olyan miniszterelnöknek, aki egy hete még azzal riogatott, hogy nem ad fizetést a tanároknak, ha bezárják az iskolákat” – írta Hadházy Ákos. Holoda Attila, egykori helyettes államtitkár szerint bármilyen kormányintézkedés azonnal végrehajtható lesz.
A vészhelyzetre hivatkozva Korlátlan időre átadna a parlament minden jogot a kormánynak – erre figyelmeztet Hadházy Ákos független parlamenti képviselő.

Csütörtökön megkapták az ellenzéki frakcióvezetők a törvényjavaslatot Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztertől, amely arról rendelkezne, hogyan hosszabbítanák meg a március 11-én kihirdetett veszélyhelyzetet.

“A kormánynak még saját képviselőinek egészsége sem fontos, ez nem csak az eszetlen kézfogásokból látszik. Még az is csak ellenzéki javaslatra jutott eszébe, hogy a parlament ún. felsőházi termében több a szék, így kicsit szellősebben ülhetnek hétfőn, amikor a kormány vérlázító javaslatát fogják kétharmaddal megszavazni: KORLÁTLAN időre átadna a parlament minden jogot a kormánynak a vészhelyzetre hivatkozva.

A parlament úgy adná most át a jogokat, hogy majd a kormány mondja meg, mikor van szerinte a vészhelyzetnek vége. Gondolom, ha csökkenne a népszerűsége, akkor el fog húzódni.”- írja a független képviselő.

“A lóláb azonnal kilóg: a törvénytervezet megtiltja a népszavazásokat, időközi választásokat és gyorsan rendelkezik pl. arról, hogy ha egy önkormányzat feloszlik, akkor is marad minden a régiben, marad a – fideszes – polgármester. Egy Btk. módosítással pedig három évvel tervezi büntetni, ha valaki „valótlant” állít a járványról – folytatja Hadházy.

Majd így fejezi be a posztot:

“Nem vagyok hajlandó teljhatalmat adni egy olyan miniszterelnöknek, aki egy hete még azzal riogatott, hogy nem ad fizetést a tanároknak, ha bezárják az iskolákat. Aki hétfőn nagy elánnal magyarázta, miért nem kell tesztelni az embereket.
(szmo)

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Amennyiben ez bekövetkezik, a dagonya döbrögista csürhéjének egyedeiről SOHA – SEMMI NEM FOGJA TUDNI LEMOSNI A HAZAÁRULÓ CÍMET!

Semmi nem indokolja ez az EGÉSZ VILÁGON PÁRATLAN LÉPÉST! AMI NYÍLT DIKTATÚRÁT JELENT(ene), ha valóban meg merészelik lépni!

Erre csak egyfajta indoklás lehet: DÖBRÖGINEK ÉS HORDÁJÁNAK FÉLELME A JÖVŐTŐL!

Ha egy ilyen akciót Kelet és Nyugat eltűr(ne), az jelzés értékű a MAGYAROK FELÉ!
LE VAGYTOK ÍRVA!

“Közel a végkifejlet!” bejegyzéshez 27 hozzászólás

  1. Mitől fosik Hadházy, a csúti már régóta azt csinál ebben az országban, amit csak akar.

    1. Hadházy egy ripacs. Az valóban mindannyiunk szégyene, hogy ilyen ember egyáltalán közszereplő lehet.

      1. “Mi a baj vele?”
        Ha nem lenne ilyen súlyos a helyzet, a térdemet csapkodnám a röhögéstől!

  2. Idióta szarházi lódoktort már rég le kellene csukni. Minden európai országban kőkemény rendészeti, katonai eszközöket vetnek be. Nem tud visszaélni a jogszabályokkal, ha akarna sem a horda. De ezt a szarházit az uszítása és a folyamatos dezinformációi miatt már régesrég fel kellene jelenteni. Megérdemelné ez az ország, hogy orbán azonnal lemondjon, és tegye le a kezét, vonjon vissza mindent és rábízni a csűrhére a válságot. Olyan káoszt és zűrzavart csinálnának hogy öröm lenne nézni. Ha orbán alatt veszek 100 halottat egy ellenzéki irányítás esetén lenne vagy 5000. Megértem, hogy nekik el kell menni a falig, nincs más választása. Amennyiben úgy viselkednek ahogy egy politikusnak kell, vagyis összefog, konstruktív ellenzék lesz, megszavaz amit kell és utána majd bírál. Egy igazi politikus a politikai érdekét ilyenkor félreteszi és a kármentés a lényeg. Viszont akkor orbánt erősítik, hogy igaza van. Nekik az az utolsó esély, hogy akár zendülésig vigyék a témát. Ilyen aljas és undorító ellenzéke egyetlenegy országnak nincs. Isteni szerencséje a roncsoknak, hogy nem volt még szükségük komoly intézkedésekre. A kormányzásaik alatt elkerülte őket minden komoly baj. Ami meg volt azt is elrontották. A madárinfluenza idején is csak színészkedni tudott a tróger de még mindig nincs meg a 12 milliárd elszámolása amit oltóanyagra kaptak. A horda gyengesége, hogy ezek itt tobzódnak. A tűzijátéknál is emberéletekbe került az ő nagy operatív törzsük baromkodása. A vonatbalesetnél is csak mű sírásra futotta. Orbán ha tetszik ha nem, megoldotta a nagy tiszai árvíz után a beregi falvak ujjáépítését. A kolontár-devecser részbeni ujjáépítése is a hordára maradt. Lehet akármilyen trógerek, gazemberek, de egységesek és szerencsére a szakmai protokolloknak alapján ment eddig minden ilyen akciójuk. A tróger mocsok ellenzék meg mindig pártkomiszzárt küldött a törzsbe és utána sunnyogva elvitette a balhét valami ügyeletessel, mert a politika beleszólt. Nagyon remélem a vírus nem fog válogatni és az ellenzék bőségesen megkapja a sorstól amit érdemel. A mai buta társadalom, amiben benne van egy nagyfokú hiszékenység és félelem, amire ezek a trógerek építenek és mindenféle dezinfóval uszítanak, hergelnek. Ezer százalékig biztos vagyok abban, hogy mára tisztába kerültek azzal, hogy a kormány ebbe beletesz 3000 milliárdot. Az uniótól jönni fog a 2000 milliárd. Lesz pénzosztás, mert a fogyasztást fenn kell tartani. Ingyenpénzek is lesznek, béremelések is. A társadalom szemében ismét döbrögi lesz a megmentő. Nem fog kijönni ebből rosszul. Az új gyarmatosítók, a rendszelváltás előkészítői szintén vele számolnak és őt erősítik, nemsokára már nyíltan is. A következő időszak háttere ezekkel az ellenzékiekkel már nem számol, a válság után helyre lesznek téve és elkezdődik egy komoly váltóellenzék kiépítése. Nagyon nagy meglepetésnevekkel. Jó lenne, ha a végjátékuk előtt legalább eljátszanák a politikust, nem pedig egy kocsmai csőcselék szintű idiótizmust folytatnának.

    Asmin:

    Bakker! Te már teljesen bele vagyőrülve a gondolatba, hogy VÉGETEK LESZ! Hát mondj már egyetlen országot, ahol KORLÁTLAN FÖLHATALMAZÁST KAP A MINISZTERELNÖK a parlamenttől! Nemhogy egy gonosztevő!

    ÉN TUDOM? HOGY TI MÁR MINDENKIT – aki ELLENETEK SZÓL! – börtönben szeretnétek látni, DE VIGYÁZZ(atok)! JOBB FÉLNI MINT MEGIJEDNI MUNDÉROSKA!

    1. Admin!
      Kína? Ott nem volt vita! Az történt, amit a felső vezetés meghatározott! Persze, lehet jegenyókázni, ameddig bele nem döglünk!

    2. ,,Realista!”

      Amititt írtál, az önmagáért beszél!

      (A valósághoz semmivköze, de -mindegy!)

  3. Aktuálisan reggel olvastam dr.Orbán nyilatkozatát mely szerint van elég szájmaszk, kesztyű meg fertőtlenítő.
    Na, vásárlási szándékkal ellenőriztem a gyógyszertárunkban ahol közölték hogy semmi sincs a fentiekből. Hivatkoztam a miniszterelnök úr nyilatkozatára amire azt a választ kaptam : Ön még hisz a mesékben ?

  4. Fölöslegesen aggódik az “álellenzék ” a 2/3 -os arány mindent visz ! Sok jót nem írok oviról,
    de van egy pozitív vonása: öt gyermekes apa, s több unokás nagyapa !!!
    Ez mértékadó kell hogy legyen a személyes indítékaiban .Ha nem így lenne, nagyot csalód-
    nék ! A cigányoknál is ,a KIS CSALÁD elsőbbséget élvez. Igaz, a többség rovására de mégis
    igazodási pontokat jelent ! Egyébként : már katonai diktatúra van, s ebben a rendszerben a
    FŐPARANCSNOK : a köztársasági elnök .
    Ovi csupán az ” operatív vezető “. Remélem hogy a KATONAI PARANCSNOKOK a különböző
    közüzemek élén, tudni fogják , hogy mi a NÉP ÉRDEKE !!! Ha esetleg nem kellően érzékelik
    a bajt, akkor : NAGY TÁRSADALMI KRÍZIS ELŐTT ÁLLUNK ! Ne így legyen .
    Bízom bennük, hiszen gyermekeinkről van szó, a társadalmi hierarchiában ŐK KÖVET-
    KEZNEK a hatalmi ágakon !! Ők még tudják : mi az hogy katonaság !!! Rend, önfegyelem,
    fegyveres szolgálat !!! Ők még tudnak bánni a FEGYVEREKKEL !!!! ……………….

    1. Ez hellyel – közzel igaz, azzal a nüansznyi kis különbséggel, hogy Ovi a HATALMON és PÉNZEN kívül mindent és mindenkit meglehetősen magasról LESZAR. Legyen szó a saját családjáról, vagy bármiről. Erről tanúskodnak egyébként Anikó edzőtábor utáni fényképei is.

      1. Nem a németek félnek, hanem a liberálcionisták, ők pedig olyan messze vannak a némettől, mint tyúk az ABC-től.

        1. Ez igaz! Viszont a német nemzetre rákényszerítették a bűnös nemzet tudatot. Ilyenkor nagyon világosan megmutatkozik.

      2. Egyelőre alacsony. Aztán amikor ott is összedől a rendszer a túlterhelés miatt, más lesz a statisztika.
        Ehhez meg hogy jön a Fidesz? Az aljas indok meg értelmezhetetlen.


  5. „A tőkés Európai Unió parancsolgat, de nem segít
    A válság megmutatta, hogy az Európai Unió nem képes az európai népeket sújtó problémákra megoldást találni. Segítették a migrációt, nem törődtek azzal, hogy Európa népei nem kérnek belőle. Szankciókat hirdettek Oroszország ellen, óriási károkat okozva az európai országoknak, Most meg itt a járvány! Igazat mond Gianluca De Feo, az olasz La Repubblica napilap főszerkesztő-helyettese: az Európai Unió morális csődben van. Olaszország maszkokat, gumikesztyűket és műanyag szemüvegeket kért Európától, hogy csak a legelemibb feltételei meglegyenek a koronavírus elleni harcnak. De kérése válasz nélkül maradt. Franciaország és Németország megtiltotta ezen termékek exportját.”
    https://munkaspart.hu/mi-ti-2/4331-a-tokes-europai-unio-parancsolgat-de-nem-segit

    1. Pont ezt írtam korábban, pedig nem olvastam a munkáspárt honlapját! Egyedül a tőkés szó nem szerepelt nálam, de ennyi különbség nem a világ! Egy biztos, hogy az EU-nak ezzel a vezetéssel, ebben a formában nincs létjogosultsága!

  6. Katonákat küldtek a stratégiai cégekhez, katonákat vezényeltek az utcára, és lassan jön kijárási tilalom is. A gazdaság összeomlására készülnek? Kérdezem pedig állítom.

    1. T Smith ! Nem Magyarország az egyedüli, ahol az utcán, vagy máshol katonák cirkálnak. Pld. Szerbiában Belgrádban, Olaszország sem kivétel. De vissza a szerbekre ; ottan Vucsics lezáratta a határokat, és a repülőtereket is. Marokkóból alig tudták kimenekineni a magyar túristákat, mert ottanis lezárják rövid időn belül a repülőtereket. Panamából is csak nagyon nehezen tudták kimenekiteni az egyik szálodából a magyar túristákat, merta száloda is körül van véve KATONÁKKAL. Nem kel jajgatni VÉSZHELYZET VAN. Minden eszközt fel kel használni a halálos járvány LASSITÁSÁRA. Hiába KÖNYÖRÖGNEK AZ EGÉSSÉGÜGYIEK, KÉRLELIK AZ EMBEREKET hogy tartsák be az egésségügyi szabályokat FALRA HÁNYT BORSÓ ! Tehát KEMÉNYEB ESZKÖZÖKHÖZ KEL FOLYAMODNI, hanyi ÖNTUDATA NINCS AZ EMBEREKNEK, hogy ne alakuljon ki olyan helyzet, mint Olaszországban. Vagy azt szeretné ?? Feltételezem, hogy nem!

      1. Nem csak a magyar gazdaság van veszélyben, hanem másoké is. Ha leáll a termelés és a fogyasztás, akkor bizony kurva nagy válság lesz. A fegyveresek pont azért kellenek, mert ez esetben a lakosság törni, zúzni és fosztogatni fog. Azt is tudják a feldühödt polgárok, hogy hova kell majd menni törni, zúzni és fosztogatni. Kik urizálnak és rázzák a rongyot bele az arcunkba? Az elcecíliásodott NER-elit. A saját sejhajukat féltik ezek a közpénztolvajok. Az elmúlt években az ölükbe hulló pénzbőséget kevésbé az ország és inkább a maguk javára fordították. Pedig most nagyon kéne ez az elkótyavetyélt százmilliárdok a polgárok, a vállalkozások megsegítésére, és különösen az egészségügybe.

  7. Nem csak morális,hanem gazdasági csődben is van,amit ideig-óráig elfed a koronavírus-hecckampány!Persze nem csak hecckampány most már,hanem komoly járvánnyá fajult a tétlenség,míg nézték Kína vergődését,és kárörvendve reménykedtek abban,hogy Kína gazdasága összeomlik!Most arra nem tennék esküt,hogy Kína szándékosan lett megfertőzve,de minden jel arra utal,hogy valami nagy-nagy disznóságot csináltak,hiába a tagadás!
    De majd meglátjuk,hogy hogyan végződik ez a járvány-kaland,már ha megérjük,ugyanis már a veszélyeztetett korban vagyok bűvön!(Nem aggódom,és nem félek!)
    Olyat is hallottam,hogy Olaszországot,mint az EU harmadik legnagyobb gazdaságát azért fenyítették be,mert túl szorosra fűzte a gazdasági(csak?) kapcsolatait Kínával.Aztán olyat is,hogy a kínai kék sárkány társaság megesküdött,hogy széles körben felderítik,hogy honnan származik ez a vírus,és ha szándékos a terjesztése,akkor az Isten irgalmazzon a felelős személyek,és országoknak!
    Abban pedig nem reménykedem,hogy Orbánt megfékeznék,ha teljhatalmat kap,ez az őrült majd égő fáklyával fog a nyitott ,tele benzines tartályok között rohangálni!Ha eddig gondolt volna a kiccsaládra,akkor nem csinált volna olyan pofátlan disznóságokat,mint eddig ,vagy legalább is eltávolította volna a lámpavasakat,meg kivágatta volna az összes fát(az utóbbiban azért van ám igazság….)
    Most még annyit,hogy ki is fékezné meg Orbánt!Az EU,vagy USA?
    Nane!Nekik köszönhetjük az Orbán fémjelezte rendszerváltást,Magyarország gazdasági lezüllesztését,morális válságát,és azt,hogy ez az őrült itt szaladgálhat,ráadásul világviszonylatban is iszonyatos az a gazdasági meghasonlás,kizsákmányolás,és állandó háborúskodás,neokolonializmus,amiben a II vh.után a tőkés világ részeltette a világot!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .