Magyarország német megszállása 1944. március 19

Magyarország német megszállása 1944. március 19
(idézet: Magyarország története)

Magyarország a német megszállás időszakában
1. A német megszállási rendszer
A német megszállás közvetlen előzményei
Várakozásteljes feszültség és dermedt tehetetlenség jellemezte a magyar politikai életet 1944 első hónapjaiban. Az évet mindenki a döntés és kibontakozás esztendejének tekintette. A kibontakozás aktív formálására azonban a Kállay-kormány egyre képtelenebbnek bizonyult; politikája nem igazodott a nemzetközi helyzet alakulásához, tárgyalásai a nyugati hatalmakkal elakadtak, másodrendű kérdésekre összpontosultak.

Mind a szélsőjobb-, mind a baloldal — felismerve, hogy holtpontra jutott a kormány politikája — saját elképzelése irányában igyekezett azt onnan kimozdítani.

Az Imrédy-párt és a Magyar Nemzeti Szocialista Párt közös nyilatkozatában a németek mellett való végső harcra szólított fel, a kormánypárt egy csoportja pedig memorandumban tette szóvá a legális baloldal — a Kisgazdapárt és a Szociáldemokrata Párt — erősödését, s határozottabb szélsőjobboldali politikát követelt. A baloldal akcióit a Békepárt memoranduma vezette be, amely a Kállay-politika csődjére hivatkozva, éles és félreérthetetlen szakítást követelt a reakcióval, de a korábban Kállay politikájában még valamelyest bízó Bajcsy-Zsilinszky is úgy vélte, Kállay quieta non movere elve az országot egy Quisling-rendszer gyalázatába és katasztrófa felé sodorja.

Kállayt sem a szélsőjobb-, sem a baloldal érvei nem győzték meg; az egyikre nem tudott, a másikra nem akart hallgatni, saját korábbi politikájának megfelelő új tervek kidolgozásán tűnődött, s 1944 márciusában valamiféle semleges állapotba való óvatos visszavonulásban látta a megoldást. Úgy akart szakítani a németekkel, hogy az oroszokkal ne kelljen semmiféle egyezségre lépni. Az volt az álláspontja, hogy Magyarországnak időt kell nyernie, mivel idővel a körülmények javulhatnak. Ennek értelmében katonailag a Kárpátok vonulatának önálló védelmére készült fel. E koncepció azonban nemcsak a szovjet hadsereg ereje következtében mutatkozott irreálisnak, hanem a németek álláspontja miatt is. A szovjet csapatok ekkor már közeledtek a magyar határokhoz, s a német politikai és katonai vezetés tisztában volt Magyarország döntő stratégiai jelentőségével. Magyarország esetleges kiválása az egész német balkáni front összeomlásának veszélyével fenyegetett. A Kállay-kormány kiugrási kísérleteiről és tárgyalásairól a német hírszerző szolgálat többnyire tájékozva volt, és Hitler semmiképpen nem engedhette a német délkeleti front veszélybe hozását Magyarország kiválásával. A cselekvés, az ország megszállása mellett döntött.

1944 februárjában napirendre került a Magyarország megszállására 1943 szeptemberében kidolgozott terv konkrét katonai és politikai előkészítése. A szovjet fronton katasztrofális vereségeket szenvedő német erőket nem lehetett meggyengíteni, de — az év tavaszán várt invázió ellen — a nyugati partokat védő csapatok átcsoportosítása is nehézségekbe ütközött. Ilyen körülmények között a náci vezetés politikai és katonai okok következtében egyaránt a megszállás minél békésebb módját kereste. A magyar belpolitikai helyzetet elemző német jelentések nem zárták ki a megszállás békés lehetőségét, úgy vélték, hogy amennyiben a német szervek meg tudják nyerni Horthy hozzájárulását, ellenállástól nem kell tartaniuk. Ezért hívta meg Hitler Horthyt a megszállást jelentő Margarete-terv végrehajtása előtti napra, 1944. március 18-ára, egy utolsó beszélgetésre. Ötödször találkozott ekkor Magyarország kormányzója a német kancellárral, ezúttal ismét a Salzburg melletti Klessheim kastélyban. Már az alig egy évvel korábbi itteni találkozó sem nélkülözte a feszültséget, a mostani egyenesen drámai volt. Horthy — akinek egyébként néhány józanabb tanácsadója, figyelembe véve a határon észlelhető német csapatösszevonásokat, Hitler meghívásának elhárítását javasolta — először megdöbbenéssel és felháborodással utasította vissza a megszállást. A német vezetők és a kormányzó kíséretének tárgyalásai azonban végül azzal zárultak, hogy Horthy, midőn a nap folyamán harmadszor beszélt Hitlerrel, tudomásul vette a másnapra jelzett megszállást, s a kíséretében levő vezérkari főnök éjszaka az ellenállást megtiltó utasítást küldött a magyar hadseregnek. A német csapatok bevonulásáról az éjszaka folyamán értesülő Kállay miniszterelnöknek a hadsereg vezetői egyébként is az ellenállás lehetetlenségét és értelmetlenségét fejtették ki.

A Sztójay-kormány kinevezése
1944. március 19-én a magyar határokat három irányból átlépő, mintegy 8-9 hadosztálynyi német hadsereg nem került összeütközésbe a számban őket felülmúló, bár fegyverzetben alattuk maradó magyar katonasággal. Néhány helyi csatározás és Bajcsy-Zsilinszky Endrének a letartóztatására érkező gestapósokra leadott lövései jelképezték ebben a pillanatban az ellenállást. A magyar baloldali erők politikai és szervezeti befolyása sokkal gyengébb volt annál, semhogy a hadsereg vagy legalább a hadsereg egy részének támogatása nélkül, sőt annak ellenére képesek lettek volna azonnal szélesebb körű ellenállást kibontakoztatni. Ennek nehézségeit tovább fokozta, hogy Horthy néhány napi huzavona után hivatalosan is leváltotta Kállayt, s ha a kormány összetételére nézve nem is akceptálta a németek minden kívánságát, Sztójay Döme volt berlini követ miniszterelnöki kinevezésével a legfőbbet, a bábkormány kinevezését teljesítet. Az új kormány kinevezése a jogfolytonosságot, a megszállás baráti jellegét látszott igazolni; a megalakulását követően, március 23-án közzétett nyilatkozat szerint ugyanis a német csapatok előzetes megegyezés alapján jöttek be az országba.

A megszállás és a kormányalakítás között eltelt néhány nap nem múlt el események nélkül: a bevonuló német katonai egységeket a Gestapo csoportjai kísérték, s ezek már az első napon megkezdték a baloldali vagy angol orientációjú politikusok, újságírók, gazdasági vezetők letartóztatását. A Szociáldemokrata Párt ismert vezetői, Peyer, Buchinger, Mónus mellett a kisgazdapárti Bajcsy-Zsilinszky, Nagy Ferenc, a legitimista politikusok, mint Apponyi György, Sigray Antal, a német származású, de náciellenes Gratz Gusztáv, a polgári liberális Rassay, valamint néhány zsidó nagytőkés, Aschner, Chorin, és nem utolsósorban a volt belügyminiszter, Keresztes-Fischer találkoztak hamarosan a Gestapo börtöneiben. Bethlen illegalitásba vonult, Kállay pedig a török követségen kapott ideiglenes menedéket. A megszállással egyidejűleg megkezdődött a zsidó lakosság üldözése; néhány száz embert azonnal letartóztattak, s internáló táborba zártak.

A két világháború közötti magyar politikai vezető réteg nem bővelkedett koncepciózus, tehetséges államférfiakban. Sztójay Döme, az új miniszterelnök azonban még ebben a gárdában is a lista végén foglalt helyet. Nemcsak Bethlen helyzetfelmérő képessége és politikai rutinja, Teleki emberi gondolkodásmódja és műveltsége hiányzott belőle, de még Darányi adminisztrációs készségével vagy Imrédy gazdasági szakértelmével sem rendelkezett. Hivatásos katonatisztként kezdte pályáját, s egyike volt azoknak, akik a Gömbös-korszak militarizáló hulláma hátán kerültek diplomáciai szolgálatba. Közel 10 évet töltött Berlinben, ahol közvetlen közelről figyelve Hitler s a Harmadik Birodalom felemelkedését, a náci Németország mániákus csodálójává, magyarországi szószólójává lett. A magyar politikai életben járatlan diplomatát a németek bizalma tette posszibilissé a miniszterelnöki székre. A német külügyminisztérium bizton számíthatott rá, nem utolsósorban éppen gyengesége, szűklátókörűsége, politikai tapasztalatlansága miatt: Berlinben helyesen vélték úgy, hogy éppen ezek a „kvalitásai” teszik majd tehetetlen bábuvá az új német követ és birodalmi megbízott, Magyarország tényleges irányítója, Edmund Veesenmayer kezében. Veesenmayer, az ambiciózus és tehetséges SS-Standartenführer, mint Ribbentrop embere került a háború alatt a német külügyminisztérium kötelékébe, s kedvenc kifejezését idézve: „a mézeskalács és a korbács politikájával” eredményesen intézett el már jó néhány feladatot. A német felsőbbrendűség pökhendisége párosult nála bizonyos taktikai érzékkel a leigázandó partnerek ügyes kijátszására és felhasználására. A terror és elnyomás politikáját képviselte, de hajlandó volt — ha jónak látta — a diplomáciai játékokra is. Kezdeményezője volt a békés megszállás gondolatának, Horthy és a magyar vezető réteg további felhasználására irányuló tervnek. Az első napok sikere után úgy tűnt, alkalmas lesz a dolgok irányítására, úgy, hogy a magyar hatóságok és szervek bizonyos mozgásszabadságát fenntartva, a megszállási rendszer olyan formáját vezesse be, mely mentesíti a németeket a közvetlen közigazgatási és rendőri feladatoktól, s így viszonylag kevés katonát vesz igénybe, ugyanakkor biztosítja, hogy a német politika legfőbb magyarországi céljai a kormányon, a hadseregen és más magyar szerveken keresztül érvényesüljenek.

A megszállás gazdasági és politikai következményei
A németek az ország megszállásával mindenekelőtt Magyarország háborúból való kiválását akarták megakadályozni, s az ilyen irányban tevékenykedő politikai erőket kívánták felszámolni. Egyidejűleg azonban arra is törekedtek, hogy biztosítsák Magyarország nagyobb katonai részvételét a háborúban, fokozzák a magyar gazdasági élet kiaknázását, és végül, de nem utolsósorban a megszállt országok s részben a többi csatlós ország példájára megvalósíthassák az ún. zsidókérdés megoldását, azaz a magyarországi zsidó lakosság deportálását és kiirtását.

A Sztójay-kormány megalakulásával úgy tűnt, sikerült a hatalomból kirekeszteni mindazokat, akik a háborúból való kiugrással vagy a németekkel való szembefordulással kacérkodtak. A kormány, mintegy 22 évvel a Bethlen-féle Egységes Párt megalakulása s elnevezésének későbbi változásaitól független szakadatlan kormányzása után ismét több párton nyugodott. Sztójay ugyanis a volt kormánypárt, a MÉP több prominens jobboldali politikusa mellett miniszteri tárcákat bízott az Imrédy-féle Magyar Megújulás Pártja egyes képviselőire — akiket elsősorban a német külügyminisztérium támogatott —, és helyet kapott a kormányban a Himmler támogatta Magyar Nemzeti Szocialista Párt is. A kormány tehát a szélsőjobboldali erők kezébe került. A politikai élet gleichschaltolása azzal a március 29-i rendelettel folytatódott, mely a Szociáldemokrata Párt és a Kisgazdapárt, valamint a Parasztszövetség feloszlatásáról intézkedett, a szakszervezetek és a munkásegyletek élére pedig kormánybiztost jelölt ki. A magyarországi politikai baloldal felszámolása számos liberális párt és egyesület feloszlatásával folytatódott, majd a volt kormánypárt megtisztítására került sor. 27 képviselőt kizártak, köztük Kállay volt miniszterelnököt és Keresztes-Fischer Ferenc volt belügyminisztert, akiket nyugati orientációjúnak tekintettek.

Természetesen a kormány a hatalomnak csak egyik — s a háború idején a kormány és a vezérkar között kialakult hatalmi dualizmusnak nem is mindig legdöntőbb — faktorát alkotta. Fontos kérdés volt, mi lesz a hadsereg álláspontja és további sorsa. Az előzetes német tervek, melyek még bizonytalanok voltak a megszállás lebonyolításának módozatait illetően, a hadsereg lefegyverzését tartották a helyzet stabilitása biztosítékának. Március 19-e után Veesenmayer és mások is ellenezték ezt, mert úgy vélték, hogy összeegyeztethetetlen lenne a szuverenitás látszatának megőrzésével, másrészt arra gondoltak, hogy az újabb szovjet katonai sikerek következtében a galíciai német vonalakban keletkezett réseket a magyar hadsereggel lehetne betölteni. A hadsereg kérdése egyébként Horthy személyéhez is kötődött. Az agg kormányzó nem utolsósorban azzal indokolta megmaradását hivatali posztján, hogy így módja nyílhat a helyzeten enyhíteni, s adandó alkalommal a hadsereget belátása szerint felhasználhatja. Érthető tehát, hogy midőn még egy héttel a megszállás után is bizonytalanság uralkodott e kérdésben, s még tartott a magyar csapatok kaszárnyazárlata, Horthy világossá tette a kérdést: amennyiben a hadsereghez hozzányúlnak, lemond — jelentette ki —, ellenkező esetben viszont hajlandó a hadsereget „a bolsevizmus leverésére” a németek rendelkezésére bocsátani. A súlyos katonai helyzet mellett — melynek következtében már ezekben a napokban csökkenteni kellett a megszálló német csapatok létszámát — bizonyára a magyarországi helyzet megoldásának egyszerűbb lehetősége is hozzájárult március 28-án Hitler döntéséhez: nem fegyverzik le a magyar hadsereget, hanem fokozatosan bevetik a keleti fronton. A hadsereg, s különösen annak vezetése, eddig is elsősorban németbarát kezekben volt. Veesenmayernek azonban sikerült újabb jelentős személyi változásokat kikényszerítenie Horthynál. Így nemcsak a legfelsőbb katonai vezetés került német ellenőrzés alá, hanem az alacsonyabb szerveknél is ott működtek a német ellenőrző tisztek. Formailag a hadsereg intakt maradt, s alkalmas volt arra, hogy a lakosság körében fenntartsa a szuverenitás látszatát, Horthyban pedig azt az illúziót, hogy rendelkezik az eseményeket adandó alkalommal módosítani képes hatalom eszközeivel.

A német vezetés számára a magyar hadsereg fenntartása lehetővé tette, hogy a megszálló erőket májusra már mintegy 50-60 ezer emberre (alig több mint 4 hadosztály) csökkentsék. A Wehrmacht és a Waffen-SS megszálló egységei mellett a Gestapo és más biztonsági szervek mintegy 1000 embere — köztük a hírhedt „zsidótlanító” Eichmann-különítmény — szolgálta a német megszállási rendszert. Ez csak úgy volt lehetséges, hogy a megszállási rendszer messzemenően támaszkodhatott és támaszkodott a magyar államapparátusra. Tény, hogy a német megszállási rendszer az állami szuverenitás lényegesen több attribútumát hagyta meg a Sztójay-kormánynak, mint bárhol másutt Európában. A németek jórészt megelégedtek a felső posztokon végrehajtott személycserékkel, a politikai élet gleichschaltolásával (új miniszterek, főispánok, néhány felső katonai és rendőri vezető kicserélése), s ezáltal elérték, hogy a magyar államgépezetet érdekeiknek megfelelően tudják működtetni. Az államigazgatás átszervezését mindenekelőtt az Imrédy-párthoz tartozó Jaross belügyminiszter s két hírhedt szélsőjobboldali államtitkára, Baky László és Endre László irányította. Lecseréltek a 41 főispán közül 29-et, továbbá Budapest főpolgármesterét, a magyarországi városok polgármestereinek 2/3-át, a Nemzeti Bank, a Rádió, a kormánylapok vezetőségét, s helyükre zömmel a Magyar Megújulás Pártja és részben a Magyar Nemzeti Szocialista Párt embereit ültették. Betiltottak közel 200 egyesületet, más egyesületeket pedig új vezetés alá helyeztek. Gleichschaltolták a sajtót: több száz lap és folyóirat betiltásával. A német könyvégetés mintájára zúzdába küldték számos neves magyar író, költő, tudós (Kiss József, Ignotus, Molnár Ferenc, Jászi Oszkár stb.) munkáit.

Üldöztetés szakadt a háború alatt a németek elől Magyarországra menekült lengyel katonákra, más emigránsokra, a náci hadifogolytáborokból megszökött francia és angol katonákra. A politikai elnyomás, a csendőr- és Gestapo-terror kettős ereje fordult a baloldal ellen, s a totális fasizmus elveinek megfelelően Jaross belügyminiszter a baloldal fizikai kiirtásával fenyegetőzött. A politikai viszonyok átalakítására irányuló program szerves része volt a megmaradt jobboldali pártok fasiszta egységpártba tömörítése. Ez viszont nemcsak a kormányban részt vevő három politikai pártot érintette volna, de a kormányon kívül maradt, Szálasi vezette Nyilaskeresztes Pártot is. Veesenmayer azonban helyesen ismerte fel, hogy Horthy bizalmát s támogatását csak úgy lehet biztosítani, ha Szálasit egyelőre háttérben tartják. Sem a nyilasokat, sem a vezetőjüket nem becsülte sokra, s úgy vélte, jobban szolgálja a német érdekeket, ha a nyilasok nem vesznek részt a kormányzásban, viszont — ha kell — a kormánnyal szemben mindig felhasználhatják őket. Szálasi magának és pártjának követelte a kulcspozíciókat, személyi követelései így ezután újból és újból gátat vetettek az egységes fasiszta párt létrejöttének, amit egyébként más súlyos személyi ellentétek is gátoltak. Így a totális fasiszta rendszer eme jellegzetes szerve végül is nem született meg Magyarországon, de Veesenmayer jelentéseiből úgy tűnik, erre a németek nem is fektettek nagy súlyt.

A németek áprilistól kezdődően szilárdan ellenőrzésük alatt tartották az országot, s mintegy 2-3 hónapon át úgy tűnt, hogy a magyar szervek segítségével zavartalanul biztosíthatják céljaikat.

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Magyarország német megszállása 1944. március 19” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Ezen a napon családomban (is !) tragédia történt.
    Néhai nagyanyám húgának férjét az újpesti külső Váci úton “sodorta el” egy német katonai teherautó halálos közlekedési balesetbe, miközben a Standard-be ment reggel dolgozni.

    Én néhány hónappal később születtem, a történteket a családi elbeszélésekből hallottam……

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .