Polgári forradalom és nemzeti szabadságharc – A márciusi forradalom

Polgári forradalom és nemzeti szabadságharc – A márciusi forradalom
(Idézet: A Magyar nép története – Rövid áttekintés 1951)

Polgári forradalom és nemzeti szabadságharc
(1848-1849)
»Ezernyolcszáznegyvennyolc! az égen
Egy új csillag … vérpiros sugára
Életszint vet a betegségében
Meghalványult szabadság arcára.«

(Petőfi Sándor: 1848)

1848-ban a magyar nemzet haladó osztályai a pesti plebejustömegek kezdeményezésére a köznemesség haladó többségének vezetésével forradalmi harcba szálltak hazánk függetlenségéért és polgári átalakulásáért.

1. A márciusi forradalom

»Magyar történet múzsája,
Vésőd soká nyugodott,
Vedd föl azt s örök tábládra
Vésd föl ezt a nagy napot!

Nagyapáink és apáink,
Míg egy század elhaladt,
Nem tevének annyit, mint mink
Huszonnégy óra alatt.«

(Petőfi Sándor: 15-ik március, 1848)

1848 tavaszán forradalmi hullám söpört végig Európán. Február 24-én Párizs, március 13-án Bécs, március 18-án Milánó és Berlin népe kelt fel elnyomói ellen. Március 15-én megmozdult a pesti nép is.

A pesti forradalom. Petőfi és a márciusi fiatalok
A pesti értelmiségi ifjúság javarésze már hónapok óta jogos elégedetlenséggel figyelte az országgyűlés működését. Csak a párizsi forradalom adott végre szárnyakat a haladó követeknek. Kossuth március 3-i beszédében nyomatékosan ajánlotta, hogy a rendek politikájukat emeljék fel »a körülmények színvonalára« s javaslatot terjesztett be egy a királyhoz intézendő feliratra. Ebben követelte a teljes közteherviselés bevezetését, az úrbéri viszonyoknak a földesurak kármentesítésével történő általános megszüntetését, hogy »ez által a nép és nemesség közti érdekek kiegyenlíttessenek«, a városok eddig polgárjoggal nem rendelkező népének politikai jogokban való részesítését, a magyar kincstár költségvetésének »felelős kezelés alá tételét« stb. Hangsúlyozta továbbá, »hogy alkotmányos életünk kifejtésére s nemzetünk szellemi és anyagi javára hozandó törvényeink csak azáltal nyerhetnek életet és valóságot, ha végrehajtásukkal minden más befolyástól független nemzeti kormány lesz megbízva, mely a többség alkotmányos elvének legyen felelős kifolyása«.

Az alsótábla most már egyhangúlag elfogadta Kossuth javaslatát, még a konzervatív követek sem mertek ellene szavazni, hogy ellenállásukkal fel ne idézzék Magyarországon is a forradalom veszélyét. A főrendi tábla azonban tíz napon keresztül nem volt hajlandó ülést tartani, hogy ott megtárgyalja a javaslatot. De március 13-án kitört a bécsi forradalom; a Szent Szövetség ellenforradalmi rendszerének eleven jelképe, a gyűlölt osztrák kancellár, az osztrák kormány feje, Metternich Kelemen herceg lemondott s megszökött a nép haragja elől. Példáját követte méltó magyar társa, Apponyi György gróf is.

A bécsi forradalomról szóló első hírek a 14-re virradó éjtszakán érkeztek meg Pozsonyba. S velük együtt érkezett Pestről is egy hír. Amint maga Petőfi Sándor feljegyezte, »a tekintetes karok és rendek s a méltóságos és nem t’om miféle főrendek azt a hírt kapták, hogy Petőfi Sándor a Rákoson tanyáz, de nem egyedül, hanem 40.000 paraszttal egyetemben … Ami a hírt illeti — teszi hozzá Petőfi —, ez alaptalan hír volt, de ha nem tették volna a t. c. urak azt, amit tettek, biztosíthatom őket Petőfi Sándor nevében, hogy ezen alaptalan hírnek nemsokára alapja és kalapja lett volna, azaz igaz lett volna tetőtül talpig, csak azzal a kis különbséggel talán, hogy nem 40, hanem 80, vagy még több ezer ember jelent volna még a Rákoson.« Ez a két hír tudatosította a rendekben, hogy a bécsi reakció hatalma megrendült és hogy Magyarországon küszöbön áll a népforradalom. Ebben a helyzetben Széchenyi azt javasolta, hogy a magyar nemesség forduljon szembe minden forradalmi mozgalommal és siessen a Habsburg-dinasztia segítségére. Kossuth viszont még több elszántságot merített az eseményekből s 3-i felirati javaslatát kibővítette a sajtószabadságnak, Magyarország és Erdély egyesítésének és annak követelésével, hogy a jövőben évenként tartsanak országgyűlést. S a magyar köznemesség követei nem Széchenyi, hanem Kossuth mellé álltak, 14-én a főrendi tábla is kénytelen volt magáévá tenni a felirati javaslatot.

A tizenkét pont
A pesti plebejus értelmiség vezetőit (közéjük tartozott Petőfin kívül többek között Vasvári Pál, Irányi Dániel, a később megalkuvó Jókai Mór, Bulyovszky Gyula, Vajda János, Pálffy Albert) azonban még Kossuth felirati javaslata sem elégítette ki. A felirati javaslat szövege homályos volt és kibúvókra hagyott lehetőséget. Felháborította őket továbbá az a huzavona, amely március 3 óta a felirati javaslat körül folyt. Elhatározták tehát, hogy nyomást gyakorolnak az országgyűlés ingadozó tagjaira és megfélemlítik a reakciós főrendeket. Ebből a célból március 19-re népgyűlést (»lakomá«-t) hívtak egybe a Rákosra s már 11-én tizenkét pontból álló határozati javaslatot szövegeztek meg, hogy azt a népgyűléssel megszavaztassák és az országgyűlés elé terjesszék. A tizenkét pont szabatosabb és radikálisabb volt Kossuth felirati javaslatánál. Szövege így hangzott:

»Mit kíván a magyar nemzet?
Legyen béke, szabadság és egyetértés.

1. Kívánjuk a sajtó szabadságát, cenzúra eltörlését.
2. Felelős minisztériumot Buda-Pesten.
3. Évenkinti országgyűlést Pesten.
4. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.
5. Nemzeti őrsereg.
6. Közös teherviselés.
7. Úrbéri viszonyok megszüntetése.
8. Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján.
9. Nemzeti Bank.
10. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk.
11. A politikai státusfoglyok (államfoglyok) szabadon bocsáttassanak.
12. Unió (Erdéllyel).

Egyenlőség, szabadság, testvériség!«

Március tizenötödike
A rákosi népgyűlésre azonban már nem került sor. 14-én este Pestre is megérkezett a bécsi forradalom híre. Petőfiék felismerték, hogy »tenni kell és mindjárt holnap … hátha holnapután már késő lesz!« És másnap Petőfiék vezetésével kitört a pesti nép, a pesti munkások és kisemberek forradalma. Petőfi így írja le március tizenötödike eseményeit:

»Korán reggel az ifjak kávéházába siettem. Az úton Vasvári Pállal találkoztam, mondtam neki, hogy menjen Jókaihoz s ott várjanak meg együtt engemet. A kávéházban még csak néhány fiatal ember volt, kik nagy búsan politizáltak. Bulyovszky Gyulát, ki közöttük volt, meghítam Jókaihoz, a többieknek meghagytam, hogy az érkezőket tartsák itt, míg vissza nem jövünk.

Haza menvén, előadtam szándékomat a sajtó rögtöni fölszabadításáról. Társaim bele egyeztek. Bulyovszky és Jókai proklamációt (kiáltványt) szerkesztettek, Vasvári és én föl s alá jártunk a szobában. Vasvári az én botommal hadonászott, nem tudva, hogy szurony van benne; egyszerre kiröpült a szurony egyenesen Bécs felé, anélkül, hogy valamelyikünket megsértett volna.

— Jó jel! kiáltánk föl egyhangúlag …

Lelkesedéssel és a sors iránti bizalommal mentünk vissza a kávéházba, mely már tele volt ifjakkal. Jókai a proklamációt olvasta föl, én nemzeti dalomat szavaltam el; mind a kettő riadó tetszéssel fogadtatott.

(A nemzeti dalt két nappal előbb, március 13-án írtam, azon lakomára, melyet az ifjúság március 19-én akart adni, mely azonban az eddigi események következtében szükségtelenné válván, elmarad. Míg én az egyik asztalnál a nemzeti dalt írtam, feleségem a másik asztalnál nemzeti fejkötőt varrt magának.)

A kávéházban azt határoztuk, hogy sorra járjuk az egyetemi ifjúságot, s majd teljes erővel kezdjük meg a nagy munkát. Először az orvosokhoz mentünk. Szakadt az eső, amint az utcára léptünk, s ez egész késő estig tartott, de a lelkesedés olyan, mint a görögtűz: a víz nem olthatja el.

Az orvosi egyetem udvarában ismét fölolvasta Jókai a proklamációt és én elmondtam a nemzeti dalt. Innen a mérnökökhöz, ezektől a szemináriumba a jogászokhoz vonult a számban és lelkesedésben egyaránt percenként növekedő sereg. A szeminárium csarnokában elénk állott egy professzor, és ezt mondta nagy pátosszal:

— Urak, a törvény nevében …

Többi szavait elnyelte a sokaság mennydörgő kiáltása, s a tisztelt tanár többé nem juthatván szóhoz, szépen elkotródott. A jogászok rohantak ki az utcára, hogy velünk egyesüljenek. Közülük Vidács emelt szót, elmondta, hogy professzoraik a tartandó lakomábani részvevést eltiltották kicsapási büntetés mellett. Kacaj és bosszankodó kifakadások a hallgatóságban. De a lakoma már csak mellékes dolog volt. Jókai ismét fölolvasta a proklamációt s a tizenkét pontot, s én velem elszavaltatták a nemzeti dalt. Mindkettőt fanatikus lelkesedéssel fogadták, s a refrénben előjövő ,esküszünk’-öt mindannyiszor visszaharsogta az egész sereg, mely a téren állt.

— Most menjünk egy cenzorhoz, és vele írassuk alá a proklamációt és a nemzeti dalt! kiáltott valaki.
— Cenzorhoz nem megyünk, feleltem; nem ismerünk többé semmi cenzort, el egyenesen a nyomdába!

Mindjárt bele egyeztek és követtek.

Landerer nyomdája legközelebb volt hozzánk, oda mentünk. Jókait, Vasvárit, Vidácsot és engem neveztek kiküldötteknek, hogy a sajtót lefoglaljuk. Mi megtettük azt a nép nevében, s a tizenkét pontot és a nemzeti dalt rögtön nyomni kezdték. Ez alatt kinn lelkesítő beszédeket tartottak Egresi Gábor (a színész), Degré (az újságíró), Vasvári, Jókai stb. Dél felé elkészültek a nyomtatványok s ezrenként osztattak szét a nép között, mely azokat részeg örömmel kapkodta. Délután három órára gyűlést hirdettünk a (nemzeti) múzeum terére, s a sokaság eloszlott.

A szakadó eső dacára mintegy 10.000 ember gyűlt a múzeum elé ahonnan a közhatározat szerint a városházához mentünk, hogy a tizenkét pontot magokénak vallják a polgárok is és velünk egyesüljenek. A tanácsterem megnyílt, s megtelt néppel, először. Rövid tanácskozás után a polgárság nevében aláírta a polgármester a tizenkét pontot, s az alant álló sokaságnak az ablakból lemutatta. Óriási kitörése a lelkesedésnek! … Egyszerre az a hír szárnyal, hogy katonaság jön … körülnéztem, hogy az arcokat vizsgáljam, egyetlen egy ijedt arcot sem láttam … minden ajkon e kiáltás: fegyvert! fegyvert!

Ezen, különben alaptalan hír, oly fölindulást okozott, hogy … (a szónokok) tovább beszéltek egy óránál, anélkül, hogy beszédeikből egy-egy töredék mondatnál többet hallottunk volna.

— Budára, Budára! … a helytartó tanácshoz! … nyittassuk meg Táncsics börtönét! … Budára! …

Ezek voltak a nép leginkább és legtöbbször hallható kiáltásai. Végre választmány neveztetett ki Budára menendő, s a helytartó tanácsot fölszólítandó, hogy a cenzúrát rögtön eltörölje, Táncsicsot szabadon bocsássa, s a katonaságnak rendeletet adjon, miszerint ügyeinkbe semmi szín alatt be ne avatkozzék …

A választmány legalább húsz ezer ember kíséretében fölment Budára a helytartó tanácshoz, és előadta kívánatait. A nagyméltóságú helytartó tanács sápadt vala és reszketni méltóztatott, és öt percnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett. A katonaságnak kiadatott a tétlenség iránt a rendelet, a cenzúra eltöröltetett, Táncsics börtönajtaja megnyílt. A rab írót diadallal hozta át a töméntelen sokaság Pestre.

Ez volt március 15-e. Eredményei olyanok, melyek e napot örökre nevezetessé teszik a magyar történelemben. Események folytatásának ez közönséges volna, kétségkívül, de tekintve annak, ami volt, kezdetnek, nagyszerű, dicső. Nehezebb a gyermeknek az első lépést megtennie, mint mérföldeket gyalogolni a meglett embernek.«

Kossuth és az ellenzék győzelme az országgyűlésen
A pesti forradalom nagy lendületet adott az országgyűlés munkájának. A forradalom lehetővé tette azt, hogy Kossuth ne csak a megfélemlített konzervatív követekkel és főrendekkel, hanem a bécsi udvarral is ellenállás nélkül elfogadtassa követeléseit. Sőt a forradalom magát Kossuthot is arra késztette, hogy messzebb menjen követeléseivel, mint bármikor azelőtt. A köznemesi követek haladó többsége örült a pesti forradalomnak, mert csak a forradalom bírta rá a bécsi és olaszországi események folytán hatalmában megrendült udvart arra, hogy megadja Magyarország függetlenségének törvényes biztosítékait. De ugyanakkor féltek is a forradalomtól, mert attól tartottak, hogy az átalakulás vezetése ki fog csúszni kezükből s a pesti nép kezébe fog átmenni. Pedig a polgári átalakulást Kossuth is egyedül a nemesség vezetésével tudta elképzelni. Ezért Kossuth egyfelől a legnagyobb erélyt tanúsította az udvarral szemben, másfelől kijelentette, hogy a nemzet nevében egyetlen város nem léphet fel s a nemzet elég erős minden egyes ellenszegülő várost eltiporni. Hogy azonban az átalakulás vezetését a haladó nemesség megtarthassa saját kezében, nemcsak Magyarország függetlenségéért kellett lendületes és heves harcot folytatnia az udvar és az udvart támogató konzervatívok ellen, hanem a jobbágyfelszabadításért és a polgári átalakulás többi belső feltételéért is.

Harc az első független, felelős magyar kormányért
Független magyar polgári állam megteremtésének legdöntőbb feltétele az volt, hogy önálló, a bécsi kormányszerveknek alá nem rendelt magyar kormány alakuljon. Kossuth ezt már március 3-i felirati javaslatában követelte, az udvar viszont Kossuth követelései közül éppen ezt ellenezte leginkább. Kossuth az ellenzék nevében a kinevezendő miniszterelnök személyét is megjelölte Batthyány Lajos grófnak, az Ellenzéki Párt elnökének, a kevésszámú ellenzéki nagybirtokos egyikének személyében. Az udvar elsősorban azért nem akart beleegyezni az önálló magyar kormány megalakulásába, mert a magyar had- és pénzügyek intézését nem akarta kiengedni a kezéből. A március 15-i forradalom hatására azonban a király két nappal később kénytelen volt hozzájárulni Batthyánynak miniszterelnökké történő kinevezéséhez. De amikor az országgyűlés tárgyalóba vette a minisztériumról szóló törvényt, a király egy leiratában kijelentette, hogy a had- és a pénzügyminiszter hatáskörét nagy mértékben korlátozni kívánja, úgy, hogy azok a gyakorlatban az osztrák had-, illetve pénzügyek irányítóitól lettek volna függőekké. Ebben a helyzetben ismét a pesti nép verte vissza az udvar ellenforradalmi merényletét.

Március 30-án este, amikor a királyi leirat híre megérkezett Pestre, nagy tömegek gyűltek össze és tüntettek az udvar ellen. »Megcsaltak Bécsben! Nem kell német kormány, nem kell államadósság. Fegyverre! Fegyverre!« — kiáltozták a tüntetők. Voltak, akik azt követelték, hogy az erőtlen országgyűlés helyett hívjanak egybe Pestre nemzeti konventet és felhangzott a félelmetes jelszó is: »Éljen a köztársaság!« Az udvar, látván, hogy még nincs elég ereje a forradalom eltiprására s hogy ezért egyelőre ajánlatos álcáznia ellenforradalmi terveit, engedett: a király másnap hozzájárult a kormány megalakításához és április 7-én a Batthyány által javasolt politikusokat kinevezte miniszterekké. A kormányban Batthyányn kívül még két nagybirtokos foglalt helyet: Széchenyi István gróf közmunka- és közlekedésügyi miniszter és Magyarország legnagyobb birtokosa, Esterházy Pál herceg, »a király személye körüli miniszter« (külügyminiszter). Az Ellenzéki Párt mérsékeltebb vezetői közül bekerült a kormányba Deák Ferenc igazságügyminiszter, Eötvös József báró vallás- és közoktatásügyi miniszter, Klauzál Gábor földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter és Mészáros Lázár ezredes honvédelmi miniszter. Igazán baloldali tagja a kormánynak Kossuthon kívül, aki pénzügyminiszter lett, csak Szemere Bertalan belügyminiszter volt. A kormány így tulajdonképpen a főnemesség és a jómódú középnemesség koalícióját fejezte ki. Kossuthot csupán azért hívta meg Batthyány a kormányba, hogy az ő tekintélyével biztosítsa magának a néptömegek támogatását. A kormány megalakulása, bár kétségkívül nagy győzelme volt a forradalomnak, mégsem jelentette hazánk függetlenségének végleges kivívását. A reakció nem semmisült meg, csupán visszavonult. Az udvar csak a bécsi és az olaszországi helyzet ránézve kedvezőbb alakulására várt, hogy azután, minden addigi engedményét visszavonva, leszámoljon a magyar forradalommal is, a kormány pedig nem olyanok kezébe került, akik képesek lettek volna következetesen felkészülni az ellenforradalom várható támadásának elhárítására.

Harc a jobbágyfelszabadításért
A polgári átalakulás legfontosabb belső feltétele a jobbágyfelszabadítás volt. A haladó nemesi politikusok jól tudták, hogy Magyarország függetlenségét Béccsel szemben csak akkor biztosíthatják tartósan, ha a jobbágyságot is a függetlenség védelmezőinek táborába állítják, ha felszabadítják a jobbágyokat. A Rákos mezején táborozó parasztseregről szóló hírek és a pesti forradalom megmutatták azt is, hogy a nemességnek, ha nem a függetlenségért való harcot és a jobbágyfelszabadítást választja, akkor a jobbágyforradalmat és a függetlenségről való lemondást kell választania. Ugyanez elé a válaszút elé állította a rendeket Petőfinek egy verse is, amely március 18-án lett ismeretessé Pozsonyban:

»Dicsőséges nagy urak, hát
Hogy vagytok?
Viszket-e úgy egy kicsit a
Nyakatok?
Új divatú nyakravaló
Készül most
Számotokra … nem cifra, de
Jó szoros …

Állatoknak tartottátok
A népet;
Hát ha most mint állat fizet
Ti néktek?
Ha megrohan mint vadállat
Bennetek,
S körmét, fogát véretekkel
Festi meg?

Ki a síkra a kunyhókból,
Milljomok!
Kaszát, ásót, vasvillákat
Fogjatok!
Az alkalom maga magát
Kínálja,
Ütött a nagy bosszúállás
Órája!

Ezer évig híztak rajtunk
Az urak,
Most rajtok a mi kutyáink
Hízzanak!
Vasvillára velők, aztán
Szemétre,
Ott egyék a kutyák őket
Ebédre! …

Hanem mégse! … atyafiak,
Megálljunk!
Legyünk jobbak, nemesebbek
Ő náluk;
Isten után legszentebb a
Nép neve:
Feleljünk meg becsülettel
Nékie …

Felejtsük az ezer éves
Kínokat,
Ha az úr most testvérének
Befogad;
Ha elveti kevélységét,
Címerit,
S teljes egyenlőségünk el-
Ismeri.

Nemes urak, ha akartok
Jőjetek,
Itt a kezünk, nyújtsátok ki
Kezetek.
Legyünk szemei mindnyájan
Egy láncnak,
Szüksége van mindnyájunkra
Hazánknak.

Nem érünk rá várakozni,
Szaporán,
Ma jókor van, holnap késő
Lesz talán.
Ha bennünket még mostan is
Megvettek,
Az úristen kegyelmezzen
Tinektek!«

(Petőfi Sándor: Dicsőséges nagyurak …)

S a követek a jobbágyfelszabadítást választották. Nem a forradalom ellen fordultak, hanem a forradalom élére álltak. Az országgyűlés mindkét háza még március 18-án kimondta a jobbágyok feudális földesúri szolgáltatásainak és az egyházi tizednek az eltörlését. Számos megyében azonnal kihirdették a nép előtt a jobbágyfelszabadításról szóló törvényeket, még mielőtt a király szentesítette volna őket. Az országgyűlés reakciós tagjai, elsősorban az egyházi nagybirtokosok természetesen csak a körülmények kényszerítő hatására egyeztek bele a jobbágyfelszabadításba. A püspöki kar már harmadnap azt kérte a királytól, hogy az egyházi tized eltörléséről szóló törvényt vesse el. S a király valóban azt követelte az országgyűléstől, hogy a jobbágyfelszabadításról szóló törvényeket ismét vegye tárgyalóba s úgy módosítsa, hogy a földesurak károsodását lehetetlenné tegye. Ez a követelés persze fából vaskarika volt: a jobbágyfelszabadításnak mindenképpen a földesurak károsodásával kellett járnia. A király, amikor a földesurak károsodásának megakadályozását követelte: a jobbágyfelszabadítás megakadályozását követelte. Az udvarban jól tudták, hogy a jobbágyfelszabadítás visszavonása azonnal parasztforradalmat váltana ki s ez a nemességnek még nagyobb kárt okozna, mint a jobbágyfelszabadítás. De tudták ezt a követek is, s ezért az országgyűlés többsége elutasította a király követeléseit. Ebben szintén támogatta őket a március 30-i pesti népmegmozdulás. S az udvar ebben a kérdésben is kénytelen volt engedni: a király március 31-én a jobbágyfelszabadításról szóló eredeti törvényjavaslatokat is elfogadta. A földesurak kármentesítéséről az országgyűlés csak elvileg tudott gondoskodni, amennyiben kimondta, hogy azt »a nemzeti közbecsület véd-paizsa alá helyezi«, a következő országgyűlésre halasztotta azonban annak tisztázását, hogy az elvesztett úrbéri szolgáltatásokért az állam hogyan kárpótolja a földesurakat.

A jobbágyfelszabadításról szóló törvények szintén a forradalom nagy győzelmét jelentették. Parasztságunkat, különösen annak földnélküli többségét azonban nem elégíthették ki. A törvények ugyanis csak a feudális szolgáltatásokat szüntették meg, a fennálló feudális birtokviszonyokon viszont nem változtattak, nem juttatták földhöz a nincsteleneket.

Az »áprilisi« törvények
Ilyen és ehhez hasonló harcok között, a pesti nép forradalmi támogatásával az udvar ellenállását leküzdve, alkotta meg az utolsó rendi országgyűlés két hét alatt harmincegy törvénycikkét, amelyeket azután a király április 11-én, az országgyűlés bezárásakor szentesített. A törvények fontos sarkkövei voltak Magyarország függetlenségének és polgári átalakulásának, magukon viselték azonban megalkotóik nemesi osztályhelyzetének bélyegét. A törvények hivatva voltak biztosítani Magyarország polgári átalakulását, de ugyanakkor hivatva voltak biztosítani azt is, hogy a nemesség a polgári Magyarországon is megőrizze vezetőszerepét.

A törvénycikkek a független, felelős kormány megalakításán, a feudális jobbágyszolgáltatások eltörlésén és annak az elvnek kimondásán kívül, hogy a birtokosokat az állam tartozik kármentesíteni elvesztett földesúri jövedelmeikért, a következő fontosabb határozatokat tartalmazták:

Országgyűlést a jövőben évenként kell tartani. Az országgyűlés tagjait népképviselet alapján kell választani, választójoggal azonban az ország nem-nemes lakói közül csak azok rendelkeznek, akiknek vagyona, illetve jövedelme bizonyos értéket (cenzust) meghalad. Így a nemeseken kívül választójogot kaptak a negyed teleknél nagyobb földdel rendelkező személyek, az önálló iparosok, ha legalább egy-egy alkalmazottal dolgoznak, mindazok a személyek, akiknek jövedelme évenként legalább száz ezüstforintra rúg, az értelmiségiek és azok a városi polgárok, akik addig polgárjoggal rendelkeztek. Nem kaptak tehát választójogot a munkások, a parasztságunk nagy többségét képező földnélküli és szegényparasztok, valamint, bármelyik társadalmi osztályhoz tartoztak is, a nők.

Magyarország és Erdély egy országgá egyesül.

1848 november 1-én életbe lép a közteherviselés, vagyis az ország lakói attól kezdve adóterhet nemesi vagy nem-nemesi állapotukra való tekintet nélkül egyformán és arányosan viselnek.

Megszűnnek az úriszékek.

Megszűnik az ősiség, a nemesi birtokok tulajdonjogának átruházását gátló törvény. Az országgyűlés azonban további intézkedésig eltiltott minden kölcsönnel kapcsolatos pert, nehogy a hitelezők most elárvereztessék földesúri adósaik birtokait.

Életbe lép a sajtószabadság, megszűnik a cenzúra. Az országgyűlés azonban kimondta, hogy politikai lapot csak az indíthat, aki előzőleg lefizet 5—10 ezer forintot annak biztosítékául, hogy nem fog visszaélni a sajtószabadsággal. Hasonlóképpen nyomdát is csak az állíthat fel, aki lefizet 2—4 ezer forint biztosítékot.

Magyarországon minden bevett vallásfelekezet egyenlő jogú.

A rend fenntartására nemzetőrség állítandó fel. Az országgyűlés azonban a márciusi ifjak követelésétől eltérőleg csak azokat az állampolgárokat kötelezte nemzetőri szolgálatra, akik választójoggal rendelkeznek, sőt a parasztok közül csupán azokat, akiknek legalább fél telkük van, nehogy fegyverhez jussanak azok a szegényebb paraszttömegek is, amelyeket legkevésbé elégíthetett ki a földosztás nélkül történő jobbágyfelszabadítás.

Az áprilisi törvények szentesítése és az országgyűlés berekesztése után a miniszterek felesküdtek az alkotmányra, s a kormány székhelyét áttette Pestre.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .