Ragályhíradó aktuális 2020 március 14.

Ragályhíradó motto – balrad.ru olvasói komment: “A Kovid egy héber név, amely bölcset jelent. A 19 pedig a szabadkőművesek körében spirituális szám, amely azt jelenti, hogy a céljukat elérték. Napi összeesküvés rovat.”

A Kínában éjfélkor kiadott legfrissebb létszámjelentés szerint tegnap országszerte új rekord dőlt meg! A ragályba egy nap alatt belehaltak száma először haladta meg az újonnan regisztrált fertőzöttek számát!

Számszerűsítve ez annyit jelent, hogy tegnap csak 11 új beteget igazoltak, és MINDÖSSZE 13 személy vált Covid – 19 martalékává! A halottlista 3189 kínai állampolgár nevét tartalmazza.

A kultúrájában és fegyelmezettségben a világátlagtól némiképp eltérő Kínai Népköztársaság emer – és rendszerpróbáló három hónapon van túl! ŐK GYŐZTEK A RAGÁLY FÖLÖTT! 1,4 milliárd állampolgár : (eddig) 3189 haláleset!

AZÉRT EZ NEM SEMMI!

Az európai ragálygócnak számító Itáliában az utóbbi huszonnégy órában kétszázötvennel, 1266-ra emelkedett a ragály halálos áldozatainak száma a polgári védelmi hatóság péntek esti tájékoztatója szerint. EZ PEDIG TÖBB MINT ÁTLAG TÍZ HALOTT/ÓRA! Eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma több mint kétezerszázzal 17 660-ra nőtt.

Egy taljánföldi orvos, Francesca Cortellaro, aki a milánói San Carlo Borromeo kórházban dolgozik, ragály miatt haldokló emberek utolsó pillanatait.

Az olasz orvos leírja egy & nbsp; fertőzött koronavírus halálát

Az orvos szerint a haldoklók számára a halál beállta előtt biztosítják a lehetőséget családjukkal és barátaival való utolsó beszélgetésre, videohívások formájában.

“Tudják mi a legdrámaibb dolog mindenki számára? Figyelemmel kell kísérnünk, ahogy a betegek magányban, elkülönítve mindentől és mindenkitől halnak meg! Nekünk pedig végig kell hallgatnunk, hogyan könyörögnek, és lehetőséget kell biztosítanunk a végső búcsúra gyermekeiktől és unokáiktól. Kegyetlen élmény ez számunkra”- ismerte el Cortellaro.

Az orvos elmondta, hogy a betegek életük utolsó percében tisztában vannak a haláluk perceken belli bekövetkeztével. Elmondása szerint a narkolepszia a súlyos betegekben nem figyelhető meg.

“Úgy érzik, hogy megfulladnak, és akkor már maguk is rájönnek, hogy valóban meg fognak fulladni! És megfulladnak!”                                                         (Forrás: riafan.ru)

Germánia is elesett a ragály elleni harcban. Germániában egy nap alatt 802 új koronavírusos megbetegedést regisztráltak, írja az CNN. Az országban huszonnégy órán belül a harmadával nőtt a fertőzöttek száma.

A DÖBRÖGISZTÁNI POLITIKAI RAGÁLYKUTYAKOMÉDIA IMMÁRON EZERREL PÖRÖG!

Joggal föltételezhetjük talán, hogy nincs bolygónkon még egy ilyen aljas hely mint a “miénk”, ahol még ilyenkor is minden politikai gonosztevő bűnbanda csak haszonleső rikácsolással múlatja az idejét, és koptatja idegeinket!

Döbrögi vajda tegnap reggeli rádiós bolondozása olyan mérvű fölzúdulást váltott ki, hogy megrettent, és ezúttal engedve a nyomásnak, újabb védelmi intézkedéseket jelentett be a ragály miatt. E szerint – többek között – új digitális munkarend lép életbe az iskolákban. Március 16-tól, hétfőtől új, iskolán kívüli digitális munkarendet vezet be a kormány, azaz az intézmények jelenlegi formájukban nem működnek tovább, a rendelet visszavonásáig bezárnak.

Bejelentése szerint tegnap nagy sebtében 10 akciócsoportot állított fel a qrmány. Ezek a következők:

Oktatási akciócsoport (vezetője: Maruzsa Zoltán)
Járványügyi mobil konténerkórház felépítéséért felelős akciócsoport (vezetője: Tóth Tamás vezérőrnagy)
Létfontosságú vállalatok biztonságáért felelő akciócsoport (vezetője: Benkő Tibor tábornok)
Nemzetközi koordinációért felelős akciócsoport (vezetője: Menzer Tamás)
Kommunikációs akciócsoport (vezetője: Kovács Zoltán)
Rendkívüli jogrendért felelős kciócsoport (vezetője: Gulyás Gergely)
Pénzügyi akciócsoport (vezetője: Varga Mihály)
Gazdaság újraindításáért felelős akciócsoport (Vezetője: Máger Andrea)

Utóbbi két akciócsoporttal kapcsolatban a vajda megjegyezte, hogy “arra számítunk, hogy a gazdaság hamarosan megáll, és majd újra kell indítani; amihez kormányzati döntésekre lesz szükség.”

Koronavírus kutatócsoport, melynek feladata vakcinafejlesztés lesz (Vezetője: Jakab Ferenc prof.)
Határellenőrzési akciócsoport (Vezetője: Balogh János altábornagy)

Bezárnak az iskolák március 16-tól

“Döntéseket hoztunk az oktatásra nézve is. Arra kell készülnünk, hogy nem hetekről, hanem hónapokról lesz szó, ezért az életünk is néhány hónapra változik majd meg. Ezekhez a változásokhoz mindenkinek, így a diákoknak és a tanároknak is alkalmazkodniuk kell” – károgta Döbrögi. Mint mondta, az Oktatási akciócsoport megfogalmazta első javaslatait, amelyeket el is fogadott a qrmány. Eszerint március 16-tól új oktatási munkarend lép életbe, melynek neve: Tantermen kívüli digitális munkarend

Az igazgatónak viszont be kell mennie az iskolába, és a tanároknak is folytatniuk kell a tanítást digitális eszközökkel, aki tudja, otthonról, ha vannak ilyen eszközei, ha nincsenek, akkor az iskola digitális eszközeit veheti majd igénybe. Beindítják a későbbre tervezett digitális infrastruktúra kiépítését az oktatási intézményekbe. “Lehet, hogy döcögni fog, de még mindig sokkal jobb, ha folytatjuk a tanítást digitális eszközökkel, mintha ezt egyáltalán nem tennénk, és a tanulási időszak véget érne” – mondta a vajda, aki szerint így jó esély van rá, hogy az érettségire is fel tudnak majd készülni a diákok, így a szokott rendben meg lehet majd tartani a vizsgákat.

ARRÓL NEM SZÓLT, HOGY HA LEÁLL AZ ORSZÁG! – KIVEL?

“Ha kell, ha vannak olyan helyek, ahol ez szükséges, akkor kiscsoportos gyermekmegőrzést is tudunk biztosítani, de jobb lenne, ha a gyermekek otthon maradnának. Ezzel kapcsolatban végezetül szeretnék egy kérést intézni önökhöz. A gyermekekre ne a nagyszülők vigyázzanak!” – javallta.

Összességében véve nyugodtan kijelenthetjük: FOGALMA SINCS MIKRŐL BESZÉL! MINDÖSSZE NYOMATJA A MEGSZOKOTT SÜKET DUMÁJÁT, ÉS KIZÁRÓLAG A LÁTSZATRA AD!

Ha ezt politikailag túléli, azt kizárólag az általa és hordája által kitartott álellenzéke tökéletlenkedésének köszönheti!

A horda potkánsajtó pedig avégett lelkendezik, hogy A TÁRSADALMI NYOMÁS ÁLTAL KIKÉNYSZERÍTETT INTÉZKEDÉSEKKEL a társadalom háromnegyede egyetért! MINTHA A PÉNTEK REGGELI RÁDIÓS IGEHIRDETÉS NEM IS LETT VOLNA!

Ragályhírekkel pedig olvasóink bőven találkoznak, bárhová is kattintanak! ABSZOLÚT HITELES TÁJÉKOZTATÓRA VISZONT KIZÁRÓLAG A QRMÁNYVETÍTŐRE KATTINTVA BUKKANHATNAK!

Itt találják: https://koronavirus.gov.hu/

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Ragályhíradó aktuális 2020 március 14.” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Nem túl biztató szakértői megállapítások a koronavírus vizsgálatai során.
    “Az új koronavírus két törzse terjedt el a világon, 103 eset elemzése szerint . Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azonban ragaszkodik ahhoz, hogy „nincs bizonyíték arra, hogy a vírus megváltozott”. Szóval hány törzs van, és miért számít?(A WHO szándékosan hazudik vagy tudatlan?)
    Amikor egy személy a koronavírussal megfertőződik, akkor az replikálódik a légzőrendszerünkben. Ian Jones kutató virológus megállapította, (egyesült királyságbeli Reading Egyetem) hogy minden fertőzés alkalmával a vírusban körülbelül fél tucat genetikai mutáció fordul elő.
    Jones szerint több törzs kialakulására számíthatunk. Az epidemiológusok általában egyetértenek abban, hogy ha egyszer egy személy megfertőződik a koronavírussal, akkor nem valószínű, hogy újra megfertőződik – kivéve, ha a vírus mutációval lehetővé teszi az immunrendszer védekező képességének leküzdését.(tehát nem tudunk tőle megszabadulni örökre)
    Ez a „szelekciós nyomás” új törzs kitöréséhez vezethet – mondja Jones. Ez vonatkozik a szezonális influenzára – évente új változat jelentkezik, amely megfertőzheti az embereket, függetlenül attól, hogy már volt-e, vagy sem influenzája a múltban.
    Jones megállapította, hogy ugyanez a minta alakul ki az új koronavírus esetében az elkövetkező években. -Nem úgy látom, hogy ez vírus hamarosan eltűnik.”-jelentette ki.
    http://stateofthenation.co/?p=9028
    https://www.newscientist.com/article/2236544-coronavirus-are-there-two-strains-and-is-one-more-deadly/
    Ez utóbbi link jobb oldali címei alatt érdekes és fontos témák olvashatók.

  2. Nem kell túlmisztifikálni új világrenddel és hasonlókkal. A világ folyamatosan változik, csak vannak benne tartós dolgok is. De jön egy-egy forradalmi innováció vagy egy új kihívás, és lehet, hogy megint alkalmazkodni kell. Ez a mostani helyzet egy lehetőség a jaffának a sikerre és a kudarcra egyaránt. Te az egyikben hiszel, Admin a másikban. Változások biztosan lesznek. Mivel eddig jobban lekötötte őket a hatalomátvétel és a saját sleppjük kitömése pénzzel, mint egyes állami szolgáltatások fejlesztése, a dolguk nem könnyű. A bevezetett intézkedések egy részét, például az egész országra kiterjesztett digitális oktatást csak most tanulják. A járványügyi intézkedések is döcögősek, kevés a tapasztalat és visszaütnek a régóta halmozódó problémák. A Csánjü akkor lehet “megmentő”, ha viszonylag későn és csak kisebb mértékben söpör keresztül az országon a járvány, ha felkészülhet, ha elegendő segítséget kap külföldről eszközökben és követendő példákban, valamint a világgazdaság is hamar magára talál a következő évben. Utóbbi hiányában a pénzügyi injekciók csak átmeneti javulást hoznak, és közelebb kerül a megérdemelt jaffavég. Az ellenzék most viszonylag kényelmes pozícióból támadhat. Ők a hibákat hangsúlyozzák, a szimpatizánsok meg a sikereket. Majd kiderül, melyik tábor lesz a hangosabb. Ha a Csánjü szerencséje kitart, sikeres kezelés esetén a kritikák jó részét lesöpörheti az “Ugye megmondtam!” mondat kíséretében, aztán elkezdheti az ellenzék szapulását. Ha nem, néhány év múlva felépülhetnek a tényleges ellenfelei. Ez a teljes érem, annak mindkét oldala.

    1. Ezt a jelenlegi világrendet egy világforradalom fogja elsöpörni. A szegények fel fognak lázadni a gazdagok kizsákmányolása ellen. Mert amikor a mesterséges intelligencia és a robotizáció elveszi a munkát, akkor az emberek egyenként fogják agyonverni a gazdagokat. Ezért építik a luxusbunkereket, hogy legyen hova elmenekülni a népharag elől. Hihetetlen? Pedig ez lesz.

  3. spanyol orszagban kijárási tilalmat rendeltek el s ezt jövö hétöl az egész világra kiterjesztik s igen uj orwelli világrend létrehozása zajlik most s csak 500millio rabszolgának valo fog életben maradni..

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .