Donbassz

Március 11 – én Dmitrij Kozak, az orosz elnöki adminisztráció helyettes vezetője találkozott Andrej Jermakkal, Zelenszkij irodavezetőjével. Bejelentették, hogy létrehoznak egy tanácsadó testületet a donbasszi konfliktusban részt vevő felek között.

A tegnapi minszki vízgereblyézésen résztvevő felek a dolgot jóvá is hagyták.

“Ez egy kiegészítő mechanizmus, amelynek célja a donbasszi – probléma megoldásának keresése a hatékonyság növelése érdekében.” – kommentálta a megállapodást Dmitrij Peszkov, a Kreml fősajtósa.

Ha esetleg valaki csodálkozna Kijev hozzáállásának fordulatán, emlékeztetnénk: az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkárának tanácsadója Szergej Szivoko tegnap többek között azt is kijelentte, hogy DONBASSZ ELLEN KIJEV BELSŐ HÁBORÚT VÍV!

Szerinte pedig Maradék – Ukrajna addig nem csatlakozhat a NATO – latorszövetséghez, amíg ez a belső konfliktus zajlik a “területén”.

Innentől tehát bátran kijelenthetjök, hogy “a ‘zorosz agresszió Ukrajna ellen” minősítés tudatos elhagyása a szent célt, a NATO – hoz való csatlakozást szolgálja!

Mind Oroszország, mind pedig a donbasszi népköztársaságok KATEGORIKUSAN elutasították Zelenszkij azon ötletét, hogy adják át Kijev hatáskörébe a donbasszi államhatárok MINDEGYIKE ellenőrzésének jogát. (Beleértve a donbasszi – orosz államhatárt is!)

Kijev ma úgy döntött, hogy az új ragály miatt a 219 donbasszi – ukrán átkelőpont közül csak 49 működhet. A többit átmenetileg lezárták.

A frontokon pedig…- minden a megszokott!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Donbassz” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. “Március 11-én Dmitrij Kozak, az orosz elnöki adminisztráció helyetes vezetője találkozott Andrej Jermakkal. Zelenszkij irodavezetőjével. Bejelentették , hogy létrehoznak…..” Ez menyiben “vigasztaló” a Donyeckiek, vagy a Luganszkiak számára? Szerintem semenyire, sőt NYUGTALANITÓ! Bizonyára azt gondolják, mármint a donyeckiek,illetve a luganszkiak, hogy Putyin SUBA ALATT egyezkedni akar a két köztársaság átjátszásában Zelenszkij, és ordashada kezére. Szerintem EGYRE KEVESEBBEN HISZNEK PUTYIN velük kapcsolatosani politikájában. Mert ha őszinte lenne velük szemben Putyin, már 6 évután ELISMERTE VOLNA A KÉT KÖZTÁRSASÁGOT. Bizony MÁR HAT ÉVE, hogy elkezdődött a Délkelet Ukrajnai TESTVÉR HÁBORU. HAT ÉVE A MAJDANNAK, amikor VICTORIA NULAND és JOHN BIEDEN, cukorkákat és süteményeket osztogatott a Kijevi Majdan téren. Te jó Isten, menyi ártatlan donyecki, luganszki ember halt meg, lett egész hátralévő életére rokkant, akik teljesen máskép kébzelték a jövőjüket ! Hány anya a kisgyerekével együt pusztult el azóta. ÉS MÉG MIDIG NEM LÁTNI A GYILKOLÁSOKNAK A VÉGÉT. SOROSNAK A NYYAKÁBAN meg ott lóg a Donbasziak VÉRÉVEL ÁTITATOTT KITÜNTETÉS, amit a véreskezü VALCMAN POROSENKO akasztott a nyakába. Ott van az elismerés Valcman zsebében PAN KI MUN nak az “elismerése” Valcmannak a Donbasziak gyilkolásáért. Enyire LEALJASODOT a nyugat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .