Kína forradalma

Amikor Kína magárahagyatva küzdött
VIII. Visszavonulás időben és térben
5. Az Új Negyedik Hadsereg elleni provokáció
A polgárháború első csapása

(idézet: Kína forradalma című könyvből)

5. Az Új Negyedik Hadsereg elleni provokáció
A polgárháború első csapása

A Kuomintang legközelebbi terve a kommunisták vezette hadseregek darabokra zúzása volt.

Nem volt véletlen, hogy ennek az erőfeszítésnek első célpontja az Új Negyedik Hadsereg lett. Ez a sereg félelmet nem ismerve folytatta a harcot, kiterjesztette a japánellenes ellenállást a Jangce alsó folyásának vidékére, amely egész Kína legfejlettebb, legmodernebb területe és a háborúelőtti Kuomintang-uralom gazdasági és politikai támaszpontja volt. Japánellenes harca nagyobb befolyást, a nép nagyobb támogatását biztosította számára, mint amilyet más politikai csoportok remélhettek.

Amellett, hogy a Kuomintang-hatalom középpontja volt — mindig a Sangháj—Nanking—Hangcsou-körzet volt a bölcsője azoknak a haladó kínai paraszt-, munkás- és értelmiségi mozgalmaknak, amelyeket a kormány már oly régen szeretett volna eltiporni. Ezek a mozgalmak most támogatták a Negyedik Hadsereget a megszállt városokban meglévő földalatti sejtszervezeteik útján.

Mint láttuk, a Csungkingba történő visszavonulás után a kormánynak a japánellenes munkástömegektől történt földrajzi elszakadása is hozzájárult ahhoz, hogy ez a kormány reakciós politikai fordulatot vihessen véghez. A Kuomintang mindenesetre hálás volt ezért — de az említett előny teljesen elméleti maradt volna, ha az Új Negyedik Hadsereggel együttdolgozó haladó mozgalmak olyan helyzetet teremtenek, ami lehetetlenné teszi, hogy a régi rendőrterrort valaha is visszaállítsák, éppen ezeken a legfontosabb területeken. Éppen ezért jutottak arra az elhatározásra, hogy elteszik az útból a Negyedik Hadsereget. Ez az egész Alsó-Jangce völgye számára azt jelentette volna, hogy a japánellenes mozgalom ott mint önálló politikai erő megszűnik. Háborús időben könnyen kordában tartható, békében könnyűszerrel leszerelhető mozgalommá süllyedne.

Nemzetközi megfontolások is szerepet játszottak. A Kuomintang azt hitte: néhány hónapon belül eldől, „milyen irányba ugrik a macska” — milyen irányba, tengely, vagy szövetséges győzelem irányába fordul a hadiszerencse a második világháborúban. A Kuomintang mindkét eshetőségre el akart készülni. Ebben is nagymértékben akadályozta az Új Negyedik Hadsereg létezése. A Kuomintang ugyanis így gondolkodott: ha a tengely győz és Csang Kai-sek lepaktál a németekkel és japánokkal — a Negyedik útját állhatja, egy, a nankingi bábkormány csapataival közösen végrehajtandó Nyolcadik Hadsereg-elleni támadásnak. Ha viszont a szövetségesek eltörnék Japán gerincét — ugyan mi jó származhatnék abból Csang Kai-sek számára, ha a Negyedik Hadsereg résztvenne a Sangháj—Nanking kulcsterület ellen indított szövetséges rohamban és konszolidálná helyzetét ezen a területen?

Így ingadozott a Kuomintang. Mint mondottuk, az volt a dilemmája, hogy meg akarta őrizni egy fasisztaszellemű kisebbség uralmát egy nemzeti érdekekért vívott háború közben — és utána. Ha már saját feltételei szerint győzni és harcolni képtelennek mutatkozott — azt akarta, hogy senki se akadályozhassa meg a kapitulációban. Ha külső segítség hozza meg a győzelmet — hadd álljon a Kuomintang egyedül a színen, amikor élvezni lehet már a győzelem gyümölcseit. A Kuomintang így jutott arra a döntésre, hogy számára kedvezőbb, ha az ellenség ellenőrzi az Alsó Jangce folyását, mintha ott egy kommunisták-vezette hadsereg harcol az ellenség ellen! Ha az ellenség nyugton ül és közben mások másutt megverik — az így keletkezett „vákuumba” besétálhat a Kuomintang régi intézményeivel egyetemben. Ha viszont a partizánellenállás és a velejáró haladó reformok megerősödnek — a Kuomintang csak úgy térhetne vissza, ha népi érdekeknek megfelelő politikát folytat.

1940 végén Ho Jing-csin, a rablóföldesúr, aki egyben hadügyminiszter és vezérkari főnök volt, megparancsolta az Új Negyedik Hadseregnek: hagyja el az ellenséges arcvonalak mögött a Jangce-völgyben lévő támaszpontjait és vonuljon sokszáz mérfölddel északabbra, a Sárga Folyó északi partjára. Ott csatlakozzék a Nyolcadik Hadsereghez. A parancs tisztára politikai jellegű volt. Sem ekkor, sem később még csak magyarázni sem próbálták, hogy miért kell már felszabadított területeket átengedni az ellenségnek. Csungkingba küldött hivatalos ellenvetésében a Negyedik Hadsereg közölte: a parancs azt kívánná, hogy nagy ellenséges területeken vonuljon keresztül, amelyeket még nem aknázott alá a partizán-ellenállás. Ilymódon súlyos veszteségeknek, sőt megsemmisülésnek lenne kitéve. Az északkínai támaszpontok, amelyek a maguk erejéből is egyre nőttek— nem kértek erősítést. Ha a legfelsőbb parancsnokságnak az lenne a célja, hogy a Jangce alsó folyásánál lévő támaszpontokat kínai kézben tartsa és az ott harcoló kínai seregek emberanyagát erősítse — nem adott volna ki ilyen parancsot. Ezt mondotta a Negyedik Hadsereg.

Ho Jing-csin ragaszkodott a parancshoz. A Negyedik ekkor a következőket közölte: a Sárga Folyó északi partjához történő távozás keresztülvihetetlen. Ha kívánják, összpontosíthatja erőit a Jangce északi partján, Sanghájtól és Nankingtól távolabbra. A sereg parancsnoka, Je Ting azt javasolta, hogy más kínai erőket irányítsanak a körzetbe, nehogy a japánok azonnal elfoglalhassák a kiürített állásokat. Az átkelés előtt a hátralékos zsold megfizetését, az északi hidegebb körzetekben szükséges téli ruházat kiadását és a várható ellenséges zavarótámadások visszaveréséhez szükséges lőszer kiadását kérte. Végül biztosítékokat követelt arra nézve, hogy a hadsereg távozása után nem zaklatják a katonák visszamaradt családtagjait.

Hosszú tárgyalások után megegyezést értek el. A megegyezés feltételeinek értelmében az Új Negyedik Hadsereg főereje átkelt a Jangcen. 1941 januárjának elején csak kiegészítő osztagai: a főhadiszállás, a politikai osztály, kórházak, tisztjelölti iskola és egy alig nyolcezer főnyi kicsiny felfegyverzett egység maradt a déli parton. Amikor ezek a hátramaradt egységek az egyezményben meghatározott útvonalon az átkelőhely felé közeledtek — Sangkuan Jün-hsziang tábornok parancsnoksága alatt álló Kuomintang-osztagok támadtak rájuk. Foglyulejtették Je Ting tábornokot. Helyettese Hszang Jing eltűnt. Sohasem hallottak többé róla. A főhadiszállás személyzetét, a politikai munkásokat, kultúrmunkásokat, tisztjelölteket, orvosokat és ápolónőket nagyrészt legyilkolták, egy részüket elfogták.

Az egykorú híresztelések legtöbbjének állításaival szemben maga a Negyedik Hadsereg nem semmisült meg. Már az orvtámadás előtt az északi parton működött a sereg nagyrésze, a támadás időpontjában pedig a déli csoport fegyveres erejének nagyrésze is átkelt a folyón. A kiegészítő szolgálat egységeit összezúzták ugyan, de a hadsereg harci erejének több mint háromnegyede sértetlen maradt. A szervezeti kár sem volt olyan nagy, mint gondolnánk. Mint az összes partizánegységek, a Negyedik is taktikailag önálló osztagokra tagolódott. Mindegyiknek megvolt a maga ellenálló magva. A főhadiszállástól csak általános irányítás vonalán függtek — nem pedig utánpótlás vagy a mindennapos utasítások dolgában.

A támadás igazi fontossága abban a hatásban rejlett, amelyet a japánellenes háborúra és Kína politikai egységére gyakorolt. Az események ezt félreérthetetlenül megmutatták. A kormány szándékait Csang Kai-sek nyilatkozata félreérthetetlenül leleplezte. A „Generalisszimusz” kijelentette: a Negyedik „fellázadt” és megkísérelte, hogy a Jangce déli partján foglaljon állást; ő felelősséget vállal a történtekért és engedetlensége miatt a Negyedik Hadsereget megfosztja megbízatásától; ez ilymódon megszűnik „a nemzeti haderők része” lenni. Hogy a Negyedik miért éppen akkor „lázadt fel”. amikor már csak orvosok, ápolónők, újságírók és hivatalnokok voltak a helyszínen, s miért nem akkor, amikor egész fegyveres ereje is a „tett” színhelyén volt — azt Csang Kai-sek nem volt szíves megmagyarázni …

Az egység híveinek véleményét olyan „Kuomintang-veteránok” nyilatkozatai tükrözték, mint Szun Jat-szen asszony, Liao Csung-kai asszony és Liu Ja-ce, akik tiltakoztak a polgárháború felélesztése ellen és teljes mértékben a kormányt hibáztatták. Szun és Liao asszonyok a párt alapítóinak özvegyei voltak. Egyetlen ujjal sem lehetett hozzájuk érni. Liut azonban kizárták a központi bizottságból és a pártból.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .