Az első Ragályhíradó 2020 tavaszán

A kínai egészségügyi hatóságok ma reggeli létszámjelentése szerint tegnap 573 új beteget regisztráltak, 146-tal többet, mint pénteken. A ragály miatti elhalálozások száma ugyanakkor 47-ről 35-re csökkent.

Kínában a legfrissebb adatok szerint eddig 79 ezer 824-en fertőződtek meg bizonyosan Covid-19 – től, és 2870-en haltak bele. Azaz az állomány 3,6 százaléka. A gyógyultak hányadosa jelenleg 52,1 százalék. Kína szerte tegnap 2623 ember hagyhatta el gyógyultan az ispotályokat. Ezzel aztán az új ragályból kikupálódottak száma 41 ezer 625-re nőtt.

A WHO összegzése szerint szombat éjfélig valamivel több mint 85 ezer embert kapott el a ragály szerte a világban. Újként Írország került fel a listára egy megbetegedéssel. Az illető Észak-Itáliában kaphatta el a kórt. A halálesetek száma 2900 és 3000 között van.

Az USA nyugati partvidékén közben négyre emelkedett azoknak a fertőzötteknek a száma, akik nem tudni, hogyan kapták el a vírust. Nem jártak ugyanis a járvány által sújtott területeken, és nem is találkoztak beteg emberekkel. A dolog miatt fő a fejük az amerikai tudósoknak. Pedig a dolog – legalábbis a balrad.ru szerint – rém egyszerű. Covid – 19, ez a mindent kibiró fertelmes dög, belevetette magát a Csendes óceánba Kína keleti partjainál, és toronyiránt átúszott a ‘zamerikai nyugati partra.

“Amerika terjeszti a koronavírust, így akarja legyőzni Kínát a kereskedelmi háborúban.” – állítja egy zömmel kínai holmikat árusító teheráni üzlet tulajdonosa nagy búsan az üres pultja mögött.

(Már csak az hiányzik, hogy kiderüljön: az USA nyugati partvidékéhez közel – a kontinensen – van valamiféle “laboratórium”! Oszt’ mánis megvan a NYILVÁNVALÓAN ROSSZINDULATÚ RÉMHÍR alapja!)

DÖBRÖGISZTÁN – TERMÉSZETESEN – TOVÁBBRA IS RAGÁLYMENTES! HALLELUJAH!

Hatóságaink továbbra is kitartóan és állhatatosan óvják vajdaság lakosságát a kertek alatt settenkedő, ránk fenekedő Covid-19 – től. Emberfeletti küzdelmet vívnak a neten a ragályról terjedő rémhírek ellen! Merthogy álhírek annál inkább vannak. Továbbra is nagyon sok a kamuhír. Annak ellenére, hogy a rendőrség több tucat ilyen portált állított le február elején.

Azt ajánlják, hogy ellenőrizzük és gondoljuk végig az olvasott híreket. Ne dőljünk be mindenféle f…ságnak, amikkel csak el akarják terelni a figyelmünket a ránk leselkedő lehető legnagyobb VALÓS RETTENETRŐL, A MIGRÁNCSVESZÉLYRŐL!

Bízzunk Döbrögi vajdánkban, és az ő nagyszerű ankarai vajdakomájában, Kardiganban! Higyjünk nekik, hisz ők már megbeszélték telón a dolgokat. Ők tudják, hogy Covid-19 az csak kismiska Lefejezős Mehemedhez képest, aki sokadmagával éppen Ides Hazánk csodaGYODA nevű déli védművét kívánja lerombolni, hogy aztán itt minket – asszonyainkat, lányainkat, gyerekeinket, szamarainkat, kecskéinket – szóval mindenünket…

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Az első Ragályhíradó 2020 tavaszán” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Kazár cionista hedonista kabalista szekták ellen globális katonai támadás vette kezdetét.
    Magyarország muveleti terőlet.
    Kérjuk a magyar lakoságot orizék meg nyugalmuk a harcok végeztéig.

    Megértésuket koszonjuk.

    A kazárék pánikolnak.( Berlin ostrom hitler bukása 2020 a kazár maffiának )

    1. Bárki akik a kazárok oldalán zsoldért harcba száll .
      Nagyon kemény retorziokra számithat.

      ZÉRO TOLERANCIA ROGTON ITÉLO SZANKCIOK

      1. Balrad olvasoit megnyugtathatjuk a korona virus csak propaganda hadviselés.
        Erdogán most eresztrá a Budai cionista kazárokra a világ legjobb katonáit akik nem nyugatra tartanak,egyenesen Budára célkorozési parancssal.

  2. Vajon hányan haltak eddig meg Influenza vírus miatt, melynek az egyik leggyakoribb szövődménye szintén tüdőgyulladás, de megtámadhat bármely szervet. A bakteriális szövődményei pedig sokkal veszélyesebbek. Hányan haltak meg kihűlés miatt, elégtelen táplálkozás miatt, az elégtelen vagy hanyag egészségügyi ellátás miatt, hányan halnak meg a gyógyszereknek nevezett szintetikus biznic mérgek miatt? Mi van az utcára dobott emberekkel, a nélkülöző gyerekekkel, az elhagyott időskorúakkal? És eddig hányan haltak meg itt nálunk koronavírusban? A pánikkeltés igazán jó figyelemelterelő a valódi problémákról.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .