Létünk múlik az együttműködésen

Koronavírus: létünk múlik az együttműködésen

A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember, álló emberek és belső tér

Világméretű járványt és gazdasági válságot prognosztizálnak Amerikában és Európában. A koronavírus az emberiség legfőbb ellenségévé vált. Terjedését még nem sikerült feltartóztatni. Valószínűleg csak világméretű összefogással lehet. Ismereteink és tudásunk, alkotó képességünk összeadásával. A történelem azt bizonyítja, hogy képes rá az ember, de akarnia is kell! Világméretű együttműködésre van szükség a mostani vészhelyzetben is! Mert ha szétaprózódik az ismeret, s profitérdek szolgálatában álló laboratóriumok szűk falai közé szorul, ahelyett, hogy mások találékonyságával és újító képességével is élne, a nagy kaszás kedvére arathat. Itt az idő hogy bebizonyítsuk, képesek vagyunk összefogni a közös ellenséggel szemben. Ha és de nélkül, puszta létünk érdekében.

(Magyar Békekör)

“Létünk múlik az együttműködésen” bejegyzéshez 13 hozzászólás

  1. A riogatás megy ezerrel,a neten SK.-ban már arról zengedeznek,hogy a népek ész nélkül vásárolnak,és üres(de teljesen!!) bolti polcok sorát mutogatják,melyeket a pánikoló lakosság kivásárolt.Szerintem ez csak rémisztgetés,bár a ragály terjedését komolyan kell venni!
    Ma reggel szinte az egész világ országait felsorolták,ahol már pusztít a ragály!
    És ami nagyon fájó dolog az az,hogy ezt a vírust az ember állította elő,és szándékosan terjeszti!
    Az ….-ban biztosan rendelkezésre áll a gyógyszer ellene,de megvárják,míg az emberiség java kipusztul-Bár mennyire tagadják,biztosra veszem,hogy ez a gyilkos járvány szándékos,és aki terjeszti,az védve van ellene,nem is akárhogy.
    Az a meglátásom,hogy ezt az emberiséget(állítólag ez a hetedik homo -világ,eddig egyiknek sem sikerült a az isteni ember szintet elérni-kipusztultak-valszeg azért,mert ugyanazt csinálták,mint EZ a (de)generáció!)azok vezetik.,akik Istent játszva viszik pusztulásba nem csak az emberiséget,de magát a Földet is!
    Ugyanezt a pusztítási utat látom Szíriában,Ukrajnában,az EU,és az USA vezetésében,mintha a végét járná minden ,de leginkább a józan ész!
    Működik a Sámson-opció,és talán ebben az egyben leszünk sikeresek,mint az utolsó emberi faj!!

  2. stefimrich ! — a véres valóságot -lényegre törően – ecsetelted ! Kár hogy az igazságot
    írtad !!!!!!!!!!!!!!

  3. „Kína: bár csak április vége lenne
    Zhong Nanshan kínai járványügyi szakember kijelentette, hogy a koronavírus-járványt április végéig ellenőrzés alá tudják vonni. Kiemelte, hogy a járvány ugyan Kínából indult el, de a betegség nem kínai, hanem nemzetközi, és megállításához is nemzetközi erőfeszítések kellenek.”
    https://munkaspart.hu/mi-ti-2/4265-kina-bar-csak-aprilis-vege-lenne

  4. „A koronavírus ellen a párttagsági könyv sem véd meg.
    Kész csoda történt a magyar politikában. A parlamenti pártok egyetértettek valamiben. Mondjuk abban, hogy a koronavírus ellen a párttagsági könyv sem véd meg. Reméljük, hogy az ellenzék nem fogja politikai célokra használni a járványt, nem fogja a kormányt percenként támadni, és az ellenzéki önkormányzati főnökök se fognak óránként előállni valamivel. A járvány elleni harc a mindenkori kormány kötelessége és lehetősége. Ebben segíteni kell őket.”
    https://munkaspart.hu/mi-ti-2/4266-a-koronavirus-ellen-a-parttagsagi-konyv-sem-ved-meg

  5. V.Kutya!
    Olvasd:
    Angol-szász misszió!
    Csak azért mondom!Ugyanis semmiféle konteo,meg egyéb marhaságban nem hinnék,ha aztán nem valósulna meg minden előbb,vagy utóbb!
    Tényleg úgy néz ki,hogy olvasva azt mondja az ember,hogy ezt oszt mán nem merik,aztán kiderül,hogy mégis!Ezt a játékot játsszák már harminc éve!
    Miről is szólnak a Georgiai Tanúkövek?!
    Ez is csak konteó?

  6. Törökország a fegyveres terroristákat kever a menekültek közé, akik megtámadták a görög határellenőrzési pontot.RT / Moszkva: A görög rendőrség könnygázzal fordított vissza 4000 embert a török-görög határon, akik elárasztották az ellenőrző pontot, miután Ankara bejelentette, hogy nem akadályozza meg a menekültek EU-ba való vándorlását.A görög rendőrség az újságíróknak török ​​gyártású gránátokat mutatott be, amit a tömegből dobtak át a határ görög oldalára.A görög rendőrség 66 személyt tartóztatott le a határon, (azok bejutottak…) akik közül néhánynak semmi köze sincs a szír Idlib régióhoz.Görögország telítődik, a lakosság tüntetéseken tiltakozik a túlzsúfoltság ellen.Bulgária felé még nem indult el nagyobb menekült tömeg, de a hadsereg már ott is lezárta a határt.
    https://www.veteranstoday.com/2020/02/29/turkey-puts-armed-terrorists-in-refugee-mix-that-attacks-greek-border-checkpoint/

  7. A világ fő baja az ilyen emberek mint TE.
    8 milliárd emberből csak 1,4 Kínai, de 1,3 -al ott áll mögötte India ! Őket miért hagyod ki ? és a többi 5,3 milliárdot ?

  8. V.kutya szerint:
    2020-02-29 – 17:58

    Stefimrich és hábé az emberi faj kipusztulását prognosztizálja, mint a koronavírus következményét. Ez persze messze nem így van. Jól látod, hogy az éghajlati különbségek miatt egyetlen vírus sem képes erre.

    “Az európai fehér ember pedig szokjon hozzá a munkához, és ne dolgoztassa a világ más részein élőket! ”
    Ez meg rossz meglátás! Pont az európai fehér ember szelektálódott úgy az évezredek alatt, hogy az, aki nem teljes erőből küzdött a létéért, az annak esélye sem volt tovább örökíteni génjeit! Elég csak a jégkorszakra gondolni. Ki lehet jelenteni, hogy a fehér ember dolgozik! Sajnos valóban megjelent egy új trend, ahol a munka egyenesen szégyen! A fiataljainkat fertőzi egy sokkal veszélyesebb vírus! A nihilista, egoísta, stb,stb…. elvtelenség!
    Ezt kéne látni a sok fiatalnak, akik nem adják át a helyet az idősebbeknek a buszon!

    1. A fehér bőr több génváltozat együttes hatására alakult ki. A nyugat-és közép-európában élő vadászó-gyűjtögető csoportok (WHG rövidítéssel szoktak hivatkozni rájuk) még zömmel sötét bőrűek voltak, de a világos szemszín elterjedt náluk. A keletebbi változatok között, pl. a balti térségben már világos bőrűeket is találtak a bronzkorból, de nem feltétlenül volt kék szemük. Itt egyébként egy olvasztótégely jött létre a keleti (EHG) és a nyugati vadászó-gyűjtögető csoportokból. Kaptak hatásokat egészen délről is (pl. lásd: “La Braña individual”). Utóbbi a fehér felsőbbrendűség hívői között mindig kellemetlen érzéseket kelt, ahogyan az is, hogy a “fehér ember” viszonylag későn szaporodott el Európában, különösen annak nyugati felén.
      Kb. ilyen lehetett egy jellegzetes, ősi európai, több mint kilencezer éve (“Cheddar man”):
      https://www.thesun.co.uk/tech/science/5517810/natural-history-museum-first-brit-secrets-10000-year-old-man-facial-reconstruction/
      És a keveredésekről egy kis érdekesség:
      https://phys.org/news/2019-03-europe-hunter-gatherers-diverse-thought-dna.html
      Mai szélsőjobbos terminológiával rengeteg “fajgyalázó” volt, utóbb (a baltiakat kivéve) előszeretettel keveredtek az Anatóliából átvándorló földművelő csoportokkal, ahogyan utánuk a Kelet-Európa déli részeiről beáramló indoeurópaiakkal is. És ami ezeket az indoeurópaiakat illeti, hát ők sem feltétlenül voltak szőkék és kékszeműek, legalábbis kezdetben. Ilyesmik lehettek pl.:
      https://phys.org/news/2017-11-team-rare-minoan-sealstone-treasure-laden.html
      Bár itt már némi keveredés valószínű az őslakókkal.
      Ez is egy bronzkori harcos feje, de jóval régebbről és északabbról (sötét haj, sötét szem, ma ezek nem annyira jellemzőek arrafelé):
      dienekes.blogspot.com-hoz illeszd: /2015/01/bronze-age-warrior-from-poland.html
      A briteknél nem sok maradt az ősi gyűjtögetők örökségéből (lásd: “Cheddar man”) a mai génállományukban. Ott két nagy régi hullám elég jól kimosta a korábbi lakók genetikai nyomait, és sok kisebb bevándorlás is történt az elmúlt évezredekben. Azért még kimutatható, nem tűnt el teljesen.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .