Agyelszívás!

Ennyiért csábítják külföldre a magyar orvosokat, ápolókat: sokan indulnak útnak

Nem csak a magyar egészségügy helyzete kétségbeejtő, de külföldön is rengeteg orvos hiányzik a rendszerből – látszik ez a feladott álláshirdetések számából. Sok nyugat-európai kórház kifejezetten a magyar piacon hirdet, és csillagászati összegeket kínál az itthoni egészségügyi dolgozóknak. Éppen ezért nincs mit csodálkozni azon, hogy évente rengeteg orvos, ápoló, és patikus hagyja el Magyarországot.

Azt, hogy nincs elegendő egészségügyi dolgozó itthon, azt már a saját bőrünkön tapasztalhatjuk. 41,3 ezer betöltött, 1,7 ezer betöltetlen orvosi állás volt Magyarországon 2018-ban. A legtöbb üres pozíció a fekvőbeteg-ellátásban volt (971), a járóbeteg-ellátásban valamivel kevesebb, 459 – derül ki a KSH adataiból. Az üres orvosi állások 43 százaléka Budapesten volt, fővárosban a tervezett állásokhoz viszonyítva az orvosi állások 5,1 százaléka volt betöltetlen, ennél nagyobb (5,3 – 5,9 százalékos) orvoshiány volt Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt.

Miközben folyamatos orvoshiánnyal küszködik a magyar egészségügy, nálunk nyugatabbra sem feltétlenül jobb a helyzet, van olyan német kórház, ahol az orvosok háromnegyede külföldi – számolt be a Szakszervezetek.hu. De kiderül ez abból is, hogy milyen kétségbeesetten keresik az egészségügyi szakdolgozókat a kelet-európai térségben, méghozzá az itthonról nézve busásnak tűnő fizetések feltüntetésével.

Osztrák kórházak számára keresünk végzés előtt álló orvostanhallgatókat (hatodéves), frissen végzős orvosokat, rezidenseket, szakorvosjelölteket és szakorvosokat a medicina összes szakterületén hosszú távú állások betöltésére.

Mindezt kiemelkedő fizetésért: 3000 (rezidens) és 6000 (szakorvos) euróért havonta, segítünk, ez durván szorozva egy, illetve kétmillió forintot jelent, és ehhez az ügyeleti díj is hozzájön még. Ezen felül feltüntetik a hirdetésben, hogy extra a nyugat-európai jobb kórházi munkakörülmények, illetve adottak a szakmai továbbképzési lehetőségek is. A hirdetéseket böngészve még ennél is jobb feltételekkel várják a külföldi orvosokat Svájcban, ott 120 és 180 ezer frank között fizetnek évente, ez átszámolva havi 3,1 és 4,7 millió forint között van valahol – azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy ott kint sokkal drágább az élet, mint idehaza. Így tehát az sem véletlen, hogy

Magyarországon még mindig rendkívül magas az orvosok elvándorlása.

Tavaly hozta nyilvánosságra az egészségügyben dolgozók migrációs statisztikáit az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK), a statisztikák szerint az orvosok közül 743-an fordultak a főigazgatósághoz hatósági bizonyítványért, közülük 452 magyar állampolgárságú. A korábbi évvel összevetve 13 százalékkal kevesebb magyar orvos kérte az igazolást. Főleg a fiatal magyar orvosok, a 25-29 évesek igyekeztek külföldre (135 fő), de az utánuk jövő korcsoportból, a 30-34 évesek közül is sokan kértek hatósági bizonyítványt (92 fő).

Az ÁEEK adatai szerint a külföldre igyekvő magyar orvosok körében már régóta az első két célország Németország és Anglia, így volt ez 2018-ban is. Kérdés persze, hogy utóbbi a brexit után is kedvelt desztináció marad-e. A harmadik-negyedik hely többször változott, a 2018-as statisztikák szerint Ausztria, Svájc illetve ötödik helyen Románia volt a legnépszerűbb. A korábban kedvelt Svédország 2018-as felmérésben csak a hatodik lett.

A szakmák alapján 2018-ban főleg belgyógyászok (29 fő) és aneszteziológusok (27 fő)  indultak útnak; de sok csecsemő-, és gyermekgyógyász, háziorvos, valamint sebész is a határon túl akarta folytatni a hivatását.

* Itt fontos megjegyezni, hogy a hatósági bizonyítványt kérők száma nem egyértelműen jelent külföldi munkavállalást, hiszen nincs információ arról, hogy a kérelmezők valóban elhagyták-e az országot.

Mennek az ápolók, patikusok is

Nem csak orvosokat, ápolókat is keresnek Európa közepére megfelelő végzettséggel: bruttó minimum 5300 euró havonta (1,8 millió forint) és kedvezményes szálláslehetőséggel. Német középfokú nyelvtudás szükséges az állásbetöltéséhez. De keresettek a patikusok is. Utóbbiak esetében élnek is az ilyen lehetőséggel szép számmal, szintén az ÁEEK 2018-ra vonatkozó statisztikáiból derül ki, hogy 58-an kértek hatósági bizonyítványt a külföldi munkavállaláshoz közülük 41 magyar. A korábbi két évben ez csak 32-32 volt, tehát 2018-ban 28 százalékkal többen igyekeztek külföldre. A kérelmezők többsége 25-39 éves nő volt, és főleg Németországban, Svájcban és Svédországban szeretett volna dolgozni.                                                (penzcentrum)

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: A lényeg az EU alapelveiben van. A személyek, tőke, áruk, szolgáltatások szabad áramlása!

Nyugaton az orvosképzés MAGÁNKÖLTSÉGE sokszorosa a volt szocialista országok hasonló költségeinek. Amit OTT csak nagyon kevesen tudnak állni (bár e tekintetben Döbrögisztán “fölzárkózni” látszik), és ráadásul akadnak elméleti színvonalbeli problémák is!

Ám az uniós bővítkezés enyhítette az OTTANI KÍNZÓ HIÁNYT! Jól képzett szakszemélyzethez jutottak INGYEN! Az agyelszívás pedig a mai napig tart, sőt….! Ki is fog tartani, mert a döbrögisztáni “megbecsültség” mindenféle “bérrendezési” törekvések dacára egyre jobban le fog maradni. Az orvosok, ápolók pedig ITTHON KITANULNAK, AZTÁN MENNEK!

Az vesse rájuk az első követ, aki nem így cselekedne a helyükben!

VISZONT MI ITT MARADUNK!

Mi, akik hozzájárultunk a képzésükhöz!

Agyelszívás ez a javából, ami pedig RENDSZERBŰN!

“Agyelszívás!” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. De mi a labdarúgókat fizetjük meg mert azokra van a legnagyobb szükségünk ! Az előző kormányzatban a miniszterelnök nyíltan kijelentette , hogy menjenek ha akarnak …

  2. Orbán helyében inkább nem erőltetném annyira az államilag támogatott nyelvtanulást, mert csak még több kivándorlót fog eredményezni. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége szerint évente 40 ezerrel csökken a magyar munkavállalók száma a kivándorlás miatt. Ez azt jelenti, hogy az évtized végére 400 ezerrel kevesebb magyar járulék- és adófizető lesz. Fog még a bevándorlásellenes NER könyörögni az illegális migránsoknak, hogy maradjanak és telepedjenek le Orbánisztánban.

    1. Smith

      2020-02-26 – 17:41

      “Orbán helyében inkább nem erőltetném annyira az államilag támogatott nyelvtanulást, mert csak még több kivándorlót fog eredményezni”

      A terv része !

      1. Orbán nagyon ügyesen szocializálja a rendszerébe a magyarokat, akiket nem tud azoknál eléri, hogy inkább elvándoroljanak. A középosztály gyermekeit egyházi iskolákba kényszeríti (diplomás jó keresztények lesznek), az alsó középosztály gyerekeinek pedig marad az elcigányosított állami iskolák ahonnan egyenes út vezet a szakképző iskolákba, majd a multik gyáraiba. Szépen ki lett ez találva.

        1. Smith
          2020-02-26 – 22:34

          És a multiknak vannak gyáraik nyugatabbra is, úgyhogy a kivándorló magyar nem tud elszökni a rabszolgaság elől, legfeljebb egy kicsit vastagabb lehet a zsír a kenyerén (nem sokkal…). A nyelvtanulás igazi oka, hogy így termelődjenek ki a nemzetközi rabszolgák. Az “ahány nyelv, annyi ember” szlogen ugyan igaz, de korántsem ez a nyelvtanulás erőltetésének igazi oka, ez csak a címoldalon szerepel.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .