Ragályhíradó 2020 02. 23.

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság ma reggeli létszámjelentése arról számol be, hogy újabb 97 ember halt bele tegnap az új ragályba Kínában. Leltek 648 új fertőzöttet is. Egy kivétellel az új halálesetek mindegyikét a közép-kínai Hupej tartományból jelentették. A fertőzöttek közül 630-an Hupejben betegedtek meg, azon belül is 541-en a tartomány székhelyén, Wuhanban.

A fertő eddig 2442 ember halálát okozta a szárazföldi Kínában, a vírusosak száma 76 936 – ra nőt, de 22 888 – an kikupálódtak a betegségből.

A NAPI JELENTÉSEK MINTHA ARRÓL TANÚSKODNÁNAK, HOGY KÍNÁBAN SIKERÜLT MEFÉKEZNI A RAGÁLYT!

Ugyanakkor világszerte további 1500 fertőzöttről és 19 halálesetről tudnak. A ragály eddig több mint 25 országban jelent meg. Főleg Dél – Koreában is Iránban terjed gyorsan, de utóbbi ország példája alapján igazából nem lehetünk biztosak benne, hogy más területeken nem terjed regisztrálatlanul. Iráni illetékesek szombaton egy hatodik ragálybeteg haláláról számoltak be.

Európán belül viszont a vajdaságunkhoz aggasztóan közeli Itáliában a legsúlyosabb a helyzet.

Ott egyre komolyabb intézkedéseket vezetnek be a ragály miatt, ahol eddig – bizonyítottan – 76 emberbe fészkelte be magát COVID – 19. Két idős embert el is ragadott. Észak – Itália Lombardia és Veneto térségében lezárják a ragály gócpontjait. Az ott élők a következő két hétben nem hagyhatják el a területet, és senki nem léphet be oda – jelentette be Giuseppe Conte miniszterelnök a rendkívüli rendelet pontjait ismertető sajtótájékoztatóján. A napi me. 25 órás kijárási tilalom kb. 53 ezer emberre vonatkozik. (Kérdés persze, hogy az izgága taljánok esetében műxik – e majd a kínai modell.)

Az USA – ban a hírek szerint főként New York és Los Angeles metróiban – “kínai kinézetű” emberekre vadásznak, mint ragályterjesztőkre. Jelenleg az USA – ban mindössze 37 igazolt ragályosról tudnak!

Ha Kínából származik a vírus, akkor hogyan betegedhetnek meg olyanok, akiknek semmi közük Vuhanhoz, még áttételesen sem? Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) aggódik az olyan koronavírusos megbetegedések miatt, amelyeknél nem mutatható ki egyértelmű kapcsolat a járvánnyal, bár Kínán kívül viszonylag kicsi az ilyen esetek száma – írta szombaton Tedrosz Adanom Gebrejesus a szervezet főigazgatója a Twitteren.

DÖBRÖGISZTÁN TOVÁBBRA IS RAGÁLYMENTES!

 

Hatalmas megvédettségünk láttán COVID – 19 egyelőre vajdaságunkba nem mer betörni! Messziről csodálja csak nyálát csurgatva hagyományos kollégája itteni garázdálkodását!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Ragályhíradó 2020 02. 23.” bejegyzéshez 21 hozzászólás

  1. Az tényleg jó kérdés,hogy hogyan terjed azokban az országokban,ahova a vírus Kínából nem juthatott el!
    De ezen nem nekem kell csak elgondolkodnom,hanem……

    1. stefimrich
      2020-02-23 – 09:34

      Borítékolom, hogy előbb-utóbb a repülés, a turizmust szolgáló repülés fog a célkeresztbe kerülni.
      Ez a “célkereszt” fogta be korábban az ólompiacot (gépkocsi kerekek kiegyensúlyozó súlyainak anyaga, mely be lett tiltva pár éve), illetve a dízel autókat is (a környezetvédelem zászlaja alatt).
      Ezektől függetlenül (akár más célokból), ha a vírus szándékos terjesztése a cél, nincs ellene védelem. A világ bármely pontján elég egy kis vírustartalmú csomagot ledobni egy repülőről, vagy helikopterről, amely aztán elvégzi a dolgát…

      1. Bárhová eljuthatott Kínából! Nem mindenkit dönt le a lábáról, van aki, csak a megfázás tüneteit mutatja, de attól még fertőz. Nincs Isten, aki le tudná követni, hogy ki-mikor-hol és kivel találkozott, aki picit köhögött, és úgy gyógyult meg, hogy soha nem is derült ki róla, hogy az új típusú ragály fertőzte meg…

  2. “A Coronavirus és az 5G kapcsolata”
    “….az elektroporációnak nevezett DNS-transzfer módszer – egy olyan mikrobiológiai technika, amely elektromos impulzust használ átmeneti pórusok létrehozására a sejtmembránokban, amelyeken az anyagok, például vegyi anyagok, gyógyszerek vagy DNS bevihető a cellába. Ez a technika alkalmazható DNS vakcinák beadására , amely idegen DNS-t fecskendez be a gazdasejtbe, ami megváltoztatja a gazdaszervezet DNS-ét. Ez azt jelenti, hogy ha DNS-oltást visz be, akkor megváltoztatja a DNS-ét! Mintha az oltások már nem voltak volna elég szörnyűek … de itt az a helyzet: az elektroporáció impulzushullámokat használ. Találd ki, mi más használ impulzushullámokat? 5G! Ez vagy megdöbbentő véletlen egybeesés vagy bizonyíték, vagy baljósági koronavírus 5G-kapcsolat.
    Végül is a transzhumanista napirend célja az ember és a gép egyesítése, és ezzel megsemmisíti azt, ami alapvetően emberré tesz minket, így egy mélyen baljósló és negatív erő irányíthat és ellenőrizhet minket. Arról szól, hogy megváltoztatnak bennünket alapvető szinten, ami magát az emberi szuverenitást megtámadja. A DNS-oltások jól illeszkednek ehhez – a DNS-t szó szerint megváltoztatva úgy, hogy idegen DNS-t erőteljesen behelyezzük a genetika megváltoztatására, következményekkel senki sem tudta teljes mértékben előre látni és megjósolni.
    Ugyanaz a cselekvés, amelyet az 5G technológia impulzushullámokban alkalmaz, olyan kínai térségben kezdődött, amely az 5G technológiát legelőször bevezette!
    Vírust hoznak létre biofegyverként, azt tesztként elengedik, és úgy tesznek, mintha természetes mutáció lenne, közben figyeli hogy hány embert öl meg -ami segít az eugenika és az elnéptelenedés menetrendjében-, ismét igazolva önmagát megindokolja a kötelező oltások szükségességét, sőt megmentőként jelenik meg az oltással, amely megállítja azt. Ennek a második verziónak a változatában akár fajspecifikus biofegyvert is kifejleszthet, hogy geopolitikai stratégiaként csökkentse a rivális nemzetek vagy az ellenséges fajok népességét. Ez a koronavírus inkább a kínaiakat/ázsiaiakat célozza meg.” -tovább a cikkben.
    http://stateofthenation.co/?p=7645

  3. Hirszerzési informáciok szivárogtatása.

    Kina megtette az ellenlépéseket,és szabadon engedte a Usa támaszpontok környékét a biologiai fegyvereket.

    Nord Italia fontos usa légibázis.

    Mindenki készuljön hamarossan élesben indulnak a katonai bevetések.

  4. Azt hiszem, az olasz és iráni esetek nagyjából pontot tettek az “ázsiaiak” ellen tervezett genetikai biofegyverről szóló mendemondák végére. De nem tartok attól, hogy újabbak ne születnének szinte azonnal, a korábbi fantáziák hamissága ugyanis egy pillanatra sem tántoríthatja el a “kreatívokat”.

      1. Ezt fejtsd ki pontosabban, kérlek! Nálad ugyanis keresve sem találnék erre alkalmasabbat.

          1. Frank Plummer most ölték meg a Kinaiak Afrikában.
            ö Volt a virus gazda.

            Kazár gyilkos volt,most megdöglött

        1. Fergeteg Kérunk ne becsuld alá A Kinai és Orosz hirszerzést.
          Minden Cionista Kazár lelesz vadászva a családjával egyutt akik a biologiai terror támadásban részt vállaltak.

          1. Frank Plummer tekintélyes kutató volt.
            Alkoholista ugyan,de a kanadai hírhedt labor vezetője.
            A hírek szerint infarktus ölte meg.
            Óvatosan,de valóban abból a laborból származó vírus kutatását végezték,ami Wuhanban landolt.
            Itthon Kemenesi vezette labor szintén a denevérek koronavírusaival foglalkozik

            https://www.facebook.com/gabor.kemenesi/posts/3210951608934134
            Vagyis innen nem lehet meg tudni semmit,de majd márciusban elmondja,úgy olvastam itt,miközben becsukják Olaszországot is.
            De hallom a hazai aperitív bizottság hevesen érdeklődik az olasz helyzet iránt , M 1 köcsög már dörzsöli a katasztrófa hírt,hangolva a hazaiakat.

            Hogy dühítő-e amit olvas a halandó?
            Az hát.

  5. Mennyire életszerű a második videó abból a nézetből hogy állsz egy kiélesített telefonnal,egyszer csak jön egy maszkos valaki futva,- akit pont követ a kamerás hülye telefon – ,és belefut egy niggerbe,aki vadászik egy ázsiaira.
    És ezt a RusVesna habozás nélkül felteszi.

    Itthon március 15.-e lőtt 2-3 nappal fog megszületni az első hazai megbetegedés,valahogy az irány efelé mutat.

  6. “KÍNA ÉS IRÁN (…és most már Olaszország is): TÖBB HALÁLOZÁSOK – az Egyesült Államok ellenséges országaiban (Részleges fordítás)
    “Az első számú gyanúsítottak között szerepel az Egyesült Államok, amelyek az egész világon, különösen az Oroszországgal, Kínával és a Közel-Kelettel határos országokban legalább 25 biofegyver laboratóriummal rendelkezik biogenetikus fegyverek előállítására, és egyes etnikai csoportok genomjára kalibrált kidolgozott vírusfegyverekkel. Hírszerzők értesülései szerint néhány 007-es ügynök megerősíti, hogy nano-drónokkal (játék drónokhoz hasonló kis méretű drónok) terjesztették széles körben a halálos járványt…..
    De mi köze van Olaszországnak ennek a biológiai fegyvernek az elsők közötti találkozásával? Emlékeztetni kell arra, hogy Róma tavaly márciusban előzetes megállapodásokat írt alá Pekinggel a Selyemútra vonatkozó kereskedelmi megállapodásokra Washington ellenében, de a korábbi gazdasági fejlődésért felelős helyettes államtitkár, Michele Geraci (a Liga pártja által kinevezett, a nemzetközi bankok korábbi tisztviselője, és az üzletemberek, valamint az 5 csillagos mozgalom is határozottan ezt javasolták.Azt is meg kell jegyezni, hogy ennek a pártnak az expozíciója, amely most főleg a PD-vel közreműködik Giuseppe Conte miniszterelnök második kormányában, jónak gondolta, hogy pontosan akkor javítsa a nemzetközi kapcsolatokat Teheránnal, amikor Washingtonnal a legnagyobb feszültség alatt áll. Giuseppe Perrone olasz nagykövet, február 18-án, kedden találkozott Azari Jahromi iráni információs és kommunikációs technológiai miniszterrel azt kérve, hogy fokozza az Olaszország és Irán közötti kétoldalú együttműködést a mesterséges intelligencia területén.
    Katonai és az energia frontján dolgozó hírszerzők arról számoltak be, hogy igazolják a forrás állításának hiteles érvényességét, amelynek fontos kapcsolata van Oroszországgal, és kapcsolatba léptek különféle külföldi országok hírszerzőivel, amelyek nyilvánvalóan gondoskodnak arról hogy névtelenek maradjanak.«A CoronaVirus egy biológiai fegyver, amelyet CIA-ügynökök nano-drónokkal terjesztettek el Kínában. Az Egyesült Államokban már megvan a vakcina.
    Néhány szó a hatalmas világjárványról, amely nap mint nap egyre inkább a bűnügyi katonai támadás körvonalait veszi fel, és amely megerősíti az Egyesült Királyság által néhány hónappal ezelőtt indított riasztását, amelyről a Gospa News előző jelentésében kiemelte gyanúját – amely most már szinte biztos, hogy a járványt egy biogenetikus fegyver okozta. (Link a szövegben)
    A Cambridge-i Egyetemen létező egzisztenciális kockázatok felmérésének központja (CSER) egy augusztusi jelentésében rámutatott a technológia veszélyeire háborús területen, amivel bio fegyvert lehet építeni egy adott etnikai csoportra, annak genom profilja alapján »Ezen eset meghatározása« rendkívül káros és potenciálisan megállíthatatlan ».(Link a szövegben)”
    Előbb – utóbb úgy is minden disznóságra fény derül, még ha nem is azonnal…
    Valójában az emberi világjárvány súlyossága miatt a kínai sertésjárvány teljesen a háttérbe került. Ez a járvány nyomást gyakorol a kínai pénzügyi rendszerre az emelkedő sertésárak által kiváltott infláció miatt. (Elpusztította az ország sertésállományának 40% -át, a világ legnagyobb sertésiparában.Több millió sertést kellett megsemmisíteniük Kínában.)A GNews média kiemel egy nagyon gyanús körülményt: “Grúziai területről Kínába behurcolt afrikai sertésinfluenza importált orosz sertéshússal érkezett, amikor Kína megpróbálta abbahagyni az amerikai sertéstermékek vásárlását, akkor ezzel a hússal csempészték be a vírust.” (Az USA motivációja a korábbi esetekhez hasonlóan többszörösen is egyértelműen megvolt.A CIA Oroszországban is ‘eredményesen’ dolgozott.)
    «2020. február 1-jén a legbefolyásosabb kínai katonai weboldal, a http://www.xilu.com egy cikket tett közzé, amelyben közölte, hogy a Wuhan-koronavírus ember által készített szintetikus vírus, azzal vádolva az Egyesült Államokat, hogy fajspecifikus típusú biofegyvert készített Kína ellen.”
    https://www.gospanews.net/en/2020/02/23/prova/

  7. “Olaszországban már 3 halott és több mint 130 fertőzött.Hírszerzési források szerint a CIA egy számítógépes rovarral vagy más típusú nano-drónnal terjeszti a ragályt.
    Az amerikai tengerészgyalogosok, az ausztrál hadsereg, valamint a német hadsereg, a Bundeswehr és a norvég Forsvaret speciális részlegei is elfogadták ezt a futurisztikus legkisebb távirányítású repülőszerkezetet, ami csak 10 cm hosszú és 12 cm-es rotorátmérõvel rendelkezik.A GPS-kapcsolat nélküli repülés képessége tehát elkerülheti a radar észlelését, kicsi vagy mikroszkopikus mérete miatt. Indításakor a katona kezének ujjai között van, 18 gramm üres tömeggel, 36 km / h sebességgel, 25 perc repülési idővel (de problémák, vagy elégtelen akkumulátor esetén önállóan tér vissza a küldőhöz) és 1600 méteres repülési hatótávolsággal. Az irányító “pilóta” egy, az apró drónra felszerelt kamerán keresztül a kezében lévő monitoron látja a környezetet. A két eszközzel ellátott vezérlőkészlet kevesebb, mint 1 kg súlyú és beilleszthető egy katonai hátizsákba, vagy bármilyen Kínába látogató turista táskájába.(Egy víruscsomag terjedelme és súlya elenyésző terhet jelent az apróságnak.)
    Ezekkel a referenciákkal tehát megmutatták, hogy egy biológiai fegyvernek a nemzetközi hírszerzési források által biztosított nano-drónok általi terjesztése tökéletesen elképzelhető és kivitelezhető. Ki valósíthatta meg, hogyan, hol és mikor, egyenlőre rejtély marad.”
    (Ezt kideríteni csak tettenérés esetén lehetséges, vagy más lehetőség híján a legrosszabb esetben a végső megoldás korlátlan fegyveréhez nyúlnak a vélt vagy valódi ellenség totális elpusztítására…ami tudjuk mit jelent.)
    https://www.veteranstoday.com/2020/02/23/biogenetic-weapon-catastrophe-intel-sources-virus-spread-by-cia-with-nano-uav-as-cyber-dragonfleye/

  8. Elöljáróban mondom, nem a pánikkeltés vagy feltűnési viszketegség vagy túlbuzgóság, okoskodás, hanem csak a tájékoztatás szándéka vezérel, amiért itt leragadva többet foglalkozom az -egyre valószínűbben- mindannyiunkat érintő félelmetes világjárvány témával.A világért sem akarom elvenni az Admin kenyerét, akár szólhat is ha sok van belőlem.
    A ZeroHedge mai összegzése címszavakban:

    -Olaszország megerősíti a harmadik halált, a fertőzöttek száma 150 fölé nőtt
    -További 4 eset megerősítette az Egyesült Királyságban
    -200 izraeli karanténba került
    -Japán további eseteket erősít meg
    -A japán császár reményét fejezi ki a Tokiói Játékok iránt (reméli nem marad el)
    -Olaszország törli a karnevál utolsó 2 napját Velencében
    -Trump szerint az Egyesült Államok mindent „ellenőrzés alatt tart”
    -Törökország és Pakisztán lezárja iráni határait, mivel a megerősített esetek szárnyalnak
    -A Global Times szerint a vírus nem a Hunan tenger gyümölcsei piacáról származott
    -Az The Epoch Times Jennifer Zeng ismét beszámol arról, hogy a wuhani krematóriumok túlóráznak. -részletek a cikkben.
    https://www.zerohedge.com/geopolitical/coronavirus-panic-goes-global-skorea-warns-watershed-moment-italy-quarantines-12-towns

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..