Kína forradalma

Kína forradalma
Amikor Kína magárahagyatva küzdött
V. Egy háború: két hatalom; két csatatér

(idézet: Kína forradalma című könyvből)

Csaknem kötelező már Clausewitz-et, az öreg poroszt idézni, aki a valóságot oly kitűnően örökítette meg ebben a meghatározásban: „A háború csak a politika folytatása más, erőszakosabb eszközökkel.”

Ritkán lehet olyan világosan nyomonkövetni ennek a megállapításnak az igazságát, mint éppen a kínai háború esetében, ahol minden egyes politikai irányzatnak megvolt a maga fizikai megtestesülése. Mint láttuk, két belsőleg ellentétes erő lépett harcba Japán ellen. Az egyik annak a mozgalomnak a politikáját fejezte ki, amely annyi év óta küzdött az idegen ellenőrzés és a belső feudalizmus ellen. Ez szülte a huszas évek munkás és parasztfelkelőiből rekrutálódott Vörös Hadsereget, amely tíz esztendeje küzdött már a földreformért. Ehhez az erőhöz tartoztak japánellenes harcban tevékeny résztvevő diákok és értelmiségiek is. A másik erő az államgépezet volt, amelyet azért építettek, hogy a régi Kína uralkodó csoportjait megvédje a nép ellen s amelyet végül a nép kényszerített arra, hogy fegyvert fogjon a japán támadók ellen. Ehhez az erőhöz tartoztak: a Kuomintang-párt vezetősége, a városi nagyiparosok és bankárok, néhány félig-önálló tartományi kiskirály és a földesurak.

Az egységes japánellenes háború közvetlenül nyomonkövette a polgárháborút. Amikor tehát elkezdődött — mindkét erőnek megvolt a maga hadserege. A két hadsereg az ország különböző részein állott szemben a japán hatalommal. Más volt az összetételük, politikai hagyományaik és katonai gyakorlatuk — ezért más és más módszerekkel harcoltak is. Európában is hasonló volt a helyzet. A háborúelőtti Franciaország seregeit például 1940-ben Németország megverte — de nyomukban feltámadt a francia partizánhadsereg, a „maquis”.

A kínai helyzet különössége éppen az volt, hogy itt a háború elején is, meg a végén is két hadsereg volt — noha ennek a két seregnek az erőviszonyai jelentős mértékben megváltoztak.

Kínában az egész japánellenes harc folyamán két front volt. Ezt a tényt a csungkingi Kuomintang kormány háborús cenzúrája titkolni igyekezett ugyan — alapvetően fontos azonban, hogy ezzel tisztában legyünk, ha meg akarjuk érteni az 1937—1945, évek katonai eseményeit és a nyomukban járó politikai változásokat.

Az első, a „szabályos” front olyan volt, mint bármilyen más régi típusú frontvonal. Az egyik oldalon állottak a kínaiak, a másikon a japánok. A kínai részen a központi kormány csapatai és a vele feudális jellegű alárendeltségi viszonyban lévő tartományi tábornokok seregei állottak. Háborús tapasztalataikat mindössze a kommunisták elleni „büntetőexpedíciókból” és az egymással folytatott csatározásokból meríthették. Az ország még meg nem szállt részeinek tartományaira, városaira és közlekedési vonalaira támaszkodtak.

A háború egész tartama alatt a japánok voltak offenzívában ezen a „szabályos” frontszakaszon. Támadásban voltak stratégiailag, taktikailag és a gazdasági, meg politikai behatolás „hideg” frontján egyaránt. Az 1938-as Taiercsuang-i csata esetét kivéve, a „szabályos” front kínai csapatai a háborút defenzívában töltötték. Néha visszavonultak. Néha makacsul ellenálltak és a japánoknak minden erejükre szükség volt, hogy hátrálásra kényszerítsék őket. Ilyen volt a sangháji hősies ellenállás 1937-ben, vagy a hunani Csangtő védelme 1943—44-ben.

Amint múltak az évek, ezek a csapatok egyre jobban megszokták, hogy megmerevedett vonalaikban üldögéljenek és várják az ellenség támadását — csendben reménykedve, hogy talán nem történik semmi…

Kína második frontja az ellenség hátában nőtt nagyra. Magvát a Kínai Vörös Hadseregnek azok a kis osztagai alkották, amelyek még a megszállás elején átszivárogtak a japán ellenőrzés alatt álló területekre. E körül a szervezeti mag körül nagyszámú helyi ellenálló erő tömörült. Voltak közöttük népfelkelő osztagok, amelyek sok esetben már az ellenálló hadseregek érkezése előtt megalakultak és olyan kormánycsapatok, amelyeknek visszavonulási útját elvágták.

Kezdetben az ellenséges vonalak mögötti front nem volt egyéb, mint japánellenes „zsebek” sorozata, az ellenség által megszállva tartott közlekedési hálózat kellős közepén. Ezek fokozatosan egyesültek azután területileg is, vagy olyan kapcsolatot létesítettek egymással, hogy egybehangolt hadműveletek is lehetségessé váltak. Ezeken a területeken a kínai erők stratégiailag, taktikailag és politikailag egyaránt szüntelenül támadásban voltak. Visszafoglaltak japán megszállás alatt álló területeket ott, ahol azokat viszonylag gyenge erők tartották. A japán vonalak mögött, olyan területeken, ahol még nem volt teljes a japán ellenőrzés, megakadályozták ennek megszilárdítását. Katonai nyelven szólva az egész kínai helyzetben ez a második front taktikai offenzívát jelentett egy általános stratégiai defenzíván belül. Ennek a második frontnak az erői olyan élcsapatot alkottak, amely már akkor kezdeményezte kínai területek visszafoglalását, amikor az ellenfél még elég erős volt ahhoz, hogy fő vonalait tetszés szerint tolja előre. Az így felszabadított területek előretolt támaszpontjai lettek volna egy offenzívának, amelyet az összes kínai hadseregek és a hozzájuk később csatlakozó szövetségesek hajtottak volna végre. Mint tudjuk, ez az ellentámadás kínai területen sohasem valósult meg.

Ezzel a két fronttal kapcsolatban még néhány dolgot meg kell jegyeznünk:

A „szabályos” fronton harcoló kínai erők fő hadviselési formája az állásharc és a mozgó harc volt. Ez utóbbit rendkívül ritkán alkalmazták. A második fronton ezzel szemben az ellenség háta mögötti hadviselés módszerei a gerillaharc és a mozgó harc voltak. Itt az előbbit alkalmazták gyakrabban.

A Taiercsuang-i csatától eltekintve, amely jelentős győzelemnek számított, a „szabályos” front kínai csapatai teljesen passzívak voltak. Igyekeztek feltartani, vagy kikerülni az előrenyomuló támadó japán osztagokat. Az ellenséges vonalak mögött húzódó második front szüntelenül aktív volt. Még a legkisebb kínai egység is támadta a hozzá legközelebb lévő japán helyőrséget. Ha a különálló ellenállási gócok nem zavarták volna szüntelenül az ellenséget és erőik minden őrizetlenül hagyott ponton nem alkottak volna azonnal új gócokat — akkor a japánok gyorsan összpontosított erőikkel körülvehették és megsemmisíthették volna őket. Ha a gerilla-hadsereg támaszpontjai életben akartak maradni, mindenképpen arra kellett kényszeríteniök az ellenséget, hogy erőit tartsa szétszórva és megakadályozni, hogy bárhol is csökkenthesse helyőrségei létszámát. A „szabályos” frontnak biztos hadtápterülete volt, ahonnan újoncokat sorozhatott. Tartalékait megújíthatta annak az iparnak termékeiből, amelyet a kínai kormány a fenyegetett körzetekből áttelepített, vagy ott újonnan felállított. Felhasználhatták a külföldről érkező szállítmányokat is. Az ellenséges vonalak mögötti második front csak a helyi emberanyagra, az egyes „zsebek” rendkívül primitív gazdaságára, meg az ellenféltől zsákmányolt felszerelésre számíthatott.

Ilymódon nemcsak taktikai, hanem gazdasági okai is voltak annak a szüntelen erőfeszítésnek, amellyel a partizán-támaszpontokat ki akarták terjeszteni, s amellyel minden lehetséges ponton fel akarták kutatni és elpusztítani a japán erőket. Ezért is fontos volt, hogy szoros és jó kapcsolatokat tartsanak fenn a néppel. Hiszen a nép könnyen megsemmisíthetett volna egy olyan gerillahaderőt, amelyet nem érez a magáénak. Elegendő lett volna, ha egyszerűen megtagadják tőlük az együttműködést, vagy elárulják titkaikat a japánoknak, akik amúgyis mindig készek voltak a gerillákat segítő lakosság megbüntetésére. Ilymódon ennek a hadseregnek nemcsak egyszerűen „jól kellett bánnia” a néppel, hanem meg is kellett szerveznie, fel is kellett fegyvereznie, hogy életét, otthonát és termését megvédhesse az ellenséges büntetőakciók ellen.

A frontok összefüggtek. A háború egész ideje alatt segítette a második front az elsőt azzal, hogy egyre nagyobb létszámú japán sereget kötött le és foglalkoztatott. Másrészről: az első sohasem segítette a második frontot. A támadó tevékenységet kizáró kormánystratégia sohasem akadályozhatta meg a japánokat abban, hogy csapatokat ne küldjenek a partizánhadsereg támaszpontjai ellen. Mint később látni fogjuk, csakhamar maguk a Kuomintang-hatóságok is kezdték szervezetten akadályozni a partizán-hadviselés erősödését.

A két front ilymódon nem mindig volt „beszélgető viszonyban” egymással. Ez azonban nem változtatott azon a tényen, hogy mindkettő része volt a kínai ellenállás szerkezetének. Persze: a „megbékéltetési politika” korának japánellenes politikai erői lettek a háborús korszak élenjáró japánellenes katonai erői is. Ennek az erőnek a létezése okozta a „megbékéltetési politika” kudarcát a háború előtt — és most ugyanez az erő akadályozta meg a Japán előtti meghódolást, vagy a kompromisszumokat. Amíg Kína második frontja fennállt, az országra és népére senkisem kényszeríthette rá a megadást.

Mégis, meg kell vizsgálnunk mélyebben a háború kezdetén uralkodó helyzetet. A kínai egység akkor élőbb volt, mint azelőtt bármikor. A belső harc története megtanít bennünket arra, milyen tényezők működnek a kínai polgárháborúban. A Szingan utáni rövid időszak a másik megoldás néhány kérdését világítja meg.

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Kína forradalma” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Elemzés helyett: az ötezer éves kínai nép jelene -jövője és múltja önmagáért beszél .
    Más NAGYSÁGRENDEKBEN ÉLNEK ők, mint mi európai emberek . Ami biztos: évszázada
    harc folyik a szocialista (közösségi társadalom ) és a magántőkések -kapitalisták között a
    VILÁG TERÜLETI ÚJRAFELOSZTÁSÁÉRT !
    Ez a harc , közvetlen életveszélyt jelent a FÖLDGOLYÓ minden népére , ezért : BÉKÉT A
    VILÁGNAK, BÉKÉT MINDEN NÉPNEK ! … NÉPJÓLÉTET .

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .