Írta: V. I. Lenin

Az agrárkérdésről szóló tézisek tervezete

(A Kommunista Internacionálé II. kongresszusára)

1. Csak a kommunista párt vezette városi és ipari proletariátus szabadíthatja meg a falu dolgozó tömegeit a tőke és a földesúri nagybirtok igájától, a pusztulástól és az imperialista háborúktól, amelyek a tőkés rend fennmaradása esetén elkerülhetetlenül újra és újra megismétlődnek. A falu dolgozó tömegei számára nincs más menekvés, mint a kommunista proletariátussal való szövetség, a proletariátus által a földesúri (nagybirtokos-) és burzsoá iga megdöntéséért folytatott forradalmi harc odaadó támogatása.

Másrészt, az ipari munkások nem tudják betölteni világtörténelmi küldetésüket, nem tudják megszabadítani az emberiséget a tőke igájától és a háborúktól, ha szűk céhes, korlátolt szakmai érdekeik körébe zárkóznak és önelégülten beérik azzal, hogy saját, olykor tűrhető, kispolgári helyzetük megjavításán fáradoznak. Ez jellemzi sok előrehaladott országban a „munkásarisztokráciát”, amely a II. Internacionálé állítólag szocialista pártjainak alapja, a valóságban azonban a szocializmus leggonoszabb ellenségeit, árulóit, a kispolgári sovinisztákat, a burzsoáziának a munkásmozgalmon belül működő ügynökeit képviseli. A proletariátus csak abban az esetben valóban forradalmi, valóban szocialista módon cselekvő osztály, ha az egész dolgozó és kizsákmányolt nép élcsapataként, vezéreként lép fel és jár el a kizsákmányolók uralmának megdöntéséért folytatott harcban — ez pedig teljesíthetetlen, ha az osztályharcot nem viszik be a faluba, ha a falu dolgozó tömegeit nem tömörítik a városi proletariátus kommunista pártja köré, és ha a városi proletariátus nem neveli a falu dolgozó tömegeit.

2. A falu dolgozó és kizsákmányolt tömegeit, amelyeket a városi proletariátusnak harcba kell vinnie vagy legalább is a maga oldalára kell állítania, valamennyi tőkés országban a következő osztályok képviselik:

Először, a mezőgazdasági proletariátus, a bérmunkások (béresek, idénymunkások, napszámosok), akik a létfenntartási eszközöket kapitalista mezőgazdasági üzemekben végzett bérmunkával szerzik meg. Ennek az osztálynak önálló, a falusi lakosság egyéb csoportjaitól különálló (politikai, katonai, szakszervezeti, szövetkezeti, kulturális-felvilágosító stb.) szervezése, a soraiban folytatott fokozott propaganda és agitáció, a Szovjethatalom és a proletárdiktatúra oldalára állítása — a kommunista pártok  feladata minden országban.

Másodszor, félproletárok vagy parcellás parasztok, vagyis azok, akik a létfenntartási eszközöket részben tőkés mezőgazdasági és ipari üzemekben végzett bérmunkával, részben pedig azzal szerzik meg, hogy talpalatnyi saját vagy bérelt földön dolgoznak, amely a szükséges élelmiszerek csak bizonyos részét nyújtja családjuknak. A falusi dolgozó lakosságnak ez a csoportja minden tőkés országban igen népes, létezését és különleges helyzetét azonban a burzsoázia képviselői és a II. Internacionáléhoz tartozó sárga „szocialisták” elleplezik, olyanformán, hogy részben tudatosan becsapják a munkásokat, részben pedig vakon követik a begyepesedett nyárspolgári nézeteket és összezavarják ezt a csoportot az általában vett „parasztság” egész tömegével. Az, hogy a burzsoázia ilyen módon bolondítja a munkásokat, a legnagyobb mértékben Németországban és Franciaországban, továbbá Amerikában és más országokban észlelhető. A kommunista párt munkájának helyes megszervezése esetén ez a csoport feltétlenül híve lesz a kommunista pártnak, mert az ilyen félproletárok helyzete nagyon súlyos, s a Szovjethatalom és a proletárdiktatúra óriási és azonnali előnyt jelent számukra.

Harmadszor, a kisparasztság, vagyis a kisföldművelők, akiknek tulajdon vagy bérlet címén olyan kisparcellájuk van, amely fedezi családjuk és gazdaságuk szükségleteit, anélkül hogy idegen munkaerőt alkalmaznának. Ez a réteg, mint réteg, feltétlenül nyer a proletariátus győzelme révén, mert a proletariátus győzelme azonnal és teljes mértékben megadja neki a következőket: (a) megszabadul attól a pénzbeni vagy természetbeni haszonbértől, amelyet a nagybirtokosoknak kellett fizetnie (például a métayers, részes bérlők, Franciaországban, valamint Olaszországban stb.); (b) megszabadul a jelzálogadósságoktól; (c) megszabadul az elnyomás és a nagybirtokosoktól való függés sokféle formájától (az erdők használati jogával kapcsolatos függés stb.); (d) gazdaságát a proletár államhatalom haladéktalanul támogatásban részesíti (használhatja a mezőgazdasági felszerelést és részben a proletariátus által kisajátított tőkés nagyüzemek épületeit; a falusi szövetkezeteket és mezőgazdasági társulatokat a proletár államhatalom olyan szervezetekből, amelyek a kapitalizmus alatt leginkább a gazdag- és középparasztokat szolgálták, haladéktalanul olyan szervezetekké változtatja át, amelyek elsősorban a szegényparasztságnak, azaz a proletároknak, félproletároknak és kisparasztoknak stb. fognak segítséget nyújtani) stb.

A kommunista pártnak emellett világosan kell látnia, hogy a kapitalizmusból a kommunizmusba való átmenet időszakában, azaz a proletárdiktatúra idején, e réteg soraiban, legalább is részben, elkerülhetetlen az ingadozás a kereskedelem korlátlan szabadsága és a magántulajdonjog kihasználásának szabadsága irányában, mert ezt a réteget, amely már (ha nem is nagy mértékben) fogyasztási cikkek eladója, a spekuláció és a tulajdonosi szokások megrontották. Szilárd proletárpolitika mellett azonban, ha a győztes proletariátus teljes eréllyel bánik el a nagybirtokosokkal és a gazdagparasztokkal, ennek a rétegnek az ingadozásai nem lehetnek jelentékenyek és nem változtathatják meg azt a tényt, hogy ez a réteg nagyjában és egészében a proletárforradalom oldalán fog állani.

3. A falusi lakosság fentemlített három csoportja együttvéve minden tőkés országban a falusi lakosság többségét alkotja. Ezért a proletárforradalom sikere nemcsak a városokban, hanem a falun is teljesen biztosítva van. Az ellenkező felfogás széles körben el van terjedve, de, először is, csak a polgári tudomány és statisztika rendszeres csalása következtében tartja fenn magát; ez a tudomány és statisztika minden eszközzel elleplezni igyekszik azt a mély szakadékot, amely az említett falusi osztályok és a kizsákmányolók, a földbirtokosok és tőkések között, valamint egyfelől a félproletárok és kisparasztok, másfelől pedig a gazdagparasztok között tátong; másodszor, ez a felfogás azért tartja fenn magát, mert a sárga, II. Internacionálé hősei és az előrehaladott országok imperialista kiváltságok által megrontott ,,munkásarisztokráciája” nem tudnak és nem is kívánnak valóban proletárforradalmi propagandát, agitációt és szervezőmunkát folytatni a falusi szegénység között; az opportunisták minden figyelme arra irányult és irányul, hogy a burzsoáziával, többek közt a gazdag- és középparasztsággal (róluk lásd alább) elméleti és gyakorlati megegyezéseket eszeljenek ki, nem pedig arra, hogy a proletariátus forradalmi úton megdöntse a polgári kormányt és a burzsoáziát; harmadszor, ez a felfogás azért tartja fenn magát, mert annak az igazságnak makacs (a polgári-demokratikus és parlamenti előítéletekkel összefüggő), már előítéletté vált megnemértésével állunk szemben, amelyet az elméleti marxizmus teljesen bebizonyított és a proletárforradalom oroszországi tapasztalatai teljesen igazoltak, nevezetesen: hogy ennek a hallatlanul megfélemlített, szétforgácsolt, elnyomott, minden országban, még a legelőrehaladottabb országokban is félbarbár életmódra kárhoztatott falusi lakosságnak fentebb említett mindhárom csoportja, bár gazdasági, társadalmi és kulturális tekintetben érdekelve van a szocializmus győzelmében, mégis csak a hatalom meghódítása után, a nagybirtokosokkal és a kapitalistákkal való határozott leszámolás után képes erélyesen támogatni a forradalmi proletariátust, csak azután, hogy ezek az elnyomott emberek a gyakorlatban tapasztalják, hogy van szervezett vezérük és védelmezőjük és ez elég hatalmas és szilárd ahhoz, hogy támogassa és vezesse őket, hogy mutassa nekik a helyes utat.

4. „Középparasztságon” gazdasági értelemben kisföldművelőket kell érteni, akiknek tulajdon vagy bérlet jogán szintén nem nagy, de mégis olyan parcellájuk van, amely, először, a kapitalizmus idején, általános szabályként, nemcsak a család és a gazdaság szegényes fenntartását biztosítja, hanem lehetővé teszi bizonyos fölösleg elérését is, amely, legalább is a jobb években, tőkévé válhat; másodszor, elég gyakran (például minden második vagy harmadik gazdaságban) idegen munkaerő alkalmazásához folyamodnak. Az előrehaladott kapitalista országok középparasztságának konkrét példájaként szolgálhat Németországban, az 1907-es népszámlálás szerint, az 5 — 10 hektáros gazdaságok csoportja, amelyben a mezőgazdasági bérmunkásokat foglalkoztató gazdaságok száma az e csoportba tartozó gazdaságoknak körülbelül egyharmada. Franciaországban, ahol fejlettebbek a speciális kultúrák — például a szőlőtermesztés —, amelyek különösen nagy munkabefektetést követelnek, a megfelelő csoport valószínűleg még valamivel nagyobb mértékben vesz igénybe idegen munkaerőt.

A forradalmi proletariátus — legalább is a legközelebbi jövőre és a proletárdiktatúra időszakának kezdetére — nem tűzheti ki feladatául azt, hogy ezt a réteget a maga oldalára állítja, hanem arra a feladatra kell szorítkoznia, hogy ezt a réteget semlegesítse, azaz a proletariátus és a burzsoázia harcában semlegessé tegye. Ennek a rétegnek ingadozásai e két erő között elkerülhetetlenek, s az új korszak kezdetén ez a réteg a fejlett tőkés országokban főleg a burzsoáziához fog húzni. Itt ugyanis túlteng a magántulajdonosok világszemlélete és érzésvilága; ez a réteg közvetlenül érdekelve van a spekulációban, a „szabad”- kereskedelemben és a tulajdonban; az ellentét a bérmunkásokkal nyilvánvaló. A győztes proletariátus a haszonbér és a jelzálogadósságok eltörlésével közvetlenül megjavítja ennek a rétegnek a helyzetét. A tőkés államok többségében a proletárhatalomnak egyáltalán nem kell a magántulajdont azonnal teljesen megszüntetnie; mindenesetre biztosítja a kis- és középparasztságnak nemcsak földbirtoka megmaradását, hanem annak megnagyobbodását is, az egész, általuk rendszerint bérelt föld terjedelméig (a földhaszonbér eltörlése).

Az effajta intézkedések egybekapcsolása a burzsoázia ellen vívott könyörtelen harccal teljesen biztosítja a semlegesítés politikájának sikerét. A kollektív földművelésre való áttérést a proletár államhatalomnak csak rendkívüli óvatossággal és fokozatosan kell megvalósítania, a példa erejével, a középparasztság ellen alkalmazott bárminemű erőszak nélkül.

5. A nagyparasztok („Grossbauern”) tőkés mezőgazdasági vállalkozók, akik rendszerint több bérmunkással gazdálkodnak, és akiket a „parasztsággal” csak az alacsony kultúrszínvonal, az életmód és a saját gazdaságukban végzett személyes fizikai munka köt össze. Ez a burzsoázia legnépesebb rétege, amely nyílt és elszánt ellensége a forradalmi proletariátusnak. A kommunista pártok egész falusi munkájában a legnagyobb figyelmet az ez ellen a réteg ellen folytatott harcra, a falusi lakosság dolgozó és kizsákmányolt többségének e kizsákmányolók eszmei és politikai befolyása alól való felszabadítására stb. kell fordítani.

A proletariátusnak a városokban aratott győzelme után teljesen elkerülhetetlen, hogy ez a réteg minden lehetséges módon ellenállást ne tanúsítson, ne szabotáljon és nyílt ellenforradalmi jellegű fegyveres akciókat ne indítson. Ezért a forradalmi proletariátusnak haladéktalanul hozzá kell fognia a szükséges erők eszmei és szervezeti előkészítéséhez, hogy ezt a réteget az utolsó emberig lefegyverezze, és párhuzamosan az ipari tőkések megdöntésével, mindjárt az ellenállás legelső megnyilvánulásánál, a leghatározottabb, legkönyörtelenebb, legmegsemmisítőbb csapást mérje rá olymódon, hogy ebből a célból felfegyverzi a falusi proletariátust és megszervezi a falusi Szovjeteket, amelyekben nem lehet helyük a kizsákmányolóknak, s amelyekben biztosítani kell a proletárok és félproletárok túlsúlyát.

Még a nagyparasztok kisajátítása sem lehet azonban semmiképpen sem a győztes proletariátus közvetlen feladata, mert az ilyen gazdaságok társadalmasításának még nincsenek meg az anyagi, többek közt a technikai, valamint a társadalmi feltételei. Egyes, valószínűleg kivételes esetekben el fogják kobozni földbirtokaiknak azokat a részeit, amelyeket kisbérlőknek adnak bérbe, vagy amelyekre a környező kisparaszti lakosságnak különösen nagy szüksége van; ugyancsak biztosítani kell ez utóbbiaknak azt, hogy bizonyos feltételekkel díjtalanul használhassák a nagyparaszt mezőgazdasági gépeinek egy részét stb. Általában azonban a proletár államhatalomnak meg kell hagynia a nagyparasztok földjeit s azokat csupán abban az esetben kell elkoboznia, ha ezek a parasztok a dolgozók és kizsákmányoltak hatalmával szemben ellenállást tanúsítanak. Az oroszországi proletárforradalom tapasztalatai, amelynek során a nagyparasztság elleni harc számos különleges körülmény folytán bonyolulttá vált és elhúzódott, mindenesetre megmutatták, hogy ez a réteg, miután a legcsekélyebb ellenállási kísérletekért alaposan megleckéztették, tudja lojálisán teljesíteni a proletár állam által kitűzött feladatokat, sőt, bár rendkívül lassan, tisztelni kezdi ezt a hatalmat, amely minden dolgozót védelmez és könyörtelen a henyélő gazdagokkal szemben.

Azok a különleges körülmények, amelyek Oroszországban a burzsoázián győzelmet aratott proletariátusnak a nagyparasztság ellen irányuló harcát bonyolulttá tették és lassították, főképpen a következők voltak: az orosz forradalom az október 25-i (1917 november 7-i) forradalom után az egész parasztság által a földbirtokosok ellen folytatott „általános demokratikus”, azaz alapjában véve burzsoá-demokratikus harc szakaszán ment keresztül; továbbá — a városi proletariátus kulturális szempontból és számbelileg gyenge volt; végül, óriásiak voltak a távolságok és rendkívül rosszak a közlekedési eszközök. Minthogy az előrehaladottabb országokban ezek az akadályok nincsenek meg, Európa és Amerika forradalmi proletariátusának erélyesebben kell előkészítenie és sokkal gyorsabban, sokkal határozottabban, sokkal sikeresebben kell befejeznie a gazdagparasztság ellenállásának teljes legyőzését, a gazdagparasztság teljes megfosztását az ellenállás legcsekélyebb lehetőségétől. Ez múlhatatlanul szükséges, mert az ilyen teljes, minden tekintetben teljes győzelem kivívása előtt a falusi proletárok, félproletárok és kisparasztok tömegei nem képesek a proletár államhatalmat teljesen szilárdnak elismerni.

6. A forradalmi proletariátusnak haladéktalanul és feltétlenül el kell koboznia a földesurak és nagybirtokosok, vagyis az olyan személyek minden földjét, akik a tőkés országokban, közvetlenül vagy farmereik révén, a bérmunkaerő és a környékbeli kisparasztság (részben gyakran a középparasztság) rendszeres kizsákmányolásához folyamodnak, egyáltalában nem vesznek részt a fizikai munkában, nagyrészt a feudális urak utódaiból kerülnek ki (a nemesek Oroszországban, Németországban, Magyarországon, a restaurált seigneurök Franciaországban, a lordok Angliában, az egykori rabszolgatartók Amerikában), vagy a különösen meggazdagodott fináncmágnásokhoz, illetőleg a kizsákmányolók és munkakerülők e két csoportjának keverékéhez tartoznak.

Semmi szín alatt sem engedhető meg, hogy a kommunista pártok propagálják vagy keresztül vigyék a nagybirtokosok kártalanítását kisajátított földjükért, mivel Európa és Amerika jelenlegi viszonyai között ez a szocializmus elárulását jelentené, és új terheket róna a dolgozó és kizsákmányolt tömegekre, amelyek legtöbbet szenvedtek a háborútól, ugyanakkor, amikor ez a háború megsokszorozta a milliomosok számát és még gazdagabbá tette őket.

Ami azt a kérdést illeti, hogy a győzelmes proletariátus által a nagybirtokosoktól elkobzott földön milyen módon kell gazdálkodni, Oroszországban, gazdasági elmaradottsága következtében, ezeket a földeket legnagyobb részben felosztották és a parasztságnak adták át használatra, s csak aránylag ritka kivétel volt az, amikor meghagyták azokat, mint ú. n. „szovjet gazdaságokat”, amelyeket a proletár állam saját számlájára vezet, olymódon, hogy a volt bérmunkásokat az állam megbízásából dolgozó munkásokká és az államot igazgató Szovjetek tagjaivá változtatja át. Ami a vezető tőkés országokat illeti, a Kommunista Internacionálé helyesnek tartja, hogy ezekben a mezőgazdasági nagyüzemek túlnyomórészt megmaradjanak, s hogy az oroszországi „szovjet gazdaságok” típusa szerint vezessék azokat.

A legnagyobb hiba volna azonban ezt a szabályt túlozni vagy sablonosan alkalmazni és soha meg nem engedni, hogy a kisajátított kisajátítók földjeinek egy részét ingyenesen átadják a környékbeli kisparasztságnak, olykor pedig a középparasztságnak is.

Először is, az a szokásos ellenvetés e rendszabály ellen, amely szerint a mezőgazdasági nagyüzem technikai fölényben van, gyakran nem egyéb, mint egy elvitathatatlan elméleti igazság mögé búvó igen veszedelmes opportunizmus és a forradalom elárulása. Ennek a forradalomnak sikere érdekében a proletariátusnak nincs joga a termelés ideiglenes csökkenésétől visszariadnia, ahogyan nem riadtak vissza a rabszolgaság burzsoá ellenségei Észak-Amerikában a gyapottermelés ideiglenes csökkenésétől az 1863—1865-ös polgárháború következtében. A burzsoá számára a termelés a termelés kedvéért fontos, a dolgozó és kizsákmányolt lakosság számára mindennél fontosabb a kizsákmányolók uralmának megdöntése, és azoknak a feltételeknek a biztosítása, amelyek lehetővé teszik a dolgozóknak, hogy önmaguknak, ne pedig a tőkésnek dolgozzanak. A proletárgyőzelemnek és a proletárgyőzelem szilárdságának biztosítása a proletariátus első és fő feladata. Márpedig a proletárhatalom nem lehet tartós, ha nem semlegesíti a középparasztságot, és nem biztosítja a kisparasztság rendkívül jelentékeny részének, ha nem is az egész kisparasztságnak, támogatását.

Másodszor, a mezőgazdaságban a nagyüzemi termelésnek nemcsak fokozása, de már fenntartása is teljesen fejlett, forradalmi értelemben öntudatos, alapos szakmai, politikai és szervezeti iskolát végigjárt falusi proletárt tételez fel. Ahol ez a feltétel még nincs meg, vagy ahol nincs lehetőség arra, hogy öntudatos és szakértő munkásokra bízzák az ügyek célszerű intézését, ott az olyan kísérletek, hogy elsietve a nagygazdaságok állami vezetésére térjenek át, csak kompromittálhatják a proletárhatalmat, ott a „szovjet gazdaságok” megteremtésénél kötelező a fokozott óvatosság és a legalaposabb előkészítés.

Harmadszor, minden tőkés országban, még a legelőre- haladottabb tőkés országokban is, megvannak még a maradványai a környékbeli kisparasztok középkori, robotszerű kizsákmányolásának a nagybirtokosok részéről, például az Instleute Németországban, a métayers Franciaországban, a részes bérlők az Egyesült Államokban (nemcsak négerek, akiket többnyire az Egyesült Államok déli részében éppen így zsákmányolnak ki, de néha fehérek is). Ilyen esetekben a proletár állam kötelessége, hogy a kisparasztok által bérelt földeket ingyenes használatra az egykori bérlőknek adja át, mivel nincs más gazdasági és technikai alap, s ilyet egyszerre teremteni nem lehet.

A nagygazdaságok felszerelését feltétlenül el kell kobozni és állami tulajdonná kell változtatni, azzal a kötelező feltétellel, hogy a nagy állami gazdaságoknak ezzel a felszereléssel való ellátása után ezt a felszerelést a környékbeli kisparasztok díjtalanul használhassák, a proletár állam által kidolgozott feltételek betartásával.

Míg a proletárforradalom győzelme utáni első időben feltétlenül szükséges nemcsak a nagybirtokosok birtokainak haladéktalan elkobzása, hanem az is, hogy a nagybirtokosokat mint az ellenforradalom vezéreit és az egész falusi lakosság könyörtelen elnyomóit mind egy szálig elűzzék vagy internálják, addig abban a mértékben, ahogyan a proletárhatalom nemcsak a városban, hanem a falun is megszilárdul, feltétlenül rendszeresen arra kell törekedni, hogy az ebben az osztályban meglevő és értékes tapasztalatokkal, tudással, továbbá szervezőképességgel rendelkező erőket felhasználják (a legmegbízhatóbb kommunista munkások külön ellenőrzése alatt) a nagyüzemű szocialista mezőgazdaság megteremtésére.

7. A szocializmus győzelmét a kapitalizmus fölött, a szocializmus megszilárdulását csak akkor lehet biztosítottnak tekinteni, amikor a proletár államhatalom, miután a kizsákmányolók minden ellenállását véglegesen elnyomta, tökéletesen megszilárdult és elérte, hogy mindenki teljesen aláveti magát rendelkezéseinek — az egész ipart újjászervezi a kollektív nagyüzem és a legújabb (az egész gazdaság villamosításán alapuló) technikai bázis alapján. Csak ez teszi majd lehetővé, hogy a város olyan messzemenő technikai és társadalmi támogatást nyújtson az elmaradott és szétforgácsolt falunak, hogy ez a támogatás megteremtse az anyagi alapot a földművelő és általában a mezőgazdasági munka termelékenységének nagyarányú fokozásához, s ilymódon a példa erejével arra ösztökélje a kisföldművelőket, hogy saját érdekükben áttérjenek a nagyüzemű, kollektív, gépesített földművelésre. Ezt a vitathatatlan elméleti igazságot, amelyet szavakban minden szocialista elismer, a valóságban elferdíti az az opportunizmus, amely a sárga, II. Internacionáléban is, a német és angol „függetlenek” vezérei között is, továbbá a francia longuetisták stb. között is uralkodik. Az elferdítés abban rejlik, hogy a figyelmet a viszonylag távoli, gyönyörű és rózsás jövőre irányítják, s elterelik az ehhez a jövőhöz vezető nehéz konkrét átmenetnek és e jövő közelebbhozásának legközelebbi feladatairól. A gyakorlatban ez nem egyéb, mint megalkuvás a burzsoáziával és a „társadalmi béke” hirdetése, azaz teljes elárulása a proletariátusnak, amely most a háború által mindenütt előidézett hallatlan pusztulás és nyomor körülményei között harcol, olyan viszonyok között, amikor éppen a háború következtében maroknyi milliomos hallatlan mértékben meggazdagodott és vérszemet kapott.

Éppen a faluban, a szocializmusért folyó sikeres harc lehetőségének megteremtése megköveteli: először, hogy a kommunista pártok beleneveljék az ipari proletariátusba azt a tudatot, hogy áldozatokat kell hoznia, hogy áldozatkésznek kell lennie a burzsoázia megdöntése és a proletárhatalom megszilárdítása érdekében, mivel a proletárdiktatúra azt is jelenti, hogy a proletariátus képes megszervezni és vezetni a dolgozó és kizsákmányolt tömegeket, és jelenti azt is, hogy az élcsapat képes e cél érdekében akár a legnagyobb áldozatokra és hősiességre; másodszor, a siker megköveteli, hogy a munkások győzelme nyomán a falu dolgozó és leginkább kizsákmányolt tömegeinek helyzete a kizsákmányolók rovására haladéktalanul és lényegesen megjavuljon, mert enélkül a falu támogatása az ipari proletariátus számára nincs biztosítva, többek között a proletariátus másképpen nem tudja biztosítani a városok élelmiszerellátását.

8. A mezőgazdasági dolgozó tömegeket, amelyeket a kapitalizmus különösen leigázott, szétforgácsolt, gyakran középkori függőségi helyzetbe juttatott, roppant nehéz forradalmi harcra szervezni és nevelni. Ez a körülmény azt követeli a kommunista pártoktól, hogy különös figyelmet fordítsanak a sztrájkharcra a falun, hogy a mezőgazdasági proletárok és félproletárok tömegsztrájkjait fokozottan támogassák és mindenképpen fejlesszék. Az 1905-ös és az 1917-es orosz forradalom tapasztalatai, amelyeket most Németország és más vezető országok tapasztalatai megerősítenek és kibővítenek, azt mutatják, hogy csakis a fejlődő tömeges sztrájkharc (amelybe bizonyos feltételek mellett a falun a kisparasztokat is be lehet és be kell vonni) képes megtörni a falusi tespedést, felébreszteni a falu kizsákmányolt tömegeiben az osztálytudatot és az osztályszervezkedés szükségességének tudatát, szemléltetően és gyakorlatilag feltárni előttük a városi munkásokkal való szövetségük jelentőségét.

A Kommunista Internacionálé kongresszusa mint árulókat és hitszegőket megbélyegzi azokat a szocialistákat — vannak ilyenek, sajnos, nemcsak a sárga, II. Internacionáléban, hanem az ebből az Internacionáléból kilépett három, Európában különösen fontos pártban is —, akik képesek nemcsak közömbösen viselkedni a falun folyó sztrájkharccal szemben, hanem az élelmiszertermelés csökkenésének veszélyére hivatkozva, még fel is lépni ellene (mint például K. Kautsky). Semmiféle program, semmiféle, akár legünnepélyesebb kijelentés sem ér fabatkát sem, ha a gyakorlatban, tettekben nem bizonyosodott be az a tény, hogy a kommunisták és a munkásvezetők a világon mindennél fontosabbnak tartják a proletariátus forradalmának fejlesztését és győzelmét, hogy képesek érte a legnagyobb áldozatokra, mivel máskép nincs kivezető út és menekvés az éhségből, a pusztulásból és az új imperialista háborúkból.

Különösen arra kell rámutatni, hogy a régi szocializmus vezéreit és a „munkásarisztokrácia” képviselőit, akik most gyakran tesznek szóbeli engedményeket a kommunizmusnak, sőt névleg még át is lépnek hozzá, hogy tekintélyüket a gyorsan forradalmasodó munkástömegek előtt megőrizzék, a proletariátus ügye iránti hűségük és a felelős állások betöltését illető képességük tekintetében éppen olyan munkán kell kipróbálni, ahol a forradalmi öntudat és a forradalmi harc fejlődése a legrohamosabb, ahol a földbirtokosok és a burzsoázia (nagyparasztok, kulákok) ellenállása a legelkeseredettebb, ahol a megalkuvó szocialista és a kommunista forradalmár közti különbség a legszembeötlőbb.

9. A kommunista pártoknak minden erejüket latba kell vetniök, hogy a lehető leggyorsabban hozzálássanak Szovjetek alakításához a falun, elsősorban a bérmunkások és a félproletárok küldötteiből. A Szovjetek csak akkor képesek betölteni hivatásukat és csak akkor tudnak annyira megszilárdulni, hogy kiterjeszthessék befolyásukat a kisparasztokra (azután pedig bevonják őket a Szovjetekbe), ha összeköttetésben állnak a tömeges sztrájkharccal és a legelnyomottabb osztállyal. Ha azonban a sztrájkharc még nem fejlődött ki és a mezőgazdasági proletariátus a földbirtokosok meg a gazdagparasztok nyomásának súlya, valamint az ipari munkások és a szakszervezetek támogatásának hiánya folytán csak kis mértékben képes a szervezkedésre, akkor a falun a Szovjetek megalakítása hosszas előkészítést igényel. Előkészítést olyanformán, hogy kommunista sejteket alakítunk, ha csak kicsiket is, fokozott agitációt fejtünk ki, amelynek során a lehető legnépszerűbben, a kizsákmányolás és elnyomás legkiáltóbb példáin megmagyarázzuk a kommunizmus követeléseit, megszervezzük az ipari munkások rendszeres falujárását stb.

A megírás ideje: 1920. június eleje.
Megjelent: 1920. július.

Lenin Művei. 31. köt. 146 — 159. old.

(idézet: – Lenin Válogatott Művei 2. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .