“…az izraeli légierő jellemző vonásává vált…”

Képtalálatok a következőre: Igor Konasenkov-kép

Az orosz HM szóvivője Igor Konasenkov vezérőrnagy közleményben tudatta: csütörtökre virradóra négy izraeli F-16-os vadászgép éppen akkor támadta nyolc rakétával Damaszkusz elővárosait a nemzetközi légtérből, amikor leszálláshoz készült egy Teheránból érkező Airbus A320-as utasszállító gép, fedélzetén 172 emberrel.

A tábornok közölte, hogy a repülőgép “csaknem a halálos légvédelmi és rakétatűz zónájába került”, emiatt a legközelebbi tartalék – repülőtéren, Hmeymím orosz katonai bázison lelt menedéket.

Konasenkov közleményében bírálta az izraeli vezérkart, és kijelentette: “az izraeli légierő jellemző vonásává vált”, hogy a Szíria területe ellen Libanon légteréből indított támadásai során polgári utasszállító gépeket használ fel fedezéknek.

“Az izraeli harci gépek annak ellenére jártak el így, hogy az izraeli rádiólokációs eszközök egyértelműen érzékelték a Damaszkuszba tartó utasszállító gép helyzetét” – közölte a vezérőrnagy.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

““…az izraeli légierő jellemző vonásává vált…”” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Szerintetek lenne ajvék, ha egy El-Al gép leszállása közben rakétázná valaki Tel-avivot?

  2. Akkor most hol is vannak a híres orosz Sz-300 meg Sz-400 elháritó rakéták ?
    A két zsidó rakéta lakóépületeket talált el, az áldozatokról a szírrek nem hozhattak nyilvánosságra adatokat !!!!!!
    Még orosz újságok is csodálkoznak Oroszország már nevetséges “lojalitásán” !

    Admin:

    Ehnaton. Mikor fogod már fel: Kolibrire nem Sztálin orgonával lődöznek!

    1. Nagyobb probléma , hogy libanoni légtérből teszik és ők lennének az elsők akik ajvékolnának légtérséetés miatt .

    2. admin gátlástalan zsidó pártfogása jól látszik, mert az orosz légtérvédelem a rakéták ellen is képes fellépni.
      Putyin aki első kérelmére megkapná az izraeli állampolgárságot anyai ágon való származása okán, soha nem fog igazi hazája -izrael – ellen semmit sem tenni.

  3. Izrael fejlődik, ezen támadás során már hatástalanítani tudta a szír (?) radarokat és mint az alábbi linkben olvasható a 8 rakétából 4 célba ért !

    Megsemmisült egy Pancir meg Sz-125 és Buk rakéta indító ! A szirrek 4 rakétát lőttek le. Az 50 %-os elhárítási arány jó, a szír veszteségek azonban aránytalanul nagyobbak !
    Veszélyesek ezek a zsidó ” kolibrik” és még fejlődnek is……! Ideje lesz bevetni a nagyágyúkat…….

    http://avia.pro/news/v-sirii-raketnym-udarom-unichtozheny-zrpk-pancir-zrk-buk-i-zrk-s-125

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .