Tanulmányutakon

A kerület pénzén járt Las Vegasba, 25 milliót utazott el az újbudai cégvezető

A László Imre vezette XI. kerületi önkormányzat megvált informatikai cégének igazgatójától, miután kiderült, hogy Las Vegas-i, londoni és szingapúri utakra utalt ki magának milliós összegeket – tudta meg a 24.hu.

Információnk szerint Janurik Lajos az elmúlt négy évben közel 25 millió forintot utazott el az Újbuda Smart 11 Nonprofit Kft. kasszájából, és ügyvezetőként nem kérte ehhez a tulajdonosi jogokat gyakorló önkormányzat gazdasági bizottságának jóváhagyását sem.

Janurik a korábbi fideszes polgármester, Hoffmann Tamás embereként került az önkormányzati vállalkozáshoz: részt vett Hoffmann 2010-es választási kampányában, majd pár hónapra rá vezetői posztot kapott. Kivételezett helyzete akkor sem ingott meg, amikor plagizált informatikai stratégiát adott el a kerületnek. 2012-ben 3 millió forintot fizettek ki egy dokumentumért, amelyről kiderült, hogy egy korábbi székesfehérvári pályázaton leadott városi stratégia szövegének újrafelhasználása, a két dokumentum között több oldalnyi egyezést találtak.

Az önkormányzat akkor azt ígérte, belső vizsgálatot indít, a sajtóbotrány azonban mintha csak erősítette volna Janurik pozícióját. Nemcsak megtarthatta állását, de még prémiumot is kapott, több mint ötmillió forintot. Aztán hamarosan ismét rámosolygott a szerencse: kft.-jével megpályázott és meg is nyert egy kormányzati uniós pályázatot, amivel 200 ezer forintos óradíjú szakértői szerződést kapott a járási hivatalok informatikai szakértői szolgáltatására. Az EU-s pályázati győzelmet kissé beárnyékolja, hogy a meghívásos tenderen saját és egy üzlettársa cégével kellett konkurálnia.

Még le sem járt az 50-60 milliós extra bevételt hozó megbízás ideje, amikor Janurik utazgatni kezdett, és a Smart 11 Kft. ügyvezetőjeként egyre nagyobb kiküldetési pénzeket szavazott meg magának. 2015-ben 130 ezer forintról indult, amit egy stuttgarti és egy varsói útra költött, egy évvel később már 2,33 milliót terhelt a cégre egy hétnapos San Franciscó-i kiküldetés kapcsán.

Las Vegasban háromszor is járt. 2017-ben ment először, ez 3,33 millió forintjába került a kerületnek. 2018-ban három helyre küldte ki magát: összesen 9,5 milliót fizettetett ki egy szingapúri, egy londoni és egy újabb Las Vegas-i útra. 2019-ben pedig nagyjából hasonló áron megismételte ezt a sorozatot.

Az ellenzéki győzelemmel zárult októberi önkormányzati választás után a kerület új vezetése belső ellenőrzéseket indított az önkormányzati cégeknél, hogy feltárják az esetleges visszaéléseket.

Az átvilágítás során Janurik informatikai konferenciákkal és kiállításokkal indokolta tengerentúli és londoni útjait, és azzal, az önkormányzattal kötött megbízási szerződése előírta, hogy szakmai tanfolyamokon kell részt vennie. Las Vegasban és Szingapúrban a világ egyik legnagyobb információbiztonsági eseményét, a Black Hat rendezvénysorozatot tartják minden évben. Az önkormányzati intézmények rendszereit működtető társaság vezetője így nemzetközileg is jelentős szakértőket hallgathatott, akik többek között arról adtak elő, hogyan befolyásolták az amerikai választást a kibertámadások, illetve hogy német hekkerek hogyan törték fel az új típusú mobiltelefonos szállodai kulcsrendszereket.

Janurik ugyanakkor a konferenciákhoz képest mindig 4-6 napos ráhagyással szervezte az útjait. A legdrágábbra tavalyi egyesült államokbeli tartózkodása sikerült, a kilencnapos augusztusi útra több mint 4,1 millió forintot utalt ki a Smart 11.

Az XI. kerületi önkormányzat a 24.hu kérdésére megerősítette, hogy az év végén felbontották Janurik többször meghosszabbított, 2023 decemberéig szóló vezetői megbízási szerződését. Az ügyben azonban további jogi lépések is várhatók, ezek előkészítése zajlik.

Hoffmann Tamás polgármester és Janurik Lajos okleveleket ad át a digitális oktatásra továbbképzett pedagógusoknak 2016-ban.                                                       (24.hu) 

Bal-Rad komm: A TUDÁS MEGSZERZÉSÉNEK ÁRA VAN! Janurik úr tudásszomja pedig – a jelek szerint – csillapíthatatlan volt. Most egy kis ideig kénytelen lesz szomjúhozni. Mindaddig, amíg a horda vissza nem hódítja Újbudát, vagy mint egy komoly tudással fölvértezett informatikai polihisztort, tudásszintjének megfelelő állásba nem helyezi. KÖZPÉNZBŐL VALÓ FIZETSÉGÉRT természetesen.

Addig is irigykedik Janurik úr az ő hivatali utódjára. Mert az biztos van.Azt pedig semmi okunk feltételezni, hogy nem leste el, és nem követi elődje gyakorlatát.

Úgyhogy lehet oszolni kérem, nincs itt semmi látnivaló!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .