Irán beismert! Ukrajna “hadüzenetre készül”!

Az iráni hadsereg lőtte le a szerdán hajnalban lezuhant ukrán gépet – jelentette be az ország állami televíziója ma reggel.

A közlemény szerint tévedésből történt a támadás, amelyet “emberi hiba” okozott.

Irán elnöke Hasan Rouhani kijelentette: “a katasztrofális hibáért felelősöket fölkutatják és szigorúan megbüntetik…az elavult légvédelmi rendszereket lecserélik.” Különben pedig az egész baj okozója a falánk USA!

Arról tehát szó nincs egyelőre, hogy miközben joggal vagy jog nélkül rakétázgatunk, polgári repülőgépket nem illik reptetni.

Közben január 9 – én aláírásgyűjtés indult Zelenszkij ukrán elnök hivatalánakhonlapján. A kezdeményező ahhoz kéri a támogató aláírásokat, hogy HA BEBIZONYOSODIK IRÁN BŰNÖSSÉGE, akkor azt Ukrajna nyilvánítsa őt ért külső agressziónak, és üzenjen hadat Irán elen.

Zelensky felszólította, hogy kezdjen háborút Iránnal (VIDEO) Orosz tavasz

Praktikusan MINDENEK ELŐTT GAZDASÁGI háborút! Utána pedig ha az szükséges, katonai erő bevetésével is bosszuljon.

Hogy a petícióval érdemben is foglalkozzon Zelenszkij hivatala, 25 ezer támogató aláírásnak kell összegyűlnie harminc munkanap alatt.

Tegnap este fél tízig – tehát bő kb. másfél nap alatt – a bosszút támogató aláírások száma mér elérte a TIZENHETET! (17)

Megjegyezzük, hogy az iráni beismerés csak ez után jött!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Irán beismert! Ukrajna “hadüzenetre készül”!” bejegyzéshez 17 hozzászólás

  1. Isten adná,hogy Grankazária fövárosa kiev hadüzenetet intézen Irán ellen.

    Eurázsia megindul a Shanghaji szerzödés értelmében kiev felé.

    1. Milye értelemben igor ? El tudná bővebben,érthetőbben az okokat magyarázni , mert ezekből a félmondatokból nem világos az,hogy mire érti. Fejezze ki magát legyen szives ÉRTHETŐBBEN.

        1. Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) (egyszerűsített kínai: 上海合作组织, (上合组织), oroszul: Шанхайская организация сотрудничества (ШОС)) melynek Sziriai katonai konfliktus ota Irán is aZáradékbantagja. Az SCO ország közül külsö katonai agreszio éri bármely tagálamot az egész SCO érte agreszio.

          1. Elnézést REALITÁS ,de nem ülök egész nap a gép elött mint te.
            Valaki már oda vitte neked az ebédet a géphez,nem ám éhenhalsz internet függöségedben.

  2. Az irániak csupán anyiban hibáztathatók,hogy késleltetniök kellet volna az uki gép inditását a rakéta eső ideje alatt,szerintem. Összegeség képen az uki repülő roszkor rossz helyen volt. Sajnos ebből a sajnálatos eseményből az USA, és a nyyaloncai nemzetközi gyülöletet akarnak kicsiholni, az Iráni Iszlamista Köztársaság ellen, úgy mint azt tették a 2014 julius 17-diki Donbasz feletti MH17-es repülő lelövéséből. Lehet, hogy ez is egy amerikai provokáció irán ellen. Ha nem erővel, hát alatomosan, ördögi módszerrel,feláldozva ártatlan emberek életét,úgy mint anno 2011 szepterében. A forgató könyv NEM VÁLTOZOTT,csak a körülményekhez képest alkalmazták. ŐSZINTE RÉSZVÉTEM A REPÜLŐGÉP ÁLDOZATAINAK A HÖZZÁTARTOZÓINAK akiknek egy PISZKOS és OCSMÁNY POLITIKAI MERÉNYLETNEK ESTEK SOKADSZOR ÁLDOZATAIVÁ.

  3. Hát igen, várható volt, a beismerés az egyetlen járható út Irán számára !
    Próbálkoztak az USA-t bekeverni, de annyira egyértelmű volt a helyzet,hogy csakis egy korrekt beismerés lehetett a megoldás.
    A kis hatótávolságú Tor légvédelmi rakéta még kevés államnál taláható meg, és az ország fővárosában amcsi beavatkozást emlegetni homályos elektronikai háborús eszközök bevetésével – tarthatatlan volt !

    Irán a 4. ország, amely polgári repülőgépet lő le !

    Egyébként Teherán nem volt háborús övezetben, szükségtelen lett volna repülés letiltása.
    A háborús feszültség eredményezhette,hogy a főváros közeli légvédelmi egység minden gépben ellenséget látott, ehhez persze kellett egy nagyon gyenge katonai irányítás is meg még sok minden, mert egy lassú, hatalmas utasszállítót katonai fenyegetés ként értelmezni csak az USA-nak joga – ők így és ezért lőtték le az iráni utasszállítót ( usákok nappal, irániak éjjel lőttek ) !

    1. echnaton ! A BEISMERÉSHEZ SOKKAL NAGYOBB BÁTORSÁG KEL mint a GYÁVA TAGADÁSHOZ !!

      1. Ehhez a beismeréshez nem bátorság kellett, hanem KÉNYSZER ! Az IGAZSÁG és a TÉNYEK kényszere !

        Egyébként az USA és a zsidók már a beismerés előtt 1-2 nappal közölték a lelövés tényét – ez nem egy varázslat volt, hanem megtalálták a gépet lelövő Tor rakéta maradványait !

        Irán úgy járt el, ahogy eljárnia KELLETT !!!

  4. https://warsonline.info/siriia/novosti/siriia/idlib100120-1.html SZÍRIA . az idlibi tűzszünet összeomlott, köszönhetően az “Anszar at- Tauhid borzasainak. akik január tizedikén rakéta tűzérségi támadást intéztek a Dzsardzsanasz külvárosában lévő kormánycsapatok álásai ellen. Az orosz csapatok jelentése szerint a január 9-kére kihidetett idlibi tűzszünet nem valósult meg, kihirdetet tűzszünet kezdetététől. Már ugyan aznap este a dzsihadistát megujitoták a rakéta, tűzérségi támadást egyoldaluan néhány front szakaszon. A kormánycsapatok kényszeritve voltak a tűzérségi válaszadásra.

  5. Itt pedig az eddig lelőtt (nem fedélzeti pokolgéppel vagy gépeltérítő merénylők, illetve szabotázs által megsemmisített) polgári járatok sorakoznak:
    https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_airliner_shootdown_incidents
    A következő országok kormányai vagy (lázadó) szervezetei felelősek értük: Japán, Németország, Szovjetunió, Kína, Bulgária, Izrael, Zimbabwe, NATO (vagy Líbia), Zambia, Nyugat-Szahara, Afganisztán, Angola, Mozambik, Egyesült Államok, Azerbajdzsán, Abházia, Ruanda, Kuba, Sri Lanka, Peru, Ukrajna, Irak, Szomália, Irán, és az(ok), aki(k) az MH17-es lelövése mögött álltak.

  6. Az utasszállító lelövése! Valóban katasztrófa! Hogy ki a hibás? Elsősorban az aki ezeket a háborús helyzeteket kialakítja! Ha nem lenne háborús helyzet nyugodtan repülhetett volna az utasszállító.
    Ukrajna hadat üzen? Azt mondja “elsősorban gazdasági háborút”! Hmmmmm! Arra ügyeljen először, hogy saját óriási bajban lévő gazdaságát tegye rendeb!
    Azután, ha kell fegyveres háborút kezd! Hogy jut óda? Oroszországon keresztül? Vagy amerikai szállítógépeken? Vagy valami telepatikus úton teleportálja a szükséges embereket és eszközöket?
    Már gyűjtik az aláírásokat!
    Ezután már csak egy kérdésem van: Ukrajnát csak hülyék lakják?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .