Így élt Lenin…

BÖRTÖN ÉS SZIBÉRIA

Fölmosták a zárkát, nyom sem maradt utánad, ha a szűk fal kövén agyvelőd szétfolyt. Nem sokáig, de tisztán szolgáltad hazádat:- A rablánc a lábon nehéz volt… – Vajon Lenin melyik száműzetésben kedvelte meg e gyászos erejű éneket?

Az állam elleni bűntettel vádolt Lenin több mint tizennégy hónapot töltött börtönben. Egyedül, magánzárkában. Szellemi épségét szigorúan beosztott, rendszeres munkával, egészségét testedzéssel óvta. Reggel-este tornázott. Mesélik: az őr a kukucson (a börtönajtóra vágott kémlelőlyukon) csak bámulta, micsoda vallás szertartása szerint hajlonghat oly buzgón ez a furcsa rab, aki sohasem kérdezte, merre a kápolna. Maga Lenin pedig ezt írta: „Néha annyit mozog az ember, hogy még a legnagyobb hidegben is felmelegszik, mikor a zárka teljesen kihűl; és azután sokkal jobban alszik.”

Gyorsan kapcsolatot teremtett szabadlábon maradt elvtársaival. Családja és elvtársai segítségével megkapott minden könyvet, amire szüksége volt. A börtönben gyűjtötte össze A kapitalizmus fejlődése Oroszországban című nagy munkája anyagának tetemes részét. Rengeteget tanult, olvasott, jegyzetelt. És írt. Minden bizonnyal a börtönben írta A XIX. század eleji politikai gazdaságtan vázlata című tanulmányát; ennek kézirata azonban elveszett. Illegális brosúrákat és röplapokat fogalmazott. Állandó kapcsolatban állt a Harci Szövetség bebörtönzött és szabadon levő vezetőivel, tagjaival.

Hogy leveleit, fogalmazványait elrejtse az őrök szeme elől, és kijuttathassa a börtönből, a titkosírás különböző formáit használta. Testvéreivel levelezve fölelevenítette gyermekkori játékukat: egy-egy könyv nyomtatott szövegének betűi alá, szétszórtan, alig látható pontokat rakott, s a pontozott betűk összeolvasása adta a levél szavait, mondatait. Hosszabb írásait ugyancsak könyvekbe, tejjel vagy citromlével írta a sorok közé; ily módon az írás megszáradva láthatatlanná, ám fölmelegítve ismét olvashatóvá vált. Hogy „tintájának” titkát megőrizze, a tejet fekete kenyérből gyúrt apró csészékben tartotta, s amint megzördült a kukucs retesze, nyomban lenyelte az egészet. „Ma hat tintatartót ettem meg” – írta tréfásan egyik levélében.

Intenzív munkája közben is rengeteget törődött bebörtönzött elvtársaival. Kicsempészett leveleiben gyakran sürgette: ennek vagy annak a magányos fiatalembernek szerezzenek „menyasszonyt” – vadidegen lányt a szociáldemokraták vagy a velük rokonszenvezők közül, aki látogassa, és ügyesbajos dolgait intézze -, amannak pedig küldjenek meleg ruhát. A börtönkönyvtáron keresztül, a már ismertetett módszerek segítségével, rendszeresen levelezett a többi politikai fogollyal. Lenintől levelet kapni „mindig olyan volt, mint egy különösen üdítő, erősítő ital – emlékezett vissza később egyikük. – Elolvasása után az ember nyomban felélénkült, és lelki nyugalma helyreállt. Ebben az emberben olyan roppant lelkierő rejlett, annyira értett ahhoz, hogy jó irányba és kellő értelemben befolyásolja az arra rászorulókat, hogy már egymagában ez a tulajdonsága is pótolhatatlan elvtárssá tette minden körülmények között – hát még a börtönben!”

Holott őt is bizonyára megviselte a rabság, és vágyott a szabadság után. Erre vall az is, hogy megírta Krupszkajának: amikor sétára viszik, a börtönfolyosó egyik ablakából egy pillanatra látja a szemben levő utca járdájának kis darabkáját. Arra kérte, a séta kezdetének időpontjában álljon oda erre a járdarészre, hogy láthassa. „Egy ideig nap nap után elmentem, és sokáig álldogáltam a megjelölt helyen. Valamiért azonban a terv nem sikerült; hogy miért, arra már nem emlékszem” – írja Krupszkaja.

De hamarosan Krupszkaját is letartóztatták, pár hónapra rá pedig Babuskint, a nagyszerű munkás-forradalmárt meg a Harci Szövetség további vezetőit és tagjait. Sógora a „beszélőn” így tájékoztatta az újabb lebukásokról Lenint: „A folyóban kipusztult minden hal.” Leninnek a szeme sem rebbent. „Ha a hal ki is pusztult, megmaradt az ikra. S így van ez az emberekkel is” – felelte.

Lenin és társai ügyében csak 1897. február utolsó napjaiban hirdettek ítéletet. Háromévi kelet-szibériai száműzetésre ítélték. Édesanyjának sikerült elintéznie, hogy saját költségén utazhasson, és ne toloncolják rendőrállomásról rendőrállomásra. Az út így is elég sokáig, Moszkvától Krasznojarszkig csaknem két hétig tartott. Lenin azonban jól bírta egészséggel. „…Most lovas szánon átkeltem az Obon, és már megvettem a jegyet Krasznojarszkig… – írta édesanyjának egyik »úti levelében«. – A vasúti közlekedés itt már egészen tűrhetetlen. Hogy ezt a 700 versztányi (kb. 750 kilométernyi) utat megtegyük, két napig fogunk döcögni… Az Obon azért kellett szánon átkelni, mert a híd még nem készült el egészen, noha a váz már megépült. Elég jól utaztunk, de a meleg (jobban mondva a nagyon meleg) ruházatot csak azért tudtam nélkülözni, mert az út nagyon rövid ideig – még egy óráig sem tartott. Ha szánon kell utaznom tartózkodási helyemig (és ez minden valószínűség szerint így lesz), akkor természetesen irhabundát, halina csizmát, sőt talán kucsmát is be kell szereznem. (Lám, elpuhultam Oroszországban!! De hát hogy utazzon az ember szánon?) Noha pokoli lassan haladunk, az út sokkal kevésbé fárasztó, mint vártam.. Meglepően egyhangú a táj: kopár és kietlen sztyepp. Se házak, se városok, csak nagyritkán egy-egy falu, néha erdő, különben csak sztyepp. Hó és jég – így megy ez három álló napon át… Kemény a hideg, több mint húsz fok, de összehasonlíthatatlanul könnyebben elviselhető, mint Oroszországban. Az ember nem hinné, hogy itt húsz fok hideg van. A szibériaiak azt mondják, hogy ez a levegő »lágyságának« köszönhető.”

Krasznojarszkban Lenin hat hétig várakozott arra, hogy száműzetésének végleges helyét kijelöljék. Krasznojarszk, a mostani hatalmas ipari központ akkoriban meglehetősen elhagyatott városka volt. Főként száműzöttek lakták meg néhány kereskedő. Egyiküknek – egy Jugyin nevű kereskedőnek – szokatlanul nagy, több ezer kötetes könyvtára volt. Lenin engedélyt kért és kapott látogatására. Tovább gyűjtötte az anyagot A kapitalizmus fejlődése Oroszországban című könyvéhez. „Én itt kétféle tevékenységgel töltöm az időt – írta haza először is Jugyin könyvtárát látogatom; másodszor Krasznojarszk városával és lakóival (nagyrészt száműzöttekkel) ismerkedem. A könyvtárba naponta járok, és minthogy ez a város határától kétversztányira van, kénytelen vagyok vagy öt versztát, kb. egy órát gyalogolni. Ezzel a sétával nagyon meg vagyok elégedve, és élvezettel sétálok, bár gyakran nagyon elálmosít. Kiderült, hogy a könyvtárban sokkal kevesebb könyv van az én témámból, mint a könyvtár nagyságából ítéltem volna, de mégis van egy s más, aminek hasznát veszem, és nagyon örülök, hogy az időt nem töltöm itt egészen haszontalanul. A városi könyvtárat is látogatom: ott átnézhetem a folyóiratokat és a napilapokat; megjelenésük után tizenegy nappal érkeznek ide, és nekem még mindig nehezemre esik megszokni az ilyen késői »újdonságokat«…”

Nemsokára azonban még távolabb került. Kényszerlakhelyéül Susenszkojét jelölték ki. Susenszkoje akkor körülbelül 1500 lakosú falu volt, több mint 500 kilométernyire a vasúttól. Lenin május 20-án érkezett oda. „Nagy falu, néhány eléggé piszkos, poros utcája van – festette le nővérének -, minden olyan, amilyen efféle helyen lenni szokott. A sztyeppen terül el, kert és általában növényzet nincs.” Újságot a faluban senki sem járatott. A posta Oroszország európai részéből 13-14 nap alatt jutott el odáig.

Súlyosan zuhant Leninre a magány, az elszigeteltség. Testvéreinek azt írta: kezdetben még rá sem tudott nézni Európai-Oroszország térképére; a városok, a sűrűn lakott területek elkeserítően távolinak tűntek. A száműzöttek közül sokan nehezen bírták Szibériát. Többen megbetegedtek, néhányan idegileg roppantak össze. Egy évvel Lenin Szibériába érkezése után öngyilkos lett például Yerholenszkban N. I. Fedoszejev, az egyik legrégibb orosz marxista, Leninnek még Kazanyból ismerőse, s alighanem első tanítómestere a marxizmusban.

Lenin hamar összebarátkozott a parasztokkal. Velük járta a környéket. Nagyokat sétált, vadászott, s télen korcsolyázott. A susenszkojeiak nemsokára teljesen megbíztak benne, elmondták neki ügyes-bajos dolgaikat, gondjaikat. Mint száműzött, ügyvédi gyakorlatot nem folytathatott, de sokszor adott tanácsot a parasztoknak: hogyan intézzék ügyeiket a hatóságoknál, hogyan védekezzenek a hivatalnokok meg a gazdagok önkényeskedései ellen. Miután pedig egy közeli aranybánya jogtalanul elbocsátott munkása Lenin tanácsai segítségével megnyerte perét a tulajdonos ellen, az egész környék hozzá fordult jogi tanácsért. Mindez Leninnek is igen hasznos volt: emberi kapcsolatokra tett szert, és sokat megtudott a szibériai parasztok és munkások életéről.

Egy parasztház roppant egyszerűen berendezett, kicsiny, de még Krupszkaja női szemével nézve is igen tiszta szobájában lakott. A hatóság a száműzötteknek havi nyolc rubel illetményt fizetett – Lenin Susenszkojéban jórészt ebből élt. Igaz, Szibériában ekkor nagy becse volt a pénznek. Nyolc rubelért a szobán kívül kosztot is kapott, fehérneműjét kimosták, megjavították. Az ebéd és a vacsora ugyan eléggé egyszerű volt. Egyik héten levágtak egy bárányt, ebből adtak neki mindennap ebédet, vacsorát, míg csak el nem fogyott. Aztán vásároltak egy csomó húst, megdarálták az udvaron, ahol az állatok eledelét szokták; attól kezdve fasírtot evett egy egész álló hétig. Lenin azonban mindig igénytelen volt; s mert tej volt elég, sohasem panaszkodott.

Később Krupszkajával együtt pétervári és moszkvai kiadóknak külföldi könyveket fordított. A fordításért járó honoráriumokból azonban keveset küldetett el Szibériába: hozzátartozóit arra kérte, hogy a pénzért vegyenek és küldjenek neki könyveket, rendeljenek folyóiratokat. Testvéreinek írt levelei könyvkatalógushoz hasonlítanak. Kér közgazdasági és statisztikai könyveket, szótárakat és nyelvtanokat, sőt még könyvárjegyzékeket is. Ismét belevetette magát a filozófiába: Kantot tanulmányozta és jegyzetelte, Hegellel is újra foglalkozott.

Időközben Krupszkaját is száműzetésre ítélték. Lenin kérvényezte, hogy, mint menyasszonyát, Susenszkojéba küldjék. Ehhez a rendőrhatóságok hozzá is járultak, azzal a feltétellel, hogy a legrövidebb időn belül házasságot kell kötniük. 1898. július 22-én házasodtak össze, Krupszkaja édesanyja, a susenszkojei parasztok és két, velük egy faluban élő száműzött jelenlétében. Ettől kezdve együtt éltek és dolgoztak. Harminc évvel később Krupszkaja így emlékezett a susenszkojei napokra: „Élénken magam előtt látom az akkori élet természetes harmóniáját és örömét. Valahogy minden olyan eredeti volt – a természet, a sóskaszedés, a vadászat, a gombázás, a korcsolyázás, az elvtársak meghitt, baráti köre; ünnepekre Minuszinszkba utaztunk… igen szoros elvtársi, baráti körbe, közös sétákra, valamilyen naiv, nótaszóval fűszerezett közös szórakozásra; otthon – a mama, a kezdetleges, félig naturális háztartás; az életünk – együttes munka, azonos élmények, reagálások: megkaptuk Bernstein könyvét, felháborodtunk, méltatlankodtunk és így tovább.”

Krupszkajától értesült Lenin, hogy 1898 márciusában megtartották Minszkben az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt (OSZDMP) I. kongresszusát. Lenin nagy örömmel fogadta ezt a hírt: úgy érezte, a Harci Szövetség vetése növekedni kezd. Egyetértését fejezte ki a kongresszus kiáltványával, és – egyik száműzött-társa visszaemlékezése szerint – „a legnagyobb büszkeséggel kijelentette… hogy mostantól az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt tagja”.

Hamarosan híre érkezett azonban annak is, hogy az OSZDMP 1. kongresszusán megválasztott Központi Bizottságot letartóztatták, és a helyi pártszervezetek vezetői és tagjai közül is számosan börtönbe kerültek. A marxista szervezetek ismét szétforgácsolódtak; nézeteltérések ütötték fel a fejüket. A marxista munkáspárt gyakorlatilag akkor még nem jött létre.

A száműzetés ideje alatt Lenin tovább folytatta elméleti tevékenységét. Még 1897-ben megírta A szociáldemokraták feladatai című brosúráját, melyben a megszervezendő párt programját vázolta fel. A brosúra legnagyobb elméleti újdonsága (és legfontosabb gyakorlati következtetése) az volt, hogy Lenin kimutatta: a marxista párt demokratikus és szocialista feladatai szoros összefüggésben vannak egymással. Különösen fontos ezt megérteni a cári Oroszországban, ahol egyszerre kell harcolni mind a cárizmus, mind a kapitalizmus ellen. Ezért a szociáldemokratáknak az a dolguk, hogy szervezzék és vezessék a proletariátus osztályharcának mindkét formáját: mind a demokratikus célokért (a cárizmus és a földesurak ellen, a demokratikus köztársaság megteremtéséért), mind a szocialista forradalomért (a tőkések ellen, a proletariátus diktatúrájának kivívásáért, a szocialista társadalom megszervezéséért).

E művében Lenin ismételten hangsúlyozta azt is, hogy a munkásosztályra vár a vezető szerep az érlelődő oroszországi forradalomban, s azt is, hogy ezt a szerepet csakis egységes, marxista munkáspárt vezetése alatt képes betölteni.

A brosúrát először Genfben adta ki A Munka Felszabadítása csoport, és széles körben terjesztették Oroszországban. Házkutatásoknál előkerültek példányai Pétervárott, Moszkvában, Szmolenszkban, Kazanyban, Orjolban, Kijevben, Vilnában és más városokban.

Ebben a művében fogalmazta meg Lenin híres tételét a forradalmi elmélet jelentőségéről, mondván: „forradalmi elmélet nélkül nincs forradalmi mozgalom sem”. A száműzetésben különben is sokat foglalkozott a marxista elmélet jelentőségével és az elméleti munka módszertanával. „Marx elméletét egyáltalán nem tekintjük befejezett és érinthetetlen valaminek; ellenkezőleg, meggyőződésünk, hogy ez az elmélet csak alapköveit rakta le annak a tudománynak, amelyet a szocialistáknak minden irányban tovább kell fejleszteniük, ha nem akarnak elmaradni az élettől – írja egy helyen. – Úgy véljük, az orosz szocialistáknak különösen nagy szükségük van arra, hogy önállóan dolgozzák fel Marx elméletét, mert ez az elmélet csak általános útmutató tételeket nyújt, amelyeket másképpen alkalmaznak többek közt Angliára, mint Franciaországra, másképpen Franciaországra, mint Németországra, másképpen Németországra, mint Oroszországra.” Másutt ezt olvashatjuk: „Ha nem vesszük figyelembe az azóta (Marx és Engels működése óta) megváltozott viszonyokat, ha ragaszkodunk a marxizmus régi megoldásaihoz, ez azt jelenti, hogy a tanításnak a betűjéhez, nem pedig a szelleméhez maradunk hívek.”

A marxizmus szellemében végzett önálló elméleti munka nagyszerű példája Leninnek az a műve, mely először 1899 tavaszán Vlagyimir Iljin álnév alatt jelent meg, s a címe: A kapitalizmus fejlődése Oroszországban. Megírásának terve még letartóztatása előtt merült fel, anyagát – mint láttuk – már a börtönben elkezdte gyűjteni. Mintegy hatszáz fontos dokumentum (monográfiák, cikkek, statisztikai könyvek stb.) tanulmányozásán alapuló tudományos munka ez, amely leírta az egész oroszországi társadalmi-gazdasági fejlődés anatómiáját. Bebizonyította, hogy nemcsak az iparban, hanem a mezőgazdaságban is fejlődik a kapitalizmus; a faluközösség széthullott, a parasztság falusi burzsoáziára, középparasztságra és mezőgazdasági proletariátusra bomlik. Megvizsgálta, milyen módon és milyen irányban fejlődtek az oroszországi gazdaság különböző ágai. A jobbágyság eltörlése utáni Oroszország – írta – élesen különbözik az orosz történelem előző korszakaitól. A faeke, a cséphadaró a vízimalom és a kézi szövőszék Oroszországa a vaseke és a cséplőgép, a gőzmalom és a mechanikai szövőgép Oroszországává kezd válni.

Lenin azonban azt is megállapította, hogy Oroszország gazdasága más tőkés országokéhoz képest még nagyon elmaradott. Arra a következtetésre jutott, hogy itt a mezőgazdaság tőkés fejlődésének két útja lehetséges. Az egyik út: hogy a földesúri gazdaság, melyet ezer szál fűz a hűbériséghez, lassan alakul át tőkés gazdasággá. A másik: hogy a forradalom megsemmisíti a hűbériség minden maradványát, elsősorban a földesúri nagybirtokot, és lehetővé teszi, hogy a termelőerők a leggyorsabban és a legszabadabban fejlődjenek. Ez pedig kedvező feltételeket teremt ahhoz, hogy a munkásosztály később végrehajtsa tő feladatát: megdöntse a kapitalizmust, és megvalósítsa a szocialista átalakítást.

E nagy fontosságú munka egyes fejezeteit még kéziratban megmutatta a hozzá közel álló száműzötteknek, és meghallgatta véleményüket. Krupszkaja segített a kézirat letisztázásában, és az egész könyvet elejétől végig már munka közben olvasta. „Én – írja – az »értetlen olvasó« szerepét játszottam, és meg kellett ítélnem, elég világos-e a könyv előadásmódja. Igyekeztem minél »értetlenebb« lenni, de nemigen találtam olyasmit, amibe belekapaszkodhatnék.”

A könyv első – 2400 példányos – kiadása igen gyorsan elfogyott. Kiadója így nyugtázta a sikert: „A könyvet tavasszal adtam ki, s jóllehet közeledett a nyár, s az ifjúság nagy része húsvét előtt elhagyta a várost, a könyv hihetetlenül gyorsan fogyott. Iljin sikere, a nagyszerű irodalmi és tudományos adatok mellett, főképpen azzal magyarázható, hogy a belső piac kialakulását az oroszországi agrárkérdéssel és a parasztság felbomlásával összefüggésben tárgyalja… Lenyűgöző olvasmány ez a könyv.”

Száműzetése alatt Lenin még számos cikket, brosúrát, vitairatot készített. Az utolsó időkben főleg az ökonomistákkal vitatkozott, az oroszországi marxisták közt újonnan felbukkanó áramlattal, amely – a nyugati trade-unionistákhoz hasonlóan – a munkásosztály harcát kizárólag gazdasági követelésekre látta célszerűnek korlátozni.

Amint múlt az idő, mind türelmetlenebbül várta a szabadulást. Egy kellemetlen epizód majdnem alaposan kitolta ennek határát. Más száműzöttek elfogott levelezése nyomán Leninéknél is házkutatást tartottak, s csak Lenin ügyességének volt köszönhető, hogy nem találták meg illegális levelezésüket. Úgy elárasztotta ugyanis a rendőröket tudományos irataival, hogy azok, türelmüket vesztve, abbahagyták az írások átvizsgálását, mielőtt még ahhoz a polchoz értek volna, melynek mélyén az illegális írások rejtőztek.1900. február 10-én Lenin végre elhagyhatta Susenszkojét. A fővárosból és az ipari központokból kitiltották. Pszkovban telepedett le, hogy minél közelebb legyen Pétervárhoz, s hogy legyen miből élnie, az ottani statisztikai hivatalban vállalt munkát.

Krupszkaja büntetése még nem telt le, így ő még egy esztendőre Ufába került száműzetésbe. Ezután már csak külföldön találkoztak.

„Nagyon nehéz volt elválni, mikor éppen hogy megkezdődött az »igazi« munka” – írta Krupszkaja visszaemlékezéseiben.

 (idézet: – Így élt Lenin – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Így élt Lenin…” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Azokért a bűnökért, amelyek alapján Lenint elítélték később, amikor Lenin hatalomra jutott már nem úszta volna meg az elítélt pár évvel. Vagy kivégezik vagy 15 év kényszermunkát kapott volna. Később emelték a tétet és bevezették a 20 évet, majd Sztálin a SZU fennállásának 30. évfordulójának örömére, 1947-ben a “negyedszázadost”.

    Lenin a cári börtönökben megtapasztalta, hogy nem elég szigorú. (Folytatni tudta rendszerellenes tevékenységét még a magánzárkában is.) Hallottunk olyanról, hogy Lenin és Sztálin börtöneiben valamelyik rabnak lehetősége volt ilyen tevékenységre? A cári börtönök szanatóriumok voltak Lenin és Sztálin börtöneihez képest. Gulagról nem is beszélve.

  2. A hírhedten hiteles szovjet történésírás mélyen elhallgatja Lenin nemesi mivoltját. Orosz közegben feltűnő jómódját és kiváltságait. A “nagy felfordító” száműzetésében szolgálót tartott, hozzáfért kora információihoz, irodalmához és a szellemi táplálék mellett testi, fizikai igénye sem maradt kielégítetlen. A “kegyelmes úr” passziói enyhe korlátozást szenvedtek, az utólagos legendagyártás az ami átírta a történteket.

      1. Lenin a kivégeztetett cári család Rolls-Royce-át használta, és még 8 (azaz nyolc!) darabot rendelt magának.

      1. A link alatti írásból emeltem ki ezt az idézetet.
        “Amikor a férfit három évre Szibériába száműzik, a Nágya egyszer csak váratlanul megjelenik nála. Lenin épp egy vadászatról tért haza, amikor a parasztházban bérelt szobája ablakában fényt lát.”

        Később, amikor Lenin és Sztálin “száműzött” embereket a gulagra, azoknak nem volt ilyen jó dolga! Pedig kisebb bűnökért is oda juthattak.

        Admin:

        A száműzetés és a büntetőtábor az két külön kategória!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .