Majd lesz valahogy…

Annyira függ a “magyar” gazdaság az autóipartól, hogy a következő válság magával ránthat mindent

Ahhoz képest, hogy milyen kis részért felel a foglalkoztatásból az autóipar, túl nagy a súlya az ipari termelésben. Mivel főleg exportra termelnek a hazai vállalatok, egy európai válság a mélybe viheti a magyar gazdaság egészét – figyelmeztet egy szakértő, de mások szerint majd az elektromos autózás mindent megold.
Szlovákiában már a tavasszal leépítésekben kezdett az itthon az Audi révén jelen lévő Volkswagen-csoport, amely több ezer embert küldött el pozsonyi gyárából. A szomszédos országban – ahogy arról korábban részletesen írtunk – már az iparági szereplők aggódnak, hogy az emelkedő bérek miatt az autógyárak szépen lassan kivonulnak az országból és délebbi területeken – Romániában, Szerbiában vagy épp Bulgáriában – nyitnak új gyárakat, ami a szlovák gazdaság autóipari kitettsége miatt biztosan válságba rántaná a helyi gazdaságot. A problémák között ott van a csökkenő nyugat-európai kereslet, valamint a Donald Trump amerikai elnök bejelentette kereskedelmi háború is, amely csökkentheti a keresletet az európai autókra.

A helyzet a Világgazdaságnak nyilatkozó szakértő, Zsótér Márton, a KPMG autóipari tanácsadója szerint itthon sem sokkal jobb. Mintegy hétszáz járműipari vállalat működik Magyarországon, ezek összességében csaknem százezer munkavállalót foglalkoztatnak. A járműgyártás a hazai gazdaság 4-5 százalékát adja, ami viszonylag magas arány, főleg úgy, hogy ennek az értéknek nagyjából a felét a négy nagy gyártó termeli meg – mondta a lapnak, aki szerint aggasztó az erős iparági koncentráció.

A túlsúly abból érződik igazán, hogy miközben a hazai vállalkozásoknak csak a 0,1 százaléka van jelen a járműiparban, addig a dolgozók két százalékát itt foglalkoztatják (az uniós átlag ennek a fele), valamint a szektor az ipari teljesítmény harmadát teszi ki. Ráadásul a megtermelt áru exportra megy, ami azzal is jár Zsótér szerint, hogy egy európai válság nemcsak úgy gyűrűzhet be, hogy a hazai iparági szereplők külföldiek, hanem a keresleten keresztül is. A kitettség pedig csak nő: a már jelen lévő Audi, a Mercedes, a Suzuki és az Opel mellett hamarosan megnyitja új gyárát a BMW is. A külföldi működő tőke is erre a területre érkezik.

Viszont Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szerint nincs miért aggódni: az utóbbi időben döntően az elektromos és önvezető autók beszállítói építenek ki kapacitásokat hazánkban. Több akkumulátorgyár épül, s ennek következtében Magyarország hosszabb távon az autóipar átalakulásának a nyertese lehet.

Szerinte ugyan a közeli jövőbe némileg csökkennek a globális eladások, ez csak az olyan tényezőknek tudható be, mint a kereskedelmi háborúk, a brexit, az Irán elleni szankciók, valamint a szigorúbb károsanyag-szabályozások okozzák. De ezek csak időszakos problémák, viszont Suppan is üdvözölné, ha más szektorok, ágazatok is hozzájárulnának a gazdaság bővüléséhez.                                                                                                                         (napi.hu)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Mivelhogy értékteremtő magyar gazdaság nincs, nekünk teljesen fölösleges aggódnunk! Az összeszereldék meg a kiszolgáló iparág biorobothada aggódhat. Meg az áttétek miatt még úgy néhány milliónyi magyar. Vagyis mégis aggódhatunk!

Nem mellesleg: a világ legnagyobb villanyautó gyárát a Mercedes Oroszországban építi. Márpedig ha a járműipar jövője a villanyautó, akkor…- Döbrögisztán éppen lecsusszanóban van. Itt majd gyártódik tovább a belsőégésű , amíg a kitűzött profitcél meg nem valósul.

UTÁNA PEDIG…!

Ki tudja mi lesz? Harminc esztendeje leszoktunk a jövőtervezésről. Élünk a mának. (Nem mindannyian persze, CSAK A TÚLNYOMÓ TÖBBSÉG!)

“Majd lesz valahogy…” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Az elektromos autók nem a jövő. Most még úgy tűnik, de sokkal környezetszennyezőbbek (elektroszmog, akkumulátorok, szénerőművek, stb. ) mint a belső égésű társaik.

    1. Tamas szerint:
      2019-07-22 – 13:35

      De! -valószínűleg az elektromos autóé a jövő. De NEM akkumulátoros hajtással.
      Az energiát a fedélzeten kell, és fogják előállítani. Szerintem.

  2. Két érdekes hír a Győri vezetőváltás után
    https://www.origo.hu/gazdasag/20190628-nagy-hirt-jelentett-be-a-bmw.html

    https://www.origo.hu/auto/20190705-meglepo-dolog-tortent-a-bmwnel-komoly-valtozas-johet.html

    Tehát,úgy gondolom akinek nagy nevű gyártóként nincs palettája mondjuk kibocsátás műbalhé,vagy éppen szmogriadó műbalhé,esetleg fosszilis ellátás műbalhé idejére,és nem egy ázsiai -ez meg mi-autóval akar járni,annak muszály az elektromos utat járni.
    A beetetésnek már van ára,több ingyenes töltő fizetős lett,és a teszt üzem után tovább emelkedik ezek száma,és drágulni is fog.Mint az LPG láz után.
    Jól látszik,hogy a közeli LIDL töltőinél sor volt,most nincs.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.