Szándékosság?

Ezrével hagyják ott a rendőrök a hivatásos állományt

Komoly a munkaerőhiány a rendvédelmi területen, valamennyi szakma bajban van a rendőröktől és a tűzoltóktól a pénzügyőrökön át a büntetés-végrehajtásig – írja a Népszava.

Soha nem volt még ekkora létszámhiány a rendőrségnél, az utóbbi tíz évben általában kétszázan léptek ki január és december közt, de tavaly kétezerre ugrott a szám – mondta Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) elnöke a Népszavának. A lap azt írja, hogy a Belügyminisztériumban hetek óta dolgozik egy munkacsoport a rendvédelmi életpálya folytatásán. A 2015-ben indult előző – összesen 50 százalékos béremelést tartalmazó – csomag utolsó 5 százalékos növelése idén január elsejével elvben megtörtént, így a program befejeződött. Csakhogy az FRSZ adatai alapján a rendőrök legalább 30 százaléka 2019-ben már nem kapott egy fillérrel sem többet.

A Népszava emlékeztet rá, hogy a februári átminősítéssel a rendvédelmi alkalmazottak beleegyezésük nélkül akár két évig átirányíthatók más munkahelyre, a napi munkaidejük 12 órás lehet, de nincs szó a túlmunka kifizetéséről, durván korlátozhatják alapjogaikat, bármikor lehallgathatják őket, számítógépeiket megfigyelhetik, a béreiket évente felülvizsgálhatják.

Egy 60 ezer rendvédelmi dolgozó megkérdezésével készült felmérés szerint a hivatásos állományban tapasztalható nagyon magas pályaelhagyási szándék mögött egyértelműen a piaci béreknél jóval kisebb fizetések állnak, különösen az alacsonyabb beosztásban, jellemzően tiszthelyettesként dolgozók körében.

A Magyar Rendvédelmi Kar januárban készült felmérése szerint minden ágazatban a felmondást fontolgatja a hivatásos állomány 40 százaléka.        (HVG)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: “…durván korlátozhatják alapjogaikat, bármikor lehallgathatják őket, számítógépeiket megfigyelhetik, a béreiket évente felülvizsgálhatják…”

– Mindezek egy rettegő hatalom típusjegyei! Hiszen a rendőrök sem vonatkoztathatók el a hétköznapoktól! Vannak CIVIL szüleik, nagyszüleik, rokonaik, ismerőseik! Ennélfogva közvetlen életélményeik a társadalomból, amik nem biztos hogy a szolgálatuk során is megjelennek. A rendőrviccekkel ellentétben gondolkodnak is!

ÉS FEGYVERÜK IS VAN!

Könnyen mondhatnók, hogy “de hát Döbrögisztán világhíres gazdaságának szárnyalásából ” csak ennyire futja! Ami nem biztos hogy így is van!

Joggal föltételezhetjük, hogy a fluktuáció egy szándékosan fenntartott folyamat! A hatalom abban bízik, hogy mindig akad kellő számú jelentkező a “dezertőrök” helyett!

Meg hát végülis CSAK A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁG SZÜKSÉGELTETIK a szakmához! Végső soron beállhatnak vajdasági rendőrnek határon túli vendégmunkások is!

“Szándékosság?” bejegyzéshez 24 hozzászólás

  1. Na, a Kádár rendszerben is ez volt, az NDK vagy cseh,lengyel rendőr a magyarénak legalább a kétszeresét kereste ! Az agit.prog azt terjesztette,hogy a rendőri HIVATÁS és az elkötelezettség megfizethetetlen – a rendőr nem bért hanem ILLETMÉNYT kap – és nem is fizették meg !

    A NAV-nál most vezetik be,hogy munkakezdés előtt le kell adni a telefont,értéktárgyakat és csak 10 000 Ft-ot tarthat magánál !
    Ezért van sok panasz a rendőri munkára – nagy a túlterheltség, kevés a komoly szakmai tapasztalattal rendelkező és ….és ….hát….nehéz kimondani de valahogy a kevésbé tehetségesek vagy alkalmasak maradnak…..!

  2. Én tudatosságot sejtek mögötte, amit az alapoz-meg, hogy tudom, hogy drága szülőhazámat ezt a maradékot a belsőt is teljesen idegen érdekeltségek uralják – így természetes az a folyamat, hogy a rendőri állományt is az idegenekre fogják lecserélni na nem úgy, hogy indok nélkül tömegesen elküldik őket – ha nem úgy, hogy tudatosan olyan alacsony illetményt adnak neki, hogy azok valóban a sok embertelen frász (kilakoltatás) pl. maguktól elmenekülnek a testületből mint én akkor régen…..
    “…Végső soron beállhatnak vajdasági rendőrnek határon túli vendégmunkások is!… ” a fenti állításomat bal-rad sejtése is igazolja…

    1. Az biztos, hogy a Magyar Honvédségnél fennálló 8-10 ezer fős létszámhiányt belföldről nem fogják tudni feltölteni. A 3 ezer fős keretet sem tudták feltölteni a Készenléti Rendőrségnél. Szerintem már csak idő kérdése, és a kormány a “nemzeti összetartozás” jegyében törvényt módosít és lehetőséget biztosít a határon túli magyaroknak, hogy Magyarországon fegyveres és rendvédelmi szervezetekhez tudjanak csatlakozni.

  3. Ez hihető!És tapasztalatból tudom,hogy a “megvett” külhoni magyarok képesek sokmindenre a tényleges magyarsággal szemben!Főleg azzal szemben,aki elítéli azt,aki többet kap nem valódi magyar létére annál,aki itt nyomorgatja a saját életét!

  4. Régebben, a készpénzes időkben sokkal többet kerestek a rendőrök zsebbe. Sokan még most is azt gondolják, hogy hozzájutnak egy kis mellékeshez, aztán mikor rájönnek, hogy nem, akkor már lépnek is az összeszerelő üzembe…
    Talán azért is hagyják így lecserélődni folyamatosan az állományt, hogy a “kis, riadtszemű újoncokkal” azt csinálnak, amit akarnak. Kihasználják, kifacsarják őket, aztán mikorra “öreg rutinos rókákká” válnának, már megutáltatják velük az egészet. Jöhet a következő eresztés…

  5. Az az igazság, hogy jó a cím a kérdőjellel. Szándékosság. De az oka nem az amit sugallnak, vagy admin látni vél.

    A válasz, sok a rendőr. Túl sok.

    Menjünk vissza picit az időben. Annó 2007-ben beolvasztották a rendőrségbe jogutód nélkül a Határőrséget. A rendőrség 36000 főjéhez az akkorra 8000 főre csökkentett Határőrség létszáma hozzájött, lett 44000 amiből akkor leszerelt, még el tudott menni nyugdíjba az átszervezés címén 2000. Vagyis a 2008-as rendőrség 42000 fővel indult. Jöttek Orbánék, emelték a keretszmot, elkezdtek toborozni és feltölteni, főleg 2013-14 körül. Akkor tudtak a menekültválság várható hatásáról. Határátléptetés, zöldhatár védelme is a rendőrőkre hárul, mindegy minek hívják. Hivatalosan határrendész. A létszámemelésnél nem tudom mi lett a vége, hiszen ha visszaemlékezik valaki, akkoriban gyorstalpalón nyomatták a rendőröket 3000-ével avatgatták a Hősök terén őket. Ha jól tudom feltornázták a létszámot kb. 47 000 főre, de közben megindult az elvándorlás. Most kb. megint 42 000 lehet az állomány kb. De ez is sok. Mégpedig azért mert közben voltak változások is.

    Mégpedig az, hogy ugye a határvédelemben egyre nagyobb feladat a honvédeké. Ott tisztességes béremelés volt, több pótlékot kapnak, magasabb a szorzóalap is. A tartalékosokat is szépen feltöltötték és szépen hízik a honvédség létszáma.

    A másik változás, hogy a régi rendőrség ami indult anno 2008-ban 42000 fővel, picit le lett nyírbálva. Vagyis kivették a terrorelhárítókat és önálló szervként létrejött a TEK, az is pár ezres szerv. És a parlamenti őrség is. Az is külön egység. Ezek már lejönnek a rendőrség feladatköréből. Ezekkel a tevékenységekkel már nem kell foglalkozzon a rendőrség. Így már érthető ha sok a 42 000. Ideális lenne egy 36-38 ezer fő körüli rendőrség. Ráadásul rengeteg településen vannak közterületfelügyeletek, városi rendészek, polgárőrök akik együtt járőröznek a rendőrökkel. Egy rendőr, két kerületőr, vagy polgárőr stb. Máris nem kell ennyi rendőr. De kirúgni nem lehet. Ja és még egy friss, nemrég létrejött az Országos Idegerendészeti Főigazgatóság. Lehet lesz egy új határőrség. Az is persze külön, nem rendőrség alatt. Szóval le kell menjen a létszám. Ennyi.

    Aztán egy másik vonal. A folyamatos átalakítása a rendvédelmi szerveknek. A fityisz mindenben az 1949 előtti időket hajazza. A közterületi átalakítások, vagy a törvényi dolgok, stb. Itt pl arra is lehet gondolni, hogy mi volt 49 előtt? Amikor még nem volt határőrség? Előtte honvéd határvadász századok védték a zöld határt. Ha a honvédség létszáma elegendő, akkor csak létre kell hozni pár határvadász századot és mehet a rendőr onnan a fenébe, ismét 1949 előtt vagyunk. Honvédség védi a zöldhatárt.

    És lehetne még folytatni napestig az elemezgetést. A kommentekbe meg nem megyek bele, mivel több évtizedes rálátásom van a témára és azokban semmi különös nincs. Amit admin idéz az első mondatában, az a szigorítás a riasz tv hatála alá kerülő civilekre vonatkozik. Ugyanis a polgáriakat, közalkalmazottakat bontották két részre. Ügykezelők, titkárnők, ügyintézők rendészeti alkalmazottak, a karbantartó, takarító meg munkavállaló lett. Ebből a körből nem írt alá 7% mert jól jött a végkielégítés és utána a versenyszféra magasabb bére.

    A rendőr meg minden időben eléggé beszabályozott volt. Anno Kádár rendszerben is aki rendőrnek jelentkezett olyan környezettanulmányt kapott, hogy még a szomszéd seggébe is benéztek mielőtt felvették. Most sem szigorúbb de lazább sem. Viszont az akkori hatelemis buta primitív rendőrök helyett ma már legalább iskolázottabb az állomány. Ez persze nem jelenti azt, hogy ütőképesebb, hiszen egy 40 kilós szőke cicababa nem hinném, hogy elbánik a 120 kilós kancigánnyal. A régi rendőrviccek alanya, a klasszik fakabát, akiket anno kádárhuszároknak csúfolt a nép, lehet buta, tanulatlan primitív alak volt, de mivel előbb ütött, utána kérdezett, ezért tartottak tőle. Tudtak intézkedni, vagy inkább rendet tartani.

  6. Realistához hasonlóan nekem is több évtizedes rálátásom volt a rendőrségre.
    Szerintem nem sok a rendőr !
    Nagyon komoly társadalmi változások történtek – Eu tagság, külföldi munkavállalás, közterületi és közúti kamerarendszerek elterjedése, végre elegendő mezőőr-polgárőr-vadőr stb. és jobb az együttműködés is.
    Ezek együttes eredményeképp bizony a bűnözés CSÖKKENT !
    A kormánypropaganda szerint 55 %-al, ha leszámítjuk a jogszabályi változások miatti csökkenést – a szabálysértési értékhatár 20 000 Ft.ről 50.000 Ft-ra emelésével kb. 60 000 büncselekmény ” tűnt el ” akkor is legalább 25 %-os a csökkenés.
    A statisztikai ” kozmetikázásokról ” nem beszélek mert az mindig volt !
    Tehát szerintem nem sok a rendőr, a fizetés jellemzően a legnagyobb létszámú közbiztonsági-közlekedési területen alacsony. A bűnügyi illetőleg a tiszti állomány jelenleg kb. 300.000 Ft. nettó keresete nem sok, de elég ahhoz,hogy minimális legyen a fluktuáció !
    Az alacsony fizetés oka hasonló a piacgazdaáságéhoz – amíg van elegendő jelentkező addig minek emelni ?????
    Korábban is ez volt és működött ! A fiatalok körében a rendőri munkának nagyon-nagy a romantikája – ennek komoly oka a sok bűnügyi és kaland film – s mire rájönnek a valóságra már nehéz más területre váltani.
    A rendszerváltás követő pár évben is legképzettebb rendőrök mentek el először a polgári életbe, a honvédség leépitése miatt pedig az onnan váltók nagyrészt pótolták őket. Na, most jött el az idő hogy a volt katonák-határőrök is nyugdíjba kerülnek, a külföldi munka pedig hihetetlenül vonzó a fiatalabb kurrens szakmával rendelkezők részére.
    Az állomány képzettsége nagyot esett, a rendszerváltás előtt minden vezetői poszton jogász végzettség volt előírva, most meg a kapitányok között is elvétve akad jogász végzettségű !

    Szerintem drasztikus illetmény emelés nem várható, a jól bevált régi módszer szerint majd mindig annyival adnak többet,hogy a fluktuáció elviselhető legyen – a minőség meg nem igazán érdekli a felső 50 -100 000 embert !!!!!!

    1. Némileg csökkent csak és átrendeződött. Pl pesten Józsefvárosban látványossan csökkent, míg a belvárosban és zuglóban jelentősen nőtt. Csepelen is megugrott stb. Ez most nem lényeg.

      Igen, az elmúlt években, évtizedben nagyon sok település kamerarendszert épített ki, fejlesztett stb. Polgárőrségnek évek óta megy a központosítása, képzés, technika stb. Önkormányzatok is hoztak létre különféle kerületőrségeket, közterületfelügyeleteket. Éppen ez miatt is a klasszikus rendőrből kevesebb létszám kell. A készenléti rendőrség felduzzasztva, ott kiemelt a pótlék. Minden megyében ott vannak, ők a csapaterő. Őket rendezvényekre, sporteseményekre, falunapokra, akár tüntikékre is lehet vezényelgetni. A rendőrség feladatköréből kikerült a terrorelhárítás. Az 2-4 ezer közötti szerv kb. A parlamenti őrség is kikerült, ezekkel a feladatokkal nem kell a rendőrségnek foglalkozni. A határvédelem jó része is a honvédség alá került. Semmi sem indokolja a 42 ezres rendőrséget. Ugyanezeket a feladatokat 2007 előtt 38 ezer fővel ellátták. Szerintem addig nincs baj, ameddig nem éri el ezt a számot, úgy, hogy közben fejlődnek a települések őrségei, mezőőrségek stb, honvédség is és a kr tartja a létszámát.

      A baj inkább abban mutatkozik, hogy a mostani állomány egyre nagyobb része nő. A másik a kor és a tapasztalat. Az is baj. Nincs tapasztalt ember. A harmadik, hogy a tisztek létszáma növekszik a tiszthelyettesek rovására így nem jó az arány. A tisztek harmada nem kellene. Aktatologató, agyonbürokratizált gólem az egész.

  7. A bűnözés csökkent?!Na ne röhögtess!
    Állami tendenciává vált,a bűnöző maga az állam,meg néha(Néha?!) a rendőr!Úgy egymás ölében!
    Persze,hogy csökken a létszám!Nem mindenkinek a gyomra bírja azt,hogy olyanokkal szolgáljon együtt,vagy olyanok alatt,akik “elnéznek”,vagy maguk is azt csinálják,ami ma már jogilag engedett,csak hát erkölcsileg…..na ,hogy is mondjam csak !?

  8. “beállhatnak vajdasági rendőrnek határon túli vendégmunkások is!”

    Meg esetleg “közel-keletit” .

    1. És még mennyi ennél sokkal cifrább dolog 😀 Hülyék mindenhol dolgoznak sajna. Nagyobb létszámnál nagyobb eséllyel 😀

  9. És egy kis adalék. Érdemes a legaljára tekerni és a 77. oldalon a VIII. mellékletet átnézni. Látszik, hogy az egész BM sorozott állománnyal, polgáriakkal kb. 63000 fő volt 1970-ben. Pedig akkor vasfüggöny is volt. Most van rendőrség: kb 42 ezer, Katasztrófavédelem ami kb 9 ezer, Büntetésvégrehajtás ami kb. 8 ezer, van Tek ami kb 3 ezer lehet és a parlamenti őrség az is kb ezer fő. Aztán háttérintézmények, idegenrendészeti főigazgatóság, tibek stb. Azok is nagyjából egy 5 ezer fő és a BM törzsállománya is megvan egy ezres. Majd 70 ezres szerv a BM. És van még pénzügyőrség, emelkedő létszámú honvédség, hozzá egy eddig nulla számú ma már 8000-es tartalékos réteg, aztán a titkosszolgálatok. Fegyveres és rendvédelmi szerv mindenféle háttér intézménnyel (oktatás, üdültetés, sporttelepek, lőterek stb) amit szintén dolgozók üzemeltetnek elég masszív létszám van. Mindenesetre a mai feladatrendszeréhez képest a mai viszonyok között és a meglévő civil védelmi szervezetek, önkormányzati szervek támogatásával már nem kell ennyi rendőr.

    http://epa.oszk.hu/02100/02176/00009/pdf/RTF_23_060-077.pdf

      1. Miért? Te ezen rágódsz? 😀 Nálam ez nem számít, én ettől jól alszom, leszarom. Nekem sem rosszabb, sem jobb nem lesz ettől a hírtől és nem is változtat semmin. Képzeld a nap is ugyanúgy fog felkelni. 😀 Idegeskedjen akinek köze van hozzá.

        Egyszer már írtam erről is. Az én életemet magam irányítom, nem pártok szervezetek. Nem függök semmitől és senkitől. Én elvagyok ha ez van kormányon, ha az. Függetlenítettem magam mindenkitől és kialakítottam egy olyan életet, hogy külső szemlélője vagyok mindennek és figyelek csupán. Olvasok, érdeklődöm ennyi. Ha meg véleményem van akkor leírom, semmi extra. Nem izgulom halálra semmilyen híren magam. Engem államcsőd sem tudna kicsinálni szerencsére. Sajnos tudom sokakat ez nem vígasztal, de egy idióta barom alkalmazott marhaságán nem izgatom magam. Azért mondtam, voltak már ennél és gyanítom lesznek is nagyobb ökörségek is.

        1. Nem én vagyok a bennfentes,hanem például Te, a vak is látja hogy ez nem így zajlott le,és hogy miért.
          Ennél magabiztosabb szoktál lenni,a fenti hsz-ben is,most meg én rágódok?
          Na mindegy igazad van,mit akarok tudni egy belügyestől…

          1. Nem ott dolgozom, ha infóra van szükséged akkor keress meg egy brfk-st. De lehetőleg onnan ahonnan a balhé volt 🙂 Én abban vagyok bennfektes ahol megfordulok, megfordultam és van nagyobb rálátásom. Minél nagyobb annál magabiztosabb, bennfentesebb. Ha olyan a téma akkor csak érintőlegesen vagy a józan paraszti eszemmel írok róla. Sajnálom, hogy nem tudok segíteni bulvásos nagy balhéról jó kis szaftos pletyivel. A részleteket én sem tudom. Az, hogy nem így zajlott le mint amit írtak, az holtbizti. A híreket gyártják. A Heller az meghalt. Az talán nem gyártott hír. Elment úszni, csak közben Kharón felvette a ladikjába. Most azon rágódom, hogy ki lesz a Soros? 😀 Most nem eszem balatoni halat egy darabig.

          2. Realista szerint:
            2019-07-20 – 22:51

            “Most nem eszem balatoni halat egy darabig.”

            Eddig sem nagyon ehettél…
            “…2013 óta törvényileg tiltott is a balatoni halászat. Horgászni persze szabad, ám a kifogott halat értékesíteni már nem.”

        2. Realista szerint:
          2019-07-20 – 22:28

          “Az én életemet magam irányítom, nem pártok szervezetek. Nem függök semmitől és senkitől. Én elvagyok ha ez van kormányon, ha az. Függetlenítettem magam mindenkitől és kialakítottam egy olyan életet, hogy külső szemlélője vagyok mindennek és figyelek csupán.”

          Ezt Te csak hiszed! -de nem így van.

          1. Ennek is megvannak a fokozatai. Olyan nincs, hogy valaki teljes függetlenségben éljen, de lehet egy olyan szint, ami már ezt az illúziót vagy érzést nyújtja. Ráadásul ez a szint egyénenként is változó. Az elégedett emberek általában így élnek. (Ettől függetlenül jobb, ha résen vannak, mert sok elégedett embert láttam egyik percről a másikra padlóra kerülni. A rendszer bárkit bedarálhat.)

          2. Te is csak hiszed, hogy tudod a tutit. Nem kell féltsél, több lábon élek és több országban van bázisom, van hová is mennem, van miből ha kellene, de nem fog. Szóval én semmit sem hiszek, hinni a templomban kell, én tudom. Biztos van olyan akire gondoltál és esetleg illik rá, de én ezt magamnak tudatosan építettem ki lassan 30 éve, úgyhogy felőlem nyugodt lehetsz. Balatoni halat igaz régen ettem, de ettem. Horgásztunk nem vásároltam. Lehet tovább kötözködni, szép vasárnap van, korcsolyázás közben amikor megpihenek, öröm válaszolni 😀

          3. ” Nem kell féltsél, több lábon élek és több országban van bázisom, van hová is mennem, van miből ha kellene, de nem fog. ”
            Mintha viktorka mondta volna .

          4. Realista szerint:
            2019-07-21 – 11:56

            Ha Te ezt gondolod, akkor nagyon szűk a látóköröd. Ha ezt le tudod írni, hogy “mindenkitől” független vagy, akkor nagyon messze vagy a realitásoktól és jobb lenne nevet változtatnod. Ugyanis mások sütik neked a kenyeret, ergo függsz tőlük. Mások termelik neked az áramot, viszik neked a vizet meg a gázt, ergo függsz tőlük. A rendőr is bármikor megbüntethet ergo függsz tőle. Az utat is mások építik neked, az újságokat amiket olvasol mások nyomják, a fizetendő adóidat mások határozzák meg, akár a benzinedben is, ergo függsz tőlük. És így tovább…
            Csalódtam benned.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.