Írta: J. V. Sztálin

A falusi munkáról

Beszéd 1933. január 11-én

Elvtársak! Azt hiszem, hogy a szónokok helyesen vázolták a falusi pártmunka állapotát, fogyatékosságait és jó oldalait — de főleg fogyatékosságait. És mégis, azt hiszem, hogy falusi munkánk fogyatékosságaival kapcsolatban éppen arról hallgattak, ami a legfontosabb — nem tárták fel e fogyatékosságok gyökereit. Márpedig számunkra a dolognak ez az oldala a legérdekesebb. Engedjék meg tehát, hogy elmondjam véleményemet falusi munkánk fogyatékosságairól, mégpedig a bolsevikokra jellemző nyíltsággal.

Mi volt falusi munkánk legfőbb fogyatékossága az elmúlt esztendőben, 1932-ben?

A legfőbb fogyatékosság az volt, hogy a gabonabegyűjtés ebben az évben nagyobb nehézségekbe ütközött, mint az előző, 1931-es évben.

Ezt semmiképp sem lehet azzal magyarázni, hogy rossz volt a termés, mert termésünk ebben az évben nem rosszabb, hanem jobb volt, mint az előző évben. Senki sem tagadhatja, hogy az összgabonatermés 1932-ben nagyobb volt, mint 1931-ben, mikor a szárazság, mely a Szovjetunió északkeleti vidékének öt fő kerületét sújtotta, lényegesen csökkentette az ország gabonamérlegét. Igaz, 1932-ben is volt némi termés-veszteségünk a rossz időjárás következtében a Kubán és a Tyerek vidékén, valamint Ukrajna egyes kerületeiben is. De kétségtelen, hogy ezek a veszteségek felét sem teszik azoknak a veszteségeknek, amelyek 1931-ben értek bennünket a Szovjetunió északkeleti kerületeit sújtó szárazság folytán. 1932-ben tehát több gabona volt országunkban, mint 1931-ben. És mégis, ennek ellenére, 1932-ben a gabonabegyűjtés nagyobb nehézségekbe ütközött, mint az előző évben.

Miről van itt szó? Mik az okai munkánk e fogyatékosságának? Mi a magyarázata ennek a rendellenességnek?

1. Mindenekelőtt az a magyarázata, hogy a vidéken, a falvakban dolgozó elvtársaink nem tudtak számolni azzal az új helyzettel, mely a faluban annak következtében állt elő, hogy megengedtük a kolhozoknak a gabonával való kereskedést. És éppen azért, mert nem számoltak az új helyzettel, éppen ezért nem tudták munkájukat az új helyzetnek megfelelő új alapokra átállítani. Amíg a kolhozok nem kereskedtek a gabonával, amíg nem volt a gabonának kétféle ára, állami és piaci ára, addig a faluban más volt a helyzet. Azzal, hogy a kolhozoknak megengedtük a gabonakereskedelmet, a helyzetnek gyökeresen meg kellett változnia, mert a kolhozkereskedelem megengedése a megállapított állami gabonaáraknál magasabb piaci gabonaárak legalizálását jelenti. Ez a körülmény magától értetődően arra vezetett, hogy a parasztok bizonyos tartózkodó álláspontra helyezkedtek a gabonabeadással szemben. A paraszt így okoskodott: „megengedték a kolhozoknak a gabonakereskedelmet, legalizálták a piaci árakat, a piacon ugyanannyi gabonáért többet kaphatok, mint ha beadom az államnak — tehát, csak nem vagyok bolond, vissza kell tartanom a gabonát, kevesebbet kell beadnom az államnak, többet meghagyni a kolhozkereskedelem számára, s ilymódon elérhetem azt, hogy ugyanannyi eladott gabonáért többet fogok kapni.”

Ez a legegyszerűbb és a legtermészetesebb logika!

A baj azonban az, hogy a falun dolgozó funkcionáriusaink, vagy legalábbis sokan közülük, nem értették meg ezt az egyszerű és természetes dolgot. A kommunistáknak, hogy a Szovjethatalom által előírt feladatok teljesítését ebben az új helyzetben biztosítsák, a betakarítás első napjaitól kezdve, vagyis már 1932 júliusában, mindenképpen szorgalmaznak és siettetniük kellett volna a gabonabegyűjtést. Ezt követelte a helyzet. És hogyan jártak el a valóságban? A gabonabegyűjtés siettetése helyett azt szorgalmazták, hogy a kolhozokban létesítsenek mindenféle alapokat, amivel fokozták a gabonabeadók tartózkodó magatartását az állam iránti kötelezettségeik teljesítésében. Mivel nem értették meg az új helyzetet, nem attól féltek, hogy a parasztoknak a gabonabeadástól való tartózkodása a gabonabegyűjtés akadályává válhatik, hanem attól, hogy a parasztok nem jönnek majd rá arra, hogy a gabonát visszatartsák azért, hogy később majd a kolhozkereskedelem vonalán vihessék piacra, és még megeshetik, hogy fogják magukat és minden gabonájukat leadják az elevátorokba.

Másszóval, falun dolgozó kommunistáink, legalábbis többségük, a kolhozkereskedelemnek csak pozitív oldalát ismerték ki, megértették és jól megjegyezték maguknak pozitív oldalát, de egyáltalában nem értették meg és nem jegyezték meg maguknak negatív oldalait, — nem értették meg azt, hogy ha ők, tudniillik a kommunisták, nem kezdik el mindjárt a gabonabetakarítás legelső napjaiban minden módon siettetni a gabonabegyűjtési kampányt, akkor a kolhozkereskedelem negatív oldalai nagy károkat okozhatnak az államnak.

És ezt a hibát nemcsak a kolhozokban dolgozó funkcionáriusok követték el. Elkövették ezt a szovhozok igazgatói is, akik bűnös módon visszatartották azt a gabonát, melyet az államnak kellett volna beszolgáltatniok, s magasabb áron másfelé értékesítették.

Számolt-e a Népbiztosok Tanácsa és a Központi Bizottság a kolhozkereskedelem fejlesztéséről szóló ismeretes rendeletében ezzel az új helyzettel, amely azzal kapcsolatban állt elő, hogy a kolhozoknak megengedtük a gabonaeladást? Igen, számolt. Ez a rendelet világosan kimondja, hogy a kolhozok csak az után kezdhetik el a gabonával való kereskedést, ha az állami gabonabegyűjtési tervet már teljesen és egészében teljesítették és a vetőmagnak szánt gabonát elraktározták. A rendelet világosan megmondja, hogy csakis a begyűjtés befejezése és a vetőmagnak szánt gabona elraktározása után, vagyis körülbelül 1933 január 15-étől kezdve, csakis ezeknek a feltételeknek teljesítése után szabad majd a kolhozoknak a gabonával való kereskedést megkezdeni. A Népbiztosok Tanácsa és a Központi Bizottság ezzel a rendelettel mintegy azt mondta falusi funkcionáriusainknak: ne hagyjátok elterelni figyelmeteket a mindenféle alapokról és készletekről való gondoskodással, ne feledkezzetek meg a fő feladatról, már a betakarítás első napjaitól kezdve fejlesszétek ki és sürgessétek a gabonabeadást, mert az első parancsolat — a gabonabeadási terv teljesítése, a második parancsolat — a vetőmagnak szánt gabona elraktározása, és csak ezeknek a feltételeknek a teljesítése után szabad megkezdeni és kifejleszteni a kolhoz-gabonakereskedelmet.

A Központi Bizottság Politikai Irodája és a Népbiztosok Tanácsa talán azzal követett el hibát, hogy nem hangsúlyozta eléggé nyomatékosan a dolognak ezt az oldalát és nem figyelmeztette eléggé keményen a falun dolgozó funkcionáriusainkat a kolhozkereskedelemben rejlő veszélyekre. De hogy ezekre a veszélyekre figyelmeztették, mégpedig elég világos formában figyelmeztették őket, ehhez nem férhet semmi kétség. Meg kell állapítanunk, hogy a Központi Bizottság és a Népbiztosok Tanácsa kissé túlbecsülte vidéki funkcionáriusaink lenini edzettségét és éleslátását, mégpedig nemcsak a kerületiekét, hanem még jóegynéhány a területi funkcionáriusét is.

Talán nem kellett volna megengednünk a kolhozoknak a gabonával való kereskedést? Talán hibát követtünk el ezzel, különösen ha figyelembe vesszük azt a körülményt, hogy kolhozkereskedelemnek nemcsak pozitív, hanem egyes negatív oldalai is vannak?

Nem, ezzel nem követtünk el hibát. Egyetlen forradalmi rendszabály sincs biztosítva bizonyos negatív jelenségek ellen, ha helytelenül hajtják végre. Ugyanezt kell mondanunk a kolhozok gabonakereskedelméről is. A kolhozkereskedelem szükséges és előnyös mind a falunak, mind a városnak, mind a munkásosztálynak, mind a parasztságnak. S éppen mert előnyös, be kellett vezetnünk.

Mi volt a célja a Népbiztosok Tanácsának és a Központi Bizottságnak, amikor bevezették a kolhoz-gabonakereskedelmet?

Mindenekelőtt az, hogy kiszélesítsék a város és a falu közötti áruforgalom alapját és megjavítsák a munkások mezőgazdasági terményekkel, valamint a parasztok városi készítményekkel való ellátását. Nem kétséges, hogy az állami és szövetkezeti kereskedelem egymagában erre nem elegendő. Az áruforgalomnak ezeket a csatornáit ki kellett egészíteni egy új csatornával — a kolhozkereskedelemmel. És ezt meg is tettük, bevezettük a kolhozkereskedelmet.

Céljuk továbbá az volt, hogy a kolhozok gabonakereskedelmének segítségével a kolhozparaszt keresetforrását kiegészítsék és gazdasági helyzetét megszilárdítsák.

Végül az volt a céljuk, hogy a kolhozkereskedelem bevezetésével a parasztot a kolhozok munkájának további javítására sarkalják, mind a vetés, mind a betakarítás vonalán.

Önök tudják, hogy az, ami a kolhozok életében az utóbbi időben történt, a Népbiztosok Tanácsának és a Központi Bizottságnak mindezeket a megfontolásait teljes egészében igazolta. A kolhozok fokozódó megszilárdulása, a kolhozokból való kilépések megszűnése, az egyénileg gazdálkodó parasztok növekvő kedve a kolhozokba való belépésre, a kolhoztagok törekvése arra, hogy új tagokat gondos válogatással vegyenek fel — mindez még sok más hasonló jelenség kétségtelenül arról tanúskodik, hogy a kolhozkereskedelem nemcsak nem gyengítette, hanem ellenkezőleg, megerősítette és megszilárdította a kolhozok helyzetét.

Falusi munkánk fogyatékosságait tehát nem a kolhozkereskedelem magyarázza meg, hanem annak nem mindig helyes végrehajtása, azok hozzánemértése, akik nem tudnak számolni az új helyzettel, akik nem tudják soraikat a kolhozok gabonakereskedelmének megengedésével előállott új helyzetnek megfelelően átcsoportosítani.

2. Falusi munkánk fogyatékosságainak második oka az, hogy a vidéken dolgozó elvtársaink — és nem csak ezek az elvtársak — nem ismerték fel, hogy falusi munkánk feltételei azzal kapcsolatban, hogy a kolhozok uralkodó helyzete a fő gabonatermesztő kerületekben megszilárdult, megváltoztak. Valamennyien örülünk annak, hogy a gazdaság kolhozformája gabonatermesztő kerületeinkben uralkodó formává lett. De nem mindenki érti meg azt, hogy ez a körülmény nem csökkenti, hanem növeli feladatainkat és felelősségünket a mezőgazdaság fejlesztése terén. Sokan azt gondolják, hogy ha már ebben vagy abban a kerületben, ezen vagy azon a területen a kollektivizálást, mondjuk, 70 vagy 80 százalékra megvalósítottuk, akkor ezzel már mindent megtettünk és a továbbiakat rábízhatjuk a dolgok természetes folyására, az ösztönös fejlődésre, abban a hiszemben, hogy a kollektivizálás majd megteszi a magáét, majd magától fellendíti a mezőgazdaságot. Ez azonban, elvtársak, nagy tévedés. Valójában az áttérés a kollektív gazdálkodásra, mint a gazdaság uralkodó formájára, nem csökkenti, hanem növeli feladatainkat a mezőgazdaság terén, nem csökkenti, hanem növeli a kommunisták vezetőszerepét a mezőgazdaság fellendítésében. A benemavatkozás a mezőgazdaság fejlődésére nézve ma még veszedelmesebb, mint bármikor. Az ösztönös fejlődés ma mindent tönkre tehet.

Amíg a falun az egyénileg gazdálkodó paraszt volt túlsúlyban, a párt a mezőgazdaság fejlesztésébe való beavatkozását a segítés, tanácsadás vagy figyelmeztetés egyes aktusaira korlátozhatta. Akkor az egyénileg gazdálkodó parasztnak magának kellett a maga gazdaságáról gondoskodnia, mert nem volt kire hárítania a felelősséget ezért a gazdaságért, amely csakis az ő egyéni gazdasága volt, és csakis saját magára számíthatott. Akkor az egyénileg gazdálkodó parasztnak magának kellett gondoskodnia a vetésről, a betakarításról és általában a mezőgazdasági munka minden mozzanatáról, ha nem akart kenyér nélkül maradni és éhenhalni. A kollektív gazdálkodásra való áttéréssel a helyzet lényegesen megváltozott. A kolhoz nem egyéni gazdaság. A kolhozparasztok tehát ma így beszélnek: „A kolhoz enyém is, nem is, az enyém, de ugyanakkor Iváné is, Fülöpé is, Mihályé is, a kolhoz többi tagjáé is, a kolhoz közös.” Ma a kolhozparaszt, aki tegnap még egyénileg gazdálkodott, ma pedig kollektivista — a kolhoz többi tagjára háríthatja a felelősséget, számíthat rájuk, tudva, hogy a kolhoz nem hagyja kenyér nélkül. Ezért neki, az egyes kolhozparasztnak, kevesebb a gondja, mint az egyéni gazdaságban, mert a gond és a gazdaságért való felelősség most megoszlik az összes kolhoztagok között.

Mi következik ebből? Ebből pedig az következik, hogy a gazdaság vezetéséért való felelősség súlypontja most az egyes parasztokról a kolhoz vezetőségére, a kolhoz vezető csoportjára helyeződött át. A parasztok most nem sajátmaguktól követelik meg a gazdaságról való gondoskodást és az ügyek ésszerű vezetését, hanem a kolhoz vezetőségétől, vagy helyesebben: nem annyira sajátmaguktól, mint inkább a kolhoz vezetőségétől. Ez pedig mit jelent? Ez azt jelenti, hogy a párt most már nem szorítkozhat a mezőgazdasági fejlődés folyamatába való beavatkozás egyes aktusaira. Most kezébe kell vennie a kolhozok vezetését, vállalnia kell a felelősséget a munkáért és segítenie kell a kolhozparasztoknak abban, hogy gazdaságukat a tudomány és a technika eredményei alapján vigyék előre.

De ez még nem minden. A kolhoz — nagyüzemű gazdaság. Nagyüzemű gazdaságot azonban nem lehet terv nélkül vezetni. Földművelő nagyüzemű gazdaság, amely a parasztgazdaságok százait, sőt olykor ezreit öleli fel, nem boldogul tervszerű vezetés nélkül. Enélkül az ilyen gazdaság okvetlenül elpusztul és széthullik. Ez szintén olyan új vonása a kolhozrendszernek, amely az egyéni kisgazdaság vezetésének körülményeitől lényegesen különbözik. Rá lehet-e hagyni az ilyen gazdaság vezetését a dolgok úgynevezett természetes menetére, az ösztönös fejlődésre? Világos, hogy nem lehet. Az ilyen gazdaság vezetéséhez az kell, hogy a kolhoz számára biztosítsunk bizonyos minimális számú elemi műveltséggel bíró embert, akik képesek arra, hogy kidolgozzák a gazdaság terveit és a gazdaságot szervezetten vezessék. Világos, hogy ha a Szovjethatalom nem avatkozik be rendszeresen a kolhozépítésbe, ha nem nyújt rendszeres segítséget, ilyen gazdaságot nem lehet jól megszervezni.

Ebből viszont mi következik? Ebből az következik, hogy a kolhozrendszer nem csökkenti, hanem növeli a párt és a kormány gondjait és felelősségét a mezőgazdaság fejlesztését illetőleg. Ebből az következik, hogy a pártnak, ha vezetni akarja a kolhozmozgalmat, be kell hatolnia a kolhozok életének és vezetésének minden részletébe. Ebből az következik, hogy a pártnak nem csökkentenie, hanem megsokszoroznia kell a kolhozokkal való kapcsolatait, hogy a pártnak tudnia kell mindarról, ami a kolhozokban végbemegy, hogy idejében segítségükre siethessen és figyelmeztethesse őket a kolhozt fenyegető veszélyekre.

De mit látunk a valóságban? A valóságban azt látjuk, hogy a kerületi és területi szervezeteknek egész sora elszakadt a kolhozok életétől, szükségleteitől. Ülnek az emberek az irodákban, önelégülten sercegtetik tollúkat és nem veszik észre, hogy a kolhozok fejlődése a bürokratikus irodáktól függetlenül megy végbe. A kolhozoktól való elszakadás egyes esetekben annyira ment, hogy a határterületi szervezetek egyes tagjai a területük kolhozaiban történő dolgokról nem az illetékes kerületi szervezetektől értesültek, hanem Moszkvában, a Központi Bizottság tagjaitól. Ez szomorú, elvtársak, de tény. Az egyéni gazdaságról a kolhozokra való áttérés eredményeképpen a falun meg kellett volna erősödnie a kolhozok vezetésének. A valóságban azonban ez az áttérés sok esetben arra vezetett, hogy a kommunisták, hivalkodva a kollektivizálás magas százalékaival, pihentek babéraikon, a továbbiakat ráhagyták az ösztönös fejlődésre, a dolgok természetes folyására. A kolhozgazdaság tervszerű vezetésének problémája megkövetelte, hogy a kolhozokban a kommunista vezetés megerősödjék. A valóságban azonban sok esetben az történt, hogy a kommunisták szinte eltűntek, és a kolhozokban volt fehér tisztek, volt petljuristák és általában a munkások és parasztok ellenségei dirigáltak.

Ez a helyzet falusi munkánk fogyatékosságainak második okával.

3. Falusi munkánk fogyatékosságainak harmadik oka az, hogy elvtársaink közül sokan túlbecsülték a kolhozokat mint a gazdaság új formáját, túlbecsülték és bálványt csináltak belőle. Azt gondolták, hogy ha már megvan a kolhoz mint a gazdaság szocialista formája, akkor már minden megvan, ezzel már biztosítva van a kolhozok ügyeinek helyes vezetése, a kolhozgazdaság helyes tervezése, a kolhozok átalakulása szocialista mintagazdaságokká. Nem értették meg azt, hogy a kolhozok szervezeti felépítésük tekintetében még mindig gyöngék és a párt komoly segítségére van szükségük, egyrészt olyan értelemben, hogy kipróbált bolsevik káderekkel kell őket ellátni, másrészt olyan értelemben, hogy a kolhozügyeket is állandóan irányítani kell. De ez még nem minden, mégcsak nem is a legfőbb. A fő fogyatékosság itt az, hogy sok elvtársunk túlbecsülte magának a kolhoznak, mint a mezőgazdaság új szervezeti formájának, erejét és lehetőségeit. Nem értették meg azt, hogy a kolhoz önmagában, bár szocialista gazdasági forma, egyáltalán nincs biztosítva mindenféle veszedelem ellen, az ellen, hogy a kolhozok vezetőségébe mindenféle ellenforradalmi elemek ne furakodjanak be, nincs biztosítva az ellen, hogy szovjetellenes elemek bizonyos körülmények között ki ne használhassák a kolhozokat a saját céljaikra.

A kolhoz a gazdasági szervezet szocialista formája, éppúgy, mint ahogy a Szovjetek a politikai szervezet szocialista formája. A kolhozok, éppúgy mint a Szovjetek, forradalmunk hatalmas vívmánya, a munkásosztály hatalmas vívmánya. De a kolhozok és a Szovjetek csak szervezeti formák, igaz hogy szocialista formák, de mégis csak szervezeti formák. Minden attól függ, hogy ezeket a formákat milyen tartalommal töltik meg.

Tudunk eseteket, amikor a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetjei bizonyos ideig az ellenforradalmat támogatták a forradalommal szemben. Ez történt például nálunk, a Szovjetunióban, 1917 júliusában, amikor a Szovjeteket mensevikek és eszerek vezették s a Szovjetek az ellenforradalmat fedezték a forradalommal szemben. Ez történt Németországban 1918 végén, amikor a Tanácsokat szociáldemokraták vezették s a Tanácsok az ellenforradalmat fedezték a forradalommal szemben. Tehát nemcsak a Szovjetektől mint szervezeti formától függ minden, bár maga ez a forma hatalmas forradalmi vívmány. A dolog mindenekelőtt a Szovjetek munkájának tartalmától függ, a Szovjetek munkájának jellegétől, attól, hogy ki vezeti a Szovjeteket: forradalmárok vagy ellenforradalmárok. Tulajdonképpen ez a magyarázata annak a ténynek, hogy az ellenforradalmárok nem mindig foglalnak állást a Szovjetek ellen. Tudjuk például, hogy Miljukov, az orosz ellenforradalom vezére, a kronstadti felkelés idején a Szovjetek mellett foglalt állást, de azzal a feltétellel, hogy ne legyenek bennük kommunisták. „Szovjetek kommunisták nélkül” — ez volt akkor a jelszava Miljukovnak, az orosz ellenforradalom vezérének. Az ellenforradalmárok megértették, hogy a dolog lényege nemcsak magukban a Szovjetekben rejlik, hanem mindenekelőtt abban, hogy ki vezeti a Szovjeteket.

Ugyanezt kell mondanunk a kolhozokról is. A kolhoz, mint a gazdaság szervezetének szocialista formája, csodákra képes a gazdasági építésben, ha élén igazi forradalmárok, bolsevikok, kommunisták állanak. És ellenkezőleg — a kolhozok bizonyos időre mindenféle ellenforradalmi tevékenység fedezékévé válhatnak, ha a kolhozokban eszerek és mensevikek, petljurista tisztek és más fehérgárdisták, volt gyenyikinisták és kolcsakisták dirigálnak. Ezzel kapcsolatban figyelembe kell venni azt, hogy a kolhoz, mint szervezeti forma, nemcsak nincs biztosítva a szovjetellenes elemek behatolása ellen, hanem egy ideig bizonyos tekintetben még jó alkalmat is ad arra, hogy az ellenforradalmárok ideiglenesen kihasználják. Amíg a parasztok egyéni gazdálkodást folytattak, — szét voltak szórva és el voltak egymástól szakítva, s ennek következtében a szovjetellenes elemek ellenforradalmi mesterkedései nem érhettek el nagy eredményeket a parasztok között. Egészen más a helyzet, amikor a parasztok áttérnek a kolhozgazdaságra. A parasztoknak itt már megvan a kész tömegszervezeti formájuk, a kolhozok képében. Ennek következtében a szovjetellenes elemek befurakodása a kolhozokba és szovjetellenes tevékenysége sokkal nagyobb eredményeket érhet el. Fel kell tételeznünk, hogy mindezzel a szovjetellenes elemek is számolnak. Ismeretes, hogy az ellenforradalmárok egy része, például Észak-Kaukázusban, maga igyekszik valami kolhozféléket létesíteni, abból a célból, hogy azokat legális fedezékül kihasználja illegális szervezetei számára. Ismeretes az is, hogy a szovjetellenes elemek egyes kerületekben, ahol még nincsenek leleplezve és szétverve, szívesen lépnek be a kolhozokba, még magasztalják is a kolhozokat, abból a célból, hogy a kolhozokon belül megteremthessék az ellenforradalmi munka fészkeit. Ugyancsak ismeretes, hogy a szovjetellenes elemek egy része most maga is a kolhozok mellett foglal állást, de azzal a fenntartással, hogy a kolhozokban ne legyenek kommunisták. „Kolhozok kommunisták nélkül” — ezen a jelszón mesterkednek most a szovjetellenes elemek körében. A dolog tehát nemcsak magától a kolhoztól mint szocialista szervezeti formától függ, hanem mindenekelőtt attól, hogy milyen tartalommal töltjük meg ezt a formát, — a dolog lényege az, hogy ki áll a kolhozok élén és ki vezeti őket.

A leninizmus szempontjából a kolhoz, éppúgy mint a Szovjet, ha mint szervezeti formát tekintjük — fegyver, és csakis fegyver. Ezt a fegyvert bizonyos körülmények között a forradalom ellen lehet fordítani. Lehet az ellenforradalom ellen fordítani. Szolgálhat a munkásosztálynak és a parasztságnak. Szolgálhat bizonyos körülmények között a munkásosztály és a parasztság ellenségeinek. Minden attól függ, hogy kinek a kezében van ez a fegyver és ki ellen fordítják.

Ezt kezdik megérteni, osztályösztönüktől vezetve, a munkások és a parasztok ellenségei.

Egyes kommunistáink ezt, sajnos, még nem értik.

És éppen azért, mert egyes kommunistáink ezt az egyszerű dolgot nem értették meg, — éppen ezért ma az a helyzet, hogy jónéhány kolhozban jól álcázott szovjetellenes elemek vezetik az ügyeket, és ott kártevést és szabotázst szerveznek.

4. Falusi munkánk fogyatékosságainak negyedik oka az, hogy sok vidéki elvtársunk nem tudja, hogyan kell a kulákság elleni harc frontját átcsoportosítani, nem érti, hogy az osztályellenség arculata az utóbbi időben megváltozott, hogy megváltozott az osztályellenség taktikája a falun, s ha eredményt akarunk elérni, ennek megfelelően nekünk is meg kell változtatnunk taktikánkat. Az ellenség felismerte a megváltozott helyzetet, felismerte a falu új rendjének erejét és hatalmát és ennek megfelelően, átépítette munkáját, megváltoztatta taktikáját — áttért a kolhozok elleni nyílt támadásról az alattomos aknamunkára. Mi ellenben ezt nem ismertük fel, az új helyzetet nem vettük észre és továbbra is ott keressük az osztályellenséget, ahol már nincsen, tovább folytatjuk a kulákság elleni leegyszerűsített harc régi taktikáját, holott ez a taktika már régen elavult.

Keresik az osztályellenséget a kolhozokon kívül, keresik vadképű, agyaras, vastagnyakú, kurtapuskás emberek formájában. Olyan kulákot keresnek, amilyent a plakátokról ismerünk. De ilyen kulákok már régóta nincsenek a felszínen. A mai kulákok és kulákbérencek, a falu mai szovjetellenes elemei — nagyobbrészt „csöndes”, „mézes-mázos”, majdhogynem „szent” emberek. Nem a kolhozoktól messze kell őket keresni, ott ülnek bent magukban a kolhozokban, raktárnoki, gazdaságvezetői, számvivői, titkári és más efféle állásokban. Ezek a kulákok sohasem fogják azt mondani, hogy „le a kolhozzal!” Ezek a kolhoz „mellett” vannak. De olyan szabotáló és kártevő munkát végeznek a kolhozon belül, hogy a kolhoz arról koldul. Ezek sohasem fogják azt mondani, hogy „le a gabonabeadással!” Ezek a gabonabeadás „mellett” vannak. Ezek „csak” demagógiát űznek és azt követelik, hogy létesítsen a kolhoz állattenyésztési alapot, mégpedig háromszor akkorát, mint amilyenre az ügy érdekében szükség van, hogy létesítsen a kolhoz biztosítási alapot, mégpedig háromszor akkorát, mint amilyenre az ügy érdekében szükség van, hogy adjon ki a kolhoz a közös étkezés céljaira naponta 6—10 font gabonát fejenként és így tovább. Érthető, hogy ilyen „alapokkal” és ilyen élelmezési fejadagok után, az ilyen szélhámos demagógia után, a kolhoz gazdaságilag okvetlenül meggyöngül és nem képes beadni az előírt gabonamennyiséget.

Ahhoz, hogy felismerjük az ilyen ügyes ellenséget és ne üljünk fel a demagógiának, forradalmi éberségre van szükségünk, érteni kell ahhoz, hogy letépjük az ellenség álarcát, hogy megmutassuk a kolhozparasztoknak az ellenség igazi, ellenforradalmi arcát. De sok olyan kommunistánk van-e a falun, aki képes erre? A kommunisták gyakran nemcsak nem leplezik le az ilyen osztályellenséget, hanem ellenkezőleg: maguk is felülnek szélhámos demagógiájának és az ellenség uszályába kerülnek.

Egyes elvtársaink, mivel nem veszik észre az osztályellenséget ebben az új álarcában és nem tudják leleplezni álnok mesterkedéseit, gyakran azzal nyugtatják meg magukat, hogy kulákok már nincsenek, hogy a kulákságot mint osztályt felszámoló politikánk eredményeképpen a falu szovjetellenes elemei már szét vannak zúzva s hogy ennek folytán meg lehet békülni az olyan „semleges” kolhozok létezésével, amelyek sem nem bolsevikok, sem nem szovjetellenesek, de amelyek maguktól, úgyszólván ösztönösen, át kell hogy menjenek majd a Szovjethatalom oldalára. Ez azonban nagy tévedés, elvtársak. A kulákok szét vannak verve, de még távolról sincsenek megsemmisítve. Sőt — egyhamar nem is lesznek megsemmisítve, ha a kommunisták nyugodt egykedvűséggel szunyókálni fognak, feltételezve, hogy a kulákok maguktól sírba szállnak, úgyszólván, ösztönös fejlődésük útján. Ami a „semleges” kolhozokat illeti, ilyenek egyáltalán nincsenek és nem is lehetnek a világon. „Semleges” kolhozok csak az olyan emberek képzeletében vannak, akiknek azért van szemük, hogy ne lássanak. Amikor ilyen éles osztályharc dúl, mint most a mi Szovjetországunkban, „semleges” kolhozok számára nem marad hely, ilyen helyzetben a kolhozok csak vagy bolsevik, vagy szovjetellenes kolhozok lehetnek. És ha ebben vagy abban a kolhozban a vezetés nem a mi kezünkben van, ez azt jelenti, hogy azt a kolhozt szovjetellenes elemek vezetik. Ehhez semmi kétség nem fér.

5. Végül van falusi munkánk fogyatékosságainak még egy oka. Ez az ok az, hogy lebecsülik a kommunisták szerepét és felelősségét a kolhozépítésben, lebecsülik a kommunisták szerepét és felelősségét a gabonabegyűjtésben. A gabonabegyűjtés nehézségeiről szólva, a kommunisták rendszerint a parasztokra hárítják a felelősséget és azt állítják, mindenben a paraszt a hibás. Ez azonban teljesen helytelen és feltétlenül igazságtalan állítás. A paraszt erről nem tehet. Ha arról van szó, hogy ki a felelős és ki a hibás, nem kétséges, hogy a felelősség teljesen a kommunistákra hárul, és hibásak itt mindenben csakis mi, kommunisták vagyunk.

Nincs és soha nem volt még a világon olyan hatalmas és tekintélyes hatalom, mint a mi hatalmunk, a Szovjethatalom. Nincs és soha nem volt még a világon olyan hatalmas és tekintélyes párt, mint a mi pártunk, a kommunista párt. Senki sem akadályoz és nem akadályozhat meg bennünket abban, hogy a kolhozok ügyeit úgy intézzük, ahogy a kolhozok érdekei, az állam érdekei követelik. És ha nem mindig sikerül a kolhozok ügyeit úgy intéznünk, ahogy a leninizmus megköveteli, ha gyakran megbocsáthatatlan, durva hibákat követünk el, teszem azt, a gabonabegyűjtés terén, ebben mi, és csakis mi vagyunk hibásak.

Mi vagyunk a hibásak abban, hogy nem vettük észre a kolhoz-gabonakereskedelem negatív oldalait és számos durva hibát követtünk el.

Mi vagyunk a hibásak abban, hogy számos pártszervezetünk elszakadt a kolhozoktól, pihent babérain és átengedte magát a „megy az magától” hullámainak.

Mi vagyunk a hibásak abban, hogy számos elvtársunk még mindig túlbecsüli a kolhozt, mint tömegszervezeti formát, nem értve meg, hogy nem annyira a formában, mint inkább abban van a lényeg, hogy magunk vegyük kezünkbe a kolhozok vezetését és kiseperjük a kolhozok vezetőségéből a szovjetellenes elemeket.

Mi vagyunk a hibásak abban, hogy nem ismertük fel az új helyzetet és nem alkottunk magunknak tiszta képet az alattomban dolgozó osztályellenség új taktikájáról.

Kérdezem: mit tehetnek erről a parasztok?

Tudok a kolhozok egész csoportjairól, amelyek fejlődnek és virulnak, pontosan teljesítik az állam által megszabott feladatokat és gazdaságilag napról-napra erősödnek. Másrészt tudok olyan kolhozokról is, amelyek az előbbiekkel szomszédosak, és amelyek, bár termésük ugyanakkora és a munka objektív feltételei sem rosszabbak náluk, mint amazoknál, — sorvadnak és széthullóban vannak. Mi ennek az oka? Az az oka, hogy a kolhozok előbbi csoportját igazi kommunisták vezetik, a másik csoportot pedig fajankók, igaz, hogy pártkönyv van a zsebükben, de mégis csak fajankók.

Kérdezem: mit tehetnek erről a parasztok?

A kommunisták szerepének és felelősségének lebecsülése arra vezet, hogy falusi munkánk fogyatékosságainak okát gyakran nem ott keresik, ahol keresni kell s ennek következtében a fogyatékosságokat nem küszöbölik ki.

A gabonabegyűjtéssel kapcsolatos nehézségek okát nem a parasztokban kell keresni, hanem saját magunkban, saját sorainkban. Mert mi vagyunk hatalmon, mi rendelkezünk az állam anyagi eszközeivel, mi vagyunk hivatva vezetni a kolhozokat, és nekünk kell viselnünk az egész felelősséget a falusi munkáért.

Ezek azok a fő okok, amelyek falusi munkánk fogyatékosságait előidézték.

Egyesek talán úgy gondolják, hogy túlságosan sötét képet rajzoltam, hogy egész falusi munkánk — csupa fogyatékosság. Ez persze nem áll. A valóságban falusi munkánknak e fogyatékosságokon kívül sok igen komoly és döntő vívmánya is van. De már beszédem elején megmondtam, hogy feladatom nem vívmányaink jellemzése, hogy falusi munkánknak csupán fogyatékosságairól szándékozom beszélni.

Ki lehet-e javítani ezeket a fogyatékosságokat? Igen, feltétlenül ki lehet javítani. Kijavítjuk-e őket a legrövidebb időn belül? Igen, feltétlenül kijavítjuk. Ehhez nem férhet semmi kétség.

Azt hiszem, hogy a gép- és traktorállomások és a szovhozok politikai osztályai azok közé a döntő fontosságú eszközök közé tartoznak, amelyeknek segítségével ezeket a hiányokat a legrövidebb időn belül ki lehet küszöbölni. (Viharos, sokáig nem szűnő taps.)

(idézet: – Sztálin Művei 13. kötet – című könyvből)
A „Rabotnyicá”-nak

Forró üdvözletem a „Rabotnyicá”-nak, fennállása tízedik évfordulója alkalmából. Kívánom a folyóiratnak, hogy a női proletártömegeket sikeresen nevelje a szocializmus teljes diadaláért folytatott harc szellemében, tanítónk, Lenin, nagy rendeléseinek teljesítése szellemében.

I. Sztálin

„Pravda” 25. sz.
1933. január 26.

(idézet: – Sztálin Művei 13. kötet – című könyvből)

Válasz Barnes Úr levelére

1933. március 20

Tisztelt Barnes Úr!

Ami a Szovjetunióban élő amerikai állampolgárok biztonságát illeti, aggodalmai teljesen alaptalanok.

A Szovjetunió a világnak a közé a kevés országa közé tartozik, amelyekben a nemzeti gyűlölet megnyilvánulásait, vagy a külföldiekkel mint külföldiekkel szemben tanúsított barátságtalan magatartást a törvény üldözi. Nem volt és nem is lehet arra eset, hogy a Szovjetunióban valakit nemzetisége miatt üldözzenek. Különösen igaz ez a Szovjetunióban dolgozó külföldi szakemberekre, s köztük az amerikai szakemberekre vonatkozólag, akiket munkájukért — szerintem — csak köszönet illet.

Ami a „Metro-Vickers” néhány angol beosztottját illeti, azokat nem mint angolokat, hanem mint olyan embereket vontuk felelősségre, akik a nyomozó hatóság megállapítása szerint megszegték a Szovjetunió törvényeit. Az oroszokat talán nem vonjuk ugyanígy felelősségre? Nem tudom, mi köze lehet ennek az ügynek az amerikai állampolgárokhoz.

Szolgálatára készen
I. Sztálin

Először e kötet orosznyelvű
kiadásában jelent meg.

(idézet: – Sztálin Művei 13. kötet – című könyvből)

Üdvözlet a Szovjetunió Lenini Kommunista Ifjúsági Szövetségének fennállása tizenötödik évfordulója alkalmából

Baráti üdvözlet a lenini munkás-paraszt komszomolnak, dicső forradalmi ifjúságunk szervezőjének, fennállása tizenötödik évfordulója alkalmából!

Sok sikert kívánok a komszomolnak ifjúságunk leninista nevelésében, abban a munkájában, amellyel ifjúságunkat a munkásosztály ellenségei ellen folytatott engesztelhetetlen harc szellemében, a világ minden nyelvű és fajú dolgozója közötti nemzetközi testvéri kapcsolatok megszilárdításának szellemében neveli.

A komszomolista élmunkások és élmunkásnők dicsőséget szereztek az új gyárak, bányák, vasutak, szovhozok, kolhozok építésének időszakában. Reméljük, hogy a komszomolista élmunkások és élmunkásnők népgazdaságunk minden ágában még nagyobb merészséget és kezdeményezést fognak tanúsítani az új technika elsajátításában, országunk védelmi képességének fokozásában, hadseregünk, hajóhadunk és légierőnk erősítésében.

A lenini komszomol 15 éves fennállása alatt bátran vitte előre Lenin nagy zászlaját és sikeresen sorakoztatta fel e zászló köré a fiatal munkások és parasztok, a fiatal munkásnők és parasztnők millióit. Reméljük, hogy a lenini komszomol a jövőben is fennen fogja hordozni Lenin zászlaját és becsülettel viszi előre nagy harcunk győzelmes befejezéséig, a szocializmus teljes győzelméig.

Éljen a lenini komszomol!

Éljen a lenini komszomol Központi Bizottsága!

I. Sztálin

1933. október 28.

„Pravda” 299. sz.
1933. október 29.

(idézet: – Sztálin Művei 13. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.