Az ártatlanság vélelme…

A vajda lazán együtt fényképezkedett azzal a Simonka Györggyel, akit 1,4 milliárd forintos költségvetési csalással gyanúsítanak

Nagy megtiszteltetés érte Simonka György békési fideszes parlamenti képviselőt, aki a Facebook-oldalán repítette világgá, hogy pénteken részt vehetett a karmelita kolostorban tartott miniszterelnöki fogadáson. Orbán Viktor még arra is hajlandó volt, hogy egy közös fénykép kedvéért odaálljon mellé.

Ő egyébként az a Simonka György az a fideszes parlamenti képviselő, akinek 2018. október 18-án felfüggesztették a mentelmi jogát egy 1,4 milliárd forintos költségvetési csalás gyanúja miatt. Az ügyészség azt állítja, a politikus Simonka György a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek (TÉSZ) által igénybe vehető, az Európai Uniótól, az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból és a magyar költségvetésből származó vissza nem térítendő támogatásokra utazott. Ő és a társai a beruházásokat és az eszközbeszerzéseket felülárazták, vagyis a kérelmekben valótlan adatokat tüntettek fel azért, hogy jogellenesen megnövelt összegű támogatásokat vegyenek fel. Az ingatlanokat áron alul megszerezték, majd azokat minimális fejlesztéssel, fiktív értékbecsléssel szerepeltették az elismerési tervekben. A beszerzett eszközök döntően használtak voltak, és  csak töredékét képviselték az értük kifizetett összegnek. Simonka György meghatározta azt is, hogy az egyes beruházásokat megvalósító cégek képviselői a nekik átutalt, vagyis felülárazott vállalkozói díj mekkora részét – általában 45 százalékát – szolgáltassák vissza neki készpénzben.

Az Legfőbb Ügyészség szerint Simonka Györgynek

  • két rendbeli, felbujtóként, bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettéért,
  • két rendbeli, bűnszervezetben, gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntettéért,
  • két rendbeli vesztegetés elfogadása bűntettééért,
  • két rendbeli, társtettesként bűnszervezetben elkövetett, kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntettééért,
  • két rendbeli folytatólagosan, és felbujtóként elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségéért

kell felelnie. Ügyészségi gyanú szerint Simonka György még 2009 végén határozta el, hogy kiépít egy személyi kört a támogatások jogtalan igénybevételéhez. A NAV 2014 júliusában indított nyomozást költségvetési csalás bűncselekménye miatt, az ügy 2016 februárjában került át a Központi Nyomozó Főügyészségre.

Simonka György és Orbán Viktor 2019. július 12-én a karmelita kolostorban
Fotó: Facebook/Simonka György

Mentelmi jogát 2018 októberében függesztették fel a fideszes országgyűlési képviselők szavazataival, de úgy tűnik, a közpénzszivattyú nélküle is pörög tovább.

Ami az Orbán Viktorral közös fényképet illeti, valódi hungarikum lehet, hogy egy miniszterelnök hagyja, hogy levegyék egy 1,4 milliárd forintos költségvetési csalással gyanúsított politikus társaságában. Igaz, simonka Györgyről készült már közös felvétel Rákossy Balázzsal, a Pénzügyminisztérium EU-s források felhasználásáért felelős államtitkárával is. Csak az nem világos, hogy mi az üzenete mindennek. Orbán Viktor az utolsó pillanatig tiszteleteben tartja az ártatlanság vélelmét? Magyarországon a fideszesek szabadon lophatnak? Önök szerint?                                                                                                                                (168óra)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: A gyanú az csak gyanú! Ráadásul a GYANÚ SZERINT a békési zsiványvezér csak közpénzt lopott, nem a közös zsákmányt dézsmálta! Azt is csak két “rendbeli” módon.

– A vajda ezt nem tekinti bűnnek! Ezértaztán Simonkát is meghívta a lakomával egybecsapott termelési tanácskozásra. Ahol meghányták – vetették a tennivalókat! Amiből van bőven, hisz megint “választások” lesznek! Helyiek az igaz, de jelentősek.

Kampányfotó ez! Zsák a foltjával!

“Az ártatlanság vélelme…” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Nem meglepőek a lépések, ha valaki ismeri a Csánjü szállásterületén uralkodó mentalitást. Ezek akár jelzésekként is felfoghatók. Nagy üzletek vannak felfutóban:
    https://hvg.hu/gazdasag/20190620_Kitort_a_balhe_a_bekesi_Fideszben_Simonka_Gyorgy_miatt_de_a_Fidesznek_ez_csak_bolhakohoges
    https://nepszava.hu/3019473_csak-otletek-gyujtemenye-a-simonka-fele-calendula-terv
    Az önkormányzati választások számukra kedvező narancsos eredményeit is elő kell segíteniük, az ilyennek kedvezhet a fej fölött lebegő kard. A Jobbik számottevő a környéken, azt le kellene törniük, szóval nem elképzelhetetlen, hogy amennyiben a többiekkel együtt jól szervezkedik, Simonka a törvényesség látszatát keltve úszhatja meg viszonylag kevéssel. Persze idővel arcváltásra is szükség lehet. Simonka békési üzleteinek egy részét például átvehetik más, “hozzáértőbb” személyek a NER-ből, és esetleg emiatt is enyhébbek lehetnek a következmények, talán nem is lesz bűnös a vádpontok többségében (vagy egészében). Ezen sem lehetne csodálkozni mutyisztánban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.