Illúzióromboló

„Ez már személyi kultuszra emlékeztet”

Felelős beosztásban lévő politikusok még soha nem beszéltek ennyi hülyeséget a történelemről – állítja Csunderlik Péter történész.

Korábban aprólékos munkával a szabadgondolkodó Galilei Kör történetét dolgozta fel. Mostani könyve irdatlan mennyiségű forrás felhasználásával mutatja be, hogyan jelent meg a Tanácsköztársaság a Horthy-korszak visszaemlékezéseiben és pamfletjeiben. Adódik a kérdés: ön mazochista?
Elismerem, hogy ehhez tényleg szükség van némi mazochizmusra. Be kell vallanom azt is, hogy szívesen nézek „b” vagy akár „zs” kategóriás akciófilmeket. Valahogy szórakoztatnak. Márpedig azok a munkák, amelyek a két világháború között a Tanácsköztársasággal foglalkoztak, túlnyomórészt ezeknek a filmeknek a színvonalán mozognak. De a saját szórakoztatásomon kívül is fontosnak tartottam megírni a könyvet: elegem lett abból, hogy amikor a Tanácsköztársaság emlékezetéről esik szó, mindig ugyanazt a négy szerzőt veszik elő a Horthy-korszakból. Közöttük Tormay Cécile Bujdosó könyvét, amit sokan, sajnálatos módon, még ma is hiteles naplóként olvasnak. Holott jórészt másodkézből szerzett téves információkon és kitaláción alapul.

Összesen 174 témába vágó kiadványt kutatott fel, ebből hatvanat részletesen is elemzett. Látom, az egyiket elhozta magával: az a címe, hogy A Lenin-fiúk véres munkái.
A füzetet 1920-ban adták ki, egy 12 darabból álló sorozat részeként jelent meg. Szerzőként csak annyi szerepel a borítón, hogy „egy szemtanú”. A szövegből aztán kiderül, hogy bárki is az illető, véletlenül sem lehetett szemtanúja az általa leírt, elképzelt eseményeknek. Szó szerinti dialógusokat közöl olyan helyszínekről, ahol egész biztosan nem volt jelen. Legviccesebbek azok a szerzők, akik úgymond bujdosók voltak a kommün idején, mégis pontosan tudták, hogy a népbiztosok mit ettek a Szovjetházban.
Mindegyik témába vágó mű ennyire silány lenne?A kevés kivétel közé tartozik Kóbor Tamás író, aki próbált megértő lenni a Tanácsköztársaság iránt, és bírálta a kommün előtti feudálkapitalista rendszert. A visszaemlékezések túlnyomó többsége azonban nem törekedett tárgyilagosságra. Az első csoportba tartoznak a piaci alapon kiadott tipikus ponyvák, például azok a füzetek, amelyekről az előbb beszéltem. Kevés közük van a valósághoz, a véres és rettenetes történetek tálalása egyedül azt a célt szolgálta, hogy minél nagyobb példányszámban vevőre találjanak. A második csoportot baloldali szerzők alkotják, akik a kommün bukása után nem emigráltak, és önfelmentő emlékiratokban igyekeztek elhatárolódni a Tanácsköztársaságtól. A harmadik, legnépesebb csoportot a jobboldali munkák teszik ki. Szerzőik mindent elkövettek, hogy diszkreditálják, ellehetetlenítsék a baloldalt. Olykor a Tanácsköztársaság tényleges irányítóját, Kun Bélát és a kommunistákat kevésbé támadták, mint a valódi politikai ellenfélnek tekintett – mert Magyarországon maradt – szociáldemokrata vezetőket, liberális képviselőket. Próbálták összemosni őket a kommunistákkal. „Vörös tatárjárásról” írtak, és azzal riogattak, hogy visszatér a bolsevizmus, ha nem a jobboldal marad hatalmon. Erre rakódott rá az antiszemita értelmezés, ami „zsidó rémuralomként” jellemezte a Tanácsköztársaságot, mivel a népbiztosok több mint 60 százaléka zsidó származású volt.

Akik egyébként – ahogyan írta – nem tartották zsidónak magukat.
Ateista, internacionalista emberek voltak, nem rendelkeztek semmiféle zsidó identitással. Kun Béla közölte, hogy „zsidó voltam, kommunista lettem”. A neológ, ortodox és cionista szerzők is rendre azt hangsúlyozták, hogy a kommünt nem szabad a zsidósággal azonosítani. Ezzel együtt magyarázatot érdemel, hogy akkor mégis miért voltak ilyen nagy arányban zsidó származásúak a Tanácsköztársaság vezetői között. Az emancipáció törvényileg megvalósult ugyan, a mindennapokban azonban állandóan érzékelhető volt a megkülönböztetés. Azok, akik részt vállaltak a kommünben, úgy gondolták, hogy – ha már egyszer asszimilációs törekvéseik nem jártak sikerrel – megpróbálnak felépíteni egy olyan világot, ahol nem számít, ki és honnan jött, mi a származása.

Könyvéből az derül ki, hogy a politikai ellenfél diszkreditálásának eszköze volt a múlt átírása is.
A jobboldal elhallgatta, hogy a Tanácsköztársaság kezdetben igen népszerű volt. Elhallgatta azt is, hogy nem Horthy Nemzeti Hadserege, hanem a Tanácsköztársaság Vörös Hadserege harcolt a csehszlovák és román csapatokkal. A kommün szociálpolitikai és kultúrpolitikai vívmányait is elhazudták 1919 után, míg a terror mértékét eltúlozták.Bennem van a hiba, ha folyton eszembe jutnak a Fidesz-kormány módszerei?
Orbán Viktor már 2005-ben kijelentette Tusványoson, hogy a baloldal, amikor csak tehette, rárontott saját nemzetére. Egyébként pedig a mai emlékezetpolitika sokkal központosítottabb, mint a Horthy-korszakban volt.

A Szabadság téren felállították a történelemhamisító német megszállási emlékművet. A Kossuth térről száműzték Károlyi Mihályt, helyette szobrot emeltek Tisza Istvánnak. A Parlament mellől Nagy Imrét átvitték a Jászai Mari térre.
A leglátványosabban valóban a közterületeken lévő szobrok tükrözik egy rendszer múltképét. Így volt ez már a két világháború között is. A Vértanúk terén most készülnek Nagy Imre helyére visszatenni a „vörösterror áldozatainak” emlékművét. A mai jobboldal, amely a nemzeti önállóság védelmezőjének kiáltja ki magát, nem beszél arról, hogy Károlyi Mihály állt a szuverenitás pártján, és éppen Tisza István volt az, aki egy birodalom keretei között képzelte el Magyarországot. Egyes szereplőket eltüntetnek, másokat előtérbe tolnak. Ennek is van előképe: a Tanácsköztársaság 1945 utáni emlékezetében például nagy problémát jelentett, hogy Sztálin kivégeztette Kun Bélát. Ezért a Rákosi-rendszerben utólag kinevezték Rákosi Mátyást a kommün vezetőjének, noha ő 1919-ben a legfiatalabb népbiztos volt. Ma lehet úgy 1956-os emlékrendezvényt tartani, hogy Nagy Imre neve el se hangzik. A pártállam bukásának harmincadik évfordulóján a kormány a demokratikus ellenzék tagjait, a későbbi SZDSZ-es politikusokat szóba se hozza. Ellenben Orbán Viktor úgy jelenik meg, mintha egyedül neki köszönhetnénk a rendszerváltást.

Lásd: egy könnyűzenei fesztivál, a soproni VOLT közönségének többször bejátszottak egy részletet Orbán beszédéből, amit 1989-ben a Hősök terén mondott.
Engem ez már személyi kultuszra emlékeztet. Orbán Viktor és pártértelmisége jól megtanulta, amit Orwell így fogalmazott meg: „Aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is; aki uralja a jelent, az uralja a múltat is”.

A kormány elveszi az MTA kutatóhálózatát, az általa létrehozott VERITAS alá rendeli az 1956-os Intézetet, a baloldali Politikatörténeti Intézetet – amelynek könyvtárában beszélgetünk – egyetlen fillér jóvátétel nélkül akarja kirakni székhelyéről. Az újonnan gründolt fideszes intézetek viszont fürdenek a milliárdokban. Hol a vége?
Nyilvánvalóan azt szeretnék elérni, hogy a hivatalos emlékezetpolitikának egyáltalán ne legyen kihívója. Megkockáztatom, hogy felelős beosztásban lévő politikusok még soha nem beszéltek ennyi hülyeséget a történelemről. A Horthy-korszakban elfogadott történelemszemlélet számára sem volt kérdés Magyarország nyugati orientációja. Egészen döbbenetes, hogy a hun-magyar rokonság elméletét a mostani kormány hivatalos rangra akarja emelni, és belekezdett Attila kultuszának építésébe. Attila a nyugati civilizációban a pusztítás megszemélyesítője. Nálunk van rá igény. A különféle Facebook-csoportokban, a kulturális emlékezet alvilágában elképesztő szövegek mennek. Például: a finnugor nyelvrokonságot a Habsburgok zsoldjában álló tudósok találták ki, azért, hogy elvegyék a magyarok önbizalmát. Amikor történészként vitatkozni próbáltam, egyszerűen kitiltottak.

Kulturális trauma az úri középosztály számára

Könyvének összegzésében Csunderlik Péter – Jeffrey C. Alexander fogalmával élve – kulturális traumaként határozza meg az 1919-es Tanácsköztársaság 133 napját. A kulturális trauma mindenekelőtt a keresztény-nemzeti úri középosztályban hagyott kitörölhetetlen nyomot, és antikommunista irányba formálta identitását. A tradicionális magyar elit és értelmiség számára valóban megrázó lehetett, amikor az 1918-1919-es forradalmak idején azzal kellett szembesülniük, hogy nem csak ők léteznek – állapította meg Csunderlik. Úgyhogy el is fojtották az alternatív elit megjelenése okozta traumát, és az elismerés helyett megkezdődött ennek az elitnek minden eszközzel történő diszkriminálása. Horrortörténetként festették meg a Tanácsköztársaság egész történetét – csak azért, hogy elviselhető legyen.

NÉVJEGY

1985-ben született, Esztergomban. 2009-ben végzett a Mathias Corvinus Collegium modern kori történelem-Közép-Európa tanulmányok szakirányán, 2010-ben pedig az ELTE bölcsészkar történelem-levéltár szakán. 2016-ban megvédte disszertációját a Galilei Kör történetéről. 2015-től a Politikatörténeti Intézet kutatója (jelenleg tudományos munkatársa), 2017-től az ELTE oktatója.
(Népszava)

Bal-Rad komm: Kommentár helyett talán inkább ez: “…Aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is; aki uralja a jelent, az uralja a múltat is…”

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Illúzióromboló” bejegyzéshez 17 hozzászólás

  1. Tehát a szamueli-féle lenin fiúk nem is léteztek, minden akasztás, kivégzés, megtorlás meg sem történt…
    Mindenki boldog volt, és örült egy új rendszernek…
    Aha, értem…

    1. Mit várhatunk egy olyan embertől, aki szerint a hun-magyar rokonság csak egy szégyenletes elmélet.
      Pontosan olyan módszereket használ, mint amilyeneket az ördög ügyvédje használna. Például a szovjetházban történt orgiákat és luxuslakomákat csak egy ellenforradalmi mesének állítja be, mert az utólag fellelhető számlák alapján ilyen esetek nem történhettek.
      Marhajó! Azt próbálja lenyomni a torkunkon, hogy ha lettek volna orgiák, akkor arról számlát állítottak volna ki a lányok! Az elkobzott étellel és itallal ugyanaz a helyzet.

      1. Elég csak hazudozni, bahystizonyítani feleslseges. Elég ha valamilyen horthista hazaáruló kitalált valamilyen gyermeteg mesét.

  2. Olyan rendszert nem lehet építeni,fenntartani ami mindenkinek jó(Kádár is hangoztatta),épp ezért olyan rendszert kell csinálni amiben az emberek többségének jó.Mi ebben az érthetetlen???
    És akárhogy is nézzük a szocializmus több embernek jobb, mint a kapitalizmus

  3. Kádár azt is mondta,hogy:Ne arról beszéljünk,hogy mi szocializmust építünk,hanem arról,hogy ma itt mi egy élhető országot akarunk építeni!
    Ezzel kapcsolatosan viszont két kérdés is adódik! Mikor hangzott ez el,mert ez kb a 70-es évek végén,ami azt jelenti,hogy akkor már érezhető volt a teljes letámadása a szocializmunak,tehát nem a szocializmuson volt a hangsúly,hanem hogy:ÉLHETŐ legyen az ország!(most az?! na ,nem kontrollról,sub zeroról,vagy Orbán V.-ről van szó,hanem a túlnyomó többségről!)
    A másik pedig benne van tkp. magában a mondatban,azaz hogy építünk,tehát arról a folyamatról van szó,amelyben halad ugyan,de még nem befejezett az az építés!
    Erre is gondolni kéne!
    A TK-ban a Lenin-fiúk valóban kemények voltak!Horthy fehértollasai azonban jóval túl tettek rajtuk! Ha jól számolunk,akkor a TK-ban kb 550-600 kivégzés történt,amik azért következtek be ,mert sok szembemenő,és áruló momentum volt(monitorok lázadása,csingervölgyi lázadás.stb.stb) tehát a fiatal köztársaság ellen fellépőket torolták meg,viszont a daru és fehértollasok nem csak a Lenin-fiúkat végezték ki brutálisan,hanem országszerte szedték össze,és végezték ki a szimpatizánsokat,hivatalt vállalókat,és csináltak nem kevés pogromot is a zsidók ellen,.,még 21-ben is!!!!!
    Nem véletlen,hogy az angol követi misszió szólította fel Horthyt,hogy vessen véget az értelmetlen öldöklésnek,mert ha nem ,őt terheli érte a felelősség.
    Ha csak hat ezer volt is!Tízszeres a különbség! a megtorlás áldozatainak számát kb 6 ezerre vallják be(kik?) ,de ebben egy kicsit szégyenlősek,hiszen a korábbi felmérések,és adatok szerint meghaladta a 20 ezret!
    Szóval,kontroll, így tépd a szád!Igaz volt a Lenin-fiúk!Horthy -é még igazabb!

  4. Látom, hogy sokan képtelenek felfogni, hogy én egyik régi rendszert sem szeretem.
    A bolsevikoknak csak ilyen egyszerű, kétpólusú világ létezik:
    – egyiket szeretem, másikat gyűlölöm.
    Fel sem juthat így az agyukba, hogy létezhet egy harmadik lehetőség is.

    Amúgy képzeljük csak el!

    Mondjuk vasárnap délelőtt ott ül a templomban az egész falu. A mise közepén meg beront egypár ismeretlen fegyveres, belelő a tömegbe, majd kirángatják a papot, és felakasztják a templom előtt.
    Közlik, hogy itt mindenki hülye, mert nincs Isten, és mától mindenki materialista lesz, lenin elvtárs követője.
    Naná, hogy a többségi társadalom azonnal fellázad…
    Nektek bolsevikoknak természetes, hogy mindenkit ki kell végezni, aki más véleményen van, mint ti.
    Hiszen azok is elmebeteg, szadista tömeggyilkosok voltak, akik elkezdték a “proletárforradalmat”. Az egész “eszmeisége” annyira szembement a többségi társadalom értékrendjével, hogy csak a terror eszköztárával lehetett “meggyőzni” az embereket. (Termelőszövetkezetek szervezése, akkor is agyonvertek mindenkit, aki nem akart belépni)

    Ja, amikor Szíriában a dzsihadisták szörnyű kínzásokkal végezték ki azokat, akiket az ottani polgári lakosságból besoroztak, de megpróbáltak elmenekülni…
    Ugye micsoda gonoszság? Amikor a dzsihadisták térítenek?
    Bezzeg a mikor a materialisták-marxisták-leninisták “térítenek” hasonló módszerekkel, az nem probléma igaz? Mert a bolsevikok csak jót akarnak… Hát persze maguknak… A proletárok csak robotoljanak, termeljenek tovább, a megtermelt javakat majd mi szépen eladjuk, a bevételből meg elképzelhetetlen luxusban majd mulatozunk… Ez volt a proletárdiktatúra.

    1. Kontroll szerint:
      2019-07-13 – 07:42

      Van egy rossz hírem kedves Kontroll.
      A Te, szerves társadalmad sem fog menni erőszak nélkül. És nem csak azért nem mert az egyenlő a kommunizmussal, hanem azért sem, mert erőszak nélkül a történelemben még nem volt rendszerváltás. Kivéve talán 1990 Mo-át. Feltéve, hogy akkor és ott, volt rendszerváltás…

      1. Tulajdonképpen jól látod, mert erőszakkal csak hatalmat lehet váltani, de rendszert nem.
        Ami erőszak nélkül történik, az az igazi rendszerváltás.
        Ilyenkor nincs semmilyen fegyveres, kényszerítő erő (ami rábírja a lakosságot helyzete elfogadására), hanem a lakosság maga dönt helyzetének megváltoztatásáról.
        A másik fő ok, ami miatt el kell kerülni az erőszakot az, hogy a világon semmi jogalapja ne legyen külföldi katonai erőknek a beavatkozásra.

        A Szerves Társadalom nem kommunizmus abban az értelemben, ahogy próbálod beállítani.
        Megkérdezném, a tested k.b. 400 milliárd sejtje közül melyik a marxista, vagy éppen kapitalista?
        Nincs ideológia, nincs politikus, nincs párt. Mindenki teszi a dolgát, amire alkalmas.

        1. Kontroll szerint:
          2019-07-13 – 18:40

          A lakosság soha nem volt, nincs és soha nem is lesz ebben az értelemben döntéshelyzetben.

          1. Az igaz, hogy a magyarországi lakosság nem volt ilyen helyzetben. Majd’ 500 éve gyarmati sorban van. Fegyveres szabadságharcban sosem sikerült függetlenségét kivívnia.
            Ezért a megoldást csakis a fegyvertelen módszerek között kell keresni.
            Ez az emberek között is szimpatikus módszer, mert nem kell harcolni, és mégis tökéletesen célba lehet érni.
            De ezt itt nem mondom el egyenlőre.

  5. “Ateista, internacionalista emberek voltak, nem rendelkeztek semmiféle zsidó identitással.”

    Na persze. A korabeli legnagyobb zsidó újság, a Pestter Lloyd zsidó főszerkesztője meg hülye. Ő kimondta:

    “Magyarországot nem A zsidók, de zsidók tették tönkre. %00 zsidó. Mondom ezt én, aki magam is zsidó vagyok”
    Vészi József

    1. Helyesen:
      “Magyarországot nem A zsidók, de zsidók tették tönkre. 500 zsidó. Mondom ezt én, aki magam is zsidó vagyok”
      Vészi József

  6. Kevesen tudják,hogy Szolzsenyicin amerikai száműzetése alatt komoly könyvet írt a zsidóságról ” Kétszáz év együtt : orosz – zsidó kapcsolatok ” címmel !
    A könyvet 40 000 Ft.-ért lehet megvásárolni, míg az Iván Gyenyiszov egy napját 7 000 Ft-ért !!!!!!!!!!!
    Nem véletlenül.
    A zsidókról írt könyvről egy vélemény :

    ” Miért ennyire mellőzött ez a könyv? A válasz könnyen sejthető a mű alcíméből, az orosz-zsidó közös történelem ugyanis igencsak a zsidóság összeférhetetlenségét, romboló és káros mivoltát bizonyítja, s ezzel egy tabutémát feszeget. A politikailag korrekt körökben ugyanis nem lehet a zsidókról másként írni vagy szólni, csakis a sajnálat (holokauszti mártírszerep) és az elismerés (Nobel-díjak stb.) hangján. Pedig nem egy összecsapott és irodalmilag értéktelen, vagy témáját tekintve lényegtelen műről van szó. A kiadós terjedelmű könyv hat év kutatómunkát foglal magába, s ez a lábjegyzetek között található több mint 3000 forrásból is látszik, melyeknek száma néha csak egy fejezeten belül több száz. “

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.