Írta: J. V. Sztálin

Válasz Olehnovicsnak és Arisztovnak

„A bolsevizmus történetének néhány kérdéséről” a „Proletarszkaja Revoljucija” c. folyóirat szerkesztőségéhez intézett levéllel kapcsolatban

Olehnovics elvtársnak

Levelét megkaptam. Késve válaszolok, mert temérdek a munkám.

Sehogy sem tudok egyetérteni önnel, Olehnovics elvtárs. Mégpedig a következő okokból.

1. Nem igaz, hogy a „trockizmus sohasem volt a kommunizmus frakciója”. Minthogy a trockisták — ha ideiglenesen is — szervezetileg szakítottak a mensevizmussal, félretették — ha ideiglenesen is — bolsevizmusellenes nézeteiket, felvétettek a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjába és a Kommunista Internacionáléba és engedelmeskedtek ez utóbbiak határozatainak — tehát a trockizmus kétségtelenül része, frakciója volt a kommunizmusnak.

A trockizmus a kommunizmus frakciója volt mind a szó tágabb értelmében, vagyis mint a kommunista világmozgalom része, amely megőrizte csoportszerű különállását, mind a szó szűkebb értelmében, vagyis mint a SzK(b)P-ján belüli többé-kevésbé szervezett frakció, amely befolyásért harcolt a pártban. Nevetséges volna tagadni a trockistákra, mint a SzK(b)P-ján belüli frakcióra vonatkozó közismert tényeket, amelyek a SzK(b)P kongresszusainak és konferenciáinak határozataiban le vannak rögzítve.

A SzK(b)P nem tűri a frakciókat és nem egyezhet bele legalizálásukba? Igen, nem tűri és nem egyezhet bele legalizálásukba. De ez még nem jelenti azt, hogy a trockisták valójában nem alkottak frakciót. Éppen azért, mert a trockistáknak a valóságban megvolt a maguk frakciója, amelynek legalizálásáért harcoltak, éppen ezért — egyebek között ezért — seperték ki őket aztán a pártból.

Ön azzal próbálja kivágni magát, hogy elválasztani igyekszik a trockizmust a trockistáktól, feltételezve, hogy az, ami áll a trockizmusra, nem állhat a trockistákra. Másszóval Ön azt akarja mondani, hogy a trockizmus sohasem volt a kommunizmus frakciója, de Trockij és a trockisták a kommunizmus frakciója voltak. Ez skolasztika és önámítás, Olehnovics elvtárs! Trockizmus nem létezhet a trockizmus hordozói, vagyis trockisták nélkül, mint ahogy nem létezhetnek trockisták trockizmus, még ha elfátyolozott és félretett, de mégis csak trockizmus nélkül — ellenkező esetben nem volnának többé trockisták.

Mi volt a trockisták jellemző vonása, amikor a kommunizmus frakcióját alkották? Az, hogy a trockisták „permanensen” ingadoztak a bolsevizmus és a mensevizmus között, ezek az ingadozások aztán a párt és a Kommunista Internacionále minden egyes fordulatánál tetőfokra hágtak, és a párt elleni frakcióharcban robbantak ki. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy a trockisták nem voltak valódi bolsevikok, habár bent voltak a pártban és engedelmeskedtek a párt határozatainak, hogy nem lehetett őket igazi mensevikeknek sem nevezni, jóllehet gyakran a mensevizmus felé ingadoztak. Éppen ezeken az ingadozásokon alapult az a pártonbelüli harc, amelyet a leninisták és a trockisták abban az időszakban folytattak, amikor a trockisták pártunkon belül voltak (1917—1927). A trockisták ingadozásainak alapja pedig az a tény volt, hogy bár a trockisták félretették bolsevizmusellenes nézeteiket és így beléptek a pártba, mégsem mondtak le ezekről a nézetekről, s ennek következtében ezek a nézetek különös erővel jelentkeztek a párt és a Kommunista Internacionále minden egyes politikai fordulópontján.

Ön nyilván nem ért egyet a trockizmus ilyetén értelmezésével. De ebben az esetben csak a következő két helytelen következtetés egyikére juthat. Vagy arra a következtetésre kell jutnia, hogy Trockij és a trockisták, belépvén a pártba, teljesen lemondtak nézeteikről és valódi bolsevikokká váltak, ami helytelen, mivel ilyen feltevés mellett érthetetlen és megmagyarázhatatlan a trockistáknak a párt ellen folytatott szakadatlan pártonbelüli harca, amely, amíg a trockisták pártunkban voltak, nem szűnt meg egy pillanatra sem. Vagy arra a következtetésre kell jutnia, hogy a trockizmus (a trockisták) „mindig a mensevizmus frakciója voltak”, ami megint csak helytelen, mivel Lenin és a lenini párt elvi hibát követett volna el, ha csak egy pillanatra is felvett volna mensevikeket a párt soraiba.

2. Nincs igaza abban, hogy a trockizmus „mindig a mensevizmus frakciója, a munkásmozgalomban működő burzsoá ügynökség egyik válfaja volt”, mint ahogy helytelen az a kísérlete is, hogy elválassza „a pártnak a trockizmushoz, mint a munkásmozgalomban működő burzsoá ügynökség elméletéhez és gyakorlatához való viszonyát” „a pártnak egy meghatározott történelmi időszakban Trockijhoz és a trockistákhoz való viszonyától”.

Először, mint már fentebb mondottam, Ön hibát követ el, mégpedig skolasztikus hibát, amikor mesterségesen elválasztja a trockizmust a trockistáktól és fordítva — a trockistákat a trockizmustól. Pártunk története azt bizonyítja, hogy az ilyen elszakítás, ha pártunknak valamelyik része elkövette, mindig csakis a trockizmus malmára hajtotta a vizet, mert megkönnyítette neki, hogy eltüntesse a nyomokat a párt ellen intézett kirohanásaiban. Megsúghatom Önnek, hogy Ön igen nagy szolgálatot tesz Trockijnak és a trockista csempészeknek, ha politikai gyakorlatunkba bevezeti ezt a módszert — a trockizmus kérdésének a trockisták kérdésétől való mesterséges elszakítását.

Másodszor, miután ezt a hibát elkövette, Ön kénytelen elkövetni egy másik, az előbbiből következő hibát is, amikor feltételezi, hogy „bizonyos történelmi időszakban” a párt Trockijt és a trockistákat valódi bolsevikoknak tekintette. Ez a feltevés azonban teljesen helytelen, és összeegyeztethetetlen a trockisták és a leninisták közötti pártonbelüli harc történetének tényeivel. Mi a magyarázata ebben az esetben annak, hogy a párt és a trockisták között egy pillanatra sem szűnt meg a harc az alatt az egész idő alatt, amíg a trockisták a pártban voltak? Csak nem hiszi ön azt, hogy ez civakodás, nem pedig elvi harc volt?

Látja tehát, hogy az Ön „helyesbítése” a „«Proletarszkaja Revoljucija» szerkesztőségéhez intézett levél“-hez képtelenségre vezet.

A valóságban a trockizmus a mensevizmus frakciója volt addig, amíg a trockisták nem léptek be pártunkba; ideiglenesen a kommunizmus frakciója lett az után, hogy a trockisták beléptek pártunkba; majd újra a mensevizmus frakciója lett, mikor a trockistákat kiűztük pártunkból. „A kutya újra megette azt, amit kihányt.”

Tehát:

a) nem lehet azt állítani, hogy a párt „bizonyos történelmi időszakban” Trockijt és a trockistákat valódi bolsevikoknak tekintette, mivel ez a feltevés szöges ellentétben van pártunk története 1917—1927 közti időszakának tényeivel;

b) nem lehet azt állítani, hogy a trockizmus (a trockisták) „mindig a mensevizmus frakciója volt”, mivel ez a feltevés arra vezetne, hogy az 1917—1927 közti időszakban pártunk a bolsevikok és a mensevikek blokkjának pártja, nempedig egyöntetű bolsevik párt lett volna, ami teljesen helytelen, és összeegyeztethetetlen a bolsevizmus alapjaival;

c) nem lehet mesterségesen elszakítani a trockizmus kérdését a trockisták kérdésétől annak veszélye nélkül, hogy önkéntelenül a trockista mesterkedések eszközévé ne váljunk.

Mi tehát az egyetlen megoldás? Az egyetlen megoldás: el kell ismerni, hogy „bizonyos történelmi időszakban” a trockizmus a kommunizmus frakciója volt, amely a bolsevizmus és a mensevizmus között ingadozott.

I. Sztálin

1932. január 15.

—–

Arisztov elvtársnak

Ön félreért valamit, Arisztov elvtárs.

„Az Októberi Forradalom és az orosz kommunisták taktikája” (1924) c. cikk és a „«Proletarszkaja Revoljucija» szerkesztőségéhez intézett levél” (1931) között nincs ellentmondás. Ez a két okmány a kérdés különböző oldalait világítja meg és ebben Ön „ellentmondást” vélt látni. De itt nincs „ellentmondás”.

Az „Októberi Forradalom” c. cikkben szó van arról, hogy 1905-ben nem Róza Luxemburg, hanem Parvus és Trockij vetette fel a „permanens” forradalom elméletét Leninnel szemben. Ez teljesen megfelel a történelmi valóságnak. Igenis Parvus, aki 1905-ben Oroszországba érkezett és külön lapot szerkesztett, amelyben aktívan fellépett a „permanens” forradalom mellett a lenini „koncepcióval” szemben, éppen Parvus, azután pedig, az ő nyomában és vele együtt Trockij, vagyis éppen ez a duó ostromolta akkor a forradalom lenini sémáját, szembeállítva azzal a „permanens” forradalom sémáját. Ami Róza Luxemburgot illeti, ő akkor a kulisszák mögött volt, tartózkodott attól, hogy ezen a talajon aktív harcot folytasson Lenin ellen, nyilván jobbnak látta, hogy egyelőre ne kapcsolódjék be a harcba.

Radek ellen vitatkozva, „Az Októberi Forradalom és az orosz kommunisták taktikája” c. cikkben éppen azért éleztem ki Parvus ellen a kérdést, mert Radek 1905-ről és a „permanens” forradalomról szólva szándékosan hallgatott Parvusról. Mégpedig azért hallgatott Parvusról, mert 1905 után Parvus gyűlöletes figurává, milliomossá, a német imperialisták közvetlen ügynökévé vált, és Radek nem akarta a „permanens” forradalom elméletét összekapcsolni Parvus gyűlöletes nevével, ki akarta kerülni a történelmi tényeket. Én viszont keresztülhúztam Radek számításait és meghiúsítottam mesterkedését, visszaállítottam a történelmi igazságot és megadtam Parvusnak, ami megilleti.

Így áll a dolog „Az Októberi Forradalom és az orosz kommunisták taktikája” c. cikkel.

Ami a „«Proletarszkaja Revoljucija» szerkesztőségéhez intézett levelet” illeti, ott a kérdésnek már másik oldaláról van szó, mégpedig arról, hogy a „permanens” forradalom elméletét Róza Luxemburg és Parvus agyalta ki. Ez szintén megfelel a történelmi valóságnak. Nem Trockij, hanem Róza Luxemburg és Parvus agyalta ki a „permanens” forradalom elméletét. Nem Róza Luxemburg, hanem Parvus és Trockij vetette fel 1905-ben a „permanens” forradalom elméletét és harcolt érte aktívan Leninnel szemben.

Később Róza Luxemburg szintén aktívan kezdett harcolni a forradalom lenini sémája ellen. De ez már 1905 után volt.

I. Sztálin

1932. január 25.

„Bolsevik” 16. sz.
1932. augusztus 30.

(idézet: – Sztálin Művei 13. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Írta: J. V. Sztálin” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Az első ötéves terv végrehajtása a végéhez közeledett. Az eredetileg Trockij által javasolt iparosítási program erőltetett megvalósítása, a feszített tempó elégedetlenséget szült a pártban. A kritikus vélemények ellen a pártvezetés keményen fellépett. A jól bevált bolsevik motiváció, a megfélemlítés gyakorlata ismét teret nyert: „A pártvezetésben és az apparátusban az a vélemény alakult ki, amelynek egyik legélesebb megfogalmazása Rjutyin írása volt: végrehajtottuk az iparosítás első szakaszát, leraktuk a nehézipar alapjait, eredményesen végrehajtottuk a mezőgazdaság kollektivizálását, tehát vissza lehetne térni egy mérsékeltebb politikára. De ebben a rendszerben, miután kiderült, hogy soha nem sikerül mindent a megfelelő időre elvégezni, kialakult egy olyan helyzet, amelyet – a forradalmi helyzet analógiájára – tisztogatási helyzet-nek nevezek.” „…a bűnösök a volt frakciósok. Ezek vezetőinek nagy részét egyszer már elítélték, akkoriban engedték őket ki, ugyanakkor elkezdődött mindenkinek az üldözése, aki a húszas években bármilyen frakcióban részt vett. Az volt a koncepció, hogy a frakciók ellenállása az oka a hibáknak, hogy az apparátusban azért voltak lazaságok és eltévelyedések, mert a régi frakciósok helytelen nézetei rossz irányba befolyásolták őket. Ez már egyértelműen alkalmas volt az általános megfélemlítésre, közeledett a keresett módszerhez. Akinek frakciós múltja volt – és kinek nem volt? ez egyszerűen generációs kérdés –, az megfélemlíthető lett. Először a frakcióssal önkritikát gyakoroltattak, aztán megvádolták, hogy az önkritika nem volt őszinte. (Hát persze, kényszer hatása alatt nem volt őszinte!) Ekkor jött a kétkulacsosság vádja. Aztán még megalázóbb újabb önkritikákat kellett gyakorolni, a képmutatást is be kellett ismerni, megint önkritikát kellett gyakorolni. Utolsó lépésben jöttek a pártbüntetések, kirúgták őket, majd később letartóztatták, kivégezték őket.” (Szabó Miklós)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.