Parancsodra Édes Gazdám…!

“Mindkét ország nyer a magyar-amerikai védelmi együttműködési megállapodással”

A parlament kedden döntött arról, hogy engedélyt ad az Amerikai Egyesült Államok fegyveres erői magyarországi állomásozására. Az engedély megadása a magyar és az amerikai kormány között létrejött, két hete ratifikált védelmi megállapodás életbelépésének egyik feltétele volt.

“A döntéssel, amellyel az Országgyűlés jóváhagyta az Egyesült Államok és Magyarország közötti védelmi együttműködési megállapodást, mindkét ország nyer” – közölte David Cornstein budapesti amerikai nagykövet kedden.

Azt írta, ez a megállapodás „még jobban elmélyíti majd a már most is erőteljes biztonsági együttműködésünket és segít felkészülnünk a szövetségesekként előttünk álló 21. századi közös kihívásokra”.

A diplomata hangsúlyozta: „szövetségünk még erősebb lesz” az elkövetkező hónapok és évek során, ahogy Magyarország egyre közelebb kerül a védelmi kiadások tekintetében a NATO felé tett kötelezettségvállalásai teljesítéséhez, és „előmozdítja haderejének modernizálását NATO-kompatibilis felszerelések vásárlásával, beleértve az Egyesült Államokból származó korszerű technológiát”.                                 (“magyar” hírlap című patkányhíradó)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Döbrögisztán “…egyre közelebb kerül a védelmi kiadások tekintetében a NATO felé tett kötelezettségvállalásai teljesítéséhez, és „előmozdítja haderejének modernizálását NATO-kompatibilis felszerelések vásárlásával, beleértve az Egyesült Államokból származó korszerű technológiát”

– Benne van ebben az idézetben minden! JELEN – ÉS JÖVŐ IDŐBEN EGYARÁNT! Ráadásul itt tanyázhatnak – grasszálhatnak a világ legbékeszeretőbb államának – az USA – katonái, technikái!

1776 július 4 – én két újvilági szélhámos – bizonyos John Hancock, a Kongresszus elnöke, és titkára, Charles Thomson – aláírásával kiadják a függetlenségi nyilatkozatot. Megszületett az Amerikai Egyesült Államok. Ennek ma 243 éve.

Az USA 243. szülinapjára Döbrögisztán nagyszerű ajándékkal kedveskedett! Persze ismerve a megajándékozott mohóságát, ennyivel még nem fogja beérni!

DE MEGKAPJA AZT IS!

“Parancsodra Édes Gazdám…!” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. A “magyar” parlament nem dönthetett róla, mert olyan nem létezik. A budapesti knesszetben határoztak arról, hogy az angolszász-cionista birodalom martalócai ezentúl itt is állomásozhatnak. Isten óvja a magyar lányokat és asszonyokat az erőszakoló néger és latin vadkanoktól!

    1. +1. Igy igaz. És egy esetleges globális konfliktus esetén már garantált is az Orosz atom. Amit a cionista talpnyalásért kapunk.

  2. https://www.google.com/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=3&ved=2ahUKEwinjJXQkpvjAhURxcQBHX0bA4MQ7gEwAnoECAEQBg&url=https%3A%2F%2Ftranslate.google.com%2Ftranslate%3Fhl%3Dhu%26sl%3Dru%26u%3Dhttps%3A%2F%2Fbykvu.com%2Fbukvy%2F121525-pri-odnom-uslovii-pasechnik-vnezapno-reshil-vernut-lnr-v-ukrainu%26prev%3Dsearch&usg=AOvVaw2d8ZyxeFiJ_3S75ZCK6jsr AZ LNR VEZETŐJE , LEONYID PASZECSNYIK ELMONTA, HOGY KÉSZEN ÁL A KÖZTÁRSASÁG VISSZATÉRÉSÉRE UKRAJNA IRÁNYITÁSA ALATT, DE CSAK AZZAL A FELTÉTELLEL, HOGY BIZONYOS ” KÜLONLEGES STÁTUSZT” KAPOTT. Eggyik kutya,- másik eb (anno Plotnyickij, most meg Paszecsnyik).

    1. Tegnap a Posta oldalról lőttem,ők pedig Antalffytól.

      http://www.antalffy-tibor.hu/?p=36502

      Putyin megerősítette hogy atom a meghajtás,de aztán csitt
      https://444.hu/2019/07/04/putyin-is-elismerte-hogy-atommeghajtasu-a-tengeralattjaro-amit-harom-napja-baleset-ert

      Bal-Rad olvasott valamit ami nem államtitok?

      Admin:

      Olyan náthás beteg vagyok hétfő óta, mint a kutya! Emiatt nem foglalkoztam a témával.

      A balesetben meg semmi titok. A cikkbe bemellékelt videoról kiderül, hogy atomtengeralattjáróról van szó. A video meg legalább két éves.

      1. De a reaktor sértetlen maradt. A tűz az akumulátortól keletkezet. A hajón volt egy civil személy is, azt sikerült elsőként kimenteni. A tűz továbterjedését a reaktor felé terjedését sikerült megakadályozni, t. Ja… tényleg… Peszkov, Sojgu, Putyin TOP SECRET !

      2. Semmi gond nem számon kértelek,csak sokan pörögnek rajta,és cifrázzák Amerikai veszteséggel is,miszerint az Orosz kísérőhajó visszalőtt.
        Jobbulást.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.