Írta: J. V. Sztálin

Levelek CS—e elvtársakhoz

Cs—e elvtárs!

Levele tele van félreértésekkel. A XV. pártkonferencián mondott beszédemben az „iparosításnak (vagyis a proletariátusnak) és a lakosság dolgozó rétegei zömének érdekegységéről” van szó. Ott azt mondottam, hogy a mi iparosítási módszerünk, vagyis az iparosítás szocialista módszere „nem a milliós tömegek elnyomorodására, hanem e tömegek anyagi helyzetének javulására, nem a belső ellentétek kiélesedésére, hanem ezeknek az ellentéteknek az elsimulására és megoldására vezet”. Tehát itt a munkásosztály és a dolgozók alapvető tömegei, elsősorban a parasztság alapvető tömegei közötti összefogásról van szó. Tehát az összefogáson belüli ellentétekről van szó, amelyek az iparosítás fejlődése, vagyis a proletariátus erejének és befolyásának növekedése arányában el fognak simulni és kedvezően meg fognak oldódni.

Erről van szó beszédemben.

Ön azonban, minderről megfeledkezve, a proletariátus és a kulákság közötti ellentétekről, vagyis az összefogás keretein kívül eső ellentétekről beszél, amelyek fokozódni és élesedni fognak mindaddig, amíg a kulákságot mint osztályt fel nem számoljuk.

Ön tehát összetévesztett két különböző dolgot. Összetévesztette a proletariátus és a dolgozók alapvető tömegei közötti ellentéteket a proletariátus és a kulákság közötti ellentétekkel.

Világos ez? Azt hiszem, világos.

Kommunista üdvözlettel
I. Sztálin

1930. november.

—–

Cs—e elvtárs!

1. Első levelében Ön az „ellentét” szóval játszott és egy kalap alá vette az összefogáson kívüli ellentéteket (vagyis a proletárdiktatúra és az ország tőkés elemei közötti ellentéteket) az összefogáson belüli ellentétekkel (vagyis a proletariátus és a parasztság alapvető tömegei közötti ellentéteket). Ha nem sajnálta volna a fáradságot arra, hogy megértse a párt és a trockisták közötti viták alapját, akkor nem kellett volna ilyen, marxista számára megengedhetetlen játékra vetemednie. A trockisták ezt mondották nekünk:

a) nem birkóztok meg a középparasztság és a munkásosztály közötti ellentétekkel, a középparaszt és a munkásosztály feltétlenül hajba kap, az összefogás pedig megszűnik, ha idejében nem jön segítségtekre a győzelmes világforradalom;

b) nem küzditek le a tőkés elemeket, nem építitek fel saját erőtökből a szocializmust és a termidor elkerülhetetlen lesz, ha idejében nem jön segítségtekre a győzelmes világforradalom.

Mint ismeretes, a trockisták mindkét kérdésben vereséget szenvedtek. Ön azonban nem akart behatolni a trockistákkal folytatott vitáink lényegébe. Válaszomban ezért kénytelen voltam leleplezni az „ellentét” szóval űzött játékát és figyelmeztettem, hogy nem lehet egy kalap alá venni két különböző ellentétet.

Hogyan válaszolt Ön erre?

2. Ahelyett, hogy becsületesen beismerte volna hibáját, „diplomatikusan” megkerülte a kérdést és az „ellentét” szóval űzött játékról áttért a „belsőellentétek” szavakkal űzött játékra, egy halomba hordva az összefogáson belüli ellentéteket az országon belüli ellentétekkel, a proletárdiktatúra és a kapitalizmus közötti ellentétekkel. Vagyis Ön „észrevétlenül” visszakanyarodott hibájához, csak annak formáját változtatta meg. Nem titkolom, hogy a különböző ellentétek egy halomba hordása és a kérdések „diplomatikus” elkenése a trockista-zinovjevista gondolkodásmód igen jellemző vonása. Nem gondoltam, hogy Ön elkapta ezt a betegséget. Most már erre is gondolnom kell.

Mivel nem lehet tudni, milyen játékot kíván még bemutatni, jómagam pedig pokolian el vagyok halmozva folyó ügyekkel s ennélfogva kevés időm marad játszadozásra, engedje meg, hogy elbúcsúzzam Öntől, Cs. elvtárs.

I. Sztálin

1930. december 7.

Először e kötet orosznyelvű
kiadásában jelent meg.

(idézet: – Sztálin Művei 13. kötet – című könyvből)

Gyemjan Bednij elvtársnak

(Részletek egy levélből)

December 8-i levelét megkaptam, ön nyilván választ kíván tőlem. Kérem, tessék.

Előszöris egyes kisebb és kicsinyesebb mondatairól és célzásairól. Ha ezek a csúf „kicsinységek” véletlenek volnának, mellőzni lehetne őket. De annyi van belőlük és olyan elevenen „lüktetnek”, hogy meghatározzák levelének egész hangját. Márpedig, mint tudjuk, a hangzás teszi a muzsikát.

Az Ön megítélése szerint a Központi Bizottság határozata „kötél”, annak a jele, hogy „ütött a végórám” (mármint az Öné). Miért, milyen alapon? Minek nevezzem azt a kommunistát, aki, ahelyett hogy alaposan átgondolná a Központi Bizottság határozatának lényegét és kijavítaná a maga hibáit, „kötélnek” tekinti ezt a határozatot? . .

Hányszor megdicsérte Önt a Központi Bizottság, amikor dicsérni kellett. Hányszor megóvta önt a Központi Bizottság egyes csoportok és egyes elvtársak támadásaitól (s ez nem volt mindig könnyű feladat!). Hány költőt és írót utasított rendre a Központi Bizottság, amikor egyes hibákat elkövettek. Ön mindezt rendben levőnek és érthetőnek tartotta. De lám, amikor a Központi Bizottság kénytelen volt az Ön hibáit megbírálni, Ön egyszerre prüszkölni kezd és „kötélről” beszél. Milyen alapon? Talán a Központi Bizottságnak nincs joga megbírálni az ön hibáit? Talán a Központi Bizottság határozata nem kötelező Önre nézve? Talán az ön költeményeit semmiféle kritika nem érheti? Nem gondolja, hogy Önt megfertőzte valami kellemetlen betegség, amit „elbizakodottságnak” neveznek? Szerényebben, Gyemjan elvtárs …

Mi a lényege az Ön hibáinak? Az, hogy a Szovjetunió életében és életmódjában előforduló fogyatékosságok bírálata, ez a kötelező és szükséges bírálat, amelyet ön kezdetben eléggé biztos érzékkel és ügyesen gyakorolt, szertelenségekre kapatta önt, annyira elkapatta, hogy a bírálat az Ön műveiben a Szovjetunióra, a Szovjetunió múltjára, a Szovjetunió jelenére szórt rágalommá kezdett átváltozni. Ilyenek az Ön „Szállj le a kemencepadkáról” és a „Nincs irgalom” című költeményei. Ilyen a „Pererva”, amelyet ma olvastam el Molotov elvtárs tanácsára.

Ön azt mondja, Molotov elvtárs dicsérte a „Szállj le a kemencepadkáról” c. gúnyverset. Ezt el is hiszem. Én talán nem kevésbé dicsértem, mint Molotov elvtárs, mert benne (mint más szatírákban is) több nagyszerű telitalálat van. De vannak benne egyes olyan színfoltok, amelyek elrontják az egész képet és merő „Perervá”-vá változtatják. Erről van szó, mert éppen ez a „muzsika” ezekben a gúnyversekben.

Ítélje meg ön maga.

Ma az egész világ elismeri, hogy a forradalmi mozgalom központja Nyugat-Európából Oroszországba helyeződött át. Az egész világ forradalmárai reménykedve tekintenek a Szovjetunióra, mint az egész világ dolgozói szabadságharcának központjára, benne látják egyetlen hazájukat. Az egész világ forradalmi munkásai egy szívvel-lélekkel ünnepük a szovjet munkásosztályt és elsősorban az orosz munkásosztályt, a szovjet munkások élcsapatát, mint elismert vezérüket, mert a legforradalmibb és legaktívabb politikát folytatja, amellyel más országok proletárjainak legmerészebb álmait váltja valóra. A világ forradalmi munkásainak vezetői mohó érdeklődéssel tanulmányozzák Oroszország munkásosztályának rendkívül tanulságos történetét, múltját, Oroszország múltját, mert tudják, hogy a reakciós Oroszországon kívül volt egy forradalmi Oroszország is, a Ragyiscsevek és Csernisevszkijek, a Zseljabovok és Uljanovok, Halturinok és Alekszejevek Oroszországa. Mindez az orosz munkások szívét eltölti (és el kell hogy töltse!) a forradalmi nemzeti büszkeség érzésével, amely hegyeket képes elmozdítani és csodákra képes.

És Ön? Ahelyett, hogy megpróbálta volna megérteni a forradalom történetének ezt a legnagyszerűbb folyamatát és felemelkedett volna az élenjáró proletariátust szolgáló dalnok feladatainak magaslatára, visszavonult a barlangjába, és belegabalyodva a Karamzin műveiből vett unalmas idézetekbe és a ,,Domosztroj”-ból vett nem kevésbé unalmas szentenciákba, elkezdte világgá kürtölni, hogy Oroszország a múltban a förtelmek és a siralom völgye volt, hogy a mai Oroszország merő „Pererva”, hogy a „tunyaság” és a „kemencepadkán heverés” vágya majdhogynem nemzeti vonása az oroszoknak, tehát — az orosz munkásoknak is, akik az Októberi Forradalom végrehajtása után is természetesen oroszok maradtak. És ezt nevezi Ön bolsevik kritikának! Nem, igen tisztelt Gyemjan elvtárs, ez nem bolsevik kritika, hanem népünk megrágalmazása, a Szovjetunió befeketítése, a Szovjetunió proletariátusának befeketítése, az orosz proletariátus befeketítése.

És Ön ezek után azt akarja, hogy a Központi Bizottság hallgasson! Minek nézi Ön Központi Bizottságunkat?

És Ön azt akarja, hogy én hallgassak azért, mert Ön, mint írja, „biográfiai gyengédséget” táplál irányomban! Milyen naiv Ön és milyen kevéssé ismeri a bolsevikokat. ..

Ön mint „művelt ember” talán hajlandó meghallgatni Lenin következő szavait:

„Idegen-e tőlünk, nagyorosz öntudatos proletároktól, a nemzeti büszkeség érzése? Persze, hogy nem! Mi szeretjük nyelvünket és hazánkat, mi a legtöbbet azon munkálkodunk, hogy hazánk dolgozó tömegeit (vagyis hazánk lakosságának kilenctized részét) tudatos demokrata és szocialista életre emeljük. Nekünk mindennél fájóbb látni és érezni azt, hogy a cári hóhérok, a nemesek és a tőkések mennyi erőszakot követnek el szép hazánkon, hogyan kötik gúzsba és űznek csúfot belőle. Mi büszkék vagyunk arra, hogy ez az erőszak közöttünk, nagyoroszok között ellenállásra talált, hogy ebből a környezetből nőtt ki Ragyiscsev, nőttek ki a dekabristák, a 70-es évek vegyesrendű forradalmárai, büszkék vagyunk arra, hogy a nagyorosz munkásosztály 1905-ben hatalmas forradalmi tömegpártot teremtett, hogy a nagyorosz muzsik ugyanebben az időben kezdett demokratává lenni és kezdte lerázni magáról a papot és a földbirtokost. Mi emlékszünk arra, mit mondott félévszázaddal ezelőtt Csernisevszkij, a nagyorosz demokrata, aki egész életét a forradalom ügyének szentelte: «Szánalmas nemzet, rabszolgák nemzete, fönt és alant — mind csupa rabszolga». A nyílt és burkolt nagyorosz rabszolgák (rabszolgák a cári monarchia irányában) nem szívesen emlékeznek ezekre a szavakra. Szerintünk azonban ezek a szavak az igazi hazaszeretet szavai voltak, azé a hazaszereteté, amelyet áthatott a bú, mert a nagyorosz néptömegekben nem volt forradalmiság. Akkor nem volt. Most is kevés, de már van. Minket a nemzeti büszkeség érzése tölt el, mert a nagyorosz nemzet szinten megteremtette a forradalmi osztályt, szintén bebizonyította, hogy a szabadságért és szocializmusért folyó harc nagyszerű példáit tudja adni az emberiségnek, nemcsupán nagy pogromokat, akasztófaerdőket, börtönöket, nagy éhínségeket és a nagy csúszás-mászást a papok, cárok, földbirtokosok, tőkések előtt” (Lenin. A nagyoroszok nemzeti büszkeségéről).

Íme, így tudott beszélni Lenin, a világ legnagyobb internacionalistája, a nagyoroszok nemzeti büszkeségéről.

De azért beszélt így, mert tudta, hogy:

„A nagyoroszok (nem szolgai módon felfogott) nemzeti büszkeségének érdeke egybeesik a nagyorosz (és minden más) proletár szocialistaérdekeivel” (ugyanott).

Ez Lenin világos és merész „programja”.

Ez a „program” teljesen érthető és természetes a munkásosztályukkal, népükkel szorosan összeforrott forradalmárok számára.

Érthetetlen és nem természetes a Lelevicshez hasonló korcsok számára, akik nincsenek és nem lehetnek összeforrva munkásosztályukkal, népükkel.

Össze lehet-e békíteni Leninnek ezt a forradalmi „programját” azzal az egészségtelen tendenciával, amely az Ön újabb gúnyversein végigvonul?

Sajnos, lehetetlen. Lehetetlen, mivel nincsen bennük semmi, ami közös volna.

Erről van szó és ezt nem akarja Ön megérteni.

Önnek tehát vissza kell kanyarodnia a régi, lenini útra, ha törik, ha szakad.

Ez a lényeg, nempedig a megszeppent értelmiségi üres lamentálása, aki, ijedtében arról fecseg, hogy Gyemjant el akarják „szigetelni”, hogy Gyemjan írásai „nem látnak többé nyomdafestéket” stb.

I. Sztálin

1930. december 12.

Először e kötet orosznyelvű
kiadásában jelent meg.

(idézet: – Sztálin Művei 13. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Írta: J. V. Sztálin” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Konnacionalizmus Szálasi nyelvújítása, de nem hungarista fogalom. „A konnacionalizmus elve hangsúlyozza a nemzeti öncélúságot, de a más nemzetekkel való együttműködést parancsolóan előírja. A konnacionalista nemzetközösség tehát nem öncélú, hanem nemzetcélú képződmény. Biztosítja, hogy az egyes tagnemzetek ne a többi kárára, hanem csupán önmaguk javára legyenek nacionalisták.” (Kitartás.hu)
    Sztálin bizonyára nem ismerte Szálasi remekléseit, ugyanakkor a gyakorlatban megvalósult szovjet politika inkább volt konnacionalista, mint internacionalista. A Trockij képviselte világforradalom és a Sztálin által vallott „szocializmus egy országban” elve más-más világlátást követelt. Az internacionalizmus és a nacionalizmus mixelése, sikeres birodalomépítő ideológiának bizonyult.
    https://www.ekonyv.org/o-a-nacionalizmus-szupranacionalizmus-konnacionalizmus/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.