A nyitottság és őszinteség jegyében

Döbrögiék megint nem engedik nyilvánosságra hozni az Európa Tanács korrupciós jelentését

A magyar kormány nem adott magyarázatot a dokumentum visszatartására.

Magyarország ismét kimaradt az Európa Tanács éves korrupciós helyzetet vizsgáló jelentéséből, mert a kormány nem járult hozzá a Magyarországról szóló rész publikálásához – írja az Euronews. Az Európa Tanács “Államok a Korrupció Ellen” (GRECO) nevű ügynöksége évente teszi közzé jelentéseit.
A 2018-as jelentés volt a negyedik ilyen dokumentum. A Magyarországról szóló része elkészült ugyan, de annak közzétételét nem engedélyezte a kormány. A kormány már tavaly is meggátolta a 2017-es dokumentum közzétételét.
“Nagyon nehéz Magyarországról beszélni, mert nem akarják megjelentetni a riportot. Ezért nem beszélhetünk a tényekről”– mondta a szervezet vezetője, Marin Mrčela.
  “De annyit elmondhatok, hogy Magyarország ellen is eljárás indult a nem megfelelő értékek miatt.“ A szervezet a saját szabályzata értelmében csak akkor teheti közzé a dokumentumot, ha azt az érintett állam jóváhagyta. A 2018-as GRECO jelentés kiemelten foglalkozik a korrupció megelőzésével a parlamenti képviselők, a bírák és az ügyészek esetében. A portál megkérdezte, hogy a magyar kormány adott-e magyarázatot a dokumentum visszatartására.
“Nem adtak. És ez nagyon kiábrándító. Csak egy ilyen példa volt Magyarországon kívül, amely még ennél is komolyabb: az az ország nem tagja az Európa Tanácsnak, de a GRECO-nak igen: Fehéroroszország. Ők semmihez nem járultak hozzá. Magyarország két korábbi jelentés közzétételét jóváhagyta, de a 2017-es körhöz még hiányzik az engedély. Szerintem ez nem a jó szándék jele“ – tette hozzá Marin Mrčela.
Ennek ellenére a szervezet ajánlásokat tett a magyarországi parlamenti képviselők, bírák és ügyészek átláthatóságára vonatkozóan.
“Amit tudunk a GRECO-jelentésről, az alapján ez a jelentés meglehetősen kritikus a magyarországi korrupciós viszonyokat illetően. És vélhetőleg éppen ez a magyarázata annak, hogy nem járult hozzá a jelentés nyilvánosságra hozatalához. Ez egyértelmű beismerése annak, hogy Magyarországon súlyos rendszerszintű korrupció veszélyezteti a közpénzeket és ezen belül kiemelten az európai uniós forrásokat. És a kormány ahelyett, hogy fellépne a korrupcióval szemben, megpróbálja a rossz híreket betiltani, vagy titokban tartani. “ – mondta Jávor Benedek EP-képviselő a következőket a jelentés visszatartásáról.                              (Népszava)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Nyilvánvalő, hogy ez a nyitottság és az őszinteség legmagasabb szintű megnyilvánulása Döbrögiék részéről. Különben is: ami nincs! – arról fölösleges locsogni!

Márpedig Döbrögisztánban korrupció nincs!

“A nyitottság és őszinteség jegyében” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. ” A szervezet a saját szabályzata értelmében csak akkor teheti közzé a dokumentumot, ha azt az érintett állam jóváhagyta.”
    Most akkor minek csinálják ?

  2. Ahol korrupció van, oda nem kéne pénzt adni ! Ennyi az egész ! Miért nem ellenőrzik jobban a felhasználást ?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .