Tegnap a “Végzet Órája” 23:59:59 – et mutatott!

“A válasz következik”

Oroszország válaszolt a NATO-erők Lengyelországba történő telepítésére

“Az amerikai csapatok hat ponton helyezkednek el Lengyelország területén, a keleti határok közelében.” Ezt június 16-án, hétfőn jelentette be a lengyel védelmi miniszter, Marius Blašak.

Washington azt tervezi, hogy a csapatok számát Lengyelországban 5,5 ezer főre növeli, valamint odatelepíti MQ-9 felderítő drónokból álló egységét.

A maga részéről Varsó elkészíti a szükséges infrastruktúrát, és katonai repülőteret épít, a “gyakorlatok és előre nem látható események” erőinek használatára.

“Fontos, hogy erősítsük a NATO keleti oldalát, és ennek következtében hazánk keleti határait, hogy elrettentsük a lehetséges agresszort, és erre koncentrálunk” – mondta Blashak

A Blasak – nyilatkozatban név szerint nem megnevezett “agresszor” – a ‘zoroszok – a jelek szerint nem különösebben rettentek el, viszont olyan dolgokra készülnek SAJÁT HATÁRAIKON BELÜL, amitől a lengyelek is meg a NATO latorszövetség egyaránt tarthat.

Moszkvában a GOSZDUMA (Parlament) “témafelelősei” sorra nyilvánulnak meg az USA lengyelországi haderőtelepítése miatt.

Vlagyimir Dzsabarov a SZOVFED (Szövetségi Tanács) Nemzetközi Ügyek Bizottsága első elnökhelyettese szerint Lengyelország “VALAKI” katonai bázisa lesz, Oroszország ellen.

Dzsabarov megállapította: “Moszkva válaszul megerősítheti csapatait az ország nyugati határain. A NATO-erők lengyelországi telepítése nem lesz pozitív hatással Varsó biztonságára, hanem éppen ellenkezőleg, a megtorlás céljává teszi.”

A SZOVFED Védelmi és Biztonsági Tanácsa elnöke Viktor Bondarjev kijelentette: “az amerikai csapatok és fegyverzet lengyelországi telepítése Washington Oroszországgal szembeni ellenséges és agresszív politikájának a megerősödése jele. Moszkva nem fog habozni, hogy szükség esetén megfelelően reagáljon.”

“Lengyelországnak meg kell értenie, hogy megtorló csapás esetén elkerülhetetlenül az egyik fő célponttá válik” – nyilatkozta Jurij Svitykin, a Duma alsóházának bizottsági elnöke.

A GOSZDUMA Nemzetközi Ügyek Bizottsága elnöke Leonyid Szluckij azt nyilatkozta, hogy “az orosz hadsereg folyamatosan elemzi a kockázatokat, és megteszi a megfelelő válaszlépéseket. Ez a lengyel taktika az amerikai kormány javaslatára csak a feszültség kialakulásához és az európai kontinensen fellépő konfrontáció megteremtéséhez vezet!” – jelentette ki Szluckij.

Az orosz HM ma reggeli közleményében ismerteti. hogy a tegnapi nap folyamán az orosz légierő elfogó vadászgépei a Balti – tenger és a Fekete – tenger térségében “irányváltoztatásra kényszerítették az amerikai légierő OROSZORSZÁG HATÁRAIHOZ KÖZELÍTŐ B-52N “Stratofortress” bombázó gépeit.

A szűkszavú HM – közleményből nem derül ki, de egyéb hírekből megtudhatjuk: az amerikai repülőgépek olyan veszélyes közelségben voltak az Orosz Föderáció határaihoz, hogy nagy merészség nem kell a kijelentéshez: a “Végzet Órája” tegnap 23 óra 59 perc 59 másodpecet mutatott.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Tegnap a “Végzet Órája” 23:59:59 – et mutatott!” bejegyzéshez 15 hozzászólás

  1. És ez nem az első eset! Előfordul, hogy naponta KÉTSZER is fel kel szálniuk az orosz légierő elfogó repülőgépeinek. Különösen a Krím félsziget körül, de a Fekete tenger orosz határainak közelében is. Különösen megnövekedtek a berepülési kisérletek a Krasznojarszki körzet felé is. Az amcsik meg már sűrüen küldözgetik a B-52-es bombázókat. Putyin több ízben is figyelmeztette az amerikaikat, hogy álitsák le az ilyen akcióikat. Úgy látszik, megtervezett, és szándékos provokációs folyamatról van szó.

  2. http://dnr-news.com/dnr/49901-v-dnr-nazvali-imena-prichastnyh-k-ubiystvu-aleksandra-zaharchenko.html Nem függ össze a jelenlegi hírrel. A DNR speciáli szolgálata nyilvánosságra hozott, illetve véglegesitett néhány nevet azok közül akik részt vettek, közreműködtek az Aleszander Zacharcsenko meggyilkolásában. Aláb van egy videó az orosz Vesztyi negyeli címü, a Rossija 24 hírt csatornáni műsorból, Dmitrij Kiszeljov vezetésével. Talán abban több név emlittetik.

  3. Oroszország minden amcsi lépésre azt reagálja ” válaszolunk a csapatok telepítésére ” de valójában nincs elrettentő válaszuk!
    Az orosz hadseregnek még talán kb. a fele modernizált, pénz nincs az új és hatékony fegyverekre.
    Na, az amcsik ezért tehetnek meg szinte mindent !

  4. A NATO provokatív lépései egyértelműen az orosz katonai doktrína visszafogottságára, értelmetlen önkorlátozó jellegére vezethetőek vissza. Az oroszok még mindig „partnereknek” tekintik az új “Barbarossa” terv kiagyalóit, míg azok törvénybe iktatják, stratégiájuk központjába állítják Oo. ellenség és fő gonosz mivoltát.
    Az oroszoknak tanulmányozniuk kell Izrael sikeres és hatékony módszereit, agresszív ön érdekérvényesítését. Nem lenne szabad kategorikusan elvetni azokat az eszközöket, eljárásokat amelyeket az USA gátlástalanul elfogad és alkalmaz. A Bush doktrína által megfogalmazott megelőzőcsapás, a preventív nem nukleáris erőalkalmazás az elrettentés durva, de eredményes eszköze lehet. (Először kérni, szépen kérni. Másodszor figyelmeztetni, harmadszorra felszólítani és végül odacsapni. Odacsapni, de úgy, hogy az élettől is elmenjen a kedvük.
    A mártírkodás kategóriájába tartozó „elsőként nem alkalmazunk nukleáris fegyvereket” kitételt korrigálni szüksége: „elsőként nem alkalmazunk stratégiai nukleáris fegyvereket” megfogalmazásra. A megtorlás elvét ki kell mondani, ennek eszközeit fejleszteni szükséges (radiológiai fegyverek, „piszkos”-és neutron bombák, stb.). A latrokat Karthágó sorsására kell juttatni.
    Azt is világossá kellene tenni, hogy a nemzetközi megállapodásokat sértő, illegális extraterritoriális szankciók az államiságot veszélyeztető agressziónak minősülnek, így a megtorlás legitim következmény.
    Az Európa Tanácsból való kilépés mellett az 1982-es tengerjogi egyezményt is fel kellene mondaniuk; a parti tengerhez csatlakozó övezet határain belül különbséget kell tenni a polgári és a katonai jogok között. A kizárólagos gazdasági övezet védelmét biztosítani szükséges úgy, hogy a hajózás és az átrepülés szabadsága, a békés áthaladás joga érvényesüljön, de a nem békés szándékú cselekmények megakadályozásra, megtorlásra kerüljenek.

    1. Őrvezető!
      Mégis mit szólnál, ha éppen a családod is a kemény válaszcsapás útjába esne?
      Az amcsik sosem fogják megtámadni se az oroszokat, se a kínaiakat, se az irániakat.
      Nagyságrendekkel kisebb országokba is beletörött a bicskájuk.
      1945 óta MINDENÜTT vesztettek.
      Mégis mit akar 5 ezer jenki (bár a nagyrészük néger) a több milliós orosz hadsereg ellen?
      A pentagonban sok hülye van, de azért annyira mégsem hülyék, hogy ne foglalkoznának felderítéssel.
      Jól tudják, esélyük sincs… Még próbálják kihozni a katonai költségvetésből, amit lehet, aztán bejelentik, hogy “véget ért a hadgyakorlat”, mindenki szépen elmegy haza.

      1. Sajnos, nem egyszerű helyes választ megadni az ilyenfajta “játszadozásra”.
        Kontroll !
        Szerintem az amcsi héják alig várják, hogy egy ürügy legyen a nukleáris háborúra.
        Egy ilyen háborúban az első csapás következményei reményt adnak a provokátornak a “nyeréshez”, ha egyáltalán lesz-e valamit megnyerni……
        Az illetékesek, illetve Putyin nyilatkozatok alapján a “visszavágás”-ban nemcsak a lengyelek, hanem mi is érintettek leszünk, másokkal együtt, mint NATO tagországok….

        1. “…. , ha egyáltalán lesz-e valamit megnyerni….” Az amcsik anyira elbizakodottak, megvannak győződve, hogy ők nyernék meg az atom háborut, hogy ebből indul ki az arrogáns viselkedésük, a pusztulással-i játszadozásuk, szerintem,t. furman.

        2. Nálunk egyelőre nincsenek nukleáris NATO rakéták tudtommal. Lengyelországban és Romániában igen. Putyin is úgy nyilatkozott, ha jól emlékszem, hogy a telepítést megengedő tagországokat veszi célpontba.

      1. Ezek mögött az Oroszországnak javasolt válaszlépések mögött nem lenne elegendő gazdasági potenciál. Annyit érne csupán, hogy a pentagon könnyedén megszavaztatná a katonai költségek drasztikus emelését. Amennyiben ráállna az USA a teljes kapacitásával a hadiiparra, megint olyan ütemben lenne képes előállítani a hadianyagot, mint a világháborúk alatt. Oroszország tudja ezt és ezért nem léphet meg bármit. Az amerikai közvéleményre is figyelemmel kell lennie. Amerika mindeközben folyamatosan provokál, hogy kirobbanthasson az amerikai társadalom által is támogatott háborút.

    2. Az elrettentés a tényleges konfrontáció elkerülését szolgálja. A Szentpétervártól 300 km-re dokkolt repülőhordozó és körítése, továbbá az orosz területekhez közel reptetett, nukleáris fegyvert is hordozó B 52-es nem elrettent, hanem megfélemlít. Az ilyen provokációk esetében helye van a megelőzésnek. Előre tisztázni lehet a várható következményeket. A kommunikáció nem bonyolult; lelőjük, elsüllyesztjük, kiiktatjuk. Szárazföldi alakulatok esetében is működhet egyféle „türelmi” zóna.

  5. Azért azt lássa be Őrvezető ,hogy Izrael ezeket a preventív csapásait csakis ,atomfegyverrel nem rendelkező és náluk sokkal fejletlenebb országok haderejére méri ! Ez az USA estében ez lehetetlen ,mert azonnal egy termonukleáris világégéshez vezethetne!

    1. Blasius Magnus szerint:
      2019-06-18 – 21:42
      Belátom. Ezért, csak olyan dolgokat fogalmaztam meg, amiket a másik oldal jelenleg is alkalmaz, vagy alkalmazhatónak tart.

  6. Az amcsiknak nem érdekük az atomháború, nem azért loptak-csaltak-raboltak-rabszolgáztak évszázadokon át,hogy a felgyűlt hatalmas vagyont hagyják atomtűzben elhamvadni !
    Nem, az USA vezetői látják,hogy az idő nem nekik dolgozik, ezért háborús fenyegetéssel, fegyverkezési hajszával akarják Oroszországot tönkretenni !

    Egyszer már sikerült !

    Oroszországnak meg kellene találnia azokat a kényes pontokat amely nem okoz háborút de keményen odavág az USA-nak mint pld. kubai támaszpontok létesítése.
    De itt a baj, az orosz gazdaság ezt csak korlátozottan teszi lehetővé – az orosz emberek életszínvonala 4 éve stagnál !

    1. Sajnos másodszor is sikerülhet. A második világháború után egy pár évtizedig a SZU lakossága, fegyvereinek korszerűsége és száma hasonló volt az USA -hoz. Megvoltak a SZU katonai szövetségesei is, a NATO ellentételezésére. Mára az USA túlnőtte Oroszországot és nem mellesleg saját magát is. Ezért kell neki az új piac. Az USA-nak életbevágóan fontos, hogy kirobbantson egy háborút, mert csak így tudja elkerülni a válságot.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.