Sárgapólósok, Bige László, Piero Pini, Magyar József…

…Mi a közös bennük?

Mielőtt elárulnám, hogy mit gondolok a címben feltett kérdésről, azok számára, akik nem ismerik mindhárom fenti szereplőt, legyen itt néhány adat róluk.

Sárgapólósok:

Aktív SeVizás ellenállók. Valódi utcai harcosok. Azon kívül, hogy jogilag is általában képben vannak a SeVizás kifosztás hátteréről, a „rettegett” jelzőt leginkább azzal vívták ki, hogy rendszeresen tüntetnek bankfiókokban, bankfiókok előtt, bíróságokon, bíróságok előtt, politikusok és bankvezérek házai előtt. Határozottan kiállnak az orbáni és pénzügyi diktatúra felszámolásáért.

Sokuknak a bankok el akarják venni a házukat. Az akcióik miatt számtalan szabálysértési és büntető eljárás, valamint polgári per van ellenük folyamatban. Többen közülük voltak már börtönben és-vagy előállítva.

Bige László:

Milliárdos agrár és vegyipari vállalkozó. Éveken keresztül az ország második leggazdagabb embere volt. Jelenlegi vagyona 170 Milliárd Forint.

Több hatósági eljárás folyik ellene, és cégei ellen. Májusban két napot őrizetben töltött.

Piero Pini:

Magyarországon jelentős részesedést képviselő – egyébként olasz – húsipari vállalkozó. Leginkább a sertésvágóhídja révén hasít nagy szeletet a magyar élelmiszerfeldolgozási ágazatban.

Jelenleg előzetes letartóztatásban van.

Magyar József:

Baromfifeldolgozásban volt jelentős érdekeltsége. Legutóbbi időkig Ő volt a tulajdonosa a Hungerit Zrt-nek. Korábban a leggazdagabb magyarok listáján is szerepelt.

Nincs róla információnk, hogy összetűzésbe került volna a hatóságokkal.

Viszont tudjuk, hogy a cégét eladta. Nem a család viszi tovább. Az eladás után rendkívül nagyvonalúan köszönte meg a hűséges dolgozóinak az együtt töltött éveket.

És akkor fejtsük meg, hogy mi lehet a közös a Sárgapólósok, Bige László, Piero Pini és Magyar József között.

Nyilván a vagyon nem.

Egészen Magyar Józsefig úgy gondolhatnánk, hogy a hatósági üldözés lehet a közös pont.

De ahhoz, hogy a Magyar József is bent maradjon, egy személyt kell keresnünk, és a hozzá való viszonyt. Ez a személy nem más, mint az elsőszámú uzsorás csányi sándor és az, hogy mindannyian a kielégíthetetlen hatalmi törekvései újtában állnak vagy álltak.

Magyar Lászlóval való viszonya rendeződött. A csányi csoportnak adta el az ország legnagyobb árbevételű baromfifeldolgozó cégét.

Hogy mi van a többekkel? Az uzsorás jól megmutatta a viszonyukat az alábbi interjúban: https://www.agrarszektor.hu/agrarpenzek/agrarerdekeltsegeirol-vallott-csanyi-sandor-oszinten-a-bige-es-pini-elleni-vizsgalatokrol.14061.html

Bár a cikkben a Sárgapólósokat nem említi, de a többi vetélytársáról így nyilatkozik az uzsorás:

Sok üzleti érdekeltségem és emiatt számos versenytársam van, közülük még csak nem is az említettek a legközvetlenebbek. A sajtóhírek szerint ők nem velem, hanem a jogszabályokkal kerültek összetűzésbe.”

Tapasztalataink szerint, akinek az első számú uzsorással összetűzése lesz, annak előbb-utóbb összetűzése lesz a jogszabályokat forgató hatóságokkal is. Hiszen rendőrök, ügyészek, bírók, politikusok nyelve van mélyen a seggében.

A Sárgapólósok ellen indított eljárások jelentős része is az uzsorástól vagy bankjától indult. A hatóságok ezek nagy részét lelkesen vitték tovább. De amikor mi tettünk ellene, vagy felesége ellen feljelentést, akkor falakba ütköztünk.

Bige László ebben az interjúban is arról beszél, hogy egy valaki akar rajta bosszút állni az eljárásokkal: https://merce.hu/2019/06/09/bige-laszlo-szerint-egyszemelyi-bosszuhadjarat-folyik-ellene/

Ez a cikk már arról szól, hogy Bige László műtrágyabirodalmát akár mészáros, vagy csányi is felvásárolhatja: https://www.agrarszektor.hu/noveny/babis-csanyi-meszaros-lenne-vevo-bige-laszlo-mutragya-birodalmara.14489.html

Bige – csányi harcról itt is olvashatunk többet: https://www.agrarszektor.hu/elemiszer/a-nagy-sztori-igy-valt-be-csanyi-fondorlatos-taktikaja.5588.html

Egy kicsit az állam is nehezített Bige érdekeltségeinek versenyképességén. Erről itt olvashatunk: https://www.agrarszektor.hu/piac/a-nitrogenmuvek-milliardos-tulajdonosat-megint-megszorongatjak.13443.html

Talán nem is csoda, hogy az uzsorás vetélytársát meggyanúsítják: https://www.agrarszektor.hu/karrier/szorul-a-hurok-bige-laszlot-gyanusitottkent-hallgattak-ki.14463.html

Majd őrizetbe is veszik: https://index.hu/gazdasag/2019/05/31/ket_napot_toltott_orizetben_a_milliardos_mutragyakiraly/

Itt már Bige László is arról beszél, hogy akár be is zárhajták a gyárat. Lehet, hogy így olcsóbb lenne – ahogy föntebb írtam – megvenni mészárosnak vagy csányinak? https://index.hu/gazdasag/2019/06/07/bige_ha_jovo_hetig_nem_rendezodik_a_helyzet_ezt_a_gyarat_bezarjuk/

Egyre több a vád Bige ellen. Ez is ­– nem kicsit – hasonlít a Sárgapólósok történetére. Nálunk 25 birtokvédelmi per, két zaklatási büntetőügy, több becsületsértési ügy, és legalább húsz szabálysértési ügy feljelentése indult az uzsorástól vagy bankjától. De, amikor a felesége majdnem elgázolt, akkor Őt még csak ki sem hallgatták. Az engem kihallgató nyomozó sem értette, hogy miért nem halad az ügy.

https://www.agrarszektor.hu/karrier/durvul-a-bige-ugy-vesztegetes-a-vad.14561.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

Piero Pini még Bige Lászlónál is rosszabbul járt. Háromszázmillió Forintnyi óvadékért sem engedték ki az előzetesből. Én meg két éve vagyok kitiltva Budapestről. Állítólag azért, mert az uzsorás így van biztonságban. https://www.agrarszektor.hu/agrarpenzek/piero-pini-letartoztatasban-a-husipari-mogult-egymillio-euros-ovadekert-sem-engedik-ki.13507.html

Magyar Józseffel kapcsolatban – a fentiek után – már meg sem lepődünk azon, hogy a versenyhivatal nem talált semmi kivetnivalót abban, hogy az uzsorás megvette az ország legnagyobb bevétellel rendelkező baromfifeldolgozó cégét. Szerintük ez jelentős mértékben nem csökkenti a versenyt. https://magyarmezogazdasag.hu/2018/08/02/gazdat-cserel-hungerit-zrt

Magyar Józsefről és a Hungerit történetéről ebben a két cikkben olvashatunk.  Én – az eddigi tapasztalataim alapján – nem bízom abban, hogy az uzsorás is ilyen jó és emberi gazdája lesz a cégnek:

https://168ora.hu/itthon/az-ember-aki-420-milliot-osztott-szet-dolgozoi-kozott-magyar-jozsef-es-a-hungerit-sztori-155557

https://www.delmagyar.hu/gazdasag/420_millioval_koszoni_meg_a_dolgozok_munkajat_megvalt_a_szentesi_hungerittol_magyar_jozsef/2570765/

A fentiekből látszik, hogy nem a Sárgapólósok az egyetlenek, akik az első számú uzsorás, az ország (talán mér csak második) leggazdagabb és legbefolyásosabb emberének útjában állnak.

Az is látszik, hogy nem csak a Sárgapólósoknál, de másoknál sem válogat az eszközökben csányi.

És az is kitűnik, hogy a hatóságok partnerek a bankár hatalmi ámokfutásában.

A nyitóképek a fent idézett cikkekből származnak.

Neked tetszik ez?

TE nyugodt vagy akkor, amikor az élelmiszeripar – a finanszírozástól, a termelésen és a feldolgozáson át az értékesítésig – egy kézben, vagy csak néhányak kezében összpontosul?

És ha nem vagy nyugodt, akkor mit teszel ellene?

Mert ahogyan az „Egy asszony meg a lánya” című filmben is hallhatjuk (51 perc körül): „…de jobb az aranynál ez a sajt. Az aranyat nem eheted meg, a sajtot meg igen.”

Fontos, hogy minden sérelem miatt időben szólaljunk fel.

Legyél kiskakas, aki minden nap berepül az ablakukba, és követeli, hogy adják vissza, amit elvettek!

NeFizess! Pörölj! Tiltakozz!

HA neked sem tetszik az orbáni önkény és a kifosztás, tegyél ellene!

Mutassuk meg az imf-eknek (idomított majom fideszeseknek) és idomárjaiknak a bankároknak, hogy a végső szót nem ők, hanem az emberek mondják ki!

Cselekedj! Legyél győztes! Állj a bátrak közé!

HAjrá!

PL

! O1G !

Sárgapólósok büntetései, eljárási költségei.

2018-ban eddig – leginkább a birtokvédelmi perekből adódóan – további 2 000 000 Ft-tal nőttek az eljárási költségeink.

Így az összes terhelésünk – büntetések, eljárási költségek – elérte az 5 000 000 Ft-ot.

Eddig a gyűjtésekből ennek töredéke, kicsit több mint 400 000 Ft jött össze.

És természetesen vannak a működési költségek is.

Azt is érdemes megjegyeznünk, hogy az akcióink videóit általában 1000 – 20 000 ember nézi meg. Néhányat többen.

Ha minden videónk után a nézők fejenként csak 10 – 100 Ft-tal járulnának hozzá a költségeinkhez, akkor sokkal könnyebben tudnánk a hatalomnak nem tetsző tetteket végrehajtani.

Ha segíteni akarsz, akkor minden megnézett videó, vagy minden neked tetsző bejegyzés után utalj, vagy küldj egy százast. vagy amennyit tudsz.

Fontos, hogy biztass erre másokat is.

A támogatást természetesen készpénzben is odaadhatod valamelyik Sárgapólósnak.

B3 Takarékszövetkezet 73604095-10211768-00000000

Név: Golcs Roland, vagy Sárgapólós büntetésszámla

Megjegyzés: Büntetés hozzájárulás

Külföldről erre a számra tudsz utalni: IBAN szám: HU11 7360 4095 1021 1768 0000 0000

Ezt követően a legtöbb bejegyzésünkbe és videóleírásba beletesszük a fentieket. Hátha egyre többen kapnak kedvet az ellenállás támogatásához.

Részletek a büntetéseinkről az alábbi hivatkozáson érhetők el: https://www.facebook.com/notes/nem-adom-a-h%C3%A1zamat/val%C3%B3ban-a-s%C3%A1rgap%C3%B3l%C3%B3sokkal-vagy-van-r%C3%A1-n%C3%A9gysz%C3%A1z-forintod-hogy-ki-tudj%C3%A1k-fizetni-a/2256767784349154/?hc_location=ufia/2256767784349154/?hc_location=ufi

#Sárgapóló #Nemadomaházamat #O1G #Ellenállás #SeViza #deviza

Póka László

Nem adom a házamat mozgalom

0630-931-9802

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.