Kádár János sírja ma is százakat vonz

Kádár János sírja ma is százakat vonz: gyülekezik a szélsőbal

Kádár sírja kultikus hely a magyar kommunisták számára is. Számos szélsőbaloldali szervezet tart gyűléseket az év során a Fiuemi Úti Nemzeti Sírkertben található emlékhelynél Az Európai Baloldal, a Népi Front és a Hagyományőrző Munkásőr Társaság idén is gondolta úgy, hogy megemlékezést tartanak Kádár János születésének 107. évfordulóján. Utána jártunk a Kádár-megemlékezések történetének.

Kádár János sírja kultikus hely a magyar kommunisták számára. A rendszerváltás óta minden évben koszorúzással egybekötött politikai gyűlést tartanak a különböző szélsőbaloldali szervezetek. Különös, de egykoron a Kádár-megemlékezés a magyar baloldal egyik legtöbb embert megmozgató politikai rendezvénye volt. 1993-ban például több, mint 20.000 ember vett rajta részt.

Ahogy teltek az évek, a résztvevők létszáma fokozatosan csökkent. Nem tett jót a már hagyománnyá vált Kádár-megemlékezésnek az sem, hogy a Munkáspárt 2005-ben kettészakadt. Innentől fogva ugyanis megindult a testvérharc Kádár sírja körül. A Munkáspártból kiszakadt Európai Baloldal épp úgy jogot formált a Kádár-megemlékezés megtartására, mint Thürmer Gyula hívei, de mivel sosem tudtak egymással megegyezni az időpontot illetően, így a nagy pártszakadás után mindig két megemlékezés volt Kádár sírjánál. Egyik a Thürmer-féle Munkáspárté, a másik pedig az Európai Baloldalé.

KÁDÁR SZERETIK, EGYMÁST NEM

Jó magyar szokás szerint tehát a szélsőbaloldalra is jellemző a megosztottság. Még a kerek évfordulón , az egykori pártfőtitkár születésének 100. évfordulóján sem tudta Kádár sírja egységbe forrasztani a szocialista rendszer híveit. A Munkáspárt bojkottálta a kerek évforduló alkalmából tartott rendezvényt, Thürmer Gyula még civilként sem jelent meg. Ott voltak viszont a szocializmus egykori nagy befolyással rendelkező politikusai, az idős Berecz János és Biszku Béla.

A megemlékezést szervező Kádár János Baráti Kör egy különös ajándékkal is készült a jeles évfordulóra: egy Kádár-szoborral. Igaz, hogy a műalkotás felállítására nem kaptak engedélyt, de a megemlékezés idejére bemutatták azt az összegyűlt körülbelül 300 kommunista szimpatizánsnak.

Moldova György író leplezi le Kádár szobrát 2012. május 26-án. Forrás: nepszava.hu

És ki más is leplezhette volna le e szobrot, mint a Kádár-kultusz legaktívabb ápolója, Moldova György, aki ünnepi beszédében “proletár szentnek” nevezte Kádárt. Ez volt a Kádár-megemlékezések történetének fénypontja. A szobrot azóta egy titkos helyen őrzik, a Kádár János Baráti Kör pedig feloszlatta magát, mert egy fideszes törvény kimondja, hogy civil szervezetek nem viselhetik kommunista diktátorok nevét.

VITA KÁDÁR SÍRJÁNÁL

Forras: 24.hu

Nem csak a Vajnai-féle Munkáspártnak gyűlt meg a baja Thürmerékkel a Kádár-megemlékezések miatt. 2014-ben az ex-munkáspártiakból alakult új kommunista csoport, a Népi Front is összetűzésbe került a Munkáspárttal. A konfliktus forrása az volt, hogy a Népi Front saját megemlékezést jelentett be délelőtt 10:00 órára, de Thürmerék ezt nem nézték jó szemmel, így a HVG beszámolója szerint nemes egyszerűséggel rászerveztek a Népi Front rendezvényére.

A kommunista csoport tiltakozott a thürmeri erőpolitika ellen, ezért “a Fiumei Úti Nemzeti Sírkert, valamint Kádár méltóságának megóvása érdekében”- így a Népi Front ; egy órával előrébb hozták rendezvényüket. Innentől fogva azonban új hagyomány kezdett el kibontakozni.

SZÜLETÉSNAPJÁT ÜNNEPLIK

A 2014-es eset után először a Népi Front döntött úgy, hogy a továbbiakban nem júliusban, Kádár halálának évfordulóján tartanak gyűlést, hanem helyette május 26-án, az egykori pártfőtitkár születésnapján emlékeznek meg a kádári életműről. Hasonlóan vélekedett a Vajnai-féle Európai Baloldal is, így végül e két szervezet, valamint a Hagyományőrző Munkásőr Társaság rátalált egymásra és közös megemlékezés szervezésében állapodtak meg. És lőn világosság, egyesültek a világ proletárjai! Legalábbis részben. Thürmer Gyulát azóta sem szerették meg.

Kommunista szimpatizánsok Kádár János sírjánál 2012-ben Forrás: nepszava.hu

JOGOS NOSZTALGIA?

30 évvel a rendszerváltás után még mindig van félszáz kommunista az országban, akik virágot visznek Kádár sírjához. Hogy mindez csupán nosztalgia-e egy letűnt korszak után, nem jelenthető ki 100% bizonyossággal. Az idősebb korosztály körében egyértelműen többen vannak azok, akik visszasírják a szocializmus létbiztonságát. A fiatalok már szkeptikusabbnak állnak a kérdéshez, bár soraikban is meglepően magas azok aránya, akik inkább pozitívan viszonyulnak a kádári korszakhoz.

Kádár sírja, körülette a Népi Front tagjai
Megemlékezők egy csoportja Kádár János sírjánál. Forrás: Népi Front

Egy azonban biztos: nem valósultak meg azok az álmok, amit 1989-ben a rendszerváltó elit ígért a társadalomnak. Sokan joggal érezhetik úgy, hogy Kádár idején igazságosabb és élhetőbb világ volt. Hiszen bár a szocializmus évtizedeiben sem ment minden rendben, az a rendszer mégis képes volt olyan gazdasági-társadalmi és szociális feltételeket teremteni, amely lehetőséget adott egy nyugodt, békés és kiszámítható életre. Mindenki számára.                                                                                                                                (kadar-janos-sirja-ma-is-szazakat-vonz)

“Kádár János sírja ma is százakat vonz” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Egy szava sem igaz a hírnek.
    Akik Kádárt szeretik, nem vetik megy egymást, persze ellenkezés van, de az a kisebb, és az sokkal több, ami összeköt, mint ami szétválaszt.
    Más…
    Kérek közületek tagokat, akik tudnak valamit a KOMMUNISTA.NET sorsáról, írjon nekem, odaveszett rengeteg infó, az archívum, a weboldal nem elérhető. Tud valaki róla? Kérem, jelezze itt kommentben!

    1. Innen kimenthető, ami menthető. Április 12-én még működhetett. A Twitteren kibertámadást emlegettek (Népszava) a Munkáspárt oldalával kapcsolatban is. Szerintem ez a figyelemfelkeltés csak elvesztegetett szavazatokat hozott nekik az EP-választáson. Ami végtére is jó volt a Fidesznek, függetlenül attól, ki állt mögötte.
      https://web.archive.org/web/2018*/kommunista.net
      https://twitter.com/kommunistanet
      https://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:QTw1z4_0GX4J:https://kommunista.net/kapcsolat&hl=en&gl=us&strip=1&vwsrc=0

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .