Unja a magyarok többsége a lopást

A többség szerint csatlakoznunk kellene az Európai Ügyészséghez

Úgy fest, a nagy többség nem bízik annyira a Polt Péter vezette nyomozóhatóságban.

A magyarok 58 százaléka szerint hazánknak csatlakoznia kellene az Európai Ügyészséghez

– derül ki a Závecz Research reprezentatív közvélemény-kutatásából, amely április második felében készült a 24.hu megrendelésére.

Mindössze 25 százalék azok aránya, akik szerint nincs szükség a csatlakozásra, 17 százalék pedig nem tudott vagy nem akart válaszolni a kérdésre.

A kutatás eredményeit részleteiben közöljük, az eddig megjelent cikkek itt olvashatók.

Még a Fidesz is kampányolt vele

Az Európai Ügyészség felállításáról másfél éve döntöttek az uniós tagállamok igazságügyi miniszterei. A szervezet az európai uniós források kárára elkövetett bűncselekmények üldözésére jön létre, egy központi hivatalból és a tagországokba delegált európai ügyészekből épülne fel. Ha Magyarország csatlakozna, a hazánkban eljáró európai ügyészek magyar jogászok lennének, de nem a Polt Péter vezette Legfőbb Ügyészség kötelékébe tartoznának.

Magyarország azonban nem vesz részt az együttműködésben, mert a kormány szerint most is megvannak azok az intézmények, amelyek eljárhatnak az unió pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel szemben. Pedig tíz éve – az akkor ellenzékben lévő – Fidesz EP-választási programjában is szerepelt az európai ügyészség létrehozásának szükségessége.

Érdekes, hogy a mostani felmérés szerint

még a Fidesz szavazóinak körében is valamivel többen vannak (41%) azok, akik támogatják Magyarország csatlakozását az Európai Ügyészséghez, mint azok, akik nem (37%),

a fennmaradó 22 százalék pedig nem tud, vagy nem akar állást foglalni.

Elkötelezett ellenzék

A kormány korrupciós ügyeit napirenden tartó, a Polt-féle ügyészséget pedig elfogultsággal vádoló ellenzék szavazói jóval elkötelezettebbek: elsöprő többségük, 87 százalék szerint csatlakoznia kell hazánknak az uniós ügyészséghez, mindössze 7 százalék szerint nem, és 6 százalékuk nem osztotta meg álláspontját.

Hadházy Ákos volt LMP-s, most független országgyűlési képviselő tavaly nyáron aláírásgyűjtést jelentett be, egymillió, az Európai Ügyészséghez való csatlakozást támogató szignó összegyűjtését tűzte célul. A munka jelenleg is zajlik, néhány hete átlépte a 600 ezret az összegyűlt aláírások száma. Az EP-választás előtt a Momentum tévéreklámjában került elő az Európai Ügyészség témája: a párt szerint a támogatások nagy részét „fideszes zsebek kitömésére” fordítják, amit Mészáros LőrincTiborcz István és Garancsi István arcképével illusztráltak. Az állami tévé a hirdetést csak úgy volt hajlandó leadni, ha a hármuk arcképét kikockázzák.

A Závecz Research felmérése a pártnélküliekre is kitér: körükben 60 százalék az Európai Ügyészséghez való csatlakozás támogatóinak aránya, és 21 százalék utasítja ezt el.

Eszköz az OLAF kezében

A 28 EU-tagállamból 22-en vennének részt az együttműködésben: Magyarországon kívül Dánia, Írország, Lengyelország, Svédország és az Egyesült Királyság sem csatlakozik, igaz, az utóbbi inkább az EU-ból való kilépés körüli huzavonával van elfoglalva.

Az Európai Parlament és az Európai Tanács ebben a ciklusban nem tudott megegyezni arról, ki vezesse a legkésőbb 2021-ben felálló Európai Ügyészséget. A két esélyes jelölt a parlament által támogatott Laura Codruta Kövesi, a számos politikust börtönbe juttató román korrupcióellenes ügyészség korábbi vezetője, illetve a francia Jean-Francois Bohnert volt, utóbbit a kormányfők tanácsa támogatta. A hazájában az igazságügy-miniszter kezdeményezésére elmozdított Kövesi ellen a román kormány hevesen kampányol.

Az Európai Tanács egyébként azzal indokolja a szervezet létrehozását, hogy a tagállamok évente legalább 50 milliárd euró bevételtől esnek el a határon átnyúló csalások miatt, a tagállami hatóságok hatásköre pedig az országhatároknál véget ér. A másik indok, hogy a meglévő uniós szerveknek, így az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) vagy az Európai Unió Büntető Igazságügyi Együttműködési Ügynökségének (Eurojust) nincs lehetősége arra, hogy nyomozást vagy büntetőeljárást indítson a tagállamokban.

Bár az Orbán Viktor vejének korábbi érdekeltségébe tartozó Elios Zrt. által levezényelt közvilágítási projektek ügyében az OLAF ajánlásai nyomán indult Magyarországon nyomozás, Polt Péter legfőbb ügyész februárban úgy nyilatkozott: „nagyon komoly nyomozás” eredményeként jutottak arra az álláspontra, hogy nem történt bűncselekmény. Az ügy miatt mégis 13 milliárd forint EU-támogatástól esik el hazánk. Poltot egyébként szerette volna meghívni az Európai Parlament Költségvetési ellenőrző bizottsága, hogy más ügyek mellett az OLAF-jelentések magyarországi bizonyítékként való elfogadásáról is beszéljenek, ő azonban nemet mondott, mert szerinte meghallgatása politikai kampányesemény lenne.

Módszertan

Az adatfelvétel április 18. és 24. között készült, az ország felnőtt népességét reprezentáló 1000 fő telefonos megkérdezésével. A közvélemény-kutatás során kapott adatok legfeljebb plusz-mínusz 3,2 százalékkal térhetnek el attól, amit akkor kaptunk volna, ha minden választókorú személyt megkérdeztünk volna az országban.                          (24.hu)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: A Döbrögisztánná tett jelenlegi élőhelyünkről ELLOPTÁK AZ ORSZÁGOT! Kilencedik éve LOPJÁK A JÖVŐNKET, illetve annak még a lehetőségét is!

Ez pedig nem csak Döbrögi bűne! A volt szocialista országok közül minket tettek tönkre legjobban politikai maffiáink.

TETTÉK PEDIG EZT KÖZÖSEN, A SZEMÜNK LÁTTÁRA, A TUDTUNKKAL, A FELHATALMAZÁSUNKKAL!

Az hogy megtehették, az A MI BŰNÜNK!

Sajnos így lesz ez mindaddig, amíg tűrjük! Ám a jelek szerint egyre kevesebben nézik ezt már jó szemmel. Félő viszont, hogy mire a nagy többség rájön a galádságokra, már késő lesz! Akkor már orítozhatjuk, hogy “…Te tetted ezt király…”

A lopások meggátlása még az állenzéknek sem igazán szíve – ügye! Hadházy egyedül szerencsétlenkedik az EU – s ügyészség ügyével.

Pedig jelen helyzetünkben CSAK AZ LEHET (ne!) remény! (Persze még lehet csatlakozni!)

Ám megnyugtató megoldás egy valódi VISSZA – RENDSZERVÁLTÁS LENNE! (Arra is lenne komoly igény!)

A probléma, hogy nincs rá komolyan vehető megszervező.

“Unja a magyarok többsége a lopást” bejegyzéshez 26 hozzászólás

  1. Kedves Admin!
    Hol élsz te?
    Szerintem a Holdon.
    Most is ugyanaz az egypártrendszer van, mint csermanek idejében. Csak most nem a szovjetek a “barátaink”, hanem az amcsik.
    Ez a rendszer szinte semmiben sem különbözik az előzőtől. Mindkettőt ráerőszakolták a magyarságra.
    Mégis hogy képzeled el ezt a rendszer-visszaváltósdit?
    A komcsipárt titokban megszervezi a magyarországi vöröshadsereget, és egy katonai puccsal átveszik a hatalmat?
    Aztán elveszik mindenkitől a termőföldjét, és visszatéeszesítenek mindent?
    Kizavarják a Rózsadombról a burzsujokat, hogy a párttitkárok, meg a katonatisztek üljenek a helyükbe?
    Utána felajánljátok az országot valami orosz multimilliomosnak, hogy nagyüzemben -természetesen fillérekért, rabszolgamunkában- gyártjuk az orosz haditechnikát?

    Leszállhatnál a földre, és elgondolkodhatnál azon,- akár meg is kérdezhetnéd (bár akinek megalomán, pszichopata tömeggyilkosok a példaképei miért is érdekelné, mit akarna a többi ember … jó nekik a véres katonai diktatúra, azt’ jóvan… csak én adjam ki a parancsokat, meg írhassam alá a halálos ítéleteket) hogy VALÓJÁBAN mit szeretnének az emberek!

    1. Kontroll!
      Akár igazad is lehetne.
      Ha nem lennék pld. én magam kívülálló, semleges a témában, és max. 35 lennék, a biztosanpártválasztók közül egy, jó nettó 220 ezerrel, azt mondanám, igazad van.
      De érintett vagyok, nagyjából pont azokra az egyébként jogosnak tűnő vádakra vagyok érzékeny, amiket Adminnak címeztél.
      De én vagyok annyira “nem komcsi”, hogy lásd, egy másik poszt kommentjében azt írtam, én gyurcsányné listájára szavazok egész biztosan, mert ő 3 érzékeny pontra mutatott rá, ami engem kiváltképp érint.
      Mégsem mondom azt, hogy nekem ők a példaképeim, vagy hogy legyen megint gy.f. a góré, sem a neje!
      De, azért egy kicsi arcátlanság van tőled a dologban, ahogyan mindenki más szélsőjobb, neonáci kötődésű elemeknél ez lenni szokott, hogy szándékosan – tudván, hogy nincs igazuk – összemossák a fasizmust a (létezett) szocializmussal.
      Igen, biztos lehetsz benne, hogy ezt a te parasztjaid megkajolják, már akik téged követnek itt és máshol, az Aranykor hajnalán.
      De addig is, amíg ez nem jön el: itt és most kőkemény fasiszta diktatúra van, és igen, ezt bizony le kell cserélni akár kommunista diktatúrára is, ha kell, azért, hogy soha többé ne kelljen kisgyermeket látni, ahogyan az utcára dobott foteljukban ülve szorongatja a plüssmaciját.
      Mint valami rémálom, nagyon nehéz nekem ezt a képet kiheverni, túl érzékeny vagyok már ahogy öregszem..
      Nem volt tudomásom, hogy az általam megélt, és létezett szocializmusban bármilyen hasonló dolog történt, ez elképzelhetetlen volt. Bármilyen torz, kibicsaklott, mai ésszel felfoghatatlan dolog volt a létezett szocializmus, mondjuk ki, hogy ehhez a mai állapothoz képest egyfajta Kánaán volt, tej- és mézfolyam nélküli, de mégis csak Kánaán volt!
      Én már azt mondom: egy rendszert úgy kell mérni, ahogyan a gyermekekkel bánik! Mert aki az én gyermekemnek iskolát (tudást), orvost, üdülést, nevelést, és egyáltalán élhető életet biztosít, az mindent megad NEKEM is, mert ugyan mi más lehet az én célom, ha nem ugyanez? Nekem mindehhez “csak” hozzá kellett tenni a személyes tudást, a család szocializációját, nem kellett rettegni, hogy miből fizetem ki a csekkeket, és hogy a gyermekeim hol fognak lakni, ha beszólok a főnöknek, és engem kirúgnak … (majdnem minden főnökömet lehülyéztem anno, még a ’80-as években).
      Hozhatnék ezer példát, nem szükséges, tudod, az a létezett rendszer, a kádárizmus (ez a legpontosabb kifejezés rá), az bizony nem szorul védelemre, legkevésbé az enyémre! Persze, ez nem jelenti azt, hogy esetenként ne védjem meg inkább a saját magam igazságérzetére tekintettel, mint most is tettem!

      1. Én is a DK listájára fogok szavazni! Legalább kampányolnak, és úgy tesznek, mintha ellenzéki párt lennének. Ráadásul nincs hitelességi problémájuk, mint a többieknek. Szépen meg is erősödtek. A Jobbik nemzeti radikális pártból… Tényleg, mi lett? Az LMP radikális zöld pártból… Izé… Na ugye. Az MSZP-t gyakorlatilag a Fidesz tartja lélegeztetőgépen, és csak remélhetjük, hogy 2022-ben már a parlamentbe sem fognak bejutni.

        1. Tudod, ahhoz kell némi IQ, hogy valaki felfoghassa ezt a látszólagos ellentmondást, hogy az EU számlájára róható számos negatív hatást csakis az EU-n belül vagyunk képesek némileg korrigálni. Tehát nem szabad távolodni, mert azzal csak rosszabb lesz. Aki nem hiszi, nézze meg az angolokat, mivé váltak már most is, pedig ők valóban nettó befizetők voltak – elvileg, de gyorsan kiderült, hogy mi lesz belőlük nélkülünk, vagyis az olcsó munkaerő nélkül. NEkik kell majd kitakarítani a wc-t, és ők ehhez nem nagyon értenek. Németek dettó.
          Szóval, csakis EU párti politikus menjen, mert minket csak ők védhetnek meg ettől a siserehadtól, ami minket csontig legel.

    2. Kontroll szerint:
      2019-05-22 – 15:24

      “…akár meg is kérdezhetnéd VALÓJÁBAN mit szeretnének az emberek!”

      Mit szeretnének? -szerinted.

  2. Szerintem Kontroll mondandójában bizony sok igazság van és V.kutyáéban is, de van néhány súlyos tévedés. Csak egyet kiemelve :
    Az első az,hogy a magyar nép nem unja a lopást, egyszerűen nem foglalkoznak vele.
    Miért ? Mert a hátrányát nem érzik a bőrükön !!!!

    Van munkahely, emelkednek a fizetések, akinek itthon nem tetszik mehet külföldre, lényegében nincs munkanélküliség. A kormány minden évben bedob egy kis koncot – 10.000 forintok, Nők 40, Csok , adó és járulék csökkentések, nyugdíjprémium stb. stb.
    Ezek után miért is lázadnának ??????

    Oszt’ az Orbán rendszer nem fasiszta. Én éltem és dolgoztam a puha diktatúrában – része is voltam az elnyomó hatalomnak , szüleim a kemény diktatúrában és Horthy alatt is . Szóval a fasizmus egészen más – például nem lehetne ilyen kommenteket megjelentetni – , akit részletesebben érdekel olvassa az internetet.

    Az,hogy kilakoltatnak családokat az bizony szomorú, a teljes történetük ismerete nélkül nem lázadozok mert ismerek hozzám közel állók történeteit és csak sajnálni tudom őket mert bizony alapvetően maguk tehetnek a sorsukról !

    Azt pedig,hogy a Kádárizmust mennyire kívánja vissza a nép elég megnézni a Munkáspártra adott szavazatok számát !

    A nagy probléma az Alkotmányban van !!!! Ez az agyon toldozott-foltozott és kiegészítgetett alkotmány rossz, mert nincsenek bent a hatalom alkotmányos fékjei !
    Akinek kétharmada van – bármit megtehet !

    Igaza volt Pozsgainak, amikor a rendszerváltás hajnalán azt mondta,hogy először egy Alkotmányozó Nemzetgyűlést kellene összehívni !
    A régi és az új hatalom birtokosai nem tették meg ! Miért ? Mert ez alkotmány nagyon-nagyon jó volt a mindenkori hatalom részére.
    Megjegyzem,hogy az Alkotmányunk a sok-sok változás ellenére még mindig az 1936 – os Szovjet alkotmány szellemiségén-talaján áll !

    Ja, Horn Gyulának is kétharmada volt, oszt’ ő is élhetett volna a változtatással, de nem tette !!!!!

    1. Nahát, miket látok leírva? A saját, tegnapi gondolataimat, arról, hogy kik kedvelik, kik védik ezt a mai – IGENIS DIKTATÚRÁT, mert hogy éppen az!
      https://index.hu/techtud/2019/05/22/a_magyar_felsoosztalynak_egyre_jobban_tetszene_egy_diktatura/
      “A szegényebbek inkább demokráciapártiak, a gazdagabbak egyre nyitottabbak a diktatúrára. A szegényebbek elégedetlenek a mostani demokráciával, a gazdagabbaknak viszont nagyon tetszik. ”
      Aztabüdibe!
      Igen, a fasizmus a még éppen le nem csúszott, de főleg a felcseperedett kispolgárság tenyészdéje, akik természetes közegnek tartják azt a társadalmat, ahol a szegényeket (vagyis az általuk kisemmizetteket) kvázi bűnösnek kiáltsák ki azért, mert szegények. Aztán külön sárga mellénnyel, és 150 eurós (havi) “fizetéssel” ítélik kényszermunkára őket, akiktől elvettek mindent.
      Ez bizony minimum félkemény diktatúra, és csak azért nem erősebb, mert még nem vagyunk Tadzsigisztán jóbarátja, ahol simán betiltják a Facet, Googlet, Youtubet, ha a helyzet úgy hozza, aztán valóban hiába irkálgatnánk, nem lenne mit és hová. Igen, ebben igazad is lehet.
      Szóval, a kilakoltatás kérlek tisztelettel: nem szomorú, hanem galád dolog!
      Látni szeretném, ahogy orbán lányát, ráchelt húzza a rendőr a földön, és viktorka rohangál egyik rendőrtől a másikig, hogy megvédje kedvenc kis lánykáját, főleg a félmillás telefonját. De szép lenne ilyet látni….Akkor elhiszem neked, hogy valóban nincs fasizmus!
      De most csak ezek ellenkezőjét láthatod, hát ezért van kérlek tisztelettel fasizmus!
      De ami késik, nem múlik, a tankok már a kertek alatt vannak, várják a vidéki kitelepítést, pld. egy váratlan esemény, mondjuk egy bukott választás után, hogy megvédjék a trafikokat.

      1. Éppen a DK-ra készülsz szavazni. Közben pedig fasizmussal és diktatúrával riogatsz. Emlékeztetnélek, hogy pont Gyurcsány idejében volt szemkilövetés, kardlapozás. Orbán miniszterelnöksége alatt maximum csak lengőajtó.
        Milyen kommunista az, amelyik egy ilyen helyzetben nem a Munkáspártra szavaz, hanem helyette arra, aki a köpönyegforgató “kommunisták” legjelesebb képviselője!? Pártvonalon felkapaszkodott, majd a milliárdos kapitalista lett. Persze, megint a taktika. A legesélyesebb ellenzéki. Közben az egyetlen hiteles ellenzéki párt, a Munkáspárt elvérzik.

        1. :))) Jó vicc. Kidöglött az a szemét ávós, pufajkás, hasonló söpredék, akik 1990-ben rájuk szavaztak. Nincs utánpótlás,a jelek szerint fattyaik sem. Csak az vérezhet ki, akiben még van vér, illetve csak az kerülhet pöcegödörbe, aki még a budin ül. Fordítva nem működik egyik sem:))) DK. Őszöd, rendőrterror,Apró, államcsőd és más ínyencség. De ők feljövőben vannak, ami stílszerűen böszmeség. Nem kellett volna az elmefogyatékos Medgyessyt megválasztani és ma EUR és ha nem is Ausztria, de Csehország színvonala meglenne bőven. A történtek miatt most már tényleg csak taktikázni lehet, olyan pártok között, akiktől hányunk.

          1. Melyik kormány alatt volt a legjobb a demokrácia?
            https://24.hu/belfold/2018/09/20/demokracia-magyarorszag-fidesz-ner/
            Cseppet sem meglepő módon Horn Gyula alatt.
            Csak mert szóba hozta valaki, azért tettem ide.
            Még engem is meglepett a dolog, szerintem nem igaz, de a számok engem is megleptek ezúttal. A számoknak pedig muszáj hinni, lásd cukorszintmérő, naponta szembesülök a számokkal.

            Egy csodás összeállítás, friss, ropogós, 100 % orbán, 0 % emberség.

            https://www.youtube.com/watch?v=dQSebZQ-BkQ

            fidesz, én ilyennek szeretlek.

          2. A Munkáspárt most jó válaszokat ad a legfontosabb kérdésekre. A múltja tényleg szörnyű, de! Azok a múltbéli szörnyűségek ugyanúgy köthetők a DK-hoz és az MSZP-hez is. Egy alom.

          3. “Amit az adós minden alkalommal elfelejt mondani: Bíró Ilona nem az utcára kerül, ezen kívül két budai luxus ingatlannal rendelkezik.”
            Ezzel kezdődik a videó.

        2. Rakjál tüzet a nemzethy televízióban adás közben, és számold össze, hány golyót kapsz, éleset! Már, ha túléled. A boncmester majd összeszámolja!

          1. Rakjon az tüzet, akinek baja van a kormánnyal.
            Kész szerencse, hogy a bíróságok nem így működnek. Elítélnek mindenkit azzal, hogy majd úgyis elkövet valamit. Logikád szerint: Gyurcsány és Orbán közül Orbán a rosszabb, mert igaz hogy Gyurcsány szemeket lövetett ki, de Orbán majd fog!
            Ezzel nem tudok vitatkozni.

          2. Anno, első orbán-kormány idején, valaki ellopott egy halom ócskavasat (terepjárót), ami az orbán pereputtyot furikázta közpénzen. Nyilván nem volt benne családtag, ki az a barom, aki el akar rabolni egy vagy több embert az autó miatt? Ezt talán még egy hülye rendőr (picsa) is felfogja. Ennek ellenére hány golyót szedtek ki az ócskavas tolvajból?
            Nem gumilövedéket, hanem ólmot, azért, mert el kell számolni vele a moszadnak.
            Ez majd 20 éve volt.
            Ha a fejleményeket nézzük, most meg sem közelíthetnéd az utcát sem bármilyen autóval!
            Orbán és családja nem létezik a mi valóságunkban, el van tőlünk zárva, körbe van véve, “mint akit akasztani visznek”.

          3. Igen, volt ehhez hasonló story, de nem ez!
            A történet:
            A vádirat szerint a fiatalember múlt év május 7-én a főváros II. kerületében, egy hirtelen ötlettől vezérelve határozta el: megszerzi a szóban forgó autót, amelyben akkor egy fiatal hölgy ült, akiről később kiderült, hogy rendőr.

            Simon Attila kirángatta a rendőrnőt a terepjáróból, miközben – a vád szerint – egy riasztópisztolyt szegezett a sértettre. A férfi vallomásában tagadta, hogy pisztolyt fogott volna a rendőrre. Azt mondta: a sértett anélkül lőtt rá fegyverével, és sebesítette meg őt, hogy előtte figyelmeztette volna.
            A vád szerint azonban Simon az eset másnapján elmesélte a történteket Pete József másodrendű, valamint Ronkovics Tamás harmadrendű vádlottaknak. Megkérte őket, hogy keressék meg a rabláshoz használt pisztolyt, amit bedobott egy gazos telekre. A hatóság Pete Józsefet és Ronkovics Tamást bűnpártolás vétségével vádolja.
            Ezt a fegyveres rablást akarod párhuzamba állítani a szemkilövetéssel?

          4. Ha orbán familia életéről van szó, akkor simán hátba lőtte a rendőr picsa a menekülő tolvajt. Azután, hogy nyilvánvaló volt, hogy nem törtek az életére (mármint a rendőrnek), az autó el volt lopva, és autólopásért még törökország nagy barátja, magyarország sem szabhat ki (egyelőre) halálbüntetést. A rendőrpicsa felülbírálta ezt a körülményt, és a menekülő autóra több célzott lövést adott le, nyilván persze a kerekére célzott, de a tolvajból szedtek ki 5-6 golyót. Tehát, a rendőrpicsa kivégezte (majdnem) az autótolvajt. Hány autólopás volt csak azon az egy napon Budapesten? És hány tolvajba adtak le lövést, egy egész tárral?
            És persze, a másik bűnöző, pintérgeci kitüntette a gyilkossági kísérletért a rendőrpicsát, aki ma is vígan éli világát, nem került európai bíróság elé.

          5. Még egyszer, ez nem sima autólopás volt, hanem fegyveres rablás. Még akkor is az, ha csak fegyvernek látszó tárggyal történt. Különben a bírói gyakorlat sem tesz a kettő között különbséget. De védd csak tovább elvakultságodban a tettest, aki védtelen nőnek gondolta az áldozatát és aljas módon fegyverrel akarta kirabolni.
            Erre mondják azt, hogy ráb@szott a sompolygásra. Ennyi.

  3. a meglévő pártok közül bármelyikre szavazni – nem szabad. Gyurcsány a szem kilövetés mellett a munkások legnagyobb árulója, Ő vette el a munkások jogait a bíróságokon.
    A választásnak nincs személyekre, csoportokra, társadalmi osztályokra befolyása. Az eu-ra sincs valójában.

  4. Tisztelt vitázók! Orbán barátok és szimpatizánsok, és ellenlábasok akik azért komoly érveket is felhoznak a kis geci ellen! És persze az a kiválasztottak mellette is !Nemrég egy nagy tudású, de szó szerint nagy tudású baráton aki világéletében szidta a komcsi geciket,nem a kádár rendszert, szó szerint azt találta mondani hogy írd már le barátom a nagy tudású barátaidnak hagy a RABSZOLGATARTÓ TÁRSADALOM ALAPJAIT
    ANTALL JÓZSEF RAKTA LE! Ez ha tetszik ha nem tetszik így van,éltem és dolgoztam,mindkét rendszerben de annyi eszem azért van hogy tudok még különbséget tenni…Mi a véleményük?

    1. Az árulás pozsgayval és nyers rezsővel kezdődött, és nem kevés részben grósz károllyal, bár ő még védte amit védhetett, hirtelen rájött, hogy nem úgy gondolta a nyitást, ahogyan lezajlik.
      Ez nem egy vagy több ember bűne volt, meg lehetett volna oldani emberi módon.
      És mindenkit ki kellett volna fizetni az össznépi tulajdonból, a teljes nemzeti vagyon egytízmilliomod részével! Ehelyett megkaptuk a teljes össznépi államadósságot (ami ráadásul nem is a miénk volt, hanem az akkori nagytesó oroszoké).

      1. V.kutya szerint:
        2019-05-23 – 16:18

        Németh Miklóst ne tessék kifelejteni a felsorolásból.

  5. Hamarosan penetráns “illatfelhő” borítja be Orbánt és fideszes oligarcháik házatáját az uniós forrásból támogatott projektek közbeszerzéseinél eddig feltárt visszaélések, csalások miatt, amit hétkönapi nyelven a jobb érthetőség kedvéért közönséges lopásnak neveznek.
    Betelt a pohár Brüsszelben – vaskos büntetés jöhet.Az Európai Bizottság “halmazati büntetést” helyezett kilátásba, ami még a költségvetést is megroppanthatja.

    Elméletileg 5 százalék feletti hibaarány felett Brüsszel akár fel is függesztheti a támogatásfolyósítást, de ezt eddig nem tette, mivel inkább a szabályos működés ösztönzése, kikényszerítése volna a cél.Az EU büntetés végösszege elérheti akár az 1000 milliárd forintot is, hiába kilincsel a magyar delegáció Brüsszelben, hogy megkísérelje lealkudni az uniós támogatásmegvonásokat.

    https://24.hu/fn/gazdasag/2019/05/21/brusszel-magyarorszag-buntetes-europai-unio-tamogatas/?fbclid=IwAR0c6Wz7ajbLWLrMSErkbfBWPvl1SEguB4D9QdbGWw5SRoa2bd2flssppsg

    https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/kozbeszerzes-forrasmegvonas-brusszel-eu-unios.684672.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

  6. Az előbbihez DrNemoda 2 kérdése és a konklúzió:

    “Mi lenne, ha tényleg minden kiderülne ? És akkor mi lenne, ha a személyi konzekvenciákhoz is elérnénk ? És nem nekünk kellene visszafizetni ezeknek a gazembereknek a gazdagodását. Most történik meg ugyanis az igazi pénzmosás !” -amiben teljesen igaza van, mert Döbrögi és oligarchái, lakájai által elkövetett disznóságaikért ismét mi fogunk fizetni.

    https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/egyre-no-a-feszultseg-a-kormany-es-brusszel-kozott—szazmilliardok-sorsa-a-tet.684768.html

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.