Venezuela

“Tegnap árulók egy maroknyi csoportja a jobboldali puccsisták által felbujtva, megpróbálta átvenni a hatalmat. Ismét belebuktak. Azóta követségről követségre menekülnek, az igazságszolgáltatás körözi őket, és hamarosan börtönbe kerülnek árulásukért és bűntetteikért” – mondta televíziós beszédében Nicolas Maduro venezuelai elnök.

A keddi, John Bolton am. nemz. bizt. főt. által koordinált venezuelai “felszabadító mókázás” látványos kudarcát követően Guaido szövetségese, a “Népakarat” nevű Amerika – barát bűnbanda vezetője Leopoldo López a caracasi spanyol nagykövetségre futott. Ott kapott menedéket. A Guaido oldalára dezertált 27 katona pedig a brazil nagykövetségig meg sem állt. Számukra az lett a menedékhely.

“”Lehetséges a katonai beavatkozás. Ha erre lesz szükség, az Egyesült Államok megteszi” – fenyegetőzött a Fox Business Network adásában Pompeo amerikai külügyér.

“Ez a mi féltekénk!” Ez nem az a hely, ahol az oroszok beavatkozhatnak. Oroszország ténykedése itt nem kívánatos!

Ez hiba a részükről, és ez nem fogja a kapcsolatok javulását szolgálni” – röfögte tegnap Bolton a Fehér Ház elé összeröffenrett újságíróknak.

Pompeo tegnap fölhívta telefonon Szergej Lavrovot, hogy kifagassa. Az amerikai külügyér telefonálhatnákjának szándékát az orosz külügy sajtószolgálata tegnap megerősítette. Hogy aztán azóta történt – é valami? – arról semmi hír.

A kanadai kormány FELSZÓLÍTJA Venezuela elnökét Nicolas Madurot, hogy önként mondjon le! – közölte a kanadai külügyminiszter, Hrista Freeland.

A kanadai külügyminiszter sürgeti Madurót, hogy lépjen ki

“Itt az ideje, hogy Maduro és törvénytelen rezsimjének támogatói távozzanak. Tegyék lehetővé Venezuela visszatérését a demokrácia és az alkotmányos rend kereteibe!” – hisztizett Hriszti.

A spanyol baloldali koalíció – az Unidas Podemos – vezetője Pablo Iglesias szerint a spanyol kormány már belátja: hiba volt Juan Guaidot Venezuela ideiglenes elnökeként elismerni.

A politikus megjegyezte, hogy Spanyolország külügyminisztere, Josep Borrell is tisztában volt Guaido elismerése, de még súlyosbítja a helyzetet, hogy a spanyol külügyminisztérium a mai napig nem tett hivatalos nyilatkozatot a tévedésről.

Tegnapi televíziós szónoklatában egyébként Maduro reformokat igért. Mindenesetre a rövidített munkaidős időszakot meghosszabbították Venezuelában.

Patrick Shanahan amerikai hadügyér viszont a venezuela helyzetre hivatkozva lemondta európai utazását. Germániában és Belgiumban kellet volna megjelennie, parancsnokságavatási ceremnián. Angliában is időzött volna egy kicsit.

Inkább munkába temetkezik!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Venezuela” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Úgy tűnik a színfalak mögött valami lejátszódott….ami nem publikus.
    Lehet, hogy a dolgok alakulásában a kinai – orosz katonai közeledés fontos tényező ?
    Persze, az is tény, hogy az US. imperializmus a történelem folyamán még sehol nem adta fel “könnyen” a befolyását…..

    1. Az orosz- kinai katonai közeledésen már a két ország régen túl van. Igen csak szorosnak mondható az orosz -kinai katonai kapcsolat, t. furnan! Anno nem is olyan régen sorozatban együtesen csináltak közös hadgyakorlatot a Fekete tengeren, a Földközi tengeren, és a kinai- orosz partoknál úgy kb. 2015-ben, ha jól emlékszek. Ja, és ne feledkezzünk meg a talán a 2017-es nagyméretü szárazföldi közös hadgyakorlatról sem. És azóta is közösen fejlesztik a hadiiparukat. Venezuelában is közös az érdekük a kinai -orosz nyersolaj befektetés révén.

      1. A jó kapcsolat kezdete valahova 2007 idejére tehető. Mára stratégiai szövetségesek.

        sokkaljobb.hu/content/nato-globális-háborúra-készül-0

      2. nagy a tévedés. Nincs semmiféle katonai együttműködés szerződésben rögzítve. A valóságban sem valósul meg ilyesmi, a szárazföldi gyakorlatra csak kis Kínai kontingens ment el, és sok fegyver rendszert el sem vittek, ami nem is tetszett az orosznak. Az orosz nem barátja Kínának, fel szeretné darabolni az országot. Mint az Usa. Az orosz amerikai katonai, titkos szolgálati együttműködés jóval szélesebb körű. (az orosz terepjárókba amerikai motorokat építenek, az orosz vadászgépek amerikai műszerekkel repülnek, gazdaságban meg emelik az olaj árát, hogy az orosznak legyen pénze fegyver gyártásra.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .