Ebbe a rendszerbe csak beledögleni lehet!

“Emiatt a rendszer miatt mi meghalunk!”

Egy 2 éves kisfiút szemsérülés ért, és az anya elmondása szerint két kórházból is elutasították.

Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő elmondta az ATV Start műsorában, valójában az történt, hogy el sem jutottak a Bajcsy kórházba, ahová először vitte volna a mentő, mert a mentős még útközben megkérdezte a kórházat, tudnak-e fogadni egy 2 éves gyereket. A kórház tájékoztatta, hogy nincs náluk olyan lélegeztető gép, ami egy ilyen pici gyerek altatásához szükséges, és az MR-be le tudnák vinni, ezért átirányították őket a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájára, ahonnan átvitték a Baleseti Központ CT -jére, és ott megfelelően el tudták látni. A Bajcsy kórház magára vállalta az esetért viselt felelősséget.

Kunetz megjegyezte, hogy a protokoll szerint ezt kellett tenniük. Ebből viszont látszik, milyen szerteágazó és követhetetlen egy betegút a beutalástól az ellátásig, és a protokoll 57 oldalon taglalja a betegbeutalási rendszert. Említette, hogy ez csak Budapestre jellemző, mert vidéken más a helyzet, például ha Zalaegerszegre bevisznek egy gyereket a kórházba, ott is marad, mert el tudják látni. Úgy gondolja, hogy Budapesten 4-5 súlyponti kórházat kellene létrehozni, legalább 1600-2000 ággyal, amely át tudná venni a 27 kórház több mint 50 telephelyének működését.  Így kevesebb eszközre és kevesebb szakorvosra lenne szükség, mint amennyi a 27 kórház ötvenvalahány telephelyén kellene, tette hozzá.

Kunetz úgy látja, a kormányzati szándék az, hogy ezt a rendszert bebetonozzák, mert így a kórházak igazgatóinak, a “kiskirályoknak, orvosbáróknak” a helyét is bebetonozhatják. Ez egy hűbéri rendszer, ahol a hűbérúr a hűbéreseit így tartja el, jelentette ki.

“Emiatt a rendszer miatt mi meghalunk!” – közölte, mert tud olyan esetről, amikor azért halt meg a beteg, mert a szerteágazó egészségügyi ellátásban elveszett. A kérdésre, hogy miért nem lehet a vidékre jellemző súlyponti kórházi rendszert Budapestre is átültetni, Kunetz úgy válaszolt, mert akkor nem 27 kórházigazgatóra lenne szükség, csak 4-5-re. Évtizedek óta fennáll ez a probléma, a rendszerváltás óta nem tudták ezt a rendszert áttörni, folytatta. Erre politikai szándék kell, és az állampolgároknak kell ezt kikényszeríteni a politikától, hangsúlyozta. Szerinte a politikusok jelenleg csak akkor vesznek részt személyesen ebben az egészségügyi ellátásban, akkor is soron kívül, ha vészhelyzet van, egyébként külföldre járnak kezeltetni magukat. Elárulta, hogy tud olyan politikusokról, mindkét oldalról, akik Ausztriába és Németországba járnak ki.                                                                                                                                           (atv)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: “…az állampolgároknak kell ezt kikényszeríteni a politikától…”

– Ahogyan a halottat csókkal föltámasztani – mint az köztudott – lehetetlen, úgy a politikusokból verbuválódott bűnbandáktól sem lehet kikönyörögni a kedvező változást! Ráadásul az egyre stresszesebb és emiatt egyre betegebb magyarok tömegeit kellene ellátnia a NINCSBŐL “MŰKÖDŐ” rendszernek. Ami gyógyulást nemigen, csak biztos halált igér.

AZ ELYTH EZÉRT JÁR NYUGATRA MAGÁT KÚRÁLTATNI! (VALAMIKOR fordítva volt!)

Döbrögisztánná lett élőhelyünk közegészségügye FINANSZÍROZHATÓSÁG HIÁNYÁBAN csak a beledöglésre garancia.

A finanszírozhatósághoz SAJÁT, MŰKÖDŐ GAZDASÁGRA VAN SZÜKSÉG!

A saját, működő gazdasághoz ORSZÁGRA VAN SZÜKSÉG!

Saját ország megteremtéséhez pedig RENDSZERVÁLTÁSRA VAN SZÜKSÉG!

A rendszerváltáshoz HITELES, NEMZETI ELKÖTELEZETTSÉGŰ, ŐSZINTE KOMMUNISTA ERŐ KELL!

Amíg ez utóbbi nincs, remény sincs!

MÚLTUNK ÉS JELENÜNK ERRE A BIZONYÍTÉK!

Volt kapitalizmus – volt szocializmus – van kapitalizmus!

A rendszerváltás ótai emberveszteségünk meghaladja a II. világháborús mértéket!

Az összefüggéseketa napnál is világosabban lehet látni! EBBE A RENDSZERBE CSAK BELE LEHET DÖGLENI! Döglünk is rendesen!

DE HISZEN EZÉRT TALÁLTÁK KI NEKÜNK! Mi pedig lelkesen működtetjük!

Az elyth útmutatásai alapján!

 

“Ebbe a rendszerbe csak beledögleni lehet!” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Minek költsenek az egészségügyre? Ha a magyar dolgozók megbetegszenek, akkor hoznak ide külföldről vendégmunkásokat. A nyugdíjasok meg már nem termelnek bevételt, úgyhogy csak tehertételt jelentenek az állam számára. Tavaly áprilisban az ország döntött, és úgy vélték az emberek, hogy nekik ez így tökéletesen megfelel. Akkor, nem megérdemeljük?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .