Írta: J. V. Sztálin

A kínai forradalom kérdései

A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja Központi Bizottsága által jóváhagyott tézisek a propagandisták számára

I
A kínai forradalom távlatai

A kínai forradalom jellegét meghatározó alapvető tények:

a) Kína félgyarmati helyzete és az imperializmus pénzügyi és gazdasági uralma;
b) a feudális csökevények igája, amelyet a militarizmus és a bürokratizmus igája súlyosbít;
c) a munkások és parasztok milliós tömegeinek fokozódó forradalmi harca a feudális-hivatalnok iga ellen, a militarizmus ellen, az imperializmus ellen;
d) a nemzeti burzsoázia politikai gyengesége, az imperializmustól való függősége, a forradalmi mozgalom lendületétől való félelme;
e) a proletariátus fokozódó forradalmi aktivitása, tekintélyének növekedése a dolgozók milliós tömegei körében;
f) a proletárdiktatúra fennállása Kína szomszédságában.

Ebből következik a kínai események fejlődésének két útja:

vagy — a nemzeti burzsoázia szétzúzza a proletariátust, egyességre lép az imperializmussal és vele együtt hadjáratot indít a forradalom ellen, hogy a kapitalizmus uralmának megteremtésével fejezze be;

vagy — a proletariátus félretaszítja a nemzeti burzsoáziát, megszilárdítja saját hegemóniáját, és magával viszi a városi és falusi dolgozók milliós tömegeit, hogy leküzdje a nemzeti burzsoázia ellenállását, teljes győzelemre vigye a polgári-demokratikus forradalmat és azután fokozatosan átterelje azt a szocialista forradalom vágányaira, minden ebből származó következménnyel együtt.

Vagy — vagy.

A világkapitalizmus válsága és a proletárdiktatúra fennállása a Szovjetunióban, amelynek tapasztalatát a kínai proletariátus sikeresen felhasználhatja, jelentékenyen megkönnyíti a kínai forradalom második útja megvalósításának lehetőségét.

Másfelől, az a tény, hogy az imperializmus alapjában egységes frontot alkotva támadja a kínai forradalmat, hogy most nincs az imperialisták között az a szakadás és az a háborúskodás, amely megvolt például az Októberi Forradalom előtt az imperializmus táborában és gyengítette az imperializmust — ez a tény amellett szól, hogy a kínai forradalom sokkal több nehézséggel fogja szemben találni magát a győzelemhez vezető úton, mint az oroszországi forradalom, hogy e forradalom folyamán összehasonlíthatatlanul több átpártolás és árulás lesz, mint a szovjetuniói polgárháború időszakában.

Ezért a forradalom e két útja közötti harc a kínai forradalom jellemző vonása.

Éppen ezért a kommunisták fő feladata az, hogy a kínai forradalom második útjának győzelméért harcoljanak.

II
A kínai forradalom első szakasza

A kínai forradalom első időszakában, az első északi hadjárat időszakában, amikor a nemzeti hadsereg a Jangce-folyóhoz közeledve győzelmet győzelemre aratott, a munkások és parasztok hatalmas mozgalma pedig még nem bontakozott ki, a nemzeti burzsoázia (nem a komprádorok) együtt haladt a forradalommal. Ez az egyesült általános nemzeti front forradalma volt.

Ez nem jelenti azt, hogy a forradalom és a nemzeti burzsoázia között nem volt ellentét. Ez csak azt jelenti, hogy a nemzeti burzsoázia, támogatva a forradalmat, igyekezett azt a maga céljaira kihasználni, és igyekezett, főként a területi hódítások vonalára irányítva a forradalmat, annak lendületét korlátozni. Ebben az időszakban a Kuomintang jobboldali és baloldali elemeinek harca ezeket az ellentéteket tükrözte. A nemzeti burzsoáziának a forradalom megfékezésére irányuló első komoly kísérlete az volt, amikor Csang Kai-sek 1926 márciusában megkísérelte kiűzni a kommunistákat a Kuomintangból. Ismeretes, hogy a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja Központi Bizottságának már akkor az volt az álláspontja, hogy „olyan vonalat kell követni, hogy a kommunista párt bennmaradjon a Kuomintangban”, hogy „a jobboldaliaknak a Kuomintangból való kilépésére, vagy kizáratására” kell irányt venni (1926 április).

Ez a vonal arra irányult, hogy továbbfejlessze a forradalmat, hogy a baloldaliak és a kommunisták a Kuomintangon belül és a nemzeti kormány kebelében szorosan együttműködjenek, hogy a Kuomintang egységét megszilárdítsa, — és egyidejűleg arra, hogy a jobboldali kuomintangistákat leleplezze és elszigetelje, hogy a jobboldaliakat alárendelje a Kuomintang fegyelmének, hogy felhasználja a jobboldaliakat, a jobboldaliak összeköttetéseit és tapasztalatait, ha alárendelik magukat a Kuomintang fegyelmének, vagy kiűzze a Kuomintangból a jobboldaliakat, ha megszegik ezt a fegyelmet és elárulják a forradalom érdekeit.

A későbbi események teljesen igazolták e vonal helyességét. A parasztmozgalom hatalmas lendületű fejlődése és a parasztszövetségek s parasztbizottságok megszervezése a falun, a hatalmas sztrájkhullám a városokban és a szakszervezeti tanácsok megalakítása, a nemzeti csapatok győzelmes előnyomulása az imperialisták hajóhada és csapatai által ostromlott Sangháj felé — mindezek és az ezekhez hasonló tények arról tanúskodnak, hogy ez a vonal volt az egyetlen helyes vonal.

Csakis ezzel a körülménnyel magyarázható az a tény, hogy a jobboldaliak 1927 februári kísérlete a Kuomintang szétszakítására és arra, hogy Nancsangban új központot alakítsanak, a vuhani forradalmi Kuomintang egységes ellenállásán kudarcot vallott.

De ez a kísérlet jele volt annak, hogy az országban az osztályerők átcsoportosulása megy végbe, hogy a jobboldaliak és a nemzeti burzsoázia nem nyugszanak, hogy fokozni fogják a forradalom ellen irányuló tevékenységüket.

A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja Központi Bizottságának ezért igaza volt, amikor 1927 márciusában azt mondotta, hogy:

a) „a kínai forradalom jelenleg az osztályerők átcsoportosulása és az imperialista hadseregek összevonása következtében válságos időszakon megy át, és további győzelmei csak akkor lehetségesek, ha határozottan irányt vesz a tömegmozgalom kifejlesztésére”;

b) „irányt kell venni a munkások és parasztok felfegyverzésére, arra, hogy a helyi parasztbizottságokat a hatalom fegyveres önvédelemmel rendelkező tényleges szerveivé alakítsák át”;

c) „a kommunista pártnak nem szabad takargatnia a jobboldali kuomintangisták áruló és reakciós politikáját, és mozgósítania kell a tömegeket a Kuomintang és a kínai kommunista párt körül a jobboldaliak leleplezésére” (1927 március 3).

Ezért könnyű megérteni azt, hogy a továbbiakban egyfelől a forradalom hatalmas lendületének és másfelől az imperialisták sangháji nyomásának az ellenforradalom táborába kellett taszítania a kínai nemzeti burzsoáziát, mint ahogy Sangháj nemzeti csapatok által történt elfoglalásának és a sangháji munkások sztrájkjainak egyesíteniök kellett az imperialistákat a forradalom elfojtására.

Így is történt. Nanking lövetése ebben a tekintetben jeladássá lett a kínai harcoló erők újabb elhatárolódására. Az imperialisták Nanking lövetésével és ultimátumukkal azt akarták tudtul adni, hogy várják a nemzeti burzsoázia támogatását a kínai forradalom elleni közös harcra.

Csang Kai-sek pedig, amikor belelövetett a munkásgyűlésekbe és államcsínyt hajtott végre, mintegy válaszképpen az imperialisták felszólítására, tudtul adta, hogy a nemzeti burzsoáziával együtt kész egyességre lépni az imperialistákkal a kínai munkások és parasztok ellen.

III
A kínai forradalom második szakasza

Csang Kai-sek államcsínye azt jelenti, hogy a nemzeti burzsoázia elpártolt a forradalomtól, létrejött a nemzeti ellenforradalom központja, s hogy a jobboldali kuomintangisták egyességre léptek az imperializmussal a kínai forradalom ellen.

Csang Kai-sek államcsínye azt jelenti, hogy Dél- Kínában mostantól kezdve két tábor, két kormány, két hadsereg, két központ lesz — a forradalom központja Vuhanban és az ellenforradalom központja Nankingban.

Csang Kai-sek államcsínye azt jelenti, hogy a forradalom belépett fejlődésének második szakaszába, hogy megkezdődött a fordulat az általános nemzeti egyesült front forradalmától a munkások és parasztok sokmilliós tömegeinek forradalma, az agrárforradalom felé, amely fokozza és szélesebb alapokra helyezi a harcot az imperializmus, a dzsentrik és feudális földesurak, a militaristák és Csang Kai-sek ellenforradalmi csoportja ellen.

Ez azt jelenti, hogy a forradalom két útja között, a forradalom további kifejlesztésének hívei és felszámolásának hívei között, a harc napról napra élesedni fog s kitölti a forradalom egész mostani időszakát.

Ez azt jelenti, hogy a vuhani forradalmi Kuomintang, amely elszánt harcot folytat a militarizmus és az imperializmus ellen, valójában a proletariátus és a parasztság forradalmi-demokratikus diktatúrájának szervévé fog válni, Csang Kai-sek nankingi ellenforradalmi csoportja pedig, amely elszakad a munkásoktól és parasztoktól s az imperializmushoz közeledik, végeredményben a militaristák sorsában osztozik.

Ebből azonban az következik, hogy a Kuomintang egységének megőrzésére irányuló politika, a jobboldali kuomintangisták elszigetelésére és a forradalom érdekében való felhasználására irányuló politika már nem felel meg a forradalom új feladatainak. Ezt a politikát új politikával kell felváltani, amely abban áll, hogy a Kuomintangból erélyesen kiűzik a jobboldaliakat, erélyes harcot folytatnak a jobboldaliak ellen teljes politikai felszámolásukig, hogy az országban az egész hatalmat a forradalmi Kuomintangnak, a jobboldali elemek nélküli Kuomintangnak, a Kuomintangnak mint a baloldali kuomintangisták és a kommunisták blokkjának kezében összpontosítják.

Ebből továbbá az következik, hogy a Kuomintangon belül a baloldaliak és a kommunisták szoros együttműködésének politikája a mostani szakaszban különös erőre és különös jelentőségre tesz szert, hogy ez az együttműködés a munkásoknak és parasztoknak a Kuomintangon kívül alakulóban levő szövetségét tükrözi, hogy enélkül az együttműködés nélkül lehetetlen a forradalom győzelme.

Ebből továbbá az következik, hogy a forradalmi Kuomintang fő erőforrása a munkások és parasztok forradalmi mozgalmának további kifejlesztése és tömegszervezeteiknek — a forradalmi parasztbizottságoknak, a munkások szakszervezeteinek és más forradalmi tömegszervezeteknek, mint a majdani Szovjetek előkészítő elemeinek — megszilárdítása, hogy a forradalom győzelmének legfőbb záloga a milliós dolgozó tömegek forradalmi aktivitásának növekedése, s hogy az ellenforradalom legfőbb ellenmérge — a munkások és parasztok felfegyverzése.

Ebből, végül, az következik, hogy a kommunista pártnak, amikor egy sorban harcol a forradalmi kuomintangistákkal, jobban mint valaha, meg kell őriznie önállóságát, mint olyan feltételt, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy a proletariátus hegemóniáját a polgári-demokratikus forradalomban biztosítsa.

IV
Az ellenzék hibái

Az ellenzék (Radek és Társai) fő hibája az, hogy nem érti meg a kínai forradalom jellegét, nem érti meg, milyen szakaszban van most ez a forradalom, nem érti meg annak mostani nemzetközi helyzetét.

Az ellenzék azt követeli, hogy a kínai forradalom körülbelül ugyanolyan ütemben fejlődjék, mint az Októberi Forradalom fejlődött. Az ellenzék elégedetlen, hogy a sangháji munkások nem bocsátkoztak döntő csatába az imperialisták és szekértolóik ellen.

De nem érti meg, hogy a kínai forradalom egyebek között azért nem fejlődhet gyors ütemben, mert a nemzetközi helyzet most kevésbé kedvező, mint 1917-ben (az imperialisták nem háborúskodnak egymással).

Nem érti meg, hogy nem lehet döntő csatába bocsátkozni kedvezőtlen viszonyok között, amikor a tartalékok még nem zárkóztak fel, mint ahogy például a bolsevikok nem bocsátkoztak döntő harcba sem 1917 áprilisában, sem júliusában.

Az ellenzék nem érti meg, hogy aki kedvezőtlen viszonyok között nem tér ki a döntő csata elől (amikor ki lehet térni előle), az megkönnyíti a forradalom ellenségeinek dolgát.

Az ellenzék azt követeli, hogy Kínában azonnal teremtsék meg a Munkás-, Paraszt- és Katonaküldöttek Szovjetjeit. De mit jelent most megteremteni a Szovjeteket?

Előszöris, a Szovjeteket nem lehet akármikor megteremteni — csak a forradalmi hullámok különösen erős emelkedésének időszakában teremtik meg őket.

Másodszor, a Szovjeteket nem fecsegésre teremtik meg — elsősorban mint a fennálló hatalom elleni harc, a hatalomért folyó harc szerveit teremtik meg őket. Így volt 1905-ben. Így volt 1917-ben.

De mit jelent az, ha a jelen pillanatban megteremtik a Szovjeteket, például a vuhani kormány működési területén? Azt jelenti, hogy kiadják az e területen fennálló hatalom elleni harc jelszavát. Azt jelenti, hogy a hatalom új szerveinek megteremtésére adnak ki jelszót, hogy kiadják a harc jelszavát a forradalmi Kuomintang hatalma ellen, az ellen a forradalmi Kuomintang ellen, amelynek a baloldali kuomintangistákkal blokkra lépett kommunisták is tagjai, mert a forradalmi Kuomintang hatalmán kívül semmilyen más hatalom nincs most ezen a területen.

Továbbá azt jelenti, hogy összekevernek két feladatot: azt a feladatot, hogy meg kell teremteni és meg kell szilárdítani a munkások és parasztok tömegszervezeteit — a sztrájkbizottságokat, a parasztszövetségeket és parasztbizottságokat, a szakszervezeti tanácsokat, az üzemi bizottságokat stb. —, amelyekre a forradalmi Kuomintang már most támaszkodik, összekeverik azzal a feladattal, hogy meg kell teremteni a szovjet rendszert, mint az államhatalom új típusát, a forradalmi Kuomintang hatalma helyébe.

Végül azt jelenti, hogy nem értik meg, milyen szakaszban van a kínai forradalom a jelen pillanatban. Azt jelenti, hogy új fegyvert adnak a kínai nép ellenségeinek kezébe a forradalom elleni harchoz, olyasféle újabb legendák alkotásához, hogy Kínában nem nemzeti forradalom megy végbe, hanem a „moszkvai szovjetizálás” mesterséges átültetése.

Az ellenzék tehát, amikor kiadja a Szovjetek azonnali megteremtésének jelszavát, a kínai forradalom ellenségeinek kezére játszik.

Az ellenzék célszerűtlennek tartja a kommunista párt részvételét a Kuomintangban. Az ellenzék tehát célszerűnek tartja a kommunista párt kilépését a Kuomintangból. De mit jelent az, ha a kommunista párt most lép ki a Kuomintangból, amikor az egész imperialista banda valamennyi csatlósával együtt a kommunisták kiűzését követeli a Kuomintangból? Azt jelenti, hogy megfutamodnak a harcmezőről és cserben hagyják a Kuomintangban levő szövetségeseiket a forradalom ellenségeinek örömére. Azt jelenti, hogy gyengítik a kommunista pártot, aláássák a forradalmi Kuomintangot, megkönnyítik a sangháji Cavaignacok dolgát és átadják a Kuomintang zászlaját, amely Kínában a legnépszerűbb zászló, a jobboldali kuomintangisták kezébe.

Éppen ezt követelik most az imperialisták, a militaristák és a jobboldali kuomintangisták.

Kiderül tehát, hogy az ellenzék, amikor a jelen pillanatban a kommunista pártnak a Kuomintangból való kilépése mellett foglal állást, a kínai forradalom ellenségeinek kezére játszik.

Pártunk Központi Bizottságának legutóbbi plénuma ezért teljesen helyesen cselekedett, amikor határozottan elvetette az ellenzék platformját.

„Pravda” 90. sz.
1927. április 21.

(idézet: – Sztálin Művei 9. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .