Szíria

Szergej Lavrov orosz, és Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter ma a Közös Stratégiai Tervezési Csoport megbeszélésén találkoztak Antalyában. Tárgyalásaikon az április 8 – i moszkvai csúcsot készítették elő, amikor maga Kardigan szultán fog személyesen vizitálni a Kremlben. Megbeszéléseiket követően sajtótájékoztatót tartottak.

Oroszország és Törökország együttműködése az Idlib-zónában nem egyszerű. Szigorúan be akarjuk tartani az elnökeink által szeptember 17-én Szocsiban aláírt megállapodást ”- mondta Lavrov, válaszolva az RT – csatorna kérdésére.

Cavusoglu szerint az orosz – török viszony napról – napra egyre jobb. Megígérte, hogy a beszerzendő orosz Sz-400 – as komplexumokat ők ugyan nem adják tovább!

Szergej Lavrov kevésbé volt udvarias. A szóvirágokat mellőzve arról beszélt, hogy az Eufrátesz keleti partján és az azon túli területen vissza kell állítani azt a helyzetet, amely ott volt az Egyesült Államok területének behatolása előtt.

“Úgy értem, hogy azokat a területeket vissza kell adni azoknak az arab törzseknek, amelyek évszázadok óta ott éltek” – magyarázta az orosz külügyminiszter. “Szomorú nézni azt a politikai és diplomáciai ámokfutást, amit mostanság az USA véghezvisz Szíria kapcsán” – mondta az orosz diplomácia irányítója. Mindez pedig a NEMZETKÖZI KÖZVÉLEMÉNY ENGEDÉKENY MAGATARTSÁNAK A KÖVETKEZMÉNYE! – jelentette ki Szergej Lavrov. Török kollégája a Golan – fennsík amerikai “elajándékozása” és Venezuela kapcsán egyetértett Lavrovval.

A trumpi nagylelkűség, amellyel Izraelnek ajándékozta aSzíriához tartozó Golan – fennsíkot, ezidáig Izraelen kívül sehol a világban nem váltott ki helyeslést!

Bashar Jaafari Szíria ENSZ – nagykövete általános derültséget váltott ki azon javaslatával, hogy az USA igazán gyarapíthatná Izrael területét – mondjuk Észak – és Dél – Karolina államok odaajándékozásával. Az ott lakókkal meg majd tudatná, hogy innentől kezdve Izraelhez tartoztok!

Mint ismert, március 27-én az izraeli repülőgépek egy sor rakétát indítottak az Aleppótól keletre fekvő katonai létesítmény ellen. A szír légvédelem mindössze kettőt nem tudott lekapni közülük. A lelőtt bombák maradványai alapján megállapították, hogy amerikai gyártmányú, GB-39 típusú szárnyasbombákat vetettek be, amelyek célja a statikus célpontok viszonylag pontos megcélzása.

Ám a felhasználói tapasztalat kiábrándító. Ugyanis EDDIG IS előszeretettel rakétázgatta Izrael Szíriát ilyen szerkezetekkel, ám minden korszerűsítés dacára most a legnagyobb veszteséggel. A ‘zoroszok is kitaláltak valamit.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.