Döbrögi pánikol?

Döbrögi olyan, mint Vas Marcsa, a Tanácsköztársaság emlékművének a szobra

„A Fidesz a felfüggesztéssel valójában megszűnt az Európai Néppárt tagja lenni, s annyira elszigetelődött, hogy sem a pártcsoportban, sem az Európai Unióban nem képes semmilyen olyan politikai kezdeményezésre, amely meghallgatásra találna” – szögezi le Radványi Miklós.

A washingtoni Frontiers of Freedom alelnöke a Hírklikknek külön nyilatkozva azt is leszögezte: Orbán, a felelősségre vonást elkerülendő meg fogja próbálni kivinni Magyarországot az EU-ból, s orosz és a kínai pénzekre épít. De Magyarországnak nincs jövője az EU-n kívül.

A közelmúltban indított új politikai elemző műsorának újabb adásában Radványi Miklós a Magyarország számára a múlt hét vitathatatlanul legjelentősebb fejleményével foglalkozik, azzal, hogy az Európai Néppárt felfüggesztette a Fideszt.

A “Beszélgetések Magyarországért” mostani, hat perces epizódjában a többi között arra a következtetésre jut, hogy Magyarországnak sokkal nagyobb szüksége van az EU-ra, mint az EU-nak Magyarországra. Ahhoz, hogy politikailag releváns maradhasson, az Egyesült Államok vagy a kelet felé kell fordulnia, de az USA nem tekinti Magyarországot olyan partnernek, amellyel érdemes foglalkoznia. Marad tehát a Kelet a számára, Oroszország és Kína elsősorban.

„Kecskeméten volt egy szobor, a Tanácsköztársaság emlékműve, a népnyelv által Vas Marcsának nevezett alkotás, a bal keze felfelé mutatott, a Cifra Palota felé, a jobb keze pedig az egykori zsinagóga irányában – a népnyelv úgy tartotta, hogy ezzel azt akarja mondani Vas Marcsa: ha nem adtok több pénzt, akkor elmegyek a zsidókhoz” – ezt a szemléletes példát már a Hírklikknek nyilatkozva idézte fel Radványi, ezzel illusztrálva Orbán taktikázását.

Mint kifejtette, „Az utóbbi időben már megfigyelhetők voltak Orbánon a pánik jelei, jobbra-balra kapkodott, miután kénytelen volt felismerni, hogy már az ideológiailag hasonszőrűek is elzárkóznak tőle, s kigolyózzák a kaszinóból”. Ha Európa nem kér belőle – s nem kér, mert még a V4-ek és az olaszok sem fognak melléállni – , ő elmegy az oroszokhoz és a kínaiakhoz, merthogy pénzre mindenképpen szüksége van ahhoz, hogy abból lopva fenn tudja tartani a hatalmát, mind az általa pénzelt emberek, mind a választói körében.

Tisztában van ugyanis azzal, hogy ha nem tud osztani, akkor elveszíti a 2022-es választásokat, s utána elkerülhetetlenül jön majd a számonkérés. Ezt 2002-ben még sikerült megúsznia, most azonban már nem lenne erre esélye – véli a szakértő, akinek a meggyőződése, hogy „jelen pillanatban nincs is annak alternatívája, mint hogy meneküljön a felelősségre vonás elől, ami az EU részéről is realitás, hiszen Brüsszelnek megvannak azok a pénzügyi eszközei, amelyekkel nyomást tud gyakorolni a folyamatokra” – mondja Radványi kifejtve: az új uniós költségvetési ciklusban már minden bizonnyal a jogállamisághoz fogják kötni az uniós támogatásokat, illetve jogerős ítéletekkel visszakövetelnek már elköltött uniós pénzeket – erre már van nem egy példa, legutóbb az Európai Bíróságon éppen most született egy ilyen ítélet, a tét 14 millió euró volt.

Radványi szerint senkinek ne legyenek illúziói: „Orbán nem fogja megadni magát, őt politikai értelemben meg kell verni, meg kell semmisíteni, különben a nép előbb utóbb rájön arra, hogy közel soviniszta retorikával teljesen félrevezették” – vázol egy baljós forgatókönyvet az elemző, aki szerint Orbán egy romboló, mindenkit gyűlölő és általában is a gyűlöletre építő politikus, aki soha nem stratégia mentén politizál, hanem elvtelenül taktikázik, hogy a maga számára legjobb eredményt érhesse el. „Soha nem volt olyan politikai elképzelése, ami túlment volna a taktikai elemeken, azon, hogyan lehet egy választást megnyerni, a hatalmát fenntartani” – szögezte le, hozzátéve: a jelen körülmények között ezt Európán kívül látja elképzelhetőnek, „de Magyarországnak nincs jövője az EU-n kívül – figyelmeztet Radványi Miklós.
(hirklikk)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Vonatkoztassunk most el a “hát ha az mondta, senki nem mondta, mert ki ez a…” – dologtól, és maradjunk a “történelem csak ismétli önmagát” – sablonnál. Van egy remek összehasonlító példa: A RENDSZERVÁLTÁS!

“AKKOR” – a szocializmusban – gyakorlatilag megvolt itt minden, ami kellett ahhoz, hogy viszonylagos biztonságban élhessünk. Ám a dolgokat úgy alakították, hogy boldogan váltottunk rendszert! Pedig – ELVILEG – létezett minden olyan eszköz, amivel meg lehetett volna akadályozni. Így – vagy úgy!

SENKI NEM TETT SEMMIT A MEGAKADÁLYOZÁS ÉRDEKÉBEN!

Az azóta eltelt közel három évtized bebizonyította, hogy tévútra terelődtünk. Ma egy kifosztott, letarolt területen éldöglődünk, amelyet módszeresen magáncélokra használ a mindenkori rablóelit. Kiváltképp igaz ez Döbrögire és hordájára.

Pedig Döbrögi a “pártállam módszereit” alkalmazva építette ki klientúráját. Amely klientúra csak addig marad egyben, amíg zsákmányt lát.

ZSÁKMÁNY VISZONT RÉGEN NINCS, CSAK A JÚDÁSPÉNZ ÉS A RABSZOLGA FEJPÉNZ VAN! MEG A VILÁG LEGKITERJESZTETTEBB ADÓSZISZTÉMÁJA! Demokráciáról LÁTSZAT SZINTJÉN még beszélhetünk.

Az EU fölfogta: számtalan, Döbröginél SZÁMÁRA megbízhatóbb és alkalmasabb végrehajtó van a Kárpát – medencében. Erre a fölismerésre maga Döbrögi vezette rá Brüsszelt. Ahol nem hülyegyerekek, csak egy nehézkesen mozgó, ám hatékony végrehajtóikamara működik. Amely ha belelendül HATÁSOSAN teszi a dolgát.

Brüsszel is kezd belelendülni! És Brüsszelnek megvan mindeneszköze arra, hogy az ő érdekeit érvényesítse. Végső esetben pedig ott van a NATO, mint nyomós érv!

Való RÉSZIGAZSÁG Radványi érvelése: az EU – ba való beágyazottságunk – KISZOLGÁLTATOTTSÁGUNK – a legjobb esetben is még legalább tíz évre kijelöli a pályát, amin mozoghatunk!

Abban az esetben, ha holnap arra ébrednénk, hogy Döbrögi meglépett, és ismét szocializmus van!

Van persze ennél rosszabb opció is! Ismerve magunkat, mi abban fogunk részesülni! Nem választjuk, csak elviseljük. Reménykedve!

NEKÜNK CSAK EGYSZER ADATOTT MEG A VÁLASZTÁS LEHETŐSÉGE! Akkor nem mondta senki, hogy ez az utolsó lehetőség. Mi pedig a rosszat választottuk!

Persze reményünk az most is van!

De azzal le kell számolni, hogy majd mi önerőből…

LEGFELJEBB CSAK ÚJJÁÉPÍTHETÜNK ÖNERŐBŐL! (Már ha mara még önerőnk!)

“Döbrögi pánikol?” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. “…Orbán egy romboló, mindenkit gyűlölő és általában is a gyűlöletre építő politikus, aki soha nem stratégia mentén politizál, hanem elvtelenül taktikázik, hogy a maga számára legjobb eredményt érhesse el. „Soha nem volt olyan politikai elképzelése, ami túlment volna a taktikai elemeken, azon, hogyan lehet egy választást megnyerni, a hatalmát fenntartani”…”

    Orbán csak egy valamitől retteg, de attól nagyon: a hatalma elvesztésétől – ahogy Schiffer András fogalmazott. A NER Achilles-sarkának pedig az alacsony béreket nevezte. Az ellenzék is tisztában van ezzel a sebezhetőséggel, de mégsem ott támadja az Orbán-rendszert ahol a leggyengébb, mert ők is a nagytőkések markában vannak.

  2. Nem annyira bonyolult ez a rendszer. A fő mozgatója a pénz ! Vedd el a pénzcsap kulcsát: s a rend-
    szer megbukott. Ez történik most – apró lépésekkel – az EU vezetése részéről. Jelzem, hogy ezt a
    ” két kulacsos politikát ” keleten is annyira utálják mint nyugaton. Ovi a két szék közül a földre
    fog esni.

  3. “a felelősségre vonást elkerülendő meg fogja próbálni kivinni Magyarországot az EU-ból,”
    Bár az Isten szólna belőle !

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .