Írta: J. V. Sztálin

A párt falusi feladatairól

Beszéd az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt Központi Bizottságának plénumán
1924. október 26

Elvtársak! Mivel az előttem szóló elvtársak eléggé részletesen beszéltek a falusi munkáról, nekem csak néhány, a mai helyzet sajátosságait illető megjegyzésre kell szorítkoznom.

Melyek a jelen pillanat sajátosságai a parasztok helyzete szempontjából?

Az első sajátosság az, hogy a régi tőke, az erkölcsi tőke, amelyet a parasztnak a földesúrtól való megszabadításáért vívott harcban szereztünk, kezd már kimerülni. Egyes elvtársak azt mondják: „Miért ez a nagy hűhó a parasztok között végzett munka körül? Már nem egyszer beszéltünk a parasztságról, sohasem feledkeztünk meg a parasztságról — mi az oka hát ennek a nagy hűhónak a parasztság körül?” De ezek az elvtársak nyilván nem értik, hogy pártunk régi erkölcsi tőkéje, amelyet Október és az egész gabonafölösleg kötelező beszolgáltatásának eltörlése időszakában halmozott fel, már fogytán van. Nem értik, hogy most új tőkére van szükségünk. Az új harc viszonyai között új tőkét kell teremtenünk pártunk számára. Újból meg kell hódítanunk a parasztságot. Ez a kérdés lényege. Arról, hogy segítettünk a muzsiknak megdönteni a földesurakat és megszerezni a földet, arról, hogy a háborút befejeztük, hogy a cár már a múlté és a cárral együtt eltűnt a többi cári skorpió is — minderről a parasztoknak már sikerült megfeledkezniök. Ebből a régi tőkéből már nem élünk meg sokáig. Aki ezt nem értette meg, az egyáltalán nem értette meg az új körülményeket, az új gazdasági politika új viszonyait. Most azon vagyunk, hogy a parasztságot újra meghódítsuk — ez belső helyzetünk első sajátossága.

De ebből az következik, hogy újból beszélni a parasztságról nemcsak nem fölösleges, hanem már kissé késő is.

A második sajátosság az, hogy ez alatt az időszak alatt alapvető osztályaink — a munkások és a parasztok — megváltoztak, másokká lettek. A proletariátus azelőtt deklasszált, szétforgácsolt volt, a parasztságot viszont összefogta az a kívánság, hogy megtartsa a földesuraktól elvett földet és megnyerje a háborút a földesurak ellen. így volt eddig. Most más a helyzet. A háború végétért. Az ipar nő. A mezőgazdaság fejlődik. A mai proletariátus már nem deklasszált munkásosztály, hanem életerős proletariátus, amelynek kultúrája és szükségletei napról- napra növekszenek. Ami a parasztságot illeti, az már nem a régi, agyongyötört parasztság, amely állandó rettegésben él, hogy elveszítheti a földet és kész minden áldozatra, hogy megszabaduljon a földesúrtól. Új osztály ez, szabad és aktív osztály, amely már elfelejtette a földesurat és most az a legfőbb gondja, hogy olcsó árut kapjon, és mennél drágábban adja el gabonáját. Jellemző vonása a növekvő politikai aktivitás. Ma már nem lehet azt mondani, hogy „a párt majd mindent rendbe hoz”, hogy a „párt majd mindent elintéz mindenki helyett”. Az ilyen beszédet ma nem értenék meg a parasztok, és még kevésbé a munkások. Ma mélyebbre kell hatolnunk a tömegekbe, ma többet kell magyaráznunk, felvilágosítanunk, meggyőznünk, mint eddig. Ma újra meg kell hódítanunk a pártonkívüliek millióinak bizalmát, és szervezetileg is meg kell erősítenünk ezt a bizalmat, elsősorban a Szovjetek útján. Ezt követeli a tömegek megnövekedett politikai aktivitása.

De nemcsak az osztályok változtak meg. Hasonlóképpen megváltozott a harci terep is, mert hiszen mássá lett, teljesen mássá. Miért folyt azelőtt a harc? Van-e szükség az egész gabonafölösleg kötelező beszolgáltatására vagy sem? Még régebben pedig arról volt szó, hogy van-e szükség a földesúrra vagy sem? Ma ezeket a kérdéseket már kiküszöböltük, mert nincs többé sem földesúr, sem kötelező teljes gabonabeszolgáltatás. Ma nem a földesúrról és a gabonabeszolgáltatásról van szó, hanem a gabonaárakról. Ez teljesen új harci terep, kiterjedt és igen bonyolult terep, amely komoly tanulmányozást és komoly harcot követel. Még csak nem is az adón van a hangsúly, mert a paraszt megfizetné az adót, ha a gabonaárak „elég magasak”, a textiláru és más városi gyártmányok árai pedig „elég” alacsonyak volnának. A döntő kérdés ma — a piac és az árak, a városi áruk, a mezőgazdasági termékek árai.

Mit ír például a gomeli kormányzósági pártbizottság titkára a Központi Bizottságnak:

„Három járásban tömegesen nem fogadták el az adókivetéseket. Az adófizetés üteme háromszor lassúbb a kelleténél. A lezajlott járási pártonkívüli értekezletek annyira viharosak voltak, hogy egyes értekezleteket be kellett rekeszteni, egyeseken pedig határozatot hoztak: meg kell kérni a központot, hogy csökkentse az adót és emelje a gabonaárakat. Nem tudom, milyen a helyzet a többi kormányzóságban, de a mi kormányzóságunk helyzete nem felel meg azoknak a következtetéseknek, amelyeket ön (vagyis én) legutolsó bizalmas levelében levon. Helyi pártfunkcionáriusaink hangulata rossz. A falu olyan, mint a megbolygatott méhkas, mindenki az adóról és a gabonaárakról beszél”.

Ugyanilyen jelentéseket kapott a Központi Bizottság Szibériából, Délkeletről, Kurszk, Tula, Nyizsnyij Novgorod, Uljanovszk és más kormányzóságokból is.

Mindezeknek a jelentéseknek az a lényege, hogy a parasztot a mi árpolitikánk kezdi feszélyezni, mégpedig annyira, hogy szeretné gyengíteni vagy akár le is rázni árpolitikánk végrehajtásának azokat az emelőit, amelyek nélkül iparunk egy lépést sem tehetne előre. A paraszt mintegy azt mondja nekünk: „tiszerintetek veszélyes a lehető legalacsonyabbra leszállítani a városi gyártmányok árait, féltek a külföldi áruk beözönlésétől, ezért mindenféle vámkorlátozásokat létesítettetek, amelyek védik fiatal iparunkat a konkurenciától, de nekem semmi közöm a ti iparotokhoz, én olcsó árukat követelek, akárhonnan jöjjenek is azok”. Vagy pedig: „nem meritek emelni a gabonaárakat, mert féltek a munkabér leromlásától, ezért agyaltatok ki mindenféle begyűjtő szerveket, ezért vezettetek be külkereskedelmi monopóliumot és más egyebet, de nekem semmi közöm a ti akadályaitokhoz és emelőitekhez, én magas gabonaárakat követelek”.

Ez az árpolitika terén vívott harc lényege.

Különösen jellemző e tekintetben a legutóbbi grúziai felkelés. Ez a felkelés természetesen műfelkelés volt, de egyes kerületekben, különösen a gurijai kerületben, kétségtelenül tömeges jellege volt. Mit akartak a parasztok Gurijában? Olcsó árukat, magas kukoricaárakat. Gurija határos Nyugattal, ott látják a külföldi áruk olcsóságát szovjet áruinkhoz képest és azt szeretnék, hogy áruink árát szállítsuk le legalább a külföldi árak színvonalára, vagy pedig a kukorica árát emeljük fel olyan mértékben, amely biztosítja a szovjet áruk előnyös vásárlását. Ez a gurijai felkelés gazdasági alapja Grúziában. Éppen ezért ez a felkelés jellemző a harc új feltételeire az egész Szovjetországban. Ezért nem lehet a grúziai felkelést egy kalap alá venni a tambovi felkeléssel, ahol nem a gyártmányok és a mezőgazdasági termékek árairól volt szó, hanem az egész gabonafölösleg kötelező beszolgáltatásának megszüntetéséről.

A piacon és a falun a szovjet árpolitika ellen folyó új harc bujtogatói a kulákok, spekulánsok és egyéb szovjetellenes elemek. Ezek az elemek elszakítani igyekeznek a parasztság milliós tömegeit a munkásosztálytól, hogy ily módon aláássák a proletárdiktatúrát. Feladatunk ezért az, hogy a kulákokat és spekulánsokat elszigeteljük, a dolgozó parasztságot tőlük elszakítsuk és bevonjuk a szovjet építésbe, teret adva ezzel politikai aktivitásának. És ezt — minthogy a dolgozó parasztságnak és különösen a szegényparasztságnak a munkásokkal való szövetség, a proletariátus diktatúrájának fenntartása, tehát azoknak a gazdasági emelőknek a fenntartása is, amelyekkel a diktatúrát alátámasztjuk, érdekében van — megtehetjük és már meg is tesszük.

Mi szükséges ehhez? Előszöris gondoskodni kell arról, hogy a falun a párt körül megteremtsük azt a parasztokból álló nagyszámú pártonkívüli aktívát, amely alkalmas arra, hogy pártunkat a parasztok millióival egyesítse. Máskülönben szó sem lehet arról, hogy a parasztokat a kulákoktól és spekulánsoktól elszakítsuk, szó sem lehet arról, hogy a parasztok tízmillióit megnyerjük és szilárdan a párthoz kapcsoljuk. Ez természetesen nehéz dolog. De a nehézség nem lehet számunkra leküzdhetetlen akadály. Sejtjeink segítségére a faluba kell küldenünk a tapasztalt, a falut ismerő pártmunkások százait, de talán ezreit is (nem a mennyiség a döntő), akik ki tudják alakítani, meg tudják teremteni a pártonkívüli parasztaktívát. Emellett számolni kell a parasztoknak azzal a természetes bizalmatlanságával a városi emberekkel szemben, amely a faluban még mindig megvan és amely bizonyára nem is oszlik el egyhamar. Önök tudják, hogyan fogadja a paraszt a városi jövevényt, különösen, ha az nagyon fiatal: „még egy naplopó jött a városból, biztosan azért, hogy becsapjon bennünket”. Ez azzal magyarázható, hogy a paraszt leginkább annak hisz, aki maga is gazdálkodik és többé-kevésbé ért a gazdasághoz. Ezért gondolom, hogy falusi tevékenységünk középpontjában a magukból a parasztokból álló aktívának a megteremtéséért végzett munkának kell lennie, hogy ebből az aktívából a párt új erőket meríthessen.

De hogyan hajtsuk ezt végre? Szerintem ehhez elsősorban fel kell élénkíteni a Szovjeteket. Minden eleven, becsületes, kezdeményező, tudatos erőt, különösen a volt vöröskatonákat, akik a legtudatosabbak és a legkezdeményezőbbek a parasztok közül, be kell vonni a Szovjetek munkájába. Miért éppen a Szovjetekébe? Először is azért, mert a Szovjetek a hatalom szervei, a dolgozó parasztságnak az ország vezetésébe való bevonása pedig pártunk soron levő feladata. Másodszor azért, mert a Szovjetek a munkások és parasztok összefogásának szervei, — azok a szervek, amelyek segítségével a munkások a parasztokat vezetik. Erre a vezetésre pedig most nagyobb szükség van, mint valaha. Harmadszor azért, mert a Szovjetekben dolgozzák ki a helyi költségvetést, a költségvetés pedig életbevágó kérdés a parasztság számára. Végül azért, mert a Szovjetek a parasztság hangulatának legfontosabb barométerei, a parasztság hangjára pedig feltétlenül fel kell figyelni. A falun vannak még más, a legnagyobb mértékben fontos pártonkívüli szervezetek is, mint például a parasztbizottságok, a szövetkezetek, a komszomol szervezetek. De fennáll az a veszély, hogy ezek a szervezetek bizonyos körülmények között tisztán paraszti egyesülésekké válhatnak, amelyek elszakadhatnak a munkásoktól. Hogy ez ne történjék meg, e szervezetek munkáját össze kell fogni a Szovjetekben, ahol maga a Szovjetek szerkezete biztosítja, hogy a parasztokat a munkások vezetik. Ezért oly elsőrendű fontosságú feladat a Szovjetek felélénkítése most, amikor a parasztok szervezetei úgy nőnek, mint eső után a gomba.

Nemrég, a falusi sejtek értekezletén az elvtársakat felszólítottam arra, hogy bírálják kíméletlenül falusi pártmunkánk hiányosságait. Ez némi elégedetlenséget keltett. Kiderül, hogy vannak olyan kommunisták, akik félnek a kritikától, nem akarják feltárni munkánk hiányosságait. Ez veszélyes, elvtársak. Sőt: az önkritikától vagy a pártonkívüliek bírálatától való félelem most a legveszedelmesebb betegség. Választanunk kell: vagy mi magunk fogjuk bírálni magunkat és módot adunk a pártonkívülieknek, hogy bírálják munkánkat — és akkor remélhetjük, hogy falusi munkánk előrehalad; vagy nem engedjük meg ezt a bírálatot — és akkor az események fognak bennünket bírálni, olyanok, mint a kronstadti, tambovi és grúziai felkelés. Azt hiszem, inkább az első fajta bírálatot választjuk, nem a második fajtát. Ezért nem kell félnünk sem a párttagok, és még kevésbé a pártonkívüliek bírálatától.

Először megjelent
I. Sztálin A parasztkérdés c.
könyvében, Moszkva—Leningrád 1925.

(idézet: – Sztálin Művei 6. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Írta: J. V. Sztálin” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Sztálin 1924. októberében kifejtett gondolatai a parasztságról, ill. a falu kérdéseiről jól jellemzik a bolsevik eszmerendszer korlátait. Röviden a körülményekről: Az orosz polgárháború (1918-1920) idején bevezetett bolsevik kommunizmus lázadásokhoz vezetett. Lenint ez arra kényszerítette, hogy felülvizsgálja az addigi intézkedéseket és a „két lépést előre, egyet vissza” pávatánc keretében megszületett a NEP, az Új Gazdaság Politika. Azaz, visszalépés a normalitás irányába. Tagadhatatlan, 1921-ben a kronstadti felkeléssel a kommunizmus gyakorlati formája megbukott. Lenin 1924. januárjában elhunyt, követői sokat tudtak a hatalom megszerzésének terminológiájáról, de keveset a gazdaság működéséről. A „csak akarni kell” fallikus jelszava nem pótolta az ismereteket az érdekekről, az ösztönzésről, a motivációról, a piacról, a pénzről, a kereskedelemről, általában a piacgazdaság mikéntjéről. Lépten-nyomon beavatkoztak, torzítottak, kényszerítettek, elvontak, zabráltak és fenyegettek. A kulákok hozzáértését falura küldött agitátorokkal pótolták és a kudarcokért a parasztot okolták. A NEP, csak átmenetileg tudott érvényesülni, rövid időn belül elnyomta a pártakarat. Ez a gazdasági „se veled, se nélküled” állapot a húszas évek végéig tartott. Az akarnoki interregnum megszűnésével, Sztálin megerősödésével és az első öt éves terv elfogadásával kezdődött egy új korszak, a sztálinizmus. Ennek jellemzője a politikai egyeduralom és az állam gazdasági kizárólagossága. Ez az állammonopolista szocializmus időszaka. A reálszoc bukásának és egyben a XX. század egyik nagy tanulsága: a történelem nem osztályharcok története, hanem a gazdálkodás fejlődésének története.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .