Lehet egy párttal több? (Miért is ne!?)

Zászlót bontott Márki-Zay Péter mozgalma

Vasárnap délután 2-től tartotta zászlóbontó rendezvényét a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM), amelyet Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely független polgármestere hirdetett meg tavaly ősszel.

A bemutatkozó eseményen felszólalt Hadházy Ákos és Lukácsi Katalin, a mozgalom elnökségi tagjai, illetve Márki-Zay, a mozgalom vezetője.

Beszédében az LMP egykori társelnöke, az új mozgalom alelnöke arról beszélt, a mit tehetünk kérdésre két válasz van: csendben jajgatunk vagy „dolgozhatunk, dolgozhatunk, dolgozhatunk”. Szerinte, nem kicsi a feladat vár rájuk, hiszen harminc év kudarcát kell kiküszöbölni: harminc éve ígérik hogy utolérjük a nyugatot, de ez nem történt meg,

„mert az elmúlt harminc évünket egyszerűen ellopták”.

Hadházy kitért arra is, hogy a jövő feladata a két legfontosabb kincs, a tudás és egészség biztosítása. Ezt egyetlen társadalom  sem tudja megadni, csak egy tisztességes és igazságos társadalom. Ez pedig csak demokrácia viszonyai között megvalósítható.

„A demokrácia, ha nem vigyázunk rá, és mi nem vigyáztuk, lassan rohad diktatúrává” – mondta.

Szerinte mindegy hogyan nevezzük a mostani magyar politikai állapotot, a kormánynak végig kell mennie a diktatúráig, mert tudják, vesztes választáson a börtön várja őket. Ezért újabb eszközöket kell importálniuk Erdogantól és Putyintól.

Idézte Orbán év eleji szavait is, amelyeket Soros Györgynek idézett: ha harcolunk, a harc legyen fair. Hadházy ennek kapcsán azt üzente Orbánnak: amennyiben igazi sportembernek tekinti magát, ne úgy fusson ki a pályára, hogy ő határozza meg a játékszabályokat. Ha valóban bátor harcos lenne, akkor meg merne állapodni a másokkal a játékszabályokról, mert egy bátor ember tisztán játszik – tette hozzá.

Az országgyűlési képviselő szerint Orbán arra számít, ha nyer az EP-választáson, azzal leállítja az ellenzéki tiltakozásokat, és legitimálja hatalmát. Szerinte azonban tisztességtelen játékszabályok mellett nem lehet legitim az EP-választás sem.

Követelni kell a független közmédiát és a propaganda betiltását – mondta Hadházy, és hozzátette. ezt feltételként kellene állítani az EP-választáson való elinduláshoz.

Arra is kitért, hogy meg kell szervezni magunkat, legalább annyira, hogy minden szavazókörben legyen egy ellenzéki delegált. Meglátása szerint ugyanis a tavaly áprilisi választásokon is rengeteg csalás történt, de megfigyelők hiányában sosem fog kiderülni, hogy mennyi.

Az ellenzéki pártok az ígérték a választások után, felszántják a vidéket, megszervezik magukat, ezt nem tették meg – jelentette ki a politikus. Elmondása szerint a Mindenki Magyarországa Mozgalom most ezt a munkát akarja elvégezni.

Lukácsi Katalin egykori KDNP-s politikus felszólalásában az Európai Unió jelmondatát idézte: „egység a sokféleségben”. Szerint ez nem csak az unió, de a mozgalmuk jelmondata is lehetne.

Az  MMM szerinte nem azért jött létre,hogy újabb pártot hozzon létre, újabb szeletet szakítson ki a kis ellenzéki tortából. Ehelyett azon akarnak dolgozni, hogy ez a torta legyen minél nagyobb.

Egyik elsődleges feladatna a bizalom helyreállítását jelölte meg: hidat kell építeni a különböző politikai szigetek között, illetve vissza kell építeni a bizalmat a politika és a pártok iránt, hogy újra kedvet csináljon a polgároknak a közéletbe való beavatkozásához.

Lukácsi szerint a Mindenki Magyarországa Mozgalom már most az egyik legsikeresebb alulról építkező mozgalom: több mint 4000-en csatlakoztak 600 településről, minden megyéből. Emellett kapcsolatokat építettek olyan több más civil szervezettel, aktivistával is.

Márki-Zay Péter arra emlékeztetett,  holnap lesz egy éve, hogy Hódmezővásárhelyen „a szeretet hatalma legyőzte a hatalom szeretetét”.

Ez alatt az egy év alatt csökkentették az adókat, visszafizették a korábbi adósságokat, kilencszer több fejlesztést hajtottak végre, módszeresen számolják fel a korrupciót – mondta. De ugyanebben az évben a hatalom rengeteg akadályt gördített eléjük hatósági vegzálás, zaklatás, propaganda-hadjáratok formájában. Ezért rá kellett jönnie:

„Hódmezővásárhely sem lehet szabad, amíg Magyarország nem szabad!”

Márki-Zay szerint a Fidesz a nácik és kommunisták örököse, mert a párthűséget teszi meg az előrejutás kritériumának, bőrszín és vallás alapján tagad ki emberek,  támadja Európát, a volt KGB-s Putyin utasításait szolgalelkűen követi, az iszlamista diktátor Erdogant ölelgeti.

„A magyar fiatalok nem keletre, nyugatra menekülnek Orbán elől” – emlékeztetett.

Márki-Zay szerint a hatalom kisajátította a nemzet kifejezését, és két részre szakította az országot. Feladatként a nemzet Fidesztől való visszaszerzését jelölte meg.

Nem tűrhetjük, hogy egyes magyarok ellenségnek számítsanak, hogy milliók nem tudhatják meg az igazságot, hogy a politikai vélemény elmondásával az állásából is kirúghatják, hogy míg egy szűk réteg meggazdagodik a társadalom pénzén, addig mások nélkülöznek – tette hozzá.

Ezután ő is rátért az összefogás témájára. Ami Hódmezővásárhelyen sikert hozott, az hozhat és fog is hozni sikert az egész országnak – véli a független polgármester. Szerinte az MMM is ezért jött létre.

Szerinte a hatalom pontosan tudja az összefogás erejét, és fél tőle. Ez látszik abban, hogyan akar éket verni az emberek közé, „zsidók, cigányok és jobbikosok közé”.

Üzent a Fidesz embereinek is: „ti a hatalom kiszolgálói még mindig nem jöttetek rá, mire kelletek a rendszernek?” Arra figyelmeztette őket, hogy amikor a pártállami vezetők luxusrepülőn fogják elhagyni az országot, a hatalom kiszolgálói nem fognak helyet kapni

Ti itt maradtok, ti fogjátok viselni a felelősséget – tette hozzá

Felvázolta a mozgalom víziójának alapjait: nem csak az köti össze a tagokat, hogy elutasítják 1000 éves magyar történelem legkoruptabb rendszerét, hanem szabad jogállamot akarnak, európai ügyészséget. Olyan országot, ahol iskolák épülnek, a tehetségesek érvényesülnek.

Büszke európai polgárokként nem rombolni, hanem építeni fogjuk az EU-t – mondta. Beszédét azzal zárta, hogy meghirdette az új ellenzék megszületését.                                                                                                                  (merce)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: “…mert az elmúlt harminc évünket egyszerűen ellopták…”

– Talán így: A SZOCIALISTA MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG ÁLTAL LÉTREHOZOTT ÉRTÉKEKET, plusz a harminc évünket, plusz a jövőnket!

AZ ELMÚLT HARMINC ÉVBEN! BŰNSZÖVETSÉGBEN! EGY SZERTEÁGAZÓ BŰNSZERVEZET!

Aki ezt CSAK EGYETLEN gonosztevő bandára kenné, maga sem különb. Csak őszintétlen populista!

Az már a sors különös fintora, hogy ennek a “Mindenki Magyarországa Mozgalom” (MMM) névre hallgató új csodacsapatnak mindhárom jelessége a döbrögista hordában csírázott ki.

Csodacsapatnak mondhatnók őket (IS), mert csodát igérnek ők (IS)! Demokráciát, jólétet! Mert ők (IS!) tudják, hogy ők a minden bajt megoldani képesek.

HAZUDNAK ŐK IS!

Csak csupán Döbrögi útálata és annak hangoztatása kevés! Ilyen álellenzéki bűnbandából van éppen elég. Most eggyel több lett! Van már olyan is Döbrögisztánban, hogy Mindenki Magyarországa Mozgalom. “MMM” Három “M”!

Könnyen megjegyezhető, könnyen felejthető! Egy a sok közül!

SAJNÁLJUK HOGY ZÁSZLÓT BONTOTTAK! Gondoljuk, hogy ebben a zászlóban is dominál a kék szín.

Zászlóbontásukkal csak a MAGYAROK HIÁNYÉRZETE nőtt tovább!

Azt már csak remélni merjük, hogy tudják erodálni ezt a jelenlegi förtelmet!

“Lehet egy párttal több? (Miért is ne!?)” bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. “Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely független polgármestere.”

    A jobbik végig elhazudott támogatásával indult a választásokon ez az USA-ban kiképzett porszívó ügynök. Tovább minősíti, hogy összeáll egy Hadházyval és Lukácsival. Mindkettőnek szégyenletes a pálfordulásokkal ékesített pályafutása.

    1. Sub Zero szerint:
      2019-02-25 – 06:49

      Miért? -ovit hol képezték ki? Segítek:

      “1988 áprilisától a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt. 1989 szeptemberétől 1990 januárjáig a Soros Alapítvány ösztöndíjával az oxfordi Pembroke College-ban az angol liberális filozófia történetét hallgatta, de tanulmányait az 1990-es magyarországi országgyűlési választás miatt félbeszakította.”

      Szólította a haza…

      forrás:
      https://hu.wikipedia.org/wiki/Orb%C3%A1n_Viktor

      1. Hát igen… Kétségtelen, hogy érdekesen alakult. Viszont az is tény, hogy az ember egészen másképpen látja a világot húszon évesen, mint ötven felett. Erről írt Hitler is a Mein Kampf-ban, ahol óva intette a fiatal férfiakat a politikai szerepvállalástól, mert rendszerint a kora előrehaladtával kínos szembeállítások érhetik a fiatalkori nyilatkozataival. A másik, hogy amikor Orbán fiatal volt, a világ is egészen mást mutatott magából, mint most.

        1. Sub Zero szerint:
          2019-02-26 – 06:43

          Ovinak a normálisnál talán mégiscsak több pálfordulása volt…
          Kisz titkár, liberális, konzervatív, kereszténydemokrata, mostanában népnemzeti, nemzeti szocialista és magyar módon cionista…

  2. Ha nem azt tekintjük,hogy újabb tortaszeletre éhes csapat”keletkezett”,akkor még mindíg marad olyan kétely,hogy ha volt kommunisták(Thürmer) szerveznek csapatot,vagy volt fideszesek,akkor elmondjuk,hogy hát sárosak mind ,nem érdemes bízni bennük!Ha összefogást hirdetnek,akkor meg meglovagolják az Orbán-gyűlöletet,kielégítendő a hatalomvágyuk,stb.stb.Tehát,magyarán senki sem jó,aki jobb,vagy baloldaliként,netán szélsőjobbosként,vagy radikális baloldaliként próbálja meg Orbánt a kapitalizmus keretein belül megbuktatni!
    Fantasztikusan behatároljuk magunkat sztereotípiák közé,és csodálkozunk,hogy csupán pár lépésnyi táncparkett maradt a mozgásunkra,ahola minden oldali gondolkodás minduntalan gáncsot vet a kibontakozó tangó elé!Igaz az is,hogy a már meglévő,és/vagy újonnan alakuló ellenzéki párt sem tud szabadulni a tartalmatlan kormányváltó retorikától,és csodavárás nak számító elképzelésekkel lép porondra.
    Egyetlen egy sem meri támadni az elmúlt időszak(orbáni) intézkedéseit,konkrétan megnevezve azok a dolgozók életére gyakorolt katasztrófális hatását,és nem is szándékoznak azokon változtatni!Holott ezeket a problémákat egy orbábni rendszer ,azaz kapitalista rendszer keretén belül nem lehet felszámolni,mert nem változik a gazdasági-politikai környezet,így minden más elgondolás hatástalanul puffan a levegőben!
    Ne feledjük,hogy minden,a dolgozóknak kedvező törvény,intézkedés stb.a tőkés csoport kiváltságait érinti,és ezért hamar rájuk lehet fogni,hogy a szocializmust,kommunizmust akarják visszahozni,és ennek az elvnek a mentén nem csak hazai szinten,hanem EU,NATO szinten ,akarom mondani deep state szinten is rosszallást váltanak ki.Ezt azért fontos leszögezni,mert minden jelenlegi magyar politikai-ellenzéki csoportosulás mélyen kötődik a semmit nem érő európai ,azaz világkapitalizmus alkotta szabályokhoz,az EU-hoz(ezen keresztül az álsásgos Soros-migráns stb.stb.elgondoláshoz stb.) még akkor is,ha azok csupán a felsó,rabló tízezernek kedveznek!Emiatt csak felszini vízgereblyézéssé fajul minden látszólagos jószándék,és csupán az elitm felszines jogait támogatja!

  3. Csak egy példa a fentiekhez:Zay barátunk is arra hivatkozik,hogy rossz eszközöket Erdogantól,és Putyintól veszi a kormány!
    Lám,itt is mordul a russzofóbia,próbálva megfelelni az USA-EU retorikának,minthogy a Nyugat összes problémáját az oroszok generálják!
    Tehát vakság,ami nem farkasvakság,hanem (tőlem) “medve-vakság”),és ha a Soros-USA elgondolás végleg megbukik,akkor lehet a medve va….valamilyét nyalogatni,az majd brummog hozzá!

  4. Bár fanyaloghatnánk a szokásos olcsó lózungok miatt, inkább azt érdemes elfogadni, hogy a kínálat megpróbálja lekövetni a keresletet. Ha egyes rétegekben ilyenekre van igény, akkor lesznek politikusok, akik ezt kiszolgálják. Péterünk így szocializálódott, hát keresi a hasonló értékekkel, világképekkel, jövőre vonatkozó elképzelésekkel rendelkezőket, de már a mozgalma nevével is óriásit tévedett. Ez ugyanis nem “mindenki Magyarországa”, ez csak egy réteg Magyarországa. Valószínűleg nem mérte fel helyesen, hogy mekkora támogatottságra számíthat, mi lenne a legalkalmasabb idő a szárnyak kibontására, és milyen embereket érdemes a maga oldalára állítania (egyelőre “hasznos” eszközöket sikerült csak beszereznie). Hadházy performanszait ismerjük, “felelőssége” megjelent már a hamis tűzriadónál is, eszköztára többekéhez hasonlóan Saul Alinsky kedvenc módszereiből merít. A másik hasznos eszköz, és Hadházyhoz hasonlóan a mozgalom elnökségi tagja, Lukácsi Katalin. Róla már esetleg olvashattunk pl. itt:
    https://444.hu/2017/04/10/epitettem-ezt-a-rendszert-nekem-ezzel-kell-elszamolnom
    Ha nem zárjuk be az első bekezdésnél és eljutunk a végéig, találunk pár érdekességet. Pl.:
    “…bennem pedig buzgott a vágy, hogy tegyek valamit.”
    “2006-ban szavaztam először, akkor az MDF-re szavaztam, 2010-ben pedig a párt országgyűlési képviselőjelöltje voltam.”
    “Ősszel aztán önkormányzati képviselőjelölt is voltam a Fidesz színeiben.”
    “A választópolgárok nagy része a Fidesz-KDNP-t támogatta, én pedig azt gondoltam, akkor nem lehetnek ezek rossz pártok. És mivel felelősséget éreztem azért, hogy a tehetségemet használjam az országért, nem akartam háttérbe vonulni. Úgy voltam vele, inkább azonosulok valami »kevésbé jóval«, mint hogy a háttérben üljek. Egy évvel később, amikor a KDNP újraszervezte önmagát, beléptem. Azért választottam a KDNP-t, mert vallásos katolikus vagyok, és azt gondoltam, a kisebbel mindig menőbb azonosulni.”
    “Jézus kezébe adom azt, hogy innentől hogyan tudom szolgálni az országot.”
    “Annak idején természetes döntés volt, hogy belépek a KDNP-be, és csináltam is olyan dolgokat itt, amire büszke vagyok, de utólag nézve nem kellett volna megkötnöm kompromisszumokat, nem kellett volna az álmaimról lemondani. Nekem azzal kell elszámolnom, hogy ebben eddig benne voltam.”
    “Szerintem elveszítették a realitással való kapcsolatukat. Itt vagyunk egy nagyhatalom lába nyomában, de hála az uniónak, Brüsszelhez közelebb vagyunk, mint Moszkvához. Igaz hogy ‘45 után kényszerhelyzetben voltunk, de ma éppen az lenne a kutya kötelességünk, hogy Brüsszelt erősítsük Moszkva ellenében, vagy bárki ellenében. Amikor látom ezeket a plakátokat, hogy »Állítsuk meg Brüsszelt!«, sírva fakadnék. Kereszténydemokrataként ezt különösen nem értem a pártomban – az unió kereszténydemokrata gondolatnak köszönhető.”
    “Tudom, hogy sokan azt gondolják, hogy a KDNP egy viccpárt, egy fantompárt, és ez a látszat jogos is, de közben tudom, hogy ez egy működő szervezet, van tagsága, vannak rendezvényei. Van benne energia, akár meg is mérettethetné magát önállóan, és lehetne egy 5 százalék körüli párt, de ehhez pártdöntésre lenne szükség. Ha jönne valaki, aki markánsan önálló KDNP-t akarna csinálni.”
    “A Felházat is nagy áldásnak tartom, mert nagyon pozitív élményeket tapasztalunk meg, ahogy különböző felekezetekhez tartozó emberek együtt tudnak szeretni, Istent dicsőíteni.”

    Ennyi szédelgés és naivitás után talán jobb lenne, ha a politika helyett a tudományos pályafutására koncentrálna. Persze ki tudja…

  5. Szóval: nem megélhetési politikusok kellenek, akik nem tudnak társadalmi jövőt – amely moz-
    gósítja a népet – felvázolni , hanem olyan POLITIKUSOK , akik a rendszert – nem a pal-secam
    rendszerre gondolok- akarják TULAJDONJOGOKKAL együtt, alapjaiban megváltoztatni.! Nos
    ezek nem azok, ők csak az ” agyonfoltozott nadrágra ” akarnak újabb foltokat rávarrni ! Et-
    től a nadrág még FOLTOS MARAD. Már most azt nyilatkozzák a fidesz szavazóknak hogy
    a vezetőitek ( mint az előzőek 1990-től) elrepülnek a felelősség elől,… ti meg itt maradtok!
    Akik ezt nyilatkozzák, azoknak jó ez a társadalom: nekik megfelel mert jól élnek?!
    De mi lesz/van azokkal a milliókkal akik kevesek gazdagsága árán: szegények ?!
    Ezt itt a kérdés uraim , s erre az MMM ” harcosoknak” SINCS halvány lila gőzük sem !!!
    Erről hallgatnak mint a s..r a fűben ?!

  6. a felső vezetők elrepülnek, ki szigetére, van aki távolabbra . És akkor megússzák? Zay szerint igen, mert csak azoknak kell elszámolni, akik nem férnek fel a vezéreik gépére. Eichman óta tudjuk, bárkit felelőségre lehet vonni, a keresztapa óta még azt is tudjuk, bárkit meg lehet ölni, mert lehetséges.
    És mi legyen akkor Zay-al, aki már most felmentést ad a fő felelősöknek ? Aki nem jövő képet ad, hanem csak a vérszomjra épít. Ne ámítsunk senkit, ezek egymást mindig is segíteni fogják, csak a gój-ok szemét fogják kivájni.

  7. A rendszerváltás óta sok párt alakult, szűnt meg és vált jelentéktelenné.
    (Megjegyzem, hogy a fidesz ezekben a változásokban elévülhetetlen érdemeket szerzett…) Realista azt vallja, hogy a társadalomnak jobban át kellene politizálódnia a tényleges változásokhoz. Én meg azt mondom az elmúlt harminc év, a pártok fluktuációja és a megélhetési politikusok szinte kizárólagossága alapján, hogy a pórnépnek hagyni kellene a francba a politikát és nem kellene részt vennie még a mostanihoz hasonló mértékben sem ebben a demokráciának nevezett ingyencirkuszban, ami szintén az elmúlt harminc év tapasztalatai alapján sehova sem vezet. Addig, amíg a tömegek részvételükkel legalizálják ezt a hazug rendszert, addig változás nem lesz. Ha az esélye esetleg felcsillanna a változás lehetőségének, akkor azt választási csalással fogják megakadályozni (2018.04.08.).
    Meg kellene (harminc év után) próbálni a választások bojkottálását az ilyen-olyan új, vagy régi pártokra való eredménytelen szavazgatások helyett. Hátha lenne eredménye!? Mit lehet ezen veszteni? Szerintem semmit.

  8. Rosi Nante ! … a felvetésedről értekezéseket szoktam olvasni az amerikai népszava újságban.
    A problémám az , hogy a bojkottálásnál megállnak ! A “hogyan tovább ” kérdésre mindig a
    kapitaluzmus “megreformálhatatlan ” változatát adják. Ez pedig nem más, mint a hatalmi-körök
    lapjainak : újraosztása. Mert a “kártya asztal és a kártyások ” nem változnak, a tulajdonviszo-
    nyok maradnak…. akkor mitől-kiktől és miért változna a kapitalista rendszer ?!
    A nyugati kap. társadalmak jólétét: meghatározó részben a gyarmataik évszázados ki-
    zsákmányolása fedezte és mozgatta! Ez az INGYEN PÉNZ még pl. Franciaországban még min-
    dig megvan, mert a FR-a költségvetésben a gyarmataik 1.500 Mrd eurót fizetnek azon a címen,
    hogy a gyarmatosítók kiépítették az infrastrukturát, v. az idegen légió fr-i csapatai biztosítják
    az “ottaniak” hatalmát!!! Még ráadásként, a ” volt gyarmatok ” a keményvaluták 50 %-át a
    francia központi bankban kötelesek tárolni!… úgy mint a “fejlett de az USA-tól függő nyuga-
    ti országok az aranytartalékaikat az amerikai FED trezorjaiban!!! ( a németeknek a 3.200 tonna
    aranyukból 2.200 tonna nincs – 1944 óta- a hazájuk trezorjában. Az aranyukat, már 4-5 éve szeretnék hazahozatni Amerikából. Eddig még eredménytelenül próbálkoztak!!)
    Szerintem a rendszerváltást csak katonai téren nem lehet megvívni, mert egyre erősebbek a
    pénzügyi érdekek. ……..

    1. hábé szerint:
      2019-02-26 – 08:20

      A fegyvereknél nincs erősebb érdek, hatalom, “meggyőző erő”. A kérdés csak az, kinek a kezében vannak.

    2. hábé szerint:
      2019-02-26 – 08:20

      Még csak annyit, hogy a jelenlegi politikusi rétegtől az ország népe szabadulna.
      Ez tény, minden közvélemény kutatás ezt igazolja. Az is tény, hogy a harminc éves szavazósdi a harminc év alatt még esélyt sem mutatott arra, hogy ezzel a demokratikus(?) módszerrel olyan eredményt lehet elérni, ami tényleg az ország, tényleg a társadalom érdekei szerint működhetne, működtethetné az országot. Ezért gondolom azt, hogy valami mást kellene kipróbálnia a társadalomnak az általa gyűlölt megélhetési politikusokkal szemben. Vagy a jelenlegi rendszerrel szemben… (ahogy tetszik).
      Hogy mi lesz utána? Többféle végkifejlet képzelhető el, attól függően, hogy hogy alakulnak az erőviszonyok… Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy a politikusok vs. nép viszonylatban egyáltalán felmerülhet az erőviszonyok megoszlásának a kérdésköre.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .