Jelentés a 15. fordulóról

Tegnap lezajlottak Gallia szerte a 15. forduló összecsapásai. Meglepi sehol sem született.

Párizs mellett Rennes-ben, Lyonban, Bordeaux-ban, Clermont-Ferrand-ban, Toulouse-ban is megküzdöttek a felek.

Sárgamellényesék cirka 50 ezren lehettek, ami messze elmarad a daliás idők háromszázezres létszámától. Ez szagértői elemzések szerint a mellényesek mozgalmának kifáradási jeleit mutatja.

A rendőrök szintén közel ennyien álltak bele a küzdelembe. Csakhát az ő felszereléseik…- szervezettségük… stb. – EZÚTTAL IS döntőnek bizonyult.

A könnygázkészlet most is szépen fogyott – főleg a párizsi Trocadero téren – ahol tüzeskedésre, spriccelésre, dobálózásra is akadt mód. Úgyhogy mindenki megtalálta a maga szakmai elfoglaltságát. (Azokra gondolunk, akik nem sárga mellényben, és nem önként voltak jelen a tegnapi helyszíneken.)

Clermont-Ferrand-ban- ahol most először rendeztek erőösszemérőt – mintegy 2500 sárgamellényes hozta a frászt a hatóságokra. Jövetelük hírére az elöljáróság kis híján könyörgő szentmisékre utalta a város lakosságát, valamint elrendelte az öregek, a betegek, és a gyerekek bezárását a lakásokba. Gyakorlatilag barikádokat csináltattak városszerte, felszedették a köztéri padokat, parkolóórákat, buszmegálló-tartozékokat, bedeszkáztatták az újságosbódékat. Mintha a Fradi érkezett volna, olyan elővigyázatossági intézkedéseket foganatosítottak.

Szemkilövésről, kézleszakadásról hír most nem érkezett.

A küzdelemsorozat eddigi állása: Gendarmari – Sárgamellényesek 15:0

Az eddigi “eredmény” pedig 11 halott, kb. 2000 sebesült. Politikus egy sincs a listán.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Jelentés a 15. fordulóról” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Megvan az elönye.
    Sötétben nem ütik el öket,mikor tüntetés után mennek haza az elios led lámpák alatt.
    Tiborcz biztionsági okokbol a lámpáihoz egy láthatosági melényt ad biztonsági kiegészitönek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .