Írta: J. V. Sztálin

A sajtó, mint kollektív szervező

Ingulov „Gyökeréig” című cikkében (lásd „Pravda” 98. sz.) azt a fontos kérdést érintette, hogy mi a jelentősége a sajtónak az állam és a párt szempontjából. Nyilván gondolatának alátámasztása végett hivatkozott a Központi Bizottság szervezeti beszámolójára, mely azt mondja, hogy a sajtó „megfoghatatlan kapcsolatot létesít a párt és a munkásosztály között, olyan kapcsolatot, amely erejét tekintve nem gyengébb, mint bármely tömegjellegű összekötő apparátus, hogy a sajtó a legerősebb fegyver, amelynek segítségével a párt minden nap, minden órában beszél a munkásosztállyal”.

Amikor azonban Ingulov megkísérelte e kérdés megoldását, két hibát követett el: először, elferdítette a Központi Bizottság beszámolójából vett idézet értelmét; másodszor, szem elől tévesztette a sajtó nagyon fontos szervező szerepét. Azt hiszem, hogy tekintettel a kérdés jelentőségére, néhány szóval ki kell térnem ezekre a hibákra.

1. A beszámolónak egyáltalában nem az az értelme, hogy a párt szerepe arra a feladatra korlátozódik, hogy a munkásosztállyal beszéljen, holott — írja Ingulov — a pártnak beszélgetnie kell a munkásosztállyal, nemcsak beszélnie. A „beszélni” és a „beszélgetni” kifejezés szembeállítása nem egyéb, mint haszontalan kötéltánc. A gyakorlatban a „beszélés” és a „beszélgetés” elválaszthatatlan egészet alkotnak, mely az olvasó és az író, a párt és a munkásosztály, az állam és a dolgozó tömegek szakadatlan kölcsönhatásában nyilvánul meg. Így volt ez a proletár tömegpárt létezése óta, már a régi „Iszkra” idején is. Ingulovnak nincs igaza, amikor azt gondolja, hogy ez a kölcsönhatás csak néhány évvel az után kezdődött, hogy a munkásosztály Oroszországban megragadta a hatalmat. A Központi Bizottság beszámolójából vett idézet lényege nem a „beszélésben”, hanem abban van, hogy a sajtó „kapcsolatot létesít a párt és a munkásosztály között”, olyan kapcsolatot, „amely erejét tekintve nem gyengébb, mint bármely más, tömegjellegű összekötő apparátus”. Az idézet értelme a sajtó szervező szerepében rejlik. Éppen ezért került a sajtó, mint a pártot a munkásosztállyal összekötő egyik hajtószíj, a Központi Bizottság szervezeti beszámolójába. Ingulov nem értette meg az idézetet és akaratlanul is meghamisította annak értelmét.

2. Ingulov hangsúlyozza a sajtó agitációs, leleplező szerepét s azt hiszi, hogy ezzel kimerül az időszaki sajtó feladata. Több visszaélésre hivatkozik, mely országunkban előfordult és ezzel kapcsolatban azt állítja, hogy a sajtó leleplező munkája, a sajtó útján folytatott agitáció a kérdés „gyökere”. Márpedig világos, hogy bármily nagyjelentőségű is a sajtó agitációs szerepe — szervező szerepe mai építőmunkánk legéletbevágóbb tényezője. Nemcsak az a fontos, hogy a lap agitáljon és leleplezzen, hanem elsősorban az, hogy a munkatársak, megbízottak és levelezők szerteágazó hálózatával rendelkezzék az egész országban, valamennyi ipari és mezőgazdasági csomóponton, minden kerületben és járásban, hogy az összekötőfonál, mely a párttól indul ki, az újságon keresztül elérjen kivétel nélkül minden munkás- és parasztvidékre, hogy a kölcsönhatás egyfelől a párt és az állam, másfelől az ipari és paraszti vidékek között teljes legyen. Ha egy olyan népszerű lap, mint például a „Bednota”, időnként konferenciára hívná össze országunk különböző pontjain működő megbízottait, hogy megvitassák nézeteiket és beszámoljanak tapasztalataikról, és ha e megbízottak mindegyike ugyanebből a célból szintén konferenciára hívná össze a körzeteiben, járásaiban és helységeiben működő levelezőit, — ezzel megtennők az első komoly lépést nemcsak a párt és a munkásosztály, nemcsak az állam és országunk legfélreesőbb vidékei közötti szervezeti kapcsolat megteremtése terén, hanem magának a sajtónak javítása és élénkítése, időszaki sajtónk egész munkatársi (állományának megjavítása és felfrissítése terén is. Az ilyen konferenciák és tanácskozások gyakorlati jelentősége szerintem sokkal nagyobb, mint az újságírók „összoroszországi” és egyéb kongresszusaié. Olyanná tenni a lapot, hogy az kollektív szervező legyen a párt és a Szovjethatalom kezében, olyanná tenni a lapot, hogy kapcsolatokat létesítsen országunk dolgozó tömegeivel s a párt, a Szovjethatalom köré tömörítse őket — ez most a sajtó soron levő feladata.

Nem lesz fölösleges, ha az olvasó emlékezetébe idézem Lenin elvtárs „Mivel kezdjük?” című cikkének (1901) néhány sorát, mely az időszaki sajtónak pártunk életében betöltött szervező szerepéről szól:

„A lap szerepe azonban nem korlátozódik csupán arra, hogy eszméket terjeszt, politikailag nevel, és politikai szövetségeseket nyer meg. A lap nemcsak kollektív propagandista és kollektív agitátor, hanem kollektív szervező is. Az utóbbi tekintetben a lapot az épülő ház körül emelt állványzathoz lehet hasonlítani, amely jelzi az épület körvonalait, megkönnyíti az egyes építőmunkások közötti érintkezést, segítségükre van a munka elosztásában és a szervezett munka útján elért közös eredmények áttekintésében. A lap segítségével és azzal kapcsolatban magától alakul majd ki egy állandó szervezet, amely nemcsak helyi, hanem rendszeres általános munkával is foglalkozik, tagjait megtanítja arra, hogy figyelemmel kísérjék a politikai eseményeket, hogy mérlegeljék azok jelentőségét és a lakosság különböző rétegeire gyakorolt hatását, hogy célravezető módszereket dolgozzanak ki, amelyekkel a forradalmi párt befolyásolhatja ezeket az eseményeket. Már maga a technikai feladat — a lapnak anyaggal való rendszeres ellátása és helyes terjesztése — arra kényszerít, hogy kiépítsük az egységes párt helyi megbízottainak hálózatát, olyan megbízottak hálózatát, akik eleven kapcsolatban vannak egymással, ismerik az általános helyzetet, hozzászoktak ahhoz, hogy az országos munka részletfunkcióit rendszeresen teljesítsék, erejüket egyik-másik forradalmi akció megszervezésén kipróbálják. A megbízottaknak ez a hálózata éppen annak a szervezetnek lesz a váza, amelyre szükségünk van, amely: eléggé nagy ahhoz, hogy átfogja az egész országot; eléggé széles és sokoldalú, hogy szigorú és részletes munkamegosztást hajtson végre; eléggé állhatatos, hogy bármily körülmények között, minden «fordulat» és meglepetés esetén is hajthatatlanul folytatni tudja a maga munkáját; eléggé rugalmas, hogy egyrészt ki tudjon térni a nyílt mezőn való ütközet elől akkor, amikor a túlnyomó erejű ellenség minden erejét egy pontra vetette, és másrészt ki tudja használni az ellenség nehézkességét s meg tudja rohanni az ellenséget ott és akkor, ahol és amikor az a legkevésbé várja a támadást”.

Lenin elvtárs akkor a lapról, mint pártunk építésének eszközéről beszélt. De nincs okunk kételkedni abban, hogy a Lenin elvtárs által mondottakat teljes egészükben alkalmaznunk kell párt- és államépítésünk mai viszonyai között is.

Az időszaki sajtónak ezt a fontos szervező szerepét Ingulov szem elől tévesztette cikkében. Ez a fő hibája.

Hogyan történhetett, hogy sajtónk egyik főmunkatársa megfeledkezett erről a fontos feladatról? Egy elvtárs tegnap azt mondotta nekem, hogy Ingulov a sajtó kérdésének megoldásán kívül nyilván még egy másik, mellékfeladatot tűzött maga elé: „meg akart csipkedni valakit, valakinek a tyúkszemére akart hágni”. Én ezt nem állítom, sőt még azt sem tagadom, hogy mindenkinek joga van a közvetlen feladatokon kívül mellékfeladatokat is maga elé tűzni. De megengedhetetlen, hogy a mellékfeladatok — ha csak egy pillanatra is — elhomályosítsák azt a közvetlen feladatot, hogy tisztázzuk a sajtónak párt- és államépítésünkben betöltött szervező szerepét.

„Pravda” 99. sz.
1923. május 6.
Aláírás: I. Sztálin.

(idézet: – Sztálin Művei 5. kötet – című könyvből)

Egyre mélyebben az ingoványba …

– írta: J. V. Sztálin –

A „Pravda” 99. számában cikket írtam a sajtó szervező szerepéről és rámutattam Ingulovnak a sajtó kérdésében elkövetett két hibájára. Ingulov válaszcikkében (lásd „Pravda” 101. sz.) azzal mentegetőzik, hogy azok nem hibák, hanem „félreértések”. Hajlandó vagyok Ingulov hibáit „félreértéseknek” nevezni. De az a baj, hogy Ingulov válaszcikkében három újabb hibát, vagy ha úgy tetszik, három újabb „félreértést” követett el, melyeket, a sajtó különös jelentőségére való tekintettel, sajnos, semmiképpen sem lehet szó nélkül hagyni.

1. Ingulov azt állítja, hogy első cikkében nem tartotta szükségesnek, hogy a sajtó szervező szerepének kérdésére fordítsa legfőbb figyelmét és csak azzal a „részletkérdéssel” kívánt foglalkozni, hogy „ki csinálja pártlapunkat”. Rendben van. De ebben az esetben Ingulov miért választott cikkének címéül olyan idézetet a Központi Bizottság szervezeti beszámolójából, amely kizárólag időszaki sajtónk szervező szerepéről szól? Vagy — vagy! Vagy nem értette meg Ingulov az idézet értelmét, vagy pedig egész cikkét a Központi Bizottság szervezeti beszámolójából vett és a sajtó szervező jelentőségéről szóló idézet pontos értelmével szemben, azzal szöges ellentétben építette fel. Ingulov hibája mindkét esetben szembeszökő.

2. Ingulov azt állítja, hogy „sajtónknak két-három évvel ezelőtt nem volt kapcsolata a tömegekkel”, „nem kapcsolta össze a pártot a tömegekkel”, hogy a sajtó és a tömegek között általában „nem volt” kapcsolat. Olvassuk el figyelmesen Ingulovnak ezt az állítását és látni fogjuk, hogy ez az állítás mennyire képtelen, mennyire nincs semmi köze az élethez, a valósághoz. Valóban, ha „két-három évvel ezelőtt” pártsajtónknak és általa magának a pártnak „nem volt kapcsolata” a munkástömegekkel, akkor világos, hogy pártunk nem állta volna meg helyét a forradalom belső és külső ellenségeivel szemben, hanem „egy-kettőre” eltemették volna, megsemmisítették volna! Gondolják csak el: a polgárháború tombol, a párt számos ragyogó sikert aratva védekezik az ellenség támadásaival szemben, a párt a sajtó útján a szocialista haza védelmére szólítja a munkásokat és parasztokat, a dolgozó tömegek tíz- és százezrei a határozatok özönével válaszolnak pártunk felhívására és készen életüket feláldozni a frontra vonulnak — Ingulov pedig mindennek tudatában mégis azt meri állítani, hogy „sajtónknak két-három évvel ezelőtt nem volt kapcsolata a tömegekkel, tehát nem is kapcsolta össze velük a pártot”. Hát nem nevetséges ez? Ki hallott már olyat, hogy egy párt, melyet a tömegsajtó „nem kapcsol össze a tömegekkel”, mégis meg tudta mozgatni a munkások és parasztok tíz- és százezreit? Ha pedig a párt mégis megmozgatta a dolgozó tömegek tíz- és százezreit, nem világos-e, hogy a tömegpárt ezt sehogy sem tudta volna a sajtó segítsége nélkül elérni? Igen, igen, valaki okvetlenül elvesztette a tömegekkel való kapcsolatát, csakhogy nem a mi pártunk, nem a párt sajtója, hanem másvalaki. Nem szabad a sajtót megrágalmazni! A valóság az, hogy a pártnak a sajtó útján feltétlenül megvolt a kapcsolata a tömegekkel, ennek a kapcsolatnak feltétlenül meg kellett lennie „két-három évvel ezelőtt”, de ez a kapcsolat viszonylag gyenge volt, amint ezt pártunk XI. kongresszusának határozata helyesen megállapítja. Most az a feladat, hogy ezt a kapcsolatot kibővítsük, minden eszközzel megszilárdítsuk, erősebbé és rendszeresebbé tegyük. Csak erről van szó.

3. Ingulov azt állítja továbbá, hogy „a párt és a munkásosztály két-három évvel ezelőtt a sajtó közvetítésével nem hatott egymásra”. Miért? Azért, mert, amint mondja, „sajtónk akkor nap-nap után harcra szólított, beszámolt a Szovjethatalom intézkedéseiről, a párt határozatairól, a munkásolvasó pedig mindezt válasz nélkül hagyta”. Pontosan így írja: „a munkásolvasó mindezt válasz nélkül hagyta”.

Ez hihetetlen, szörnyű, de tény.

Közismert dolog, hogy amikor a párt a sajtó útján kiadta a jelszót: „Mindenki a közlekedés frontjára”, a tömegek egyhangúlag válaszoltak, a sajtónak százával küldték határozataikat, hogy együttereznek, hogy készek megvédeni a közlekedést, és fiaik tízezreit küldték a közlekedés támogatására. De Ingulov ezt nem hajlandó a munkásolvasó válaszának tekinteni, nem hajlandó ezt olyan kölcsönhatásnak nevezni, melyet a párt és a munkásosztály között a sajtó közvetített, mert ez a kölcsönhatás nem annyira a levelezők útján, mint inkább közvetlenül a párt és a munkásosztály között ment végbe — természetesen a sajtó révén.

Közismert dolog, hogy amikor a párt kiadta a jelszót: „Harcra az éhínség ellen”, a tömegek egyhangúlag válaszoltak a párt felhívására, a határozatok megszámlálhatatlan tömegével árasztották el pártunk sajtóját és fiaik tízezreit küldték a kulák elleni harcra. Ingulov azonban ezt nem hajlandó a munkásolvasó válaszának és olyan kölcsönhatásnak tekinteni, mely a párt és a munkásosztály között a sajtó útján jött létre, mert ez a kölcsönhatás „nem szabályszerűen”, hanem néhány levelező és egyebek megkerülésével történt.

Ha tehát a pártsajtó felhívására a munkások tíz- és százezrei válaszolnak, ez Ingulov szerint nem jelenti a párt és a munkásosztály kölcsönhatását, de ha a pártsajtó felhívására tíz-húsz levelező írásban válaszol, akkor ez valóságos, igazi kölcsönhatás a párt és a munkásosztály között. Ez aztán a pártsajtó szervező szerepének meghatározása! Ingulov, hát nem fél az istentől, hogy így összekeveri a marxista értelemben vett kölcsönhatást annak bürokratikus értelmezésével?

De ha a párt és a munkásosztály kölcsönhatását, melyet a sajtó közvetít, nem a bürokrata szemével, hanem marxista szemmel nézzük, akkor világos, hogy ez a kölcsönhatás mindig megvolt, „két-három évvel ezelőtt” éppúgy, mint régebben, és feltétlenül meg is kellett lennie, mert ellenkező esetben a párt nem tudta volna kezében tartani a munkásosztály vezetését, a munkásosztály pedig nem tudta volna megtartani a hatalmat. Most nyilvánvalóan az a feladat, hogy ezt a kölcsönhatást állandóbbá és maradandóbbá tegyük. Ingulov nemcsak hogy lebecsülte a sajtó szervező jelentőségét, hanem még el is torzította azt, mikor azt a kölcsönhatást, melyet a párt és a munkásosztály között a sajtó közvetít, nem marxista módon, hanem bürokratikusan, felületesen, technikai szempontból értelmezte. És ezt ő „félreértésnek” nevezi…

Ami pedig Ingulov „mellékfeladatait” illeti, melyekről ő hallani sem akar, meg kell mondanom, hogy második cikke nem oszlatta el kételyeimet; amelyekről előző cikkemben tettem említést.

„Pravda” 102. sz.
1923. május 10.
Aláírás: I. Sztálin.

(idézet: – Sztálin Művei 5. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .