Írta: J. V. Sztálin

A kommunizmus soron levő feladatai Grúziában és a Kaukázuson túl

Előadói beszéd a Grúziái Kommunista Párt tifliszi szervezetének taggyűlésén
1921. július 6

Elvtársak! Szervezetük vezetősége engem bízott meg azzal, hogy beszédet mondjak a kommunizmus soron levő feladatairól Grúziában.

A kommunizmus soron levő feladatai taktikai kérdésekre vonatkoznak. Ahhoz azonban, hogy meghatározzuk a párt, mégpedig egy kormányzó párt taktikáját, mindenekelőtt számot kell vetni az általános helyzettel, amelyben a párt működik, s amellyel a pártnak lehetetlen számot nem Vetnie. Milyen ez a helyzet?

Aligha szorul bizonyításra, hogy a polgárháború kezdetével a világ két ellentétes táborra szakadt: az imperializmus táborára — élén az Antanttal, és a szocializmus táborára — élén Szovjet-Oroszországgal, s hogy az első táborhoz tartoznak a minden rendű és rangú tőkés, „demokratikus” és mensevik államok, a másik táborhoz pedig — a szovjet államok, köztük Grúzia is. A szovjet országok mostani helyzetének az a fő jellemző vonása, hogy az említett két tábor között folyó fegyveres harc időszaka többé-kevésbé huzamos fegyverszünettel végződött, hogy a háború időszakát a szovjet köztársaságok békés gazdasági építésének időszaka váltotta fel. Az előbbi, mondhatnók háborús időszakban a szovjet köztársaságok minden cselekedetét ez az általános jelszó irányította: „Mindent a háború érdekében”, mert a szovjet köztársaságok ostromlott táborhoz hasonlítottak, melyet az imperialista államok blokád alá helyeztek. Akkor, abban az időszakban, a kommunista párt minden energiáját arra fordította, hogy az imperializmus ellen folyó fegyveres harc érdekében minden eleven erőt a Vörös Hadsereg építésére, a front megerősítésére vessen be. Mondanunk sem kell, hogy a párt ebben az időszakban nem összpontosíthatta figyelmét a gazdasági építésre. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a szovjet országok gazdasága ebben az időszakban a hadiipar fejlesztésére és a népgazdaság egyes olyan ágainak — gyenge, nagyon gyenge — támogatására szorítkozott, amelyek megint csak a háborúval voltak összefüggésben. Tulajdonképpen ezzel magyarázható az a gazdasági pusztulás, melyet a szovjet államok háborús időszaka hagyott ránk örökül.

Most, mikor a gazdasági építés új időszakába léptünk, mikor a háborúról áttértünk a békés munkára, a régi jelszót: „Mindent a háború érdekében” — természetesen új jelszó váltja fel: „Mindent a népgazdaságnak”. Ez az új időszak arra kötelezi a kommunistákat, hogy minden erőt a gazdasági frontra, az ipar, a mezőgazdaság, a közellátás, a szövetkezetek, a közlekedés stb. frontjára vessenek. Mert máskülönben lehetetlen leküzdeni a gazdasági pusztulást. A háborús időszak megteremtette a katona kommunista típusát, az ellátókat, csapatszervezőket, hadműveleti vezetőket stb., most azonban, az új időszakban, a gazdasági építés időszakában a kommunista pártnak arról kell gondoskodnia, hogy a nagy tömegeket bevonja a gazdaság újjáélesztésének művébe, s új típust neveljen ki: a kommunista gazdasági vezető típusát — ipari, mezőgazdasági, közlekedésügyi, szövetkezeti stb. funkcionáriusokat.

A kommunistáknak a gazdasági építő munka fejlesztése közben okvetlenül számot kell vetniök a múltból ránk maradt két nagyon fontos körülménnyel. Az egyik körülmény az, hogy a szovjet országokat ipari tekintetben nagyon fejlett burzsoá államok veszik körül. A másik körülmény az, hogy a szovjet államokban nagyszámú paraszti kispolgárság van.

A Szovjethatalom ugyanis a történelem akaratából nem a fejlettebb országokban, hanem kapitalizmus tekintetében viszonylag kevésbé fejlett országokban győzedelmeskedett. A történelem bebizonyította, hogy az olyan országokban, mint Oroszország, ahol a kapitalizmus aránylag fiatal, a proletariátus erős, koncentrált, a nemzeti burzsoázia pedig gyenge, sokkal könnyebb megdönteni a burzsoáziát, mint a kapitalizmus klasszikus országaiban, mint Németországban, Angliában és Franciaországban, ahol a kapitalizmus már több évszázad óta létezik, a burzsoázia pedig már az egész társadalmi élet nagyon komoly irányító erejévé vált.

Mikor majd olyan országokban is proletárdiktatúra lesz, mint Németország és Anglia, ott kétségtelenül könnyebb lesz folytatni és végigvinni a forradalmat, vagyis ott könnyebb lesz megszervezni a szocialista gazdaságot, mert ott fejlettebb az ipar, gazdagabb a technika, a proletariátus pedig aránylag számosabb, mint a mostani szovjet országokban. Egyelőre azonban tény, hogy egyfelől proletárdiktatúra van olyan országokban, ahol az ipar kevésbé fejlett és nagyon népes a kisárutermelők (parasztok) osztálya, másfelől az iparilag fejlettebb és nagyszámú proletariátussal rendelkező országokban burzsoá diktatúra van. Esztelenség, könnyelműség volna mellőzni ezt a tényt.

Mivel a szovjet országok nyersanyag- és fűtőanyagforrásokban bővelkednek, viszont az iparilag fejlett burzsoá országok e források hiányában szenvednek, ezért kétségtelen, hogy a burzsoá államok egyes tőkés csoportjai érdekeltek abban, hogy a nyersanyag- és fűtőanyagforrások kihasználása céljából bizonyos feltételek mellett megegyezésre lépjenek a szovjet államokkal. Másrészt, mivel a szovjet államok kisárutermelő osztályának (a parasztságnak) nagy szüksége van ipari termékekre (textilárukra, mezőgazdasági gépekre), ezért ez az osztály is kétségtelenül érdekelt abban, hogy megegyezzen országa proletárhatalmával arra vonatkozólag, hogy megkapja a neki szükséges ipari termékeket árucsere útján (mezőgazdasági termékek ellenében).

És a Szovjethatalom is érdekelt abban, hogy átmenetileg egyességre lépjen idegen országok egyes tőkés csoportjaival és saját országa kisárutermelőinek osztályával, mert ez az egyesség kétségtelenül meggyorsítja és megkönnyíti majd a háború által szétrombolt termelőerők helyreállítását és a villamosítás megvalósítását, azaz a jövendő szocialista gazdaság technikai-ipari alapjának megteremtését.

Ezek a körülmények azt a politikát diktálják a szovjet államok kommunistáinak, hogy kössenek ideiglenes egyességeket egyes nyugati tőkés csoportokkal (tőkéik és technikai erőik kihasználása céljából), úgyszintén saját országuk kispolgárságával is (a szükséges nyersanyagok és élelmiszerek megszerzése céljából).

Egyesek azt mondhatnák, hogy a burzsoáziával való megegyezések ilyen taktikájának mensevik íze van, mert a mensevikek azok, akik gyakorlati munkájukban a burzsoáziával való megegyezések taktikáját követik. Ez azonban nem igaz. Az egyes burzsoá csoportokkal való megegyezéseknek az a taktikája, amelyet most a kommunisták ajánlanak, és a burzsoáziával való megegyezések mensevik taktikája — két különböző dolog, a kettő között áthághatatlan űr tátong. A mensevikek rendszerint akkor ajánlják a burzsoáziával való megegyezést, mikor a tőkések vannak hatalmon, mikor a hatalmon levő tőkések saját hatalmuk megszilárdítása és a proletariátus züllesztése céljából nem idegenkednek attól, hogy a proletariátus egyes csoportjainak felülről bizonyos „reformokat” adjanak, apró-cseprő engedményéket tegyenek. Az ilyen megegyezés a proletariátusra nézve káros, de előnyös a burzsoáziának, mert az ilyen egyezmény nem gyengíti, hanem megszilárdítja a burzsoázia hatalmát, nézeteltéréseket idéz elő a proletariátus soraiban, megbontja a proletariátus sorait. Éppen ezért a bolsevikok mindig ellenezték és ellenezni is fogják a hatalmon levő burzsoáziával való megegyezés mensevik taktikáját. Éppen ezért tekintik a bolsevikok a mensevikeket a burzsoá befolyás közvetítőinek a proletariátus soraiban.

Annak a megegyezési taktikának azonban, melyet a bolsevikok ajánlanak, szöges ellentétben a mensevikek taktikájával, egészen más jellege van, mert egészen más helyzetet tételez fel, olyan helyzetet, amikor nem a burzsoázia van hatalmon, hanem a proletariátus, s a proletárhatalomnak egyes burzsoá csoportokkal való megegyezése elkerülhetetlenül egyfelől a proletárhatalom megszilárdulására, másfelől a burzsoázia felbomlására és egyes csoportjainak behódolására kell hogy vezessen. Csak az szükséges, hogy a proletariátus a meghódított hatalmat erősen tartsa kezében és a burzsoá csoportok tudását és eszközeit okosan használja ki az ország gazdasági újjászületése érdekében.

Amint látják, ez a taktika olyan távol van a mensevikek taktikájától, mint ég a földtől.

Szóval, minden eleven erőt a gazdasági frontra kell vetni s ezzel kapcsolatban megegyezések formájában ki kell használni egyes burzsoá csoportokat is — eszközeiket, tudásukat, szervezeti tapasztalataikat — az ország gazdasági újjászületése érdekében, — ez ma a szovjet országok kommunistáinak, közöttük Grúzia kommunistáinak, az általános helyzet által diktált első soron levő feladata.

Az általános helyzet számbavétele azonban még nem elegendő az egyes szovjet országok, az adott esetben Szovjet-Grúzia taktikájának meghatározásához. Ahhoz, hogy minden egyes szovjet országban meghatározhassuk a kommunisták taktikáját, számot kell vetni még ez országok sajátos, konkrét létfeltételeivel. Lássuk hát Szovjet-Grúzia sajátos, konkrét létfeltételeit, amelyek közt Grúzia kommunista pártjának működnie kell.

Meg lehet állapítani néhány tényt, amelyek kétségtelenül jellemzik Grúzia létfeltételeit.

Először, kétségtelen, hogy Szovjet-Grúziának, mint minden más szovjet országnak, teljesen elszigetelt léte, mind katonai szempontból, mind a gazdasági fejlődés szempontjából, elképzelhetetlen, mert a tőkés államok feltétlenül ellenséges magatartást tanúsítanak a szovjet országokkal szemben. A szovjet államok kölcsönös katonai és gazdasági támogatása olyan feltétel, amely nélkül elképzelhetetlen ezeknek az államoknak a fejlődése.

Másodszor, világos, hogy Grúzia, amely élelmiszerekben szűkölködik, nem lehet meg orosz gabona nélkül.

Harmadszor, Grúziának, melynek folyékony üzemanyaga nincs, közlekedése és ipara fenntartása érdekében Azerbajdzsán ásványolaj-termékeire szüksége van, nem lehet meg nélkülük.

Negyedszer, kétségtelen az is, hogy Grúziának, melynek nincs elegendő kiviteli alapja, szüksége van Oroszország aranyára, hogy fedezhesse árumérlegének hiányát.

Végül, okvetlenül számot kell vetni Grúzia nemzeti összetételének sajátos viszonyaival, hiszen Grúzia lakosságának jelentékeny százaléka, sőt Tifliszben, Grúzia fővárosában, a lakosságnak körülbelül fele örmény, ami kétségtelenül arra kötelezi Grúziát — bármilyen is az államformája, de különösen a szovjet rendszerben —, hogy békében éljen mind Grúzia örmény lakosságával, mind Örményországgal és testvériesen együttműködjék velük.

Aligha szorul bizonyításra, hogy ezek a feltételek és sok más, ezekhez hasonló feltétel arra kötelezik Szovjet-Grúziát, éppúgy mint Szovjet-Örményországot és Azerbajdzsánt is, hogy teremtsenek valamelyes egységet gazdasági munkájukban, egyesítsék bizonyos mértékben gazdasági erőiket például a közlekedés fejlesztése vonalán, lépjenek fel együttesen a külföldi piacokon, végezzék el közösen a talajjavító munkákat (öntözés, lecsapolás) stb. Arról már nem is beszélek, hogy az esetleges külső támadásokkal szemben való védekezés érdekében mennyire szükséges, hogy egyrészt a kaukázusontúli független szovjet köztársaságok, másrészt e köztársaságok és Szovjet-Oroszország kölcsönösen támogassák egymást és kölcsönös kapcsolatban legyenek egymással. Mindez világos és vitathatatlan. És ha mégis beszélek ezekről az egyszerű igazságokról, ennek az az oka, hogy az utóbbi két-három év alatt olyan viszonyok jöttek létre, amelyek gátolják ezt az egyesülést, amelyek meghiúsulás veszélyével fenyegetik az egyesülésre irányuló kísérleteket. A nacionalizmusra, a grúz, az örmény, az azerbajdzsán nacionalizmusra gondolok, mely az utóbbi években roppant erőre kapott a kaukázusontúli köztársaságokban és hátráltatja az egyesülés ügyét.

Emlékszem az 1905-től 1917-ig terjedő időszakra, mikor a kaukázusontúli munkások és általában a dolgozó nemzetiségek között teljes testvéri szolidaritás uralkodott, mikor a testvériség kötelékei egy szocialista családdá fűzték össze az örmény, grúz, azerbajdzsán és orosz munkásokat. Most pedig, amikor Tifliszbe érkeztem, megdöbbenve láttam, hogy a kaukázusontúli nemzetiségek munkásai között nincsen meg az egykori szolidaritás. A munkások és parasztok között felütötte fejét a nacionalizmus, erősödött a másnemzetiségű társaik iránti bizalmatlanság érzése: elburjánzott az örményellenes, tatárellenes, grúzellenes, oroszellenes és mindenféle más nacionalizmus. Elszakadtak, vagy legalábbis erősen meglazultak a testvéri bizalom régi kötelékei. A nacionalista kormányok három évi uralma Grúziában (mensevikek), Azerbajdzsánban (musszavatisták), Örményországban (dasnakok), úgy látszik, nem múlt el nyomtalanul. Ezek a nacionalista kormányok, amelyek nacionalista politikát folytattak és a dolgozók soraiban agresszív nacionalista szellemben végezték munkájukat, végülis elérték, hogy e kis országok mindegyikét ellenséges nacionalista légkör vette körül, aminek az lett a következménye, hogy Grúzia és Örményország nem kapott orosz gabonát és azerbajdzsáni ásványolajat, Azerbajdzsánba és Oroszországba pedig nem juthattak el a Batumon keresztülmenő áruk. Már nem is beszélek azokról a fegyveres összeütközésekről (grúz-örmény háború) és arról a mészárlásról (örmény-tatár mészárlásról), melyek a nacionalista politika természetes következményei. Nem csoda, hogy ebben a mérgezett, nacionalista légkörben elszakadtak a régi internacionális kötelékek, a munkások tudatát pedig megfertőzték a nacionalizmus mérgével. És mert a nacionalizmus csökevényeit még nem irtották ki a munkások tudatából, ez a körülmény (a nacionalizmus) a legnagyobb akadálya annak, hogy a kaukázusontúli szovjet köztársaságok gazdasági (és katonai) erőfeszítéseiket egyesítsék. Márpedig — erről már beszéltem — ilyen egyesítés nélkül elképzelhetetlen a kaukázusontúli szovjet köztársaságok, különösen Szovjet-Grúzia gazdasági boldogulása. Ezért a grúziai kommunistáknak kíméletlenül harcolniok kell a nacionalizmus ellen, fel kell újítaniok a régi, testvéri, internacionális kötelékeket, melyek a nacionalista mensevik kormány előtt megvoltak, s ily módon meg kell teremteniük a kölcsönös bizalom egészséges légkörét, amely elengedhetetlen a kaukázusontúli szovjet köztársaságok gazdasági erőfeszítéseinek egyesítéséhez és Grúzia gazdasági újjászületéséhez. Ez a grúz kommunisták soron levő feladata.

Ez, persze, nem azt jelenti, hogy nincs szükség többé független Grúziára, független Azerbajdzsánra stb. Egyes elvtársak azzal a tervvel foglalkoznak, hogy visszaállítják a régi kormányzóságokat (Tiflisz kormányzóságot, Baku kormányzóságot, Eriván kormányzóságot), élükön egységes kaukázusontúli kormánnyal. Ez a terv, véleményem szerint, utópia, mégpedig reakciós utópia, mert ez a terv kétségtelenül abból a kívánságból fakad, hogy visszafordítsák a történelem kerekét. Visszaállítani a régi kormányzóságokat és Grúziában, Azerbajdzsánban, Örményországban felszámolni a nemzeti kormányokat annyit jelent, mint visszaállítani a földesúri földtulajdont és felszámolni a forradalom vívmányait. Ennek semmi köze sincs a kommunizmushoz. Éppen ezért, hogy eloszlassuk a kölcsönös bizalmatlanság légkörét és felújítsuk a kaukázusontúli és oroszországi nemzetiségek munkásainak testvéri kötelékeit — éppen ezért feltétlenül fenn kell tartani Grúzia, Azerbajdzsán és Örményország függetlenségét. Ez nem zárja ki, hanem ellenkezőleg, feltételezi, hogy a független szovjet köztársaságok önkéntes megegyezés, konvenciók alapján gazdaságilag és más módon kölcsönösen támogassák egymást, hogy gazdasági erőfeszítéseiket egyesítsék.

Értesülésem szerint Moszkvában elhatározták, hogy a napokban némi támogatást, 6 1/2 millió rubel aranykölcsönt fognak adni Grúziának, Örményországnak és Azerbajdzsánnak. Azon kívül megtudtam azt is, hogy Grúzia és Örményország ingyen kap Azerbajdzsántól ásványolaj-termékeket. Ez elképzelhetetlen a burzsoá államok életében, még ha a hírhedt „szívélyes egyetértés” (Entente cordiale) köti is össze őket. Nem szorul bizonyításra, hogy ezek és az efféle tettek nem gyengítik, hanem erősítik ezeknek az államoknak a függetlenségét.

Szóval, fel kell számolni a nacionalista csökevényeket, tűzzel-vassal ki kell irtani azokat és a kaukázusontúli nemzetiségek dolgozói körében meg kell teremteni a kölcsönös bizalom egészséges légkörét, hogy megkönnyítsük és meggyorsítsuk a kaukázusontúli szovjet köztársaságok gazdasági erőfeszítéseinek egyesítését (ami nélkül elképzelhetetlen Szovjet-Grúzia gazdasági újjászületése), fenntartva Szovjet-Grúzia függetlenségét. Ez a grúz kommunisták második soron levő feladata, amelyet ennek az országnak konkrét létfeltételei diktálnak.

Végül, a harmadik, éppoly fontos és éppoly elodázhatatlan feladat az, hogy megóvjuk Grúzia kommunista pártjának tisztaságát, szilárdságát és rugalmasságát.

Elvtársak! Nem szabad megfeledkezniük arról, hogy a mi pártunk kormányzó párt, hogy a mi pártunkba gyakran csoportosan lépnek be, vagy igyekeznek belépni megbízhatatlan, karrierista elemek, akiknek semmi közösségük a proletárszellemmel és a bomlás és maradiság szellemét viszik be a pártba. A kommunisták életbevágó feladata gondoskodni arról, hogy az ilyen elemektől megóvják a pártot. Egyszersmindenkorra emlékezetükbe kell vésniök, hogy a párt, különösen a kommunista párt ereje és súlya nem annyira a tagok számától, mint inkább a tagok minőségétől, szilárdságától, a proletariátus ügye iránti odaadásától függ. Az Oroszországi Kommunista Pártnak mindössze 700 000 tagja van. Bizton állíthatom, elvtársak, hogy a párt akár 7 millióra is felemelhetné taglétszámát, ha akarná, és ha nem tudná, hogy 700 000 szilárd kommunista komolyabb erő, mint 7 millió szükségtelen és mihaszna úti társ. Ha Oroszország megállta a helyét a világimperializmus támadásával szemben, s számos, igen komoly sikert ért el a külső frontokon, ha két-három év leforgása alatt olyan erőkifejtésre volt képes, amely megrendítette a világimperializmus alapjait, ezt egyebek közt annak az egybeforrott, harcokban megedzett és kemény acélból kovácsolt kommunista pártnak köszönheti, amely sohasem hajhászta a nagy taglétszámot és minőségi összetételének javítását tartotta legfőbb gondjának. Lassalle-nak igaza volt, amikor azt mondotta, hogy a párt erősödik azáltal, hogy megtisztítja magát a szeméttől. Viszont kétségtelen az is, hogy ha például a világ legnagyobb szociáldemokrata pártja, a német szociáldemokrácia, az imperialista háború idején játékszernek bizonyult az imperializmus kezében, a háború után pedig agyaglábú óriásként a mélységbe zuhant, ez azért történt, mert évek során át arra törekedett, hogy mindenáron bővítse szervezeteit mindenféle kispolgári söpredékkel, amely kiölte belőle az eleven szellemet.

Tehát a Grúziái Kommunista Párt harmadik és utolsó soron levő feladata az, hogy megóvja a párt szilárdságát és tisztaságát, ne hajhássza a nagy taglétszámot, javítsa rendszeresen a párt minőségi összetételét és óvja meg a pártot a kispolgári-intellektuel nacionalista elemek beözönlésétől.

Beszédem végére értem, elvtársak, áttérek a következtetésekre:

1. Fejlesszék minden irányban a gazdasági építőmunkát, vessenek be ebbe a munkába minden erőt, kihasználva a nyugati tőkés csoportoknak és saját országuk kispolgári csoportjainak erőit és eszközeit.

2. Tapossák szét a nacionalizmus hidráját és teremtsék meg az internacionalizmus egészséges légkörét, hogy megkönnyítsék a kaukázusontúli szovjet köztársaságok gazdasági erőfeszítéseinek egyesítését — e köztársaságok függetlenségének megóvása mellett.

3. Óvják meg a pártot a kispolgári elemek beözönlésétől és őrizzék meg a párt szilárdságát, rugalmasságát, rendszeresen javítva annak minőségi összetételét.

Ez a Grúziái Kommunista Párt három soron levő fő feladata.

A Grúziái Kommunista Párt csak akkor tudja majd kézben tartani a kormányrudat és leküzdeni a gazdasági bomlást, ha teljesíti ezeket a feladatokat. (Taps.)

„Pravda Gruzii”
(„Grúzia igazsága”)
(Tiflisz) 108. sz.
1921. július 13.

(idézet: – Sztálin Művei 5. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Írta: J. V. Sztálin” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Beszéljünk a kulák paranoiárol.

    Az álami erdöket kulákok felosztották maguk közt.

    Mindenki gyanus a kuláknak aki belép az általa lopott területre.

    Istenek teremtönek tartja magát,ö teremtette a földet az erdöt a fákat a madarakat.
    Közben mindent kiirt felél,és nem marad utána csak a pusztaság.

    De mikor turisták mennek az isten által teremtett erdöbe,a paranoid kulák megkérdi
    ” Van engedéjük? ” itt sétálni.

    Szerinted mit lop el a turista a zsebében kulák?

    Ellenben veled kulák,mert te az összes fát kivágod az összes vadat kilöveted.

  2. Nagy kár, hogy az ilyen és ehhez hasonló írások nem generálnak vitákat, hozzászólásokat. Vélhetőleg az animálás hiánya okozza ezt.
    “Fejlesszék minden irányban a gazdasági építőmunkát, vessenek be ebbe a munkába minden erőt, kihasználva a nyugati tőkés csoportoknak és saját országuk kispolgári csoportjainak erőit és eszközeit.”
    https://piacesprofit.hu/kkv_cegblog/kkv_velemeny/mit-szolna-ma-marx-a-marxista-kinahoz/
    “Tapossák szét a nacionalizmus hidráját és teremtsék meg az internacionalizmus egészséges légkörét, hogy megkönnyítsék a kaukázusontúli szovjet köztársaságok gazdasági erőfeszítéseinek egyesítését — e köztársaságok függetlenségének megóvása mellett.”
    https://hvg.hu/vilag/20181101_Macron_a_nacionalista_lepra_miatt_vesztheti_el_Europa_a_szuverenitasat
    “…az utóbbi két-három év alatt olyan viszonyok jöttek létre, amelyek gátolják ezt az egyesülést, amelyek meghiúsulás veszélyével fenyegetik az egyesülésre irányuló kísérleteket. A nacionalizmusra, a grúz, az örmény, az azerbajdzsán nacionalizmusra gondolok, mely az utóbbi években roppant erőre kapott a kaukázusontúli köztársaságokban és hátráltatja az egyesülés ügyét.”
    https://piacesprofit.hu/kkv_cegblog/kkv_velemeny/a-homogen-tarsadalmak-hatekonyabbak/

  3. https://pravednes.cz/click?id=68219718&r=https%3A%2F%2Feurozpravy.cz%2Fzahranicni%2Feu%2F248264-odbory-zavarily-macronovi-v-ulicich-se-bourily-tisice-lidi-stavkovali-ucitele%2F A szakszervezetek befűtöttek MACRONNAK ! Franciaország szerte néhány tizezres tömeg tiltakozott, különösen a CGT szakszervezet központjának a felhívására. A szakszervezet akciójához, most ELŐSZÖR csatlakoztak a SÁRGA MELLÉNYESEK is akik edig bizalmatlanok voltak a szakszervezetekkel szemben, írta az AFP hírügynökség. A felvonulók a bérek emelését, adózási egyenlőséget, ellenálást a KÖZÉPISKOLAI REFORMOKKAL SZEMBEN, vagy az iskolai összegeknek az emelését külföldi diákok részére. Marseilben,a rendőrség becslése szerint 5200 ember demonstrált, itt a szakszervezetek domináltak,a sárga mellényeseket a tömeg közepén voltak láthatók. Lyonban,a rendőrség becslések szerint 4300 tüntető,és 500 sárga mellényes, Straszburgban 1500 ember néhány tucat sárga mellényes, akik azt skandálták : “A sárga mellényesek az utcán vannak, szombaton folytatjuk” Követték őket a szakszervezetek tanszparensekkel, amelyeken a vásárló értékek,és a nyilvános szférában dolgozóknak a munkahely védelmét követelték. A többi vérosokban is demonstráltak. Arendőrség becslése szerint Caen-ben 2200, Le Havre kikötőben 2300, Clermont Ferrond-ban 1300, Tours-ban 500 Rems-ben, néhány százan Séte,és Boulogne -ban. Bordeaux-ban az egyetemet diákok blokkolták. Sztrájk volt kihirdetve a RAPT párizsi tömegközlekedési válalatnál, a közlekedési válalatnál, az SNCF vasutnál, a Radio France rádiónál. Ezeken a demonstrációkon minden csoportosulás részt vett, BELEÉRTVE A a francia komonistákat, es a szélsőbaloldalt is.

  4. Az alsó videó mutatja, bizonyitja a nyugati “demmokráciát”, annak a gyakorlását. Gumibot, gumilövedékek, könnyfakasztó gránátok Így gyakorolják az emberi jogokat. A magyarországi libsi bohócok ezt szeretnék Magyarhonban IS.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .