A lényeg

Kiderült, erre elég a magyar minimálbér, bérminimum

Amikor rákeresünk valamire a Google-ben, a keresőmotor már az első szavak begépelése után megpróbálja kitalálni, hogy tulajdonképpen mire is leszünk kíváncsiak, és keresési javaslatokat mutat a keresőmező alatt. A Pénzcentrumon rendszeresen megválaszolunk olyan keresési javaslatokat, amelyek pénzzel kapcsolatos szavak begépelése után jelennek meg. Ezennel arra vállalkoztunk, hogy megnézzük, Mennyi pénz begépelése után milyen kérdések jelennek meg. Cikkünkből kiderül, mennyire drága a bulgáriai tengerpart, mennyi pénz illik adni egy esküvőre, és az is, mennyi pénzből lehet ma megélni Magyarországon. 

Már nagyon sok, pénzzel kapcsolatos keresőszavak alapján megjelenített keresési javaslatot válaszoltunk meg itt a Pénzcentrumon, azért hogy az olvasóinknak már keresnie se kelljen az interneten. A keresési javaslatok a Google-ön való keresés közben, a keresőmező alatt jelennek meg. Az, hogy mit dob fel a keresőmotor, nagyban befolyásolja, hogy eddig mire kerestünk rá, mások mire kerestek rá, valamint, hogy mik azok a szavak, amelyeket már begépeltünk

Most azokat a keresési javaslatokat válaszoltuk meg, amelyeket a Google-kereső akkor dobott ki, amkor beírtuk “mennyi pénz”. Cikksorozatunk többi részét ide kattintva találod meg.

Mennyi pénzből lehet megélni?

Aki minimálbért kap, az nettó 91 770 forintot vihet haza, a garantált bérminimum 120 033 forint – ez még a statisztikai hivatal szerint is kevés a megélhetéshez.

A KSH szerint ugyanis

  • a nagyon szűkös megélhetéshez havi 105 700 forint kellett 2018-ban,
  • a szűköshöz 139 100,
  • az átlagoshoz 192 200,
  • a jóhoz 273 400,
  • a nagyon jóhoz pedig 416 500 forintos bér.

A legalacsonyabb fizetések még mindig nem érték el a szükséges szintet…

Súlyos a helyzet: elképesztően sok magyar fagyoskodik saját otthonában

Több százezer magyarnak nem telik arra, hogy rendesen befűtse az otthonát. Bár vannak nálunk rosszabbul teljesítő országok, a régióban az utolsók között vagyunk. Emellett több millió magyar él rossz minőségű lakásban.

A magyarok majdnem hét százaléka – mintegy hétszázezer ember – nem engedheti meg magának, hogy a téli időszakban fűtse otthonát – derült ki az Eurostat 2017-es adataiból. Ugyanakkor az arány viszonylag javult, mivel egy évvel korábban 9,2 százalékos volt ez az arány.

Az uniós átlag 7,8 százalék, tehát ennek alatta vagyunk, bár nem sokkal. A legnagyobb arányban a bolgárok (37 százalék) nem tudják befűteni a házaikat, őket a litvánok követi (29 százalék), majd pedig Görögország jön a negatív rangsorban 26 százalékkal.

A legalacsonyabb arány Luxemburgban van, 1,9 százalék, majd a finnek és a svédek jönnek 2 illetve 2,1 százalékkal. A környező országok közül Ausztria 2,4 százalékkal áll, a szlovénok 3,9 százaléka nem tud rendesen fűteni, a szlovákoknál 4,3 az arány. Horvátország egy kicsit rosszabbul áll nálunk 7,4 százalékkal, Romániában viszont 11,3 százalék nem tudja felfűteni rendesen a házát.

Rengetegen élnek nyomorban

Magyarországon ugyanakkor több millióan élnek nedves, alacsony komfortfokozatú lakásokban, és pénzük sincs a felújításra. A Habitat for Humanity Magyarország jelentése szerint

kettő- és hárommillió közé tehető azoknak a száma, akik a lakásszegénység különböző formáiban élnek ma Magyarországon és különösen bizonytalan az albérlők helyzete.

Magyaroszágon 1,5 millióan élnek olyan lakásban, amellyel súlyos lakásminőségi problémák vannak. Az ilyen zsúfolt, nedves lakásokban élő embereknek a legtöbb esetben nincs pénzük felújítani a lakásukat. A 4,4 millió magyarországi lakóingatlan nagyjából 80 százaléka nem felel meg a korszerű műszaki és energetikai szempontoknak, azaz a magyarok többségének lakhatási költségeit és életminőségét különösen rosszul érintik az épületállomány fizikai jellemzői.

Nagyon sokaz elavult berendezés

Becslések szerint a teljes magyar energiafogyasztás hatoda megspórolható lenne a lakóépületek energiahatékony felújításával – hangzott el a jelentés bemutatóján.  Az energiahatékonysági problémák egyik sarokköve, hogy a magyar háztartások 42 százaléka, a kistelepüléseken élők háromnegyede fával fűt (ez az arány az elmúlt években emelkedett), nagy részük elavult berendezésekkel.

Az egyebek mellett a nem megfelelő fűtéstechnológia által is okozott légszennyezés szakértői becslések szerint a GDP 19 százalékának megfelelő veszteséget okoz Magyarországon különböző egészségügyi problémákon keresztül. A fűtés jelentős megfizethetőségi problémát is okoz: a rezsiköltségek legnagyobb részét ez teszi ki, melynek kifizetése sokak számára nehézséget okoz (például a tűzifa ára az elmúlt években meredeken nőtt).                                                                                                                  (penzcentrum)

Bal-Rad komm: “…a nagyon szűkös megélhetéshez havi 105 700 forint kellett 2018-ban, a szűköshöz 139 100, az átlagoshoz 192 200, a jóhoz 273 400, a nagyon jóhoz pedig 416 500 forintos bér…”

– A “NAGYON JÓHOZ” 416 500 forintos bér…!

Politikai bűnbandáink egyedei, amelyek a pesti politikai latrinában tobzódnak, ennek sokszorosát markolják ki a közösből. Segédbandáik és helyi haszonlesőik úgyszintén. És akkor még “felejtősek” az egyebek.

Tehát a latrinából nézve szép az élet! És ez a lényeg! NEKIK! Mert ők alakítják a MI ÉLETÜNKET!

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

“A lényeg” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Vannak nagyon nem jo elöjelek.

    Januárban késtek a nyugdijak.
    Januárban késtek a magyar bankokban a bérátutalások.

    Tegnap Febr elején a CIB bank több ügyfelének eltünt a megtakaritása a számlájárol.

    Egy ismerösöm bement az OTP-be leszeretett volna venni 300 eurot Csütörtökön.
    Azt pofára esett.

    Valami van a levegöben cimü dal

    1. Érdekes se nekem se az ismerőseimnek nem késett semmi.
      CIB: elbasztak valamit, de vissza állították.
      OTP: 300 euró. Miért nem vette le forintban ATM-ből és váltotta át euróra. Sokkal jobban jár. Vagy van euro ATM is:
      https://www.euronet.hu/

      Igor: szerintem te Posta Imre alteregója vagy. Ő az aki rengeteg sületlenséget hord/hordott össze. A mondanivalójának kb. az 5%-a volt hasznos a többi értelmezhetetlen vagy semmivel sem bizonyított eszmefuttatás.

      1. Papi mit szivsz?
        Adj nekem is.
        Azt elleszünk a lebegésben

        A valoság az olyan drámai,sajnos sok nyugdijasnak nem jött meg idöben a nyugdija.

      2. ATM bazmeg ott ahol se vegyes bolt se posta se postás se orvos se fűtés se közlekedés,vagy egy faszszopó kalauz,aki lerúgná a láthatóan 70 év feletti öregasszonyt,mert LEJÁRT a nyugdíjas igazolványa.
        Posta Imre meg egy zagyvaság.
        Mi van már itt ??????

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .