Döbrögi-fanok! Biztos hogy ti is ezt akarjátok?

Nettó 240 ezer forint – főállású anyasággal pörgethetné fel a qrmány a gyerekvállalási kedvet

Februárban jelenti be Orbán a nemzeti konzultáció eredményeiből levont “tanulságokat”, és a Fidesz terveit a családokkal.

“Nem lehetetlen egy nagy erejű, eddig ismeretlen új elem bevezetése. Ezt meg fogjuk oldani” – fogalmazott Orbán Viktor sejtelmesen a Kossuth rádiónak azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehetne még több gyerekszülésre rávenni a magyar nőket. A hvg.hu a legutóbbi nemzeti konzultáció kérdéseiben véli megtalálni, hogy mire készülhet az Orbán-kormány: ott ugyanis rákérdeztek, hogy támogatnánk-e, hogy az állam elismerje a főállású anyaság intézményét, és állítólag a válaszadók 93,7 százaléka – állítólag 1,27 millió ember – igennel felelt erre.

Hogy a főállású anyaság lehet az új elem, arra utalnak más jelek is. Az egyik kormányközeli lapban, a Magyar Időkben jelent meg januárban egy részletes cikk A főállású anyaság feltételei címmel, mely a Benda József-féle Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom érveit és elképzeléseit vonultatja fel. Benda József neve 2016-ból lehet ismerős, amikor a szingliadó ötlete mint kormányközeli elképzelés általa bukkant fel.

A hivatásos szülőség egy munkaviszonyt jelentene azoknak, akik úgy döntenek, hogy egy harmadik gyereket is vállalnak, vagy ennél többet – mondta a hvg.hu-nak nyilatkozó Benda. Ők – szükség esetén egy családi életre nevelés típusú képzés elvégzése után – fizetést kapnának azért, hogy otthon maradjanak a gyerekekkel. Ez lehetne bármelyik szülő. Brenda a most 38-41 éves “Ratkó-unokákra” számít a “demográfiai fordulat” elindításában, korukra való tekintettel pedig fél éven belül bevezetné az új rendszert, mely keretében az átlagfizetésnek megfelelő, havi nettó 236-244 ezret adna a szülőként munkába álló embereknek. Az anyag az Emmihez is eljutott, ők pedig kérdésre azt közölték: “Orbán Viktor a konzultációból levont tanulságokat, és az azokból fakadó döntéseket a február 10-i évértékelőn fogja a nyilvánosság elé tárni”.

Az egyszülős családok szegénységi kockázata magas, több mint egyharmaduk szegénységben vagy nélkülözve, deprivációban él, és ez a tendencia nem csökken – mondta el a lapnak Darvas Ágnes szociológus. A legrosszabb helyzetű csoportok helyzete nem javul, a legalsó jövedelmi tized gyerekei folyamatosan leszakadóban vannak, és éppen ezek a családok nem tudnak élni a 2010 óta megerősödött és kialakított családi adókedvezménnyel, mivel a szülőknek nincs vagy nem elegendő a jövedelmük, a családi pótlék viszont 2008 óta nem nőtt. Hiába költ az állam 2010 óta többet családtámogatásra (ha a családi pótlékot és a családi adókedvezményt együttesen nézzük), ha a GDP-növekedés arányához képest ez mégis kevesebb – mondja a kutató. Így a családi pótlék összege a GDP 1,3 százalékáról lement a GDP 0,8 százalékára.

Nem egy olyan vélemény van, mi szerint a kormánynak előbb létbiztonságot kéne teremtenie, és utána a fentihez hasonló erőltetett megoldások nélkül is mernének családot alapítani az emberek. Ám amíg egy átlagos fizetésből a fiataloknak lakhatásra sem igazán futja, aligha fognak gyereket vállalni.
(nepszava)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Lovagina Novák Kotkoda – meglehet hamarosan – “témafelelős konzultánst” kap Flóri személyében.

BELEGONDOLNI IS ROSSZ, HOGY MI LEHET A KÖVETKEZMÉNYE ENNEK A DÖBRÖGISTA AGYRÉMNEK!

ROMANISZTÁN!

“Döbrögi-fanok! Biztos hogy ti is ezt akarjátok?” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Ez egy velejéig romlott, cigánypártoló, kvázi magyargyűlölő kormány!
    Ha ezt meglépi, akkor ezzel végleg rászabadítja a fehér magyar népességre a cigány hordákat!
    Addig nem lesz változás, ill. csak rosszabbodik a helyzet, amíg feketén-fehéren (stílusosan) nem lesz kimondva az etnikumok aránya statisztikailag, és hogy ezek (és a korábbi) családtámogatási kedvezmények melyik etnikumnak kedveznek, és melyiket taszítja még nagyobb nyomorba!
    Ha ezt a tervet bevezetik, számolni lehet arra, hogy a ma is már megemelt munkaórával dolgozó, családos anyák – akik már épp elmúltak 40 – dolgozzák ki a lét a 16 éves p.csáknak, akik eddig is szaporák voltak, mint a házinyúl. A szülészeten nem látni fehér ember lányát, mert Londonban vannak ,és erre a hírre egész biztosan nem fognak hazajönni, épp azért, amit fent írtam, hogy nem lesznek hajlandóak orbán pereputtyának megkeresni a lét, hogy ők otthon az ablakból röhögjék (családilag) a gádzsót, ahogy megy megkeresni neki a lóvét,amiért otthon van!
    Magyar, neked véged van!

    1. “Ők – szükség esetén egy családi életre nevelés típusú képzés elvégzése után – fizetést kapnának azért, hogy otthon maradjanak a gyerekekkel.”
      Eredetileg egy KDNP-s politikus fejéből pattant ki hasonló ötlet, de hogy elkerülendő legyen a cigányok szaporítása az ő tervében még az szerepelt, hogy az apának diplomásnak, az anyának minimum érettségizettnek kell lennie, hogy a gyermekeik biztosan tanultak legyenek és később hasznos tagjai lehessenek a társadalomnak. A falusi CSOK is egyértelműen a cigány családok ingatlanhoz jutását fogja segíteni. Egyetértek! Ez semmi más, mint cigányszaporítás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .